Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. július 2., kedd Kampánycsendben folyik a találgatás Jelcin betegségéről Szerdán választ Oroszország Csernomirgyin kormányfővel tárgyalt a berekedt Jelcin Finiséhez érkezett az orosz elnökválasztási harc. Július 3-án, szerdán eldől, hogy megvalósul-e a „kommunista hatalomát­vétel”, avagy Borisz Jelcin marad az ország elnöke. Hétfőn ismét lemondták az orosz államfő aznapra tervezett találkozóit, Jelcin egyedül Vik­tor Csernomirgyin kormányfőt fogadta hivatalában. Az elnök felvételről sugár­zott tévébeszédben szólította föl a szavazópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, s az új Oroszországra adják voksukat. Sokak szerint a részvételi arányon múlhat az elnökválasz­tás eredménye. Például azon, hogy a nagyvárosokban - me­lyek hagyományosan Jelcin szavazóbázisai - hányán men­nek el voksolni. Az elnök egyik kampánytanácsadója úgy véli, hogy az itt élők 3-4 millió szavazata fogja eldön­teni, ki lesz a következő ál­lamfő. Alekszandr Lebegy tábor­nok, nemzetbiztonsági tanács­adó a BBC-nek adott hétfői in­terjújában koalíciós kormány megalakítása mellett szállt síkra. Külföldi vélemények sze­rint a sajtó szinte egységesen FOTÓ: FEB/REUTER Jelcin-párti. A Washington Post sajátos magyarázattal szolgál: az államfő és csapata megvesztegette az újságírókat. Az elnökválasztási kam­pány új vonása, hogy - Orosz­országban szokatlan módon - megjelentek a színen ajelöltek családtagjai. A kommunista Zjuganov egy televíziós hirde­tésben meghatottan beszélt néhai apjáról és nyolcvanéves édesanyjáról, Jelcin pedig ki­sebbik lányát, a 36 éves Tatjá­nát vonta be választási stáb­jába. A lánynak állítólag nagy szerepe volt abban, hogy apja június közepén megszabadult a Kreml kemény vonalasai tói. Atlantában minden eladó és majdnem mindenki vevő Jó üzlet lesz az olimpia Még el sem kezdődtek a centenáriumi olimpiai játékok At­lantában, az amerikaiak máris rekordot döntöttek: soha nem látott mennyiségű emléktárgyat dobtak piacra. HÍRHÁTTÉR ír fél év következik Rendhagyó feladat hárul az ír Köztársaságra, amely tegnap vette át Olaszországtól az Európai Unió (EU) soros elnöki posztját. A ha­gyományos teendők, így az évzáró csúcsértekezlet előkészítése és levezetése mellett ugyanis Dublin egy rendkívüli csúcstalálkozó­nak is házigazdája lesz - valószínűleg októberben -, ahol kizárólag a tavasszal kezdődött, úgynevezett kormányközi konferencia me­netét vitatják majd meg. A szokásos, félévenként esedékes elnökváltás immár szerves ré­sze a brüsszeli székhelyű szervezet működési szabályainak. A megbízatás nem jár külön döntési jogkörrel, jórészt inkább proto­kolláris és ügyintéző-operatív feladatokat jelent, de a záró csúcs levezénylése, a dokumentumok kidolgozása nem kis felelősséggel jár. A soros elnöki poszt lehetőséget ad bizonyos hangsúlyváltásra. Az ír fél év nem ígér kardinális döntéseket, mégis létfontosságú lehet, milyen bizonyítványt tud felmutatni az EU egyes témakö­rökben 1996 végéig. Ilyen a már említett kormányközi konferen­cia, ahol a régóta sürgető intézményi reformokon túl, a majdani ke­leti kibővítés kapcsán közvetve hazánk is alapvetően érdekelt az előrelépésben. Ugyanilyen jelentőséget tulajdonít Dublin a mun­kanélküliség elleni egyeztetett küzdelemnek, nem is beszélve a kö­zös valuta bevezetését megelőző teendőkről. Az euro premierje csupán 1999-ben esedékes, ám a felkészülés nagy terhet ró minden EU-tagra. Könnyű elnökségi periódusra tehát, még ha tán a marha­vész hullámai el is ültek, az írek sem számíthatnak. (Szondy) Sikeres mostari főpróba Carl Bildt erélyes választ ígér Nem kizárt, hogy Szlovénia az elsők között csatlakozhat a NATO-hoz. Ez egyúttal meg­oldaná azt a kérdést is, miként lehetne biztosítani a folyamatos földrajzi kapcsolatot Magyar- ország és az észak-atlanti szö­vetség között, amennyiben Szlovákia kiesne a bővítés első köréből - közölte a brüsszeli Atlantic News. Az őszre tervezett parlamenti választások előtt az RMDSZ nem tud szövetséget kötni egyetlen román politikai erővel sem - jelentette ki hétfőn Markó Béla. Az RMDSZ el­nöke szerint - technikai okok mellett - ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a román pártok félnek szövetkezni a magyarok képviselőivel. A szlovák parlament hétfőn határozatban utasította el a Nagykaposon fölállítandó mil- lecentenáriumi emlékmű tervét. A pozsonyi törvényhozók több­sége úgy vélte, hogy nem áll összhangban az együttélés ér­dekeivel a nagykaposi önkor­mányzat szándéka. Nem hosszabbította meg a vasárnap éjfélkor véget ért egyhetes fegyverszünetet a Baszkföld függetlenségéért küzdő fegyveres szervezet. Döntését az ETA azzal indo­kolta, hogy a spanyol kormány egyáltalán nem akarja módosí­tani eddigi háborús politikáját. Hat év után lehúzta a re­dőnyt a cseh privatizációs mi­nisztérium. Tevékenységét hét­főtől a pénzügyminisztérium vette át. Új százkoronás bankjegyeket hozott forgalomba hétfőtől a Szlovák Nemzeti Bank. Az ed­digi százkoronások továbbra is érvényesek. Egy rutinellenőrzésnek kö­szönhette eddigi történetének egyik legnagyobb fogását a ná­polyi rendőrség kábítószer-el­lenes ügyosztálya. A nyomozók 83 kiló heroint találtak az egyik hotelben megszállt német fia­talember kisteherautójában. Elismerte felelősségét a két nappal korábban elkövetett németországi merényletért az északír köztársasági terrorszer­vezet (IRA). A csoport pénte­ken teherautóról kilőtt aknákkal okozott károkat a brit haderő osnabrücki támaszpontján. Életbe lépett hétfőn a világ* legelső törvénye az eutanázia engedélyezéséről Ausztrália Északi terület nevű szövetségi tartományában. A kíméletes ha­lálhoz orvosi segítséget kérő gyógyíthatatlan betegeknek két gyakorló orvos és egy pszicho­lógus aláírását kell megszerez­niük kérvényükre. A zsűri több mint húszezer je­lentkező közül választotta ki azt a 125 céget, amely hasz­nálhatja az olimpiai jelképe­ket; az eddig elért bevétel azt tanúsítja, hogy a gyártók és a kereskedők ügyesen élnek a megszerzett joggal. A forgalmazott termékek többségét gyerekeknek szán­ják. A sportjátékok kabalafi­gurája, a gülü szemű, tornaci­pős Izzy az olimpiai szellemet hivatott fölébreszteni a kicsik­ben. Izzy alakja egyébként számtalan játékon jelenik meg, köztük természetesen a legkorszerűbb videojátékokon is. A Mattel nevű játékgyártó óriáscég, tomász-Barbie-val rukkolt ki, méghozzá többféle bőrszínben, utalva az olimpia soknemzetű jellegére. A Ká­posztafejnek becézett rongy­baba, amely az elmúlt évek so­rán páratlanul nagy karriert fu­tott be, immár hat különféle sportágat űz; legalábbis ilyen sportos káposztafejűekkel bő­vült a család. A gyártási ha­gyomány szerint minden baba saját névvel, és egyedi szemé­lyiségjegyekkel (mondhatni önálló anyakönyvi kivonattal) kerül forgalomba, megvásár­lásuk egyfajta örökbefogadási szertartás. A még nagyobb felhajtás érdekében a Mattel egy speciális örökbeadási ce­remónia keretében az összes amerikai olimpiai sportolót megajándékozta névre szóló kabalababával. Az olimpia gazdasági bi­zottságának elnöke egymilli- árd dolláros bevételre számít csupán a licence-szerződések- ből. Szerinte a vásárlókat szinte nem is kell pénzköltésre ösztökélni. Persze, hivatalos embléma nélkül is kaphatók játékok; ezek a hamisítók pénztárcáját vastagítják az olimpiai cente­nárium ürügyén. FEB Elégedetten nyilatkoztak a vasárnap megtartott mostari helyhatósági választásokról a város horvát és muzulmán vezetői, valamint az Európai Unió illetékesei. A választási bizottság által közzétett részleges adatok sze­rint a különböző kerületekben viszonylag magas, 45-70 száza­lékos volt a részvételi arány, s egyetlen említésre méltó inci­dens sem történt. Valószínűleg az Európai Unió külügyminisztereinek so­ron következő, július 15-i ülése dönt majd arról, hogy meg­hosszabbítsák-e a Mostart je­lenleg ideiglenes jelleggel igazgató EU-adminisztráció Az iszlám Jólét Párt győzelme a legutóbbi törökországi vá­lasztásokon meghökkentette a világot. Vezetőjének azon­ban fél évet kellett várnia a kormányalakítással. Necmettin Erbakan, az iszlám irányzatúnak mondott Nemzeti Üdvpárt vezetőjeként 1974-ben már miniszterelnök-helyettes volt, ám a katonai puccsot köve­tően a tábornokok eltiltották a politikától. Csak 1987-ben tér­hetett vissza, s akkor újjászer­vezte pártját. Most majd elválik, Erbakan mennyire tartja meg ígéreteit. Választási kampányában pél­mandátumát - közölte a brüsz- szeli bizottság szóvivője. Az EU miniszteri tanácsa eredetileg 1994 júliusában bízta meg Hans Koschnickot, Bréma egykori polgármesterét az etni­kailag megosztott város életé­nek újjászervezésével. Kosch- nick áprilisban megvált tiszté­től, s helyét a spanyolországi Valencia korábbi polgármes­tere, Ricardo Pérez Casado vál­totta fel. Továbbra is tanácstalanság és zavar övezi Radovan Kara- dzsics felemás távozását. Carl Bildt nemzetközi főmegbízott hétfőn közölte: a politikus eré­lyes válaszra számíthat, ha to­vábbra is gyakorolja az elnöki hatalmat. dául azt hangoztatta, hogy Tö­rökország lépjen ki a NATO- ból, az Európai Unió helyett pe­dig a szomszédos iszlám álla­mokkal erősítse a gazdasági együttműködést. Lándzsát tört az iszlám szokások elteijesztése mellett. A Nyugattól való elfor­dulást hirdette, s ezzel a modem török állam megalapítójának el­képzeléseit is kétségbe vonta. Igaz, azóta már inkább Kemal Atatürk örökségének megre­formálását emlegeti. Megfigyelők rámutatnak, a török hadsereg mindig azzal az indokkal hajtott végre államcsí­nyeket, hogy veszélyben az at- atürki örökség. (Réti) Kormányképes a Jólét Pártjának vezére Török fundamentalizmus Harmincöt éve halt meg Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger Nobel- díjas írója 1939-59 között Kubában élt (képünkön Fidel Castróval). Csak elhunyta előtt két évvel költözött vissza szülőhazájába, az Egyesült Államokba fotó: feb/reuter Ha kedd, "ATr£’cL6£­Kiskegyed! • Szécsi Pál eltitkolt élete • Szavazzon a Kiskegyed jegyeseire! fó" • Moldova nem hitte, HM>FEttY. ÁPiÉnZT---­ho gy jó író lesz • Clintonék megint gyermeket akarnak ' V **££<««0A.W4*>äUV.'c*. fe • A szupemagyi tolvajt fogott r :: ' Kiskegyed, a legolvasottabb ,’i jl'Ár.píj női magazin fi—11 ‘ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom