Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09 / 59. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. március 9., szombat A megpróbáltatások megtalálják az embereket Szolgálat a füredi plébánián Zalai Ferenc plébános fotó: török anett Zalai Ferenc esperes harminc éve szolgál a kaposfüredi plébánián. Ismeri a városrész apraját-nagyját. Akiknek a fejére egykor keresztvizet öntött, azoknak ma már a gyerekeit tanítja hittanra, emberségre, szeretetre. Zalai Ferencet ezért az emberségért Kaposvár városért díjjal tüntette ki az önkormányzat. 1— Nem számítottam erre a világi elismerésre. A mi munkánk nem látványos, leginkább az orvosokéhoz hasonlítható. Az orvosok az emberek testét gyógyítják, mi a lelkűket ápoljuk. Az örök életre akarjuk átsegíteni őket... Papi pályámat édesanyám imádkozta ki — meséli családjáról. — Édesapám cukrászmester volt Sümegen, négy gyereket neveltek fel összetartó, szeretetteljes légkörben. Világi iskolába jártam, majd 1940-ben kerültem a papi szemináriumba. Zalai Ferenc lelkében örök nyomot hagyott 1944: akkor szentelte pappá a végzős teológus hallgatókat Mindszenty József püspök a veszprémi börtönben. Félő volt, hogy valamelyik németországi koncentrációs táborba kerülnek, végül — mikor már közelről hallattszottak az orosz ágyúlövések — Sopronkőhidára szállították a fiatal papokat. Az esperes úgy tartja: az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy életben maradtak, s később is valamennyien megállták a helyüket. Ötvenkét évvel ezelőtt Somogybán kezdte a papi pályát. Ilyen idős a fényképezés iránti szeretete is. A fizetéséből ugyanis nem futotta télikabátra, ezért vett egy fényképezőgépet. Amit később sem bánt meg, mert hozzásegítette a megélhetéshez: két forintért adott egy képet a falubelieknek. Ma is sok diát készít, legutóbb a füredi iskolások farsangi bálját örökítette meg. — Milyen emberek lakják Kaposfiire- det? — Jószándékú, dolgos nép az itteni. Persze azért nem volt könnyű dolgom, amikor idekerültem. Az elődöm ugyanis — jó svádájú jezsuita pap — megszökött egy idevalósi asszonnyal. Vissza kellett szereznem az emberek bizalmát. A tősgyökeres fürediek akkor is és ma is eljártak a templomba. A fiatalok hosszú évekig nem kaptak vallásos nevelést, évtizedeknek kell eltelnie, amíg ezt kiheveri a társadalom. A városrész új telepén lakó családokban a szülők sincsenek megkeresztelve. Nem ritka, hogy a fiatal apát és anyát együtt keresztelem az újszülöttel. A kaposfüredi iskolába járó gyerekek többsége jár hittanórákra. A tavaly őszi búcsúra készült el az 1756-ban épült templom rekonstrukciója. A fürediek szívesen segítettek a munkában, így egymillió forintból meg tudtuk oldani a hideg, vizes falú épület korszerűsítését. — Mit nyújt a vallás az embereknek? — Van mibe kapaszkodniuk. Jobban bírják a nélkülözést azok, akik hisznek Istenben. A megpróbáltatások ugyanis megtalálják az embereket. — Hogyan tud segíteni egy pap a gonddal-bajjal küszködóknek? — A gyónás során az emberek a lelki és a testi bajaikat egyaránt elmondják. Sokszor már az is megnyugvást hoz, ha kibeszélhetik magukat. Könnyebb elviselni az élet terhét, ha bizalommal lehetünk valaki iránt. S. Pap Gitta A garabonciás A nap hol előbújt a felhőfoszlányok mögül, hogy elrejtette arcát... Arany villanását nehezen várták. Március, mint háborodott garabonciás váltogatta kedvét. Egyik pillanatban derűsen ragyogott, másikban esett és a viharos fellegek hózáport hoztak a még el sem olvadt koszos kupacokra. Egy pillanatra kifehérítve lelkiismeretét, ha egyáltalán volt neki, hogy ily hosszú tél után, még mindig didergeti a világot. Ézsiás a kávéház sarkában, a nagy üveg ablak mellett ült. Kezében a vesszőtartóban, pöndörödött szélű újság. Kilesett felettük, mintha az időt akarná megcsalni, s egyszerre két dolgot csinálni. Magával elhitetni, hogy a ráérő semmittevés pihentem Pedig csak várt, hogy végre történjék valami. A dohányfüsttől enyhén szürke függönyt meglebbentette a huzat, s alatta, az utánzott sze- cesziós tartóban hervatagzöld művirág futó ebonit kacsa, beleakadt a lecsüngő fakult rojtba. S az előtte ülő úr kopasz fején, hosszúra növesztett pár göndör hajszál, melyek arra lettek volna hivatva, hogy a valóságot takarják, összekuszálódtak. Mindez senkit nem zavart, és más tán észre sem vette, csak ő, hogy ezzel is mulassza a megfáradt időt. A nyarak, valamikor azok voltak az igazak, könyökölt az asztalra és állát öklére nyugtatva, bámult a függönyt tartó rézgyűrűk alatt, lesve a sugarakat. A kőfalon ültek Gersivel, a két telek közt ég és föld között, s alattuk az omladozó vakolat, s az ingatag téglahalmaz. De ők mit sem törődtek a roskadozó öreg kerítéssel. Mostanság ha kedvük kerekedett, kéttéglányi széles tetejére telepedtek, és ábrándoztak.- S akkor már hiába, nem adnak ki - mondta Gersi, s öbléből elővont csúzlijába, mely jófajta tejgumiból készült, tarka kavicsot rakott. Aztán összehúzott szemmel, miközben nyelve hegye ajka közt megjelent, megcélozta a macskát a szomszédos ól tetején. Az egy pillanatra megállt, rájuk meredt, farka kiegyenesedett. A megfeszített szallag- pár csattant. A macska nagy ívben ugrott, és a kavics céltté- vesztve koppant. Ő bólogatott. Csak jussanak át a határon, onnan már könnyű. Fecó is üzent haza. Hallotta anyjától, már a lágerban vannak, s hamarosan indulnak Kanadába. Mind a hatan, kik egy ködös reggelen februárban, együtt neki vágtak... A hetedik, a Jóska, őneki már meg volt a temetése idehaza. Ki lőtte le, mindenki másként mondja...- Rendben - hagyta rá barátjára. Aztán mégis elgondolkodott. Hamarosan vége az iskolának, és ő a nyarat a nagymamá- ékkal Ligeten szokta tölteni. Nem lenne jó kihagyni, újra együtt a nyári haverokkal. A francba - mondta. - Nem várhatnánk szeptemberig. A ro- rátére még elmegyünk...- Meg vagy te húzatva - för- medt rá Gersi. - Már megírtam a levelet, és betettem apám dohányos dobozába a hüvelyek alá. Pont addigra találná meg, mire kint vagyunk. Kiszámítottam, napi húsz cigarettát szokott tölteni!- Hát lopd vissza - mondta ő, és öbléből kivett alma rágcsálá- sába fogott.- Annak ára van...- Mondd.- Hét könyv.- Mennyi?- Terry pisztolya, Halálos párbaj, A sivatag oroszlányja, Arany colt... Bosszú Texasban, Jack visszaüt és a Kanyon hiénája. A kredenc alja otthon tele volt pengős regényekkel és kisujj vastagsági ponyvákkal, sárgaregényekkel. Ezeken nőttek fel a környék gyerekei, és ő ha kérték adta, titokban otthonról kilopva, mivel apja tiltotta és nem csak azért, mert ritkán kerültek vissza.- Egye fene, megkapod... de ennyivel kevesebb lesz majd a hajóra. Mit olvasunk Amerikáig a nagy tengeri úton... Ézsiás megkavarta kihűlt kávéját, kortyintott. S aztán a bubo- rékát vesztett szóda, mind, valami vissza nem hozható, elsza- lajtott lehetőségre emlékeztette. S most nem arra gondolt, hogy itthon maradt... Mint ázott kutyakölykök, dideregve, lila ajakkal jöttek ki a vízből. Kezüket álluk alatt keresztbe fektették, miközben hajukról szemükbe csöpögött a víz. A langyos meleg, vékony testüket átjárta a vacogásuk, remegésük alább hagyott. Barna hátuk száradt, s csak egy-egy vízcsepp, mint kicsi prizma bontotta és osztotta pólusaikra a napsugarakat. A távolban a Helka, vagy tán a Kelén úszott. Rúddal ékesített orra fúródott a kékes párába, és gépeinek tompa dohogása idáig hallatszott. Aztán a fonyódi móló előtt a hajókürt búgása, mint méltóságteljes kiáltás zengett a távolban. Fent szikrázott a nap, fehér sirályszámyak csillantak, és Istennek oly békéje áradt, mintha nem is gyilkolnának a világban. A lányka, ki szembe hasalt vele, szöszke haja kétágba, mint egyszerű perec fonva, ázott masli fogta. S a vastag szálak, mint megannyi csatorna, kövér cseppek gyűltek alatta. Pamut fürdőtrikója testéhez tapadt, s bordái, * mint harmonika íves oldala. Oly közel feküdtek egymáshoz, hogy orruk majdnem összeért.- írsz majd nekem - kérdezte a fiú. A lány bólintott, miközben kézfeje lassan a fiú csuklójához ért. S a vékonyka barna alkaron a szöszke szálak, aranylottak a napsugárban. Már nem remegett egyikük sem, a két szempár úgy kapcsolódott egymásba, mint az olvasztott méz csorgása vegyül. Tudták, ma van az utolsó este, hogy kiülhetnek a partvédelemre csillagokat bámulni. Ez a nyár úgy elszaladt, hogy tán nem is volt. Panka mellett jobban sütött a nap, nagyobbak voltak a hullámok, és az esti apacsolások diadala. Érdemes volt mindenkit legyőzni, elismerő mosolyát begyűjteni. Aztán a többiektől mindinkább elszakadtak, már azt sem bánták, ha azok sutyorognak, nevetve mutogatnak. Végülis, tudomásul vették. Ők pedig együtt fürödtek, hasaltak a betonon, építették a csöpögtetővárat, s rajzoltak ákom-bákomokat nádéllel a vizes homokba. Tegnap este, miközben a túlpartról a fények remegtek, s a hatalmas víztükör távoli zene hangját hozta, Panka szembe fordult. A hold ezüstje ölelte arcát, és a mackófelső zipzáija, mint egyszerű ékszer villant a késő fényben. Látta, hogy szeme kerekre nyílt, és úgy nézte, mintha először látná. Egyszerre melege és hidege lett. Oly gyávaság fogta el, hogy legszívesebben fejét félre fordította volna, de közben, öklére tévedt a lányka keze. S ekkor életében először történt meg vele, hogy a másik arc csak közelített és az övé is önkéntelen. Hallotta, érezte a másik szapora lélegzetét, s aztán csak a melegséget ami szájához ért. Lágy volt és mégis kemény, egy pillanatra koccant foguk. Belül megzendült valami, tán egy muzsika, ami szétáram- lott ereiben, megszédítette. Kaija átölelte a vékonyka vállat. A kislány feje hátra hajlott, csak úgy mint amikor vékonyszám virág hajtja bóbitáját egy pillanatra a szélfúvallatban.- írok - felelte a lány.- Szeretlek... - hangzott tétován.- Jövőre újra itt - mondta a kisleány. Ézsiás megrázta fejét, s a körötte ülők, nem értették. Hibbant tán ez az ember, hogy magában beszél. Pedig ő, most csak Ger- sire gondolt. S arra, milyen igaza volt, hogy akkor márciusban nem indultak. De sokan készülődtek... Bolond garabonciás, Március. Szakadt köpenyedből, miként varázsolod elő a múltat. Elfelejtett álmokat, sóhajokat - gondolta. S amint kitekintett az ablakon, látta, hogy jön valaki, ideje lejárt... Ujkéry Csaba Magyar zene a zongoratanításban (1900-2000) Somogyi zeneiskolások videón A kezdeményezést még a világkiállítás reménye hívta életre, a megvalósulás viszont méltó a millecentenáriumhoz. így foglalható össze tömören a jeles videokazetta születése, Pappné Baráth Katalinnak a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola zongora tanszak vezetőjének „krónikája” szerint. Ábrahám Mariann zongoraművész tanáré az érdem, aki a Magyar zene a zongoratanításban (1900—2000) című kétrészes videóprodukciót tervezte, szerkesztette és a forgatókönyvet írta. A cél az volt, hogy az e századi magyar zongorapedagógiai irodalom legjobbjainak művei szólaljanak meg, a tehetséges mai növendékek tolmácsolásában, így nem csak harminchat e századi magyar zeneszerző — köztük Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Kodály Zoltán, Ránki György, Weiner Leó — munkásságáról kaphat' élményteli képet a hazai és a külföldi néző, hanem a mai magyar zenepedagógia eredményeiről is. A vállalkozás szép számú támogatói között, a rendezvény előkészítésében, szervezésében kimagasló szerepe van a Varró Margit Alapítványnak. A névadó, a nemzetközi hírű zenepedagógus, 1881-ben született Barcson. Bartók Béla tanítványa volt, 1938-ban Chicagóban telepeDr. Gallay Istvánná és három „videós” növendéke fotó: török anett dett le. Nevét viselik három év óta a Barcson megrendezett zeneiskolai zongoraversenyek is. 1992—ben a magyar zeneiskolák egy-egy „házi” videofelvétellel nevezhettek a közreműködésre a Magyar zene a zongoratanításban című produkcióban, ezt válogatók sora követte. Mint a kazettákhoz készült kétnyelvű ismertetőből kiderül, tizenhét hangverseny előzte meg a végleges felvételt. Fővárosi intézmények mellett tizenhát vidéki város zeneiskolájának növendékei maradtak a „finisben”, köztük somogyiak is. A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolából dr. Gallay Istvánná növendékei: ' Győrfi Réka, Papp Viktória és Skrinyár Eszter, a Marcali Városi Zeneiskolából Lengyel Agnes növendékei: Terjéki Anita, Csoba András, Hoffmann Csilla és Gazdag János. T. T. A szabási főorvos kötete az élet és halál kérdéseiről Támasz az elmúlásban — Ha egy levél elsárgul, meghal. Az élővilág tudat nélküli részét és az embereknek a halálát azonos folyamatként szemlélem, mert az életet egységes folyamat. Dr. Rótt Pál a szabási IV. számú belgyógyászat utókezelőjének főorvosa mondta ezt a létünket érintő legfontosabb kérdésekről annak kapcsán, hogy a TIT gondozásában megjelent Gondolatok életről, halálról című kötete. A főorvos több mint húsz éve, mintegy háromezer ember halálát követte nyomon. Könyvében az öregség és a halál problémáját biológiai szempontból dolgozza föl; az élet keletkezését és megszűnését helyezi a középpontba. — Nem hiszek a transzcendenciában, a halál utáni életben — mondja. Csak azt fogadom el, ami tudományosan megmagyarázható. Munkámban azt hangsúlyozom, hogy a biológiai lét mennyire háttérbe szorult a társadalmi léttel szemben. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a betegek felvilágosítása a biológiai ismeretek hiányában rendre falba ütközik. — Tapasztalatai szerint el tudják fogadni az emberek a biológiai halált? — Ez egyéni szemlélet kérdése, amivel nagy gondok vannak. Az irodalmat tanulmányozva derült ki például, hogy Angliában, a tudomány egyik vezető országában a lakosság 50 százaléka hisz a túlvilágban. Ennek oka a több évezredes vallási hagyományban gyökeredzik, s ez szabja meg elsősorban az emberek gondolkodását. A modem, természettudományos szemlélet ezzel szemben mindössie néhány évtizedre tekint vissza és csak keveseknek van birtokában. — A haldokló ember számára fontos a hit. A biológiai folyamatok ismerete is megkönnyítheti az elmúláshoz vezető utat? — Tapasztalataim ezt bizonyítják. A betegek nagy része a felvilágosítás kapcsán nem érti, miről beszélek. Könyvemet úgy szerkesztettem, hogy a hiányzó biológiai ismereteiket pótolhassák. Megismerkedhetnek többek között az egészséges szervezet működésével, s megtanulhatják, miként kell azt megőrizni. Azt vallom: ha már visszafordíthatatlanul káros folyamatok alakulnak ki a szervezetben, még akkor is sokat lehet tenni. A végstádiumban lévő betegnél is óriási jelentősége van a mozgásnak és a táplálkozásnak. Az ezzel kapcsolatos ismeretek szerzését azonban már csecsemőkorban el kell kezdeni. A kötetet nem a szakembereknek, hanem a hétköznapi embereknek írtam. Várnai Ágnes
