Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-15 / 113. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1996. május 15., szerda A túlzott helyi adóztatás elvándorlásra készteti a vállalkozókat Beszűkülő szolgáltatások A kormány tavaly márciusi stabilizációs intézkedéscsomagjának hatására az egyéni vállalkozók helyzete tovább romlott, adóterheik növekedtek, miközben a belső vásárlóerő csökkent - hangsúlyozta Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetségének (KISOSZ) keddi közgyűlésén. Gazdaságtalan hizlalás Sok baromfi disznót győz a piacon Adómentes fuvarsznnet. A gépjármű-felelősségbiztosítás negyedik negyedévi díjának, valamint a második fél évben esedékes súlyadó 7,9 százalékos csökkentését javasolja a kamionok esetében a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FU- VOSZ). Kormányrendelet korlátozza ugyanis a hétvégi kamionforgalmat a nyári hónapokban. Rédics-Dolga. Építkezés miatt az átlagosnál hosszabb lesz a várakozás a vasi határátkelőhelyen május 15. és október 30. között. Árrobbanás. A Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán tegnap a napraforgó összes, valamint a takarmánykukorica júliusi jegyzésének kivételével valamennyi termény összes határidejének árfolyama limitmértékkel emelkedett. Rendkívüli nagy a kereslet mind a kukorica, mind a malmi búza, mind a takarmánybúza, mind pedig a takarmányárpa piacán. Az árrobbanás a gabonapiacon elsősorban a vételi nyomásnak tudható be. Biztosítható export. A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) úgy döntött, hogy ez év június 1-jé- től Oroszország az úgynevezett "biztosítható" kategóriába kerül. Ez azt jelenti, hogy az Oroszországba bankári biztosíték mellett szállító magyar exportőr devizakövetelésére a Mehib biztosítást köt. 2 milliárd árbevétel. A Zwack Unicum Csoport ez évi első negyedéves bruttó árbevétele 2 milliárd 965 millió forintot ért el. Ez mintegy 14,5 százalékkal magasabb, mint az 1995-es év hasonló időszakában teljesített árbevétel. A csoport nemzetközi számviteli szabályok szerint számított konszolidált, de nem audi- tált adózás előtti eredménye 85 millió forint volt március végén, ez pedig 57,41 százalékkal magasabb, mint tavaly március végén volt. Az HNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 230,20 Görög drachma( 100) 62,47 Német márka 99,06 Olasz líra( 1000) 97,69 Osztrák schilling 14,08 Spanyol pesetái 100) 118,90 USA-dollár 151,96 A szövetség elnöke lapunknak elmondta: a KISOSZ tagságát alkotó, döntően egyéni vállalkozók megélhetését a lakosság részére nyújtott különféle szolgáltatásokból és az értékesítésekből származó bevételek adják, a korlátozások pedig leginkább ezt a piacot szűkítették. Érzékenyen érinti a tagságot A hosszú tél, a hirtelen kitavaszodás ismét munkát ad a növényvédő helikoptereseknek. Nagy József nagyatádi helikopteres növényvédő vállalkozó szerint a szokatlan időjárás késésbe hoztak a gazdákat, ugyanakkor nem várt gondokkal is szembe kell nézniük: gombabetegség fenyegeti a kalászosokat. A nagyatádi pilótával és kiszolgáló stábjával tegnap a lá- bodi határban találkoztunk, ma azonban már a zalai földeken dolgoznak. Innen jelezték, hogy sürgős a növényvédőszerek kijuttatása, mert kór táA magyar kormányhoz intézett üzenetében ezekkel a kétségtelenül meggyőző számokkal érvel a Turisztikai Világtanács (WTTC) ama kérése mellett, hogy országunk vezetői alapozzák meg e jövedelmező ágazat működésének és fejlődésének feltételeit. A turizmusról szóló üzenetet a közelmúltban megtartott miniszterelnöki konferencia alkalmából küldte a világszervezet, megosztva nemzetközi tapasztalatait a honi szakemberekkel. Az ágazat fejlesztése mellett szól, hogy az idén világszerte 255 millió állást garantált a turizmus, s ez a szakembereksze- rint 2006-ra további százmillióval nő. A világon mindenütt - így nálunk is - jellemző tendencia, hogy a kormányok a magána központi és a helyi adóterhek növekedése is. Sok településen tapasztalható, hogy az iparűzési adó mellett a négyfajta helyi - építmény-, telek-, kommunális és idegenforgalmi - adó olyan súlyos terheket ró a kereskedőkre, mintha a jelenleginek a másfélszeresére emelték volna a központi adóterheket. madta meg a gabonatáblákat. Nagy József, a MÉM Repülőgépes Szolgálatának egykori pilótája öt évvel ezelőtt lett magánvállalkozó egy Kamov típusú helikopter megvásárlását követően. A légi növényvédelemnek akkor még volt tekintélye, de a termőföldek privatizációja után, a szövetkezetek és az egykori állami gazdaságokból létrejött társulások pénzügyi nehézségei közepette sokan azzal igyekeztek csökkenteni a kiadásokat, hogy spóroltak a műtrágyával és a növényvédő szerekkel. A földnek azonban meg kell adni, amit megkíván szektorra hárítják a turizmus feladatait. Ez megvalósíthatatlan törekvés, hiszen az ágazatból az állam nem vonulhat ki. A látogató már az országba belépésének .pillanatában az állam képviselőjével találkozik. A határőr ábrázatáról és viselkedéséről szerzi első benyomásait. Másfelől pedig: mindaz a látnivaló, természeti-építészeti kincs, amelyért az utazó egyáltalán utazik, az állam tulajdona, így állapotuk gondozása is az ő felelőssége. Cserébe ezért részesül az ágazat bevételeiből. A WTTC előrejelzése alapján a kelet-közép-európai térségben az idegenforgalom bevétele meghaladja a 205 milliárd dollárt. Hazánkban a turisták 1,7 milliárd dollárt költöttek tavaly. Ez megsokszorozható a világtanács szerint. Javasolja a Félő továbbá, hogy az eltérő mértékű helyi adók a vállalkozók nagyarányú elvándorlását eredményezik majd, azaz a vállalkozó olyan településre fog bejelentkezni, ahol a terhek alacsonyabbak. így viszont ellátatlan területek maradnak, és lehetetlenné válik az egységes nyilvántartás. A KISOSZ szakértői elemzéseket, javaslatokat készítenek az előkészületben lévő gazdasági törvényjavaslatokhoz, remélve, hogy befolyásolhatják a jogalkotást. Ü. G. állítja az igazi mezőgazda. Ahhoz, hogy tisztességes termésátlagokat érhessenek el, szükség van talaj tápanyag visszapótlására, s a kártevőik elleni hatékony védekezésre. A régi igazságot sokan a saját kárukon tanulták meg — mondja a nagyatádi - növényvédő szakember. Az idei tavasz pedig gyors döntésre késztette a növénytermesztőket. A légi növényvédelem nem olcsó, de mindenképpen gyors és hatékony megoldás. Ezért ismét naponta emelkedhetnek fel a helikopterek, hogy kiszólják a műtrágyát és a védelmet nyújtó vegyszereket a földekre. Nagy Jenő magyar kormánynak, hogy vezessen be mérlegrendszert annak érdekében, hogy az utazás s a turizmus valódi nemzetgazdasági részesedését nyomon lehessen követni. Hasznosnak tartaná továbbá megalkotni az állam és a magánszféra együttműködésének mérvadó szabályait. Ezek, s az egyértelműen megfogalmazott célok nélkül aligha lehet kidolgozni az ágazat stratégiáját. A WTTC figyelmeztette a kormányt, a korrekt adópolitika hiánya veszélyezteti a turizmust, s emiatt a remélt bevétel is megcsappanhat. Badarság azt hinni, hogy a turisták - nem lévén szavazati joguk - nem szólhatnak bele az országok idegenforgalmának alakulásába. A turista ugyanis - érvel a szervezet - a lábával szavaz. Nem megy oda, ahol azt érzi, hogy külföldi mivoltából mértéktelen hasznot kíván húzni a vendéglátó állam. Bozsú Bea Fokozódik a feszültség a sertéstartók körében, mivel az átvételi árak folyamatosan csökkennek. A nagyüzemi sertések kilójáért az elmúlt hónapban már csak 150-192 forintot, a kisüzemekből származókért 120-170 forintot kínáltak a felvásárlók - tudtuk meg a Földművelésügyi Minisztérium illetékesétől. A szakember szerint a takarmányárak emelkedése és az alacsony felvásárlási árak miatt gazdaságtalanná vált a hizlalás, a nagyüzemi telepek egy része csak veszteséggel képes termelni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy megszűnt a tenyészko- cák iránti kereslet, ennek köAz adóperek tapasztalatai címmel rendez konferenciát a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete csütörtökön a Legfelsőbb Bíróságon. Lomnici Zoltán, a testület ügyvezető elnöke szerint a konferencia aktualitását az adja, hogy napirenden van az adórendszer átalakítása, és megkezdődtek az APEH elleni próbaperek. Az új törvények megalkotásakor célszerű lenne figyelembe venni az adóügyi ítélkezés tapasztalatait, mivel a törvények hiányosságai rendre felszínre kerülnek a jogalkalmazás során. Az új törvények szövegébe be kellene építeni a bírói gyaDunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter tegnap az Industria ,96 kiállítás alkalmából Magyarországra látogató szász és türingiai tartományi gazdasági miniszterekkel tárgyalt. A türingiai küldöttséget Franz Schuster tartományi gazdasági és infrastrukturális miniszter, a Szász Szabad Állam delegációját Kaja Schommer gazdasági, közlekedési és munkaügyi miniszter vezette. Az eszmecsere során türingiai vendégét Dunai Imre tájékoztatta a magyar gazdaság vetkeztében egyes helyeken kivágják őket. Jövedelmező viszont a juh- tartás, mivel továbbra is meglehetősen magas a vágóbárányok felvásárlási ára. Az áruhiánynak köszönhetően 400-580 forintot is megadnak a bárány kilójáért. A szaktárca illetékese arról is beszámolt, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent a brój lcrcsirke-termelés. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 25-30 százalékkal kevesebb naposbaromfit nevelnek jelenleg a termelők. Mindezek ellenére a húspiacon a sertéssel szemben az olcsóbb baromfi továbbra is szilárdan őrzi vezető pozícióját. (Újvári) korlat által kimunkált jogelveket is. Az ügyvezető elnök számára az adóperek legfontosabb tanulsága az, hogy az új adótörvények megalkotásakor törekedni kell a közérthető megfogalmazásra, mivel sok esetben még a bíróságok is eltérően értelmezik a törvények vitatott rendelkezéseit. Az önadózási rendszerben csak akkor várható el az adózó állampolgároktól az önkéntes jogkövetés, ha az adótörvények szövegét az átlagos felkészültségű állampolgárok megértik. Nem kívánhatja az adóhivatal, hogy mindenki adószakértő segítségét vegye igénybe a törvény szabta kötelezettsége teljesítése érdekében. tavalyi eredményeiről, egyben aláhúzta: a magyar tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy élénkítse az egyesülés után visszaesett magyar-türingiai gazdasági kapcsolatokat. A magyar miniszter javasolta magyar-türingiai gazdasági együttműködési munka- csoport létrehozását. Dunai Imre és Kajo Schommer szász gazdasági miniszter pedig megállapodott abban, hogy a Szász-Magyar Fórum harmadik ülését idén november 27- 28-án rendezik meg Drezdában, amelyre a meghívást a magyar miniszter elfogadta. Az atádi pilóták szerint a légi növényvédelem gyors és hatékony A gombabetegségek ellenfelei A turista a lábával szavaz A világon évente összesen 3,4 billió dollár bevétel és 653 milliárd dollár adó származik belőle, minden harmadik másodpercben új munkahelyet teremt A földkerekség össztermelésének 10 százalékát adja. A gazdasági csodaágazat neve: turizmus. Érthető törvényt Dunai Imre német politikusokat fogadott Miniszteri vizit a vásáron A PM helyettes államtitkára az MBFB élén Javuló tőkepozíció Hegedűs Éva, a PM helyettes államtitkára tegnaptól főállásban a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) elnöke. Huszty András, a bank vezérigazgatója az igazgatóság tagja lett. Erről döntöttek többek között a pénzintézet éves rendes közgyűlésén, melyen jóváhagyták a tavalyi mérleget. A közgyűlés a bank tavalyi mérlegét 57,8 milliárd forint főösszeggel, 2,3 milliárd forint adózás előtti eredménnyel és mintegy 2,1 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el. A mérleg szerinti eredmény a megképzett mintegy 380,4 millió forint általános tartalék után megközelítőleg 1,7 milliárd forint lett, melyet teljes egészében az eredménytartalékba helyeztek a tulajdonosok. A személyi kérdésekről szóló határozatok szükségessé tették az alapszabály egyes pontjainak megváltoztatását is, melyről szintén döntöttek tegnap a tulajdonosok. A bank mérlegfőösszege 1994-hez képest mintegy 30,2 milliárd forinttal emelkedett. A pénzintézet tőkepozíciója is jelentősen javult, jegyzett és saját tőkéje is nagymértékben emelkedett. A bank közgyűlésén a tulajdonosok az 1996-os célkitűzések megvalósulásának érdekében tőkeemelésről is döntöttek. A közgyűlés a pénzintézet jegyzett tőkéjének 1,48 milliárd forintos, tőketartalékának pedig 740 millió forintos felemelését határozta el. A dombóvári székhelyű, francia érdekeltségű PASI 1A Ipari és Kereskedelmi Kft. az új‘ kaposvári fehérnemű-üzemébe (Pécsi út 11. sz.) betanítói, termelésirányítói munkakörbe női munkavállalókat keres (4 főt) májusi és augusztusi belépéssel Követelmény a varrónői szakképesítés (gyakorlat). A pályázatok elbírálásánál az érettségivel és termelésirányítói gyakorlattal rendelkezők előnyt élveznek. Az alkalmazás további feltétele egy teszt sikeres elvégzése, lehetőleg 25 és 35 év közti életkor és megfelelő egészségi állapot. Érdeklődni Matucza Éva kaposvári telepvezetőnél, a 82/310- 727-es telefonszámon lehet. Az írásos jelentkezést - a teszt időpontjának egyeztetése miatt lehetőleg telefonszám megjelölésével - a PASHA KFT-nek a Kaposvár, Pécsi út 11. sz. alatti címére május 22-ig várjuk. (18734) Felvételre keresünk középiskolai végzettséggel áruösszeállítói munkakörbe 2 fő munkavállalót Jelentkezni: DRÁVA Pl ÉRT RT. Kaposvári Kirendeltsége, Kaposvár, Jutái út Telefon: 313-567 vagy 317-964 (18573)