Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-15 / 113. szám
1996. május 15., szerda / SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Végleges lesz a tervezet Sürgető szükség van az új alkotmányra Az MSZP elnöksége támogatja az új alkotmány koncepciójának mielőbbi elfogadását. Úgy véli ugyanis, hogy ha nem gyorsul fel az alkotmányozási folyamat, ebben az évezredben nem lesz új alaptörvénye az országnak. A testület tegnap állást foglalt több nyitott kérdésben. Kezdeményezte, hogy az alapjogok ne célként, hanem kötelezettségként, megfelelő intézményi garanciákkal szerepeljenek az alkotmányban. Szorgalmazta: kapjon helyet az alaptörvényben a gazdasági-szociális érdekegyeztetés, és szabályozzák a közvetlen demokrácia formáit, az önkormányzatok és a köztestületek funkcióit, felelősségkörét, feladatait is. Vastagh Pál igazságügy-miniszter a kormány nevében szintén amellett érvelt, hogy a parlament még a tavaszi ülésszakon fogadja el az alkotmánykoncepciót. Sürgetően szükséges például a belső jog és a nemzetközi jog kapcsolatának szabályozása, a gazdasági, a szociális, a kulturális alapjogok alkotmányos meghatározása, az állam kötelezettségeinek rögzítése. Ezért tarthatatlan, hogy az alkotmány módosítását moratórium akadályozza, az új megszületése pedig késik - mondta a miniszter. Negyvenmilliárdra várnak az önkormányzatok Mások kamatoztatják Eddig még nem kapták meg az önkormányzatok az energiavállalatok privatizációja nyomán őket megillető részvényeket, s a késlekedésre nincsen elfogadható magyarázat. Ez a véleménye az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának, amelyet tegnap sajtótájékoztatón hozott nyilvánosságra Dióssy László képviselő. Az elmarasztalt: az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az önkormányzatokat a gáz- szolgáltatók részvényeinek 40 százaléka, mintegy 19 milliárd forint illeti meg, és hasonló összeg várható az áramszolgáltatók vagyonából is. Dióssy László utalt arra is, hogy az ön- kormányzatok addig nem élhetnek tulajdonosi jogaikkal, amíg meg nem kapják a részvényeket. Az ÁPV Rt.-nek tehát mielőbb lépnie kellene. Wekler Ferenc képviselő arra figyelmeztetett, hogy a településeknek - nehéz pénzügyi helyzetük ellenére - nem szabad felélniük ezt a vagyont, amit azért előbb-utóbb megkapnak, hanem jó befektetésekkel kamatoztatniuk kell. Ezért Magyar Önkormányzatokért Alapítvány formába öntött egy elképzelést, amely szerint a helyi önkormányzatok vállalkozást hoznának létre a részvények megfelelő forgatására, hasznosítására. Kis község nagy hivatal Felmérés készült 233 helyhatóságnál Ahány önkormányzat, annyiféle létszámgazdálkodás, ügyintéző apparátus, ami önmagában természetes is. A Belügyminisztérium 233 polgármesteri hivatalt világított át a közelmúltban. Érdekes és tanulságos tapasztalatokat szereztek. Az 1000 lakos körüli kisközségek között például van olyan, ahol a polgármesteri hivatal 5, és van, ahol 16 tagú - mondja Kara Pál helyettes államtitkár. Az ország egyik 3100 lakosú községében 8, másik hasonló lélekszámú településén 30 személyes apparátus intézi a helyi ügyeket. Még nagyobb az eltérés a 20-30 ezer lakosú városok kategóriájában. Az egyik 21 ezer lelket számláló városkában például 55 személyes a polgármesteri hivatal, ugyanakkor egy másik, 20 ezer lakosú város hivatalában 95-en dolgoznak. Magától értetődő, hogy nincs két egyforma önkormányzat, de ekkora eltérések azért nem lehetnek - vonta le a tanulságot a helyettes államtitkár. Ä vizsgálódás tapasztalatai szerint a legkisebb polgármesteri hivatal feladatainak ellátásához legalább hat személy szükséges. Szakmailag elfogadhatatlan, hogy a jegyző mellett csak egy-két ügyintéző dolgozzon. Az egymáshoz közel fekvő kicsi településeken viszont célszerűbb körjegyzőségeket kialakítani. A vizsgálat azt is jelezte, hogy vannak olyan teendők, amelyeket nem feltétlenül a hivatalon belül kell elvégezni, hasznosabb külső céget megbízni az ellátásával. (Koós) Katonás nap a parlamentben Maratoni ülés, foghíjas padsorok fotó: feb/diósi IMRE Tegnap elfogadta a Ház a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról rendelkező törvényt. Szépséghibája, hogy az új, előnyösebb fizetéseket biztosító illetmény- rendszerre csak 1999. január 1-jéig kell áttérni. A maratoni hosszúságú tanácskozási napon - reggel fél 9-től késő estig tartott az ülés - megszületett a hadköteles katonák (sor-, tartalékos és póttartalékos katonák) szolgálati viszonyáról szóló törvény is. Ez egyebek közt kimondja, hogy a katonának havonta legalább egyszer eltávozást kell kapnia. Igényelhet lelki gondozást és részt vehet vallási szertartáson, de erre senki nem kötelezhető. Ha fenyítést kap, a panaszjog kimentése után bírósághoz fordulhat. Napirend előtt ellenzéki képviselők szóvá tették: a kormány azt ígérte, hogy az egészségügyi dolgozók bérét 26-28 százalékkal emelik, de a kórházak fele az átlag 24 százalékot sem kapta meg. Kökény Mihály népjóléti államtitkár kifejtette, a kormány nem garantálta valamennyi egészségügyi dolgozó bérének 26-28 százalékos emelését; ehhez az intézményeknek is hozzá kell járulniuk. S. Á. Nagyobb aktivitást várnak a köztisztviselőktől Megnyirbált érdekvédelem- Ne legyünk nagy szájúak, de olyan csöndesek sem, mint amilyenek eddig voltunk - mondta dr. Ulrich Károly, nagybajomi jegyző, a Köz- tisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete somogyi szövetségének elnöke, aki választmányi tagként vett részt a szakszervezet ötödik kongresszusán. A Gyöngy Márta megyei titkár kezdeményezésére rendezett kaposvári kerekasztal- beszélgetésen arról esett a legtöbb szó tegnap, hogy a jelenlegi kormányzati magatartás teljesen jogtalanul megosztja a köztisztviselői kart; a helyi önkormányzati és a központi közigazgatásban dolgozókat, s ez ellen közösen kell fellépnie a szakszervezetnek. Dr. Vörös Tamás, a köz- igazgatási hivatal főosztályvezetője, a Közigazgatási Hivatali Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának elnöke példaként említette: amíg a központi dolgozók harmincöt százalékos illetménykiegészítést kaptak, addig a területi közigazgatásban dolgozók 10 százálékot. Dévai Lajosné somogyszobi kongresszusi küldött azt kifogásolta, hogy megnyirbálták a helyi érdekvédelem képviselőinek jogosítványát. A bérezésben és egyéb juttatásokban sem egyértelmű a határozat, ugyanis a munkaadók részéről túl sok a feltételes mód: adható, fizethető.- A munkaügyre sincs kiérlelt kormánykoncepció - jegyezte meg Tóth Anna, a Megyei Munkaügyi Központ szb- titkára, OSZT elnökségi tag. - Az aktuális erőviszonyok határozzák meg, hogy hova kerül a munkaügy. Gyöngy Márta elmondta: Somogybán eredményesen tevékenykedik a szakszervezeti együttműködési fórum — a pedagógusok, az egészség- ügyi, és a közművelődési dolgozók szakszervezeti vezetőinek részvételével, ám a helyi szervezetektől nagyobb aktivitást várnak. (Lőrincz) Vétójog. A Fidesz és a Liga véleménye szerint elkerülhetetlen az ÉT rendszerének megújítása. Célszerűnek tartanák, ha ismét teret kapna a tanács munkájában a vétójog. Azt is elvárnák, hogy az Érdekegyeztető Tanács szervezetének megújítása nyomán a fontos kérdések ezen a plénumon, és ne a miniszterelnöki dolgozószobában dőljenek el - közölték a két szervezet képviselőinek találkozója után. Előzetes vélemény. Az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén a gazdasági bűnüldözés kérdéseiről is tárgyalni fognak. Ennek kapcsán tegnap bejelentették: a párt egyetért a Legfelsőbb Bíróság elnökének azzal az elképzelésével, hogy a nagyobb gazdasági pereket a megyei bíróságok tárgyalják első fokon. így ugyanis gyorsabban befejeződhetnének az ügyek. Kényszerpihenő. Június 1-jé- től augusztus végéig a hétvégeken és ünnepnapokon idén is megtiltják hazánk közútjain a 7,5 tonnánál súlyosabb járművek közlekedését. A szabálysértőket 50 ezer forintig teijedő pénzbírsággal sújthatják, s akár 30-40 órás kényszerpihenőre is kárhoztathatják. Tlsztnjítás. A Magyar Munkaadói Szövetség III. küldött- közgyűlésén értékelték az elmúlt év munkáját és megtárgyalták a társadalombiztosítási önkormányzatokban tevékenykedő képviselőik beszámolóit. A vezérkar megújításakor ismét Orbán Istvánt, az Egis Gyógyszergyár Rt. vezérigazgatóját választották elnökké. Félretett forintok. Áprilisban 27,7 milliárddal emelkedett a lakosság nettó pénzügyi megtakarításainak állománya. Ezzel az év első négy hónapjában összesen 146,6 milliárd forinttal nőtt az ilyen címen regisztrált pénzek összege. Tavaly ebben az időszakban 108,5 milliárd forintot tettünk félre. Megkettőzött rendőri jelenlét, mobiltelefon a kalauzoknak Megfékezik a fenegyerekeket Egy most elkészült mérleg szerint csaknem félmilliárd forint értékű kárt okoztak tavaly a rongálásokkal, lopásokkal és gyújtogatásokkal a vandálok. Egy évvel korábban a kárösz- szeg még „csak” 233 millió forintot tett ki - mondja Ben- csik László, a MÁV Rt vasút- biztonsági főosztályának vezetője. A személykocsikban okozott kár öt év alatt megtízszereződött, tavaly elérte a 150 millió forintot. Egyes vonalakon némely éjszakai „diszkószerelvény” teljesen szétverve, lecsupaszítva érkezik meg a célállomásra. Tavaly négyszer annyi színesfémből készült vasútbizton- sági berendezést, kábelt vittek el a tolvajok, mint egy évvel korábban. A tapasztalat szerint a folyamat erősödik, egyre durvábbakká válnak a cselekmények. A MÁV kapcsolatban áll a rendőrség különböző szerveivel; a korábbinál több rendőr van a vonatokon, egyenruhában és civilben is. A szolgálatot teljesítő vasutasokat folyamatosan ellátják mobiltelefonnal. Ily módon a mozdonyvezetők, a vonatkísérők, valamint a kalauzok pillanatok alatt riaszthatják egymást és a rendőrséget. Az automata telefon egyik vonalán tárcsázás nélkül, közvetlenül elérhetik azt a legközelebbi rendőrőrsöt. (Deregán) Pénzforrások. A kormány idén mintegy 217 milliárd forintot különített el a központi költségvetésből környezet- és területfejlesztési célolo-a. Ebből 37 milliárd forint jut infrastrukturális beruházásokra. Az ágazatban megvalósuló fejlesztések a turizmus előrelépését is szolgálják - hangsúlyozta tegnap Baráth Etele, az Ország- gyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. Rendőrkézen. Megkerült az Egerből május 8-án ellopott műkincsek többsége, s elfogták a 25 milliós lakásbetörés egyik feltételezett elkövetőjét is. A cinkosok, s a még meg nem talált értéktárgyak felkutatásához a lakosság segítségét kérik. Rendben a rendszám? A mini kamera éles szeme a másodperc törtrésze alatt felismeri a lopott gépkocsit. A budapesti rendőröknek tegnap átadott szerkezet elektronikus agyába ugyanis minden eltulajdonított gépkocsi rendszámát folyamatosan betáplálják. S ha ilyet azonosít, nyomban jelzi á járőrnek, hogy autótolvaj a láthatáron fotó: feb/diósi imre Megjelent a májusi Lakáskultúra! Benne: A Jellegzetesen női lak A Minilakások 2. A Ötletadó galéria A Tudósítás egy Kossuth-dijról A A kertbe ... Összeállítás kerti bútorokról, fűnyírókról és egyéb, kertbe való újdonságokról A A házigazda: Kerekes Éva Ne feledje tehát: Új hónap, új Lakáskultúra! « ? 6 j ft. t M I X HAVON?* x:<xi. fVÍOiAA« * I 9 '> 6; S . H A | VI J * 3t t 9 FT Lakáskultúra