Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-15 / 39. szám

1996. február 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Nagyatádon 60 vállalkozót hívtak megbeszélésre Párbeszéd a városért Csodákra senki se számítson — mondotta Várfalvi István a Pénzügyminisztérium fő­osztályvezetője a minap, a somogyi polgármesterek ta­nácskozásán. Az önkor­mányzatok egyre nehezebb körülmények között gazdál­kodnak, égből jött pénzekre pedig nem számíthatnak. Ha a kötelező feladatok mel­lett komfortosabbá akarják tenni a településüket, akkor mecénásokat kell keresniük. A helyi adók növelésével ma már nem lehet többlet bevéte­lekhez jutni, mert a lakosság teherbíróképessége és türelme is véges. Ahhoz, hogy egy te­lepülést bemutató kiadványt megjelentethessenek, a város hírnevét öregbítő rendezvény- sorozatot tarthassanak, netán egy új szobor kerüljön a köz­térre vagy megkezdődhessen egy park virágosítása, szükség van a vállalkozók összefogá­sára. Efféle cél vezérelte Or­mai Istvánt, Nagyatád polgár- mesterét is, amikor ma dél­utánra hatvan jelentősebb helybéli vállalkozónak küldött meghívót. Ahhoz, hogy a közös célok­hoz megnyerjék a vállalkozó­kat, meg kell ismertetni őket a városfejlesztési elképzelések­kel is. Ma délután Nagyatádon szó lesz a város helyzetéről, a készülő költségvetési tervről, az idei rendezvénynaptárról, s természetesen elhangzik a kérdés is, mindehhez milyen segítséget tud nyújtani a vál­lalkozói réteg. Nagyatádon bíznak abban, hogy a közös érdekekhez . ilyen módon is meg lehet találni a forintokat. Nagy Jenő Tizenöt pályázó közül nyertek a Rinya mentiek Henészi vezetéképítők Tizenöt pályázó közül nyerte el 61 millió forintos ajánlatá­val a henészi városrész szeny- vízhálózatának harmadik ütemben építését Nagyatádon a Rinya-Dombó menti Víz­gazdálkodási Társulás. A ge­rincvezeték hat kilométer hosszú lesz. — Alaptevékenységünk mel­lett már öt éve végzünk ilyen munkákat is — mondta Vad­kerti Tóth Tihamér igazgató. — Ebből a beruházásból az idén 30-35 millió forinttal több be­vételre számítunk. Henész tej­les szennyvízhálózatának épí­tését ősszel fejezzük be. Ehhez rendelkezésünkre áll minden technikai eszköz, a szakmai háttér biztos. Már most meg­kezdtük a munkafolyamatok szervezését, az anyagbeszer­zést. Emellett ott vannak a kö­telező feladataink, s pályáz­tunk egy ötmillió forintos köz­célú beruházási támogatásra is. Ötvenmillió forint volt a bevételük tavaly, ennek húsz százaléka mezőgazdasági víz­hasznosítási tevékenységből származott. A környéken az önkormányzatoknak végzett belterületi vízelveztésekből, erdőkben feltáróutak építésé­ből származott a többi, és Bar­cson csináltak egy kompfoga­dót is. Negyvenöt dolgozóval végezték a munkákat. — Az idén az új vízügyi törvény szerint dolgozunk — mondta az igazgató. — Száz- ötvenezer hektáros érdekelt­ségi területünkön minden tu­lajdonos a működő társulat tagja lesz. őket az év végéig meg kell keresni, hogy az együttműködés miatt beje- gyeztSssük a cégbíróságon. Ez azt is jelenti, hogy új alapsza­bályt kell készítenünk; jelentős szervezési feladataink lesznek az idén. (Németh) Erdélyi útra indulnak Nyolcnapos erdélyi körútra készül harminc nagyatádi cserkész. A Bárdos általános iskola tanulói a 2200 kilométe­res útjuk során megnézik Nagyvárad és Kolozsvár neve­zetességeit, illetve a tordai ha- sadékot, s ellátogatnak a Gyergyói-havasokig, majd Se­gesvárra és Aradra. Pintér Ernő csapatvezető elmondta: a túrára tíz felnőtt kíséri el a gyerekeket. Hazafelé Ópuszta­szeren megnézik a Feszty-kör­képet is. Ide egyébként a cser­kész-világtalálkozó idején, augusztusban is megy egy tíz­tagú csapat Nagyatádról. A cserkészek első útja - ta­vasszal - Nagysallérba vezet: két csoportban harminc far­kaskölyök és cserkész keresi föl az erdei iskolát. S akik Er­délybe nem tudnak elmenni, júniusban meglátogatják a miklósfai arborétumot. Ezek­hez az utakhoz most keresik a támogatókat. N. I. Közös pályázat Szabással: két szomszéd falu összefogása Gáztervek Nagykorpádon Nagykorpád vezetékes pb- gázellátását tervezi az ön- kormányzat. A Prímagáz 40 millió forintos beruházásá­hoz az állami fejlesztési inté­zet ad 14,5 százalékos támo­gatást. — A beruházás megvalósítása nem olyan távoli cél; Szabás­sal összefogva meg tudjuk csinálni — mondja Tóth Tibor nagykorpádi polgármester. Ha támogatják az elképzelésün­ket, még az idén elvégezhe­tünk minden fontos munkát, s a háztartásokba is bevezethető a gáz. Úgy számítjuk, évi tíz­ezer forintot fizetne minden család, s így tíz év alatt tör- lesztenék a költségeket. A gáz különösen előnyös volna az időseknek: lehetőség nyílna a korszerű, kényelmes fűtésre is. Nagykorpád és Szabás ve­zetői korábban nemcsak a kö­zös gázberuházás ‘lehetőségé­ről, hanem köijegyzőség felál­lításáról is tárgyaltak. Ebből azonban nem lett semmi: Sza­bás nem a Nagykorpáddal lé­pett frigyre, hanem Kutassal. —- Sajnáljuk az együttmű­ködés lehetőségének elmu­lasztását, hiszen két csaknem egyforma nagyságú település­ről van szó; mindkettő azonos gondokkal küszködik — mondta Tóth Tibor. — A biz­tató kezdet után a szabásiak mégis Kutas mellett döntöttek; pedig velünk megúszták volna olcsóbban is. Reméljük, hogy most, a gázvezeték építése ügyében sikerül egyetérte- nünk. Szabás is szeretné, a nagykorpádiak is erre ösztö­nöznek, így elérhetőnek lát­szik a cél. Az összefogás annál inkább kecsegtet a sikerrel, mert a környezetvédelmi alap is tá­mogatja. Ide már benyújtotta pályázatát a nagykorpádi ön- kormányzat. (Németh) Téli nagyjavítás Segesden Javában tart a téli nagyjavítás a segesdi Űj Élet mezőgaz­dasági szövetkezet gépműhelyében. Tizenöt traktort és erőgépet vizsgálnak át. Képünkön: Csicskó László és Molnár Ferenc az egyik erőgép porlasztóját ellenőrzi fotó: harsányi miklós Hanyag tartás, megterhelés, ízületi és gerincbántalmak Serdülők gyógyúszáson Hetvenhatezer fizikoterápiás kezelést végeztek tavaly a nagyatádi gyógyfürdőben. Nyolcszázzal több beteg ke­reste föl á fürdőt: számuk el­érte a 7500-at. Iskolások is járnak ide. — Sok serdülőnél a hanyag tar­tás miatt fennáll a gerincferdü­lés veszélye — mondta dr. An­gyal Zoltán fizikoterápiás szak­orvos. — Évente két alkalom­mal fogadjuk őket kezelésre, s ezzel egyensúlyt teremthetünk hosszabb távon is. A nagy fizi­kai megterhelés miatt romlott az emberek egészségi állapota. Sok esetben azonban javíthat ezen a gyógyúszás is. Az elektroterápiás kezelést különösen sokan vették igénybe; harmincezer esetben kezeltek így betegeket. A nagy­atádi gyógyfürdőben egyebek között száraz és vízi gyógy­torna, kén- és iszappakolás, tangentor segíti gyógyulásukat. Tizenkét fizikoterápiás asszisz­tenssel és gyógymasszőr­rel dolgozik itt szakrendelő. — Csaknem háromszázan jöttek külföldről — mondta a szakorvos. — A Solar szálló osztrák, német és finn vendégei vették igénybe a fizioterápiás kezelést, az orvosi vizsgálat után. Többnyire masszázst, iszappakolást kaptak. A balneo­terápiás kezeléssel együtt 800- 1200 márkát fizettek egy hétre. Gyógykezelésre a betegek­nek mintegy a fele Nagyatád környékéről jár be. Sok közöt­tük az idős ember. N. I. Ötvenezer forintot kapott öt óvoda Ötvenezer forintot adott az In­dustrie Elektrik kft a nagyatádi óvodáknak, s ezt a gyereklét­szám szerint osztották szét. Az Aradi úti óvoda a mintegy tíz­ezer forintból a tanulást előse­gítő eszközöket vásárol, az Al­kotmány utcai rajzeszközöket és lapokat. A többi intézmény is ilyesmire fordítja a kapott pénzt. Taranyban is emelték a víznek a díját Tizenöt forinttal kell többet fi­zetni ezentúl köbméterenként az ivóvízért Háromfán, Bakházán és Taranyban is. Az üzemelte­tési költségek emelkedése foly­tán a három településen egysé­gesen 78 forintot állapítottak meg az önkormányzatok és a falvak két vízmüvét koncessziós szerződéssel üzemeltető DRV. Felsőfokú képzés Nagyatádon Gyógypedagógiai asszisztensek képzését kezdték meg Nagyatá­don, heti két foglalkozáson. Gyógypedagógiai pszichológiát és pedagógiát tanulnak két évig. Szabási közhasznúak j övedelempótlósok Négy közhasznú munkást al­kalmaz a szabási önkormányzat; a szerződést az első negyedévre már megkötötte velük. Ezenkí­vül több jövedelempótló támo­gatottnak is ad munkát a tavasz- szal. Most 24-en kapnak a falu­ban ilyen ellátást; azok, akik ta­valy a segesdi hűtőházban és a nagyatádi konzervgyárban sze­reztek három hónap jogviszonyt. A SOMOGYI HÍKIAP hirdetésfelvevő helyei Nagyatádon és környékén A takarékszövetkezetek nagyatádi, lábodi, segesdi, somogyszobi, görgetegi, háromfai irodájában 2 Több támogatás Görgetegen Százra emelkedhet az idén a jö­vedelem pótló támogatásban ré­szesülők száma Görgetegen. Itt is nagy gond a munkahelyek hi­ánya, illetve az, hogy a korábbi munkahelyekről sok bejárót bo­csátottak el. A falu munkaképes lakosai közül jelenleg 74 kap jö­vedelempótló támogatást; közü­lük nyolcnak tud a helyi önkor­mányzat munkalehetőséget biz­tosítani az első negyedévben. Horváth Béla görgetegi polgár- mester elmondta, hogy a jövede­lempótlósoknak segéd- és szak­ipari munkákat biztosítanak. Rajtuk kívül még tíz-tizenöt munkanélkülit tudnak hasonló­képp foglalkoztatni az év folya­mán. Céljuk, hogy ők is megsze­rezzék a lehetőséget a továb­bi jövedelempótló támogatásra. Kapaszkodva jobb sors után - kockázatos munkavállalás Orsós hitt, és ráfizetett Huszonhatezer forintból kell megélnie az öttagú Orsós családnak Lábodon. Három hónapja született a legkisebb gyerek, és havonta hatezer forint az OTP-részletük. A jövedelempótló támogatás meg a családi pótlék az, ami­ből gazdálkodhat a család. Ez havi huszonhatezer forint - ötüknek tengődésre elég.- A nagyatádi konzerv­gyárban dolgoztunk mindket­ten - mondta Orsós Sándor. - A feleségemet kilenc, engem tizenkét évig foglalkoztatás után küldtek az utcára, lét­számleépítéskor. Akkor még csak két kislányunk volt, azóta megszületett a harmadik is. Igyekeztünk világéletünkben; saját házunkban lakunk, s a három gyerekünknek szeret­nénk a megélhetését rendes körülmények között biztosí­tani. Ehhez azonban nagyon kevés a pénz, a jövedelem- pótló támogatás, amit kapunk. A most harmincöt éves férfi elmondta: mindig is dolgozott; a nyáron gyógynövény gyűjté­sével próbálta kiegészíteni a jövedelmét.- Kerestem munkát ősszel is, de sehol nem tudtam elhe­lyezkedni. Aztán megcsillant a lehetőség: alkalmi munkát ajánlottak az erzsébetpusztai sertéstelepen. Persze, hogy el­vállaltam, a jobb megélhetés reményében. Napi hat órában alkalmaztak mint állatgondo­zót... Mondták azt is, hogy szerződést kapok. Ezért aztán felmondtam a támogatást a lá­bodi polgármesteri hivatalban. Orsós Sándornak jó esélye volt, hogy megszerezze a há­romhavi munkaviszonyt. S vá­ratlanul felmondtak neki.- Cigány vagyok, de meg­próbáltam rendesen dolgozni. És ráfizettem - mondta Orsós Sándor. - A próbaidő letelte és két teljes hónapi munka után „alkalmatlanság címén fel­mondott neki a munkaadó. A legfurcsább az, hogy csak egyhónapi munkáról adtak neki igazolást. Orsós most ke­resi igazát. Megtalálja-e? Németh István Diszkont és diszkó a dohánypajtában A védett parit megmarad Diszkont áruház, étterem, klub és raktárak kapnak majd helyet a nagyatádi dohánypajtákban, a dohánybeváltó korábbi helyén. A századfordulón épített együt­test az év végén vásárolta meg az Euro-Line Kft, amelynek pr-menedzsere és egyben egyik tulajdonosa, Vajda László a Somogy Hírlapnak elmondta, az önkormányzattal egyeztetve, a védett parkot megőrizve és felújítva akarják hasznosítani a területet. Az egykori dohánybeváltó területén többek között két há­romszintes dohánypajta talál­ható. Az egyik épületet raktá­raknak adják ki, míg a másik hasznosításáról most tárgyal­nak. A földszinten diszkont áruház lesz, amelynek bejáratát valószínűleg kinyitják a Rozs­nyói utca felé, s itt kap helyet egy étterem is, amely hétvége­ken ifjúsági rendezvényeknek is helyt adhat. Hétközben vi­szont az idelátogatóknak nyújt étkezési lehetőséget hangulatos környezetben. Bár a diszkó mi­att már most elhangzottak el­lenvetések, az új tulajdono­sok máris jelezték, hajlandóak minden kompromisszumra, ugyanis elfogadható szórako­zóhelyet akarnak biztosítani a nagyatádi fiataloknak, akiknek mostanában Csokonyavison- tára, vagy Berzencére kell utazniuk, ha szórakozni akar­nak. Az épületben egyébként az íjász-klub is helyet kap majd. Az udvarban parkírozó helye­ket alakítanak ki. N. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom