Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-11 / 135. szám

1996. június 11., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Csúsztatással vádolt ellenzéki pártok Nem kellenek további megszorítások... Valamennyi ellenzéki párt kép­viselője reagált Horn Gyula miniszterelnök parlamenti be­szédére. Szabó Iván (MDNP) azt fejtegette, hogy a kormány minden téren centralizálásra tö­rekszik. Surján László (KDNP) ezzel egyetértve kijelentette: bár a miniszterelnök elutasítja a restaurációs vádakat, az ő sze­mükben a központosítási törek­vések mégis emlékeztetnek a demokratikus centralizmusra. Horn Gyula az elhangzottakra reflektálva visszautasította a centralizációs vádakat. Hangsú­lyozta: ha az ellenzék úgy látja, hogy bármiben megsértette a demokratikus intézményrend­szert, arra mondjon konkrét példákat. A miniszterelnök hangsúlyozta nyitottságát az el­lenzékkel folytatott párbe­szédre, sőt, kifejezetten kérte, hogy a parlamenti ellenzék működjön együtt a koalícióval a legfontosabb kérdések ügyé­ben. Torgyán József (FKGP) frakcióvezető — Horn Gyula hétvégi, a halálbüntetéssel kap­csolatos kijelentésével kapcso­latban — napirend előtt leszö­gezte: sokadszor mond olyasmit a kormányfő, amit elhangzása utána a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája vagy a miniszterek egyike kijavít. A miniszterelnök a halálbüntetéssel kapcsolatban válaszában azt mondta — ha a hatályos jogszabályokat nem sérti — támogatna egy népsza­vazást. Kevés a középszintű kollektív szerződés Hiányolják a jogi hátteret Hat középszintű kollektív szerződést kötöttek tavaly hazánkban a munkaadók és a szakszervezetek, holott az 1990-es évek elején még húsznál több ilyen megálla­podást írtak alá évente. A többi között ezt állapították meg tegnap az MSZOSZ ta­nácskozásán. Idén májusig szintén hat ágazati egyezséget hoztak tető alá. A helyzet azon­ban továbbra sem megnyugtató. A kormány hiába ösztönözné a kollektív szerződések megköté­sét, a munkaadók felemás ma­gatartást tanúsítanak. Szavak­ban késznek mondják magukat az egyezségre, de visszavonul­nak, amikor konkrét ügyekre kerül a sor. Az MSZOSZ szorgalmazza, hogy az érdekegyeztetés kor­szerűsítésével együtt őszig ren­dezzék a kollektív szerződések még hiányzó jogi hátterét. Ezért is voltak tanulságosak a tanács­kozás külföldi vendégeinek fel­szólalásai. Ezekből például ki­derült, Olaszországban általá­ban kétoldalú az országos ér­dekegyeztetés, a munkaadók és a szakszervezetek tárgyalnak egymással. A kormányt csak akkor vonják be a vitába, ha a partnerek nem tudnak dűlőre jutni egymással. A munkavál­lalók képviselőit pedig felkészí­tik az egyeztetésekre. Csitri naplója Egy szőke, hosszú hajú, 19 éves lány, Diószegi Edina mutatta be tegnap könyvét az olvasóknak. Tavaly elsőként járta végig lóháton őseink vándorlásának útvonalát egy maroknyi csapat: tizenegy férfi és három nő. Köztük volt Csitri, aki most közreadta naplóját, a megismé­telt honfoglalás krónikáját. fotó: feb/diósi imre Az első a régi személyazono­sító jel, amelyet az anya­könyvi és a népesség-nyilván­tartás, a honvédelmi igazgatás, valamint a nyomozóhatóság, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség használ. A második a pénzügyi szervek, az Apeh, a Vám- és Pénzügyőrség és az önkormányzatok adóhatósága­inál lesz ismert. A harmadikat, amelyet röviden taj-számnak neveznek, már megkaptuk. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat és az egészségügy általában már ezt használja. A régi személyazonosító jel a népesség személyi adatainak aktuális nyilvántartását teszi egyszerűbbé. Ezzel az állam­polgároknak csak egy helyen kell bejelenteni a személyi adatokban és lakcímben tör­tént változást. A második szám alapján az adóhatóság azonosítja ügyfeleit. Ez mint­egy 7,5 millió polgárt érint, akik jelenleg is adózók, illetve öt évre visszamenőleg adót fi­zettek. Az Apeh számukra szeptember 30-áig küldi meg az új adóazonosító jelet. A taj-szám az orvosi ellá­táshoz nélkülözhetetlen. A személyazonosító to­vábbra is 11 számból áll majd, de az első számjegyek meg­változnak. Az adóazonosító tíz jegyű lesz, a táj pedig kilenc­tagú szám. A hagyományos személyazonosító adatok - családi- és utónév, születési idő és hely, anyja neve - is elő-előbukkannak, például az útlevélkérelemnél, vagy a gép­jármű-vezetői engedélyek ki­adásánál. (Koós) Elektronikus világtárlat Különleges kiállításnak ad otthont a Műcsarnok: egyik terme átalakult az Internet Expo magyar pavilonjává. A tablókat, tárlókat számítógépek he­lyettesítik; képernyőjükre néhány billentyű lenyomásával odavarázsolható a magyar kultúra szinte egész kincsestára. Az elektronikus pavilont tegnap Horn Gyula nyitotta meg. Mint mondta, az esemény új szakasz a hazai informatika fejlődésében. fotó: feb/diósi imre Az ORFK-n belül lesz a nagy ügyek kis szervezete A főnöki posztok száma nem nőhet Úgy tűnik, a központi nyomozóhivatal létrehozásának nagy vitát kavart terve - terv marad. Ám amióta a mi­niszterelnök elállt az ötlet megvalósításától, keveset hal­lani arról, mi lesz helyette. A hírek szerint az ORFK-n be­lül egy - központi bűnüldözési igazgatóság néven létre­jövő - szervezet veszi majd fel a harcot a legsúlyosabb gazdasági bűncselekmények elkövetőivel. Gyekiczki András, a belügy­miniszter kabinetfőnöke el­mondta munkatársunknak: té­ved, aki azt állítja, hogy eddig semmi sem történt az úgyne­vezett „nagy ügyek” felderíté­sére. Utalt egyebek között a Kordax-ügyre, Stadler és Palo­tás cégeivel kapcsolatban el­rendelt nyomozásra. A munka folyamatosságát megtörte ugyan a nyomozóhi­vatal körüli vihar, de folyama­tosan gyűjtötték, s fel is dol­gozták a parlamenti vitanapon és más fórumokon felvetődött több mint száz érdemi javasla­tot, amelyek eredményesebbé tehetik a gazdasági bűnözés elleni fellépést. A tárca azt indítványozza, hogy az Országos Rendőr-fő­kapitányságon belül hozzanak létre új szervezetet, amely a nagy visszaélések feltárásért tevékenykedik. Mindezt úgy, hogy közben a vezetői posztok száma ne nőjön, de a munka hatékonyságához nélkülözhe­tetlen információáramlás meg­javuljon. A BM és az ORFK vezetői minderről már közvet­len tárgyalást is folytattak. A kabinetfőnök emlékezte­tett rá: a kormány már 1995- ben határozatot hozott a feke­tegazdaság visszaszorítására. A végrehajtás viszont igen­csak akadozik. Ezért most megvizsgálják a mulasztások okát, s konkrétan azt is, hogy az egyes tárcáknál kik, s miért nem oldották meg a nekik címzett feladatokat. (Takács) Felülvizsgálat. A jövő hétfőn hazánkba érkezik a Nemzetközi Valutaalap delegációja. Kéthe­tes budapesti tartózkodása alatt általános gazdaságpolitikai konzultációt folytat és elvégzi az idén megkötött készenléti hi­telmegállapodás végrehajtásá­nak első felülvizsgálatát is - je­lentették be tegnap. Szavatolt tisztaság. Az Or­szággyűlés honvédelmi bizott­sága kötelezettséget vállalt arra, hogy a vadászrepülőgépek vá­sárlására kiírandó magyar kor­mánytender minden szempont­ból megfelel a követelmények­nek, s részvevői igazságos elbí­rálásra számíthatnak -jelentette be tegnap Mécs Imre, a testület szabaddemokrata elnöke. Ügyészek napja. Ünnepségen emlékeztek meg tegnap arról, hogy 125 évvel ezelőtt hirdet­ték ki hazánkban a királyi ügyészségről szóló törvényt. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében elisme­réssel állapította meg, hogy a magyar ügyészségek jó hatás­fokkal, tisztességesen, a jogál­lamiság követelményei szerint végzik munkájukat. Halálos fertőzés. A leg­utóbbi adatok szerint halottja is van a múlt heti budapesti szal- monellás fertőzésnek. Az ere­detileg is kórházban ápolt, 80 éves szívbeteg férfi akkor evett a „mérgezett” levesből, amikor néhány napra hazaengedték. A vizsgálat kiderítette, hogy a fer­tőzést okozó eperföldet gazdája emberi fekáliával öntözte. Ismétlők. Hétfőn több mint 3500 diák vett részt - hét tan­tárgyból - a közös írásbeli érettségi pótvizsgákon. A je­lentkezők mintegy 80 százaléka olyan felvételiző volt, aki a má­jus 20-ai matematika írásbeli feladatsorában előfordult elő­jelhiba miatt kérte a vizsga megismétlésének lehetőségét. Elégedetlenség. Figyelemfel­hívó, lassító demonstrációt tartot­tak tegnap reggel azok a kamio- nosok, akik a közlekedési tilalom miatt két napig Letenyén, rossz körülmények között várakoztak. A 12 nagy súlyú járműszerel­vény Budapestig 60-70 kilométe­res sebességgel, konvojban ha­ladt, de nem okozott torlódást, mert kicsi volt a forgalom. Centenáriumi kiállítás. Fennállásának 100 éves évfor­dulóját ünnepli a győri Rába Rt. A centenárium alkalmából nagyszabású gyártörténeti kiál­lítás nyílik június 14-én a válla­lat területén. Egy meglévő épü­letet alakítottak át és tették al­kalmassá az állandó kiállítás bemutatására. A tárlaton fotók és írásos dokumentumok soka­sága ad áttekintést a Rába egy évszázados történetéről. Fridi perben Naomival Hiába várta luxuskocsi és testőrség a fekete csillagot Az év perének ígérkezik a Friderikusz Sándor kontra Naomi Campbell ügy, amely nem jöhetett volna létre, ha a divatbemu­tatók fekete csillaga betartja az írásos szerződést, és június 4- én megérkezik Budapestre, a show-műsor felvételére. Szállodamustra Messze még a szeptember, de Michael Jackson buda­pesti koncertjének előkészí­tői semmit sem bíznak a vé­letlenre. A hét végén Buda­pesten jártak és szemügyre vették a számításba vehető luxusszállodákat. A sztárnak elnöki lakosz­tály jár, a kísérők és közre­működők elhelyezéséhez pedig több mint 200 szobára lesz szükség legalább négy­öt napra. A szállodának a ra­jongók számára jól megkö­zelíthető helyen kell lennie. A szobáknak pedig nem le­het dohányfüst szaguk, és az alkoholt sem tűri a világhírű énekes. Arról, hogy a Fó­rum, az Atrium Hyatt, a Ma­rtot vagy a Kempinski fo­gadja-e Michael Jacksont, később döntenek. Naomi azonban - immár nem először pályafutása során - nem teljesítette vállalt kötele­zettségét, s könnyen lehet, hogy ezt félmillió dollárja bánja majd. Ekkora kártérítést köve­tel tőle Friderikusz irodája. A produkciónak - az erkölcsi veszteségen túl - komoly anyagi kárt is okozott a fekete hattyú szeszélye. A bérelt lu­xusautó, a felfogadott testőrség és a lefoglalt, különlegesen be­rendezett szállodai lakosztály megannyi fölös kiadásnak bi­zonyult. Ugyanígy a drága dísz­let, amelyet Boticelli Vénusz születése című festménye nyo­mán készítettek számára: em­ber nagyságú kagylóból kellett volna a sztármanökennek a kö­zönség elé lépnie. Ráadásul Campbell kisasz- szony miatt olyan sztárok sze­repeltetéséről mondott le a ma­gyar showman, mint Sharon Stone vagy Cindy Crawford. Friderikusz Sándor bizonyíté­kokkal is alátámasztja kerese­tét. Június 3-án két amerikai ügyvédi irodával is ellenőriz­tette, hogy a modell valóban gyengélkedik-e, miként az a tőle érkezett telefaxüzenetben állt. Kiderült azonban, hogy a kérdéses időpontban Campbell makkegészségesen vett részt a Vogue magazin fotózásán. A pesti vendégszereplés elmara­dásának hátterében inkább lelki betegség állhat: Naomi június első napjaiban szakított ügyele­tes szerelmével, Gianni Nun- nari producerrel. A magyar tévésztár azt is tu­datta a Ferenczy Europressel, hogy abban az esetben, ha megnyeri a pert, a félmillió dol­lárt teljes egészében gyermek- otthonok és gyermek-egész­ségügyi intézmények támoga­tására fogja fordítani. Ferenczy Europress Ha Naomi fizet, gyermekintézményeké lesz a pénz fotó: feb Tizenegy, tíz és kilenc jegyűek lesznek az azonosító jelek Vége a számháborúnak December végéig ugyan még használható a személyi szám, de már elkészült az új azonosító rendszer, amelynek országgyű­lési elfogadásával pont kerül az évek óta húzódó ügy végére. Az új rendszerben minden magyar állampolgárnak három azonosító száma lesz, mindegyik más-más célra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom