Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

1996. július 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Tegnap megkezdődött a főszezon a Balatonon A forgalommal együtt emelkednek az árak is Székely György, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium turizmus főosztályának ve­zetője szerint a devizabevé­tel és a kereskedelmi szál­láshelyek foglaltsága azt mu­tatja, hogy a Balatonnál a ta­valyihoz képest tíz-tizenöt százalékkal nagyobb a forga­lom. A naptár mutatja, hogy tegnap elkezdődött a fősze­zon. Megkérdeztük a régió legnagyobb szállásadójának és a legjelentősebb balatoni utaztató cégének az illetéke­sét, érződik-e a forgalmu­kon. A Siotour Rt saját szállás­helyein 3208 turista aludt június utolsó napján. Dr. Ko­vács Miklós vezérigazgató elmondta azt is, hogy for­galmuk a várakozásnak meg­felelően alakult, hat száza­lékkal nagyobb a tavalyinál. A cégnél akad igazi siker- történet is: A Zamárdi I. au­tóskemping, amely kiemel­kedő minősítéssel szerepel a német autósklub katalógusá­ban, a tavalyi háromszáz­negyvenöt vendéggel szem­ben idén június 30-án öt­százötvenkét vendéget foga­dott. A fizető vendéglátás­ban azonban az általuk köz­vetített szálláshelyekből egyre kevesebbet igényelnek a turisták. A többség nem a szolgáltatások minőségét, hanem' az alacsony árakat keresi elsősorban a válasz­tásnál. A Mahart Balatoni Hajó­zási Kft hajói teljes kapaci­tással dolgoznak: tizenhat útvonalon száz járat közle­kedik. Kapocs Ferenc for­galmi vezető elmondta: mostantól Fonyód-Tihany, Siófok-Alsóőrs-Almádi, Mária-Badacsony, Boglár- Tihany, Szemes-Keszthely útvonalon is szállítanak me­netrend szerint utasokat. Siófokról mostantól minden este diszkóhajó indul. Ti- hanyból 6 óra 20 perc és 24 óra, Szántódról 6.40 és 0 óra 20 perc között indulnak negyven percenként a kom­pok. Ha előbb megtelnek a fedélzetek, akkor sűrítik a járatokat. Jegyárakat most a Mahart nem emelt. Naponta 7-8 ezren utaznak velük a Balatonon, kirándulásra al­kalmas időben a szám 25 ezer fölé is emelkedik. Ez 4- 5 százalékkal kevesebb a ta­valyinál. Czene Attila SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Főszezon és állóvíz Eredményes május és gyenge hozamú június után júliusban a forgalom felfutásában reménykednek a balatoni vendégvárók. A főszezon tegnap elkezdődött. Fő szezon. ízlelgetem a fogalmat. Erről már csak nosztalgi­ázva beszélhetünk. Még a hatvanas években, az idegenforga­lom rohamos léptű fejlődése idején találták ki, hogy legyen elő-, közép-, fő-, csúcs- és utószezon. Már ebből is látni, hogy akkoriban milyen hosszú volt egy-egy nyár; öt hónapos. Most három hétig tart mindössze. Számos körülmény hozta ezt, közte az is: érezhették a turisták, hogy csak a pénzüket várják errefelé, őket nem. A naptárban jól tagolt időszakokban más-más áron lehetett megvenni a szolgáltatásokat. Most csak egy időszak van, amikor a Balatonon szóra érdemes létszámban megjelennek a turisták, és minden drága. Elvétve akad csak, aki vendégcsa­logatónak használja a viszonylag alacsony árat. Általában összforgalmúknak csak a 15 százalékát tervezték június 30-ig megszerezni a földön járó, korrekt módon üzle­telő vállalkozások. Hogy milyen nyarat zárnak, az tehát az el­következő napokban dől el. A tendenciák azonban már mos­tanáig jól megfigyelhetőek. A turisztika, a balatoni régió or­szágos felelősei sikeresebbnek látják a helyzetet, mint a hely­béliek. A szolgáltatások, áruk egyre nagyobb részét adják el feketén. A minap egy szórakozóhelyen 40 000 (nem elírás: negyvenezer) forintot követelt a pincér húsz üveg sörért. Lop­ják az autókat. Folytathatnám a sort hosszasan, de nem érde­mes — ugyanezek a gondok évek óta. Különösen a főszezon­ban. Igaz, régóta tudjuk, hogy ami itt van, az az ügyeskedőknek A Balaton a többségnek azonban csak álló víz. Négy somogyi orvost neveztek ki egyetemi magántanárrá Ünnepelt az egészségügy A Semmelweis napi ünnepi megemlékezés után az egyik újonnan kinevezett egyetemi magántanárral, dr. Farkas Má­riával beszélget dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos és dr. Rumi György főorvos fotó: kovács tibor Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének születés­napja évtizedek óta az egész­ségügyi dolgozók ünnepe. Ezen a napon adják át a kine­vezéseket és ismerik el az elő­remutató tevékenységet végző orvosok, nővérek munkáját. Semmelweis Ignác forradalmi jelentőségű gondolkodást indí­tott el az egyetemes orvostu­dományban. A világhírűvé vált magyar orvos sok értel­metlen halálnak vethetett volna gátat, ha korszakalkotó felfedezését, az aszepszist nem fogadják értetlenkedve kollégái — utalt rá tegnap a Kaposi Mór Megyei Kórház­ban tartott ünnepi megemléke­zésen dr. Gimesi Mihály fői­gazgató főorvos. A megyei kórházban Kaposi Mór emléklappal jutalmazták a szülészeti osztály Rooming-in közösségét. Mint dr. Prievara Ferenc főorvos elmondta, há­rom éve kezdték el a Rooming-in szülés bevezetését, együttmű­ködve az újszülött osztállyal. Lehetővé tették, hogy a szülés után az újszülöttek együtt ma­radhassanak az édesanyjukkal. Szabó Gyuláné főnővér szerint az anyaság érzésének átélése első pillanattól kezdve nagyon fontos a szülő nők számára. Ezért teremtették meg az osztá­lyon a babával való állandó kap­csolattartás feltételeit. Dr. Gimesi Mihály bejelen­tette: a pécsi orvostudományi egyetemen egyetemi magánta­nári kinevezésben részesült dr. A meglévő és a tényleges be­kerülési költségek között mintegy ötven-hatvanmillió forintos rés tátong, s ez olyan pluszköltség, amellyel még az önkormányzat többségi tulaj­donában lévő Városépítő Kft sem vállalta a munkaterület átvételét. Ráadásul maguk a vevők is tiltakoztak az önhibá­jukon kívüli jelentős áremelés ellen. A közeljövő történései el­döntik: lesz-e elegendő befo­lyása a Loncsár István-iéle Farkas Mária az izotóplabor vezetője, dr. Rozsos István az 1. számú sebészet osztályvezető főorvosa és dr. Kopa János az idegsebészet vezetője. A sió­foki kórházból dr. Beró Tamás vehette át a magántanári kine­vezést. A Kaposi Mór Megyei Kór­ház főigazgató főorvosa a fül- orr-gégészeti osztály főorvo­sává nevezte ki dr. Kardos Margitot és dr. Baumann Má­riát. A csecsemő és gyermek- osztályról dr. Karácsony Er­zsébet, a 2. számú sebészeti- mellkassebészeti osztályról dr. Kocsis Tibor, az orthopaediai osztályról dr. Bogdán Tibor vehette át tegnap főorvosi ki­nevezését. Adjunktussá ne­cégre a polgárainak erkölcsi felelősséggel tartozó marcali önkormányzatnak, vagy hosz- szadalmas bírósági procedúrá­val kénytelenek szembenézni a sértettek. Évtizedes téma a városban a Gomba-völgyi szabadidő köz­pont. Az ügy újfent napirendre került, méghozzá a település általános rendezési tervének módosítása kapcsán. A terve­zett termálfürdő területének egy része jelenleg magánkéz­ben van; ezekre az ingatla­vezték ki dr. Leposa Mártát és dr. Vágó Tibort. A kaposvári ünnepséggel pár­huzamosan a nagyatádi kórház­ban is megemlékeztek Semmel­weis Ignác születésének évfor­dulójáról. Dr. Frank Ferenc fő­igazgató adta át a főorvosi kine­vezést dr. Trebits Zitának és dr. Szabó Lászlónak. Adjunktus lett dr. Gieth Andrea. Alorvossá lé­pett elő dr. Orbán Csaba és dr. Csuka László. Főigazgatói di­cséretben részesültek: Acs Judit, Czipóthné Tóth Mária, Hadi Ferencné, Karlovics Jánosné, Major Csabáné, Molnámé An­tal Mária és Nikolauszné Mer- kei Mária. Jutalmat vett át Trat- nyek László és Kiss József. (S. Pap - Németh) nokra az önkormányzat — a későbbi spekulációt megelő­zendő — elővásárlási jogot terjesztett ki. A termálfürdő projecttel kapcsolatos részle­teket egyébként zárt ülésen tárgyalták meg a képviselők. Az önkormányzat intézmé­nyeit érintő pénzügyi ellenőr­zés tapasztalatait taglaló elő­terjesztés, majd a temetőkről és a temetkezési tevékenység­ről szóló rendeletalkotás után a Rumpold Marcali Kft. martke- ting-munkájáról kaptak tájé­koztatást a résztvevők. A keszthelyi elöljárókkal folytatott megbeszélések si­kerrel zárultak, s amennyiben az érintett testületek is rábólin­tanak, úgy ősztől a keszthelyi régió tetemes mennyiségű hul­ladéka is a marcali depóba ke­rül. Csíky K. Erika Sikertelen pályázat Marcaliban Nem hozott eredményt a marcali Helytörténeti Mú­zeum igazgatói állására meghirdetett pályázat. A polgármesteri hivatal külön e célra létrehozott szakértői bizottsága a jelöltek egyikét sem tartotta alkalmasnak az intézményvezetői munkára. A státuszra harminc napon belül írnak ki új pályázatot. Szentgyörgy újabb irodái Négy-öt irodával gazdago­dott a balatonszentgyörgyi önkormányzat. A körjegy­zőségből kivált Vörs haj­dani irodáit az átalakítást követően a helyi Csatornaé­pítő Társulás, a Kögáz öt községet ellátó szolgáltató centruma, valamint a pol­gármesteri hivatal pénzügyi csoportja foglalja el. Egészségbiztosítási árverések Július elsejétől — az APEH Somogy megyei igazgató­ságával közösen — árverési csarnokot üzemeltet Kapos­váron, a Fő utca 34 alatt a megyei egészségbiztosítási pénztár. Az árverések pon­tos időpontjáról és az árve­résre kerülő ingóságokról felvilágosítást a két szerve­zet ügyfélszolgálati irodáján lehet kérni. Kecskeméten él a volt Táncsicsos tanár Ha kétséget kizáróan lehet­nénk biztosak az „akinek halálhírét költik, sokáig él” mondás igazságában, akkor talán még el is gondolkoz­nánk azon, hogy megrende­lésre költsük a hosszú életre vágyókról a halálhíreket: még üzletnek sem lenne rossz. De mivel tudjuk, hogy nem effélékre, hanem a hiteles, mértékadó tájékoz­tatásra szegődtünk, ezért az­tán mindent elkövetünk, hogy az általunk leírtakra mérget lehessen venni. Nos, ez a legjobb szándékunk el­lenére sem mindig sikerül. Tegnapi számunkban „Negyven éve érettek” címmel adtunk hírt egy Táncsicsos fiúosztály talál­kozójáról, ahol Radnai An­tal tanár urat — lévén a hír­adó faxon ez állt — néhai jelzővel illettük. Mint arról értesültünk, Radnai tanár úr jó egészségnek örvend, és Kecskeméten él. Ezúton kí­vánunk neki hosszú életet, a hibáért pedig természetesen elnézést kérünk. Keszthelyi hulladék kerül a marcali depóba Orgona utca: vissza a pénzt Most már biztos, hogy gazdasági fedezet híján nem épülnek föl a marcali Orgona utca lakások — jelentette be az önkormány­zat tegnapi ülésén dr. Sütő László polgármester. A több mint félszáz vásárló pénzét másfél-két éve használó székesfehérvári K&L Kft. vezetője állítólag írásos kötelezettséget vállalt az elő­legek július végéig történő visszafizetésére. Ellenkező esetben az önkormányzatnak —, amely annak idején a városba hozta a beruházót — nincs módjában a pórul járt vásárlókat cserein­gatlanhoz juttatni. Sietnek a hídfelújítók A budapesti Betonútépítő Rt kaposvári építésvezetősége újítja föl a 61. és 66. sz. utak kereszteződésénél található hidat. Az építményt megerősítik, valamint új aszfaltréteget is kap. Az ígéretek szerint sietnek a befejezéssel, hogy minél rövi- debb ideig kényszerüljenek kerülőútra az autók fotó: kőhalmi Szilvia Táncos találkozó Tótiban Két zenei találkozó is kaput nyitott tegnap Lengyeltótiban. Tábort vertek a néptáncosok és a jazz-együttesek is: csak­nem kétszáz tehetséges ifjú vidám próbáitól hangos a város. S mint Németh Márta a műve­lődési ház igazgatónője el­mondta mindent el is követ­nek, hogy zenei élményeket szerezzenek a város érdeklődő közönségének. A moziban tegnap este megtartották az első néptáncbemutatót nagy sikerrel. Szerdán színpadot ál­lítanak a városközpontban a Kék Tó vendéglő elé. Ha az időjárás is úgy akarja akkor a Kék Tó üdülőfalu vendégei előtt is fellépnek az együtte­sek. Hagyomány már, hogy a hétvégi Tóti Napok rendezvé­nyei előtt megszervezik a tán­cos-zenei táborokat. A len­gyeltóti Ördöngös együttes vendége a soproni Pendejes, de jönnek az erdélyi Vajda- szentivánból is. Kiváló tánc­pedagógusok segítik a gyere­keket Takács Gábor, Sipos Ferenc, valamint Szalai Tünde és Szabó Zsolt személyében. A Balaton Big Band meghí­vására az ország minden tájá­ról érkeztek az ifjú jazz-ze- nészek, hogy a hazai kiváló­ságoktól lehetőleg minél többet ellessenek Korolovics Lajos és Varga Ferenc zene­tanárok vezetésével. A mű­velődési háznak az Ördön­gös együtteshez kötődő mintegy kilencven család segít a szervezésben. Ha kell, az anyukák vacsorát főznek a népes társaságnak, mint tették ezt a tegnapi be­mutató alkalmával. A budapesti Fontrade Kft, a legnagyobb hazai hang­szercég százezer forinttal támogatja a tábort. Ötven­ezer forintot adott a Westel telefontársaság és húszezret a Somogy megyei közgyűlés elnöke. Az igazgatónő ti­zenöt pályázatot nyújtott be különböző közművelődési alapokhoz és eddig tizen­négy helyről érkezett elutasí­tás. Vajon mit támogatnak, ha ezek a tehetséggondozó ifjúsági táborok nem érde­mesek rá? G. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom