Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-15 / 39. szám

6 1996. február 15., csütörtök Keresettek az OTP kártyák Sikeres éve volt a tavalyi az Or­szágos Takarékpénztárnak. Mint Csányi Sándor elnök-ve­zérigazgató elmondta, előzetes számítások szerint nyereségük 8,9 milliárd forint lesz, ami va­lamivel több a tervezettnél. Ahhoz, hogy az idén is állják a pénzpiaci versenyt, szervezeti és egyéb korszerűsítéseket ve­zetnek be. Az év végéig például mintegy 20 százalékos létszám- leépítést hajtanak végre, s ezzel párhuzamosan rövidítik az ügy­intézési időt. Beszámolt arról is, hogy a pénzautomatákban használatos új, forint alapú kártyák iránt nagy az érdeklődés. A keresle­tet azonban egyelőre nem min­denütt tudják kielégíteni, mert a kis plasztiklemezek készítői nem képesek lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Csányi Sándor emlékeztetett rá: a pénzintézet március 1-jé- től 3 százalékkal csökkenti a betéti kamatokat, s egyidejűleg 2 százalékkal mérsékli a hitel- kamatokaf is. Terveik szerint - a legkor­szerűbb számítógépes rendszer segítségével - lehetővé teszik ügyfeleiknek, hogy az ország bármely OTP-fiókjában módo­síthassák számláikat. Az elnök-vezérigazgató - a franciaországi pénzmosási ügyre utalva - újólag megerősí­tette, hogy az Országos Taka­rékpénztár semmilyen kétes pénzügyi műveletben nem vett részt. (Németh) Tőzsdei árak A legtöbb részvény árfolyama nem változott, vagy csak kis­mértékben csökkent tegnap a Budapesti Értéktőzsdén. Mind­össze néhány papírnak sikerült árfolyamnövekedést produkál­nia. A részvénypiacon 664 mil­lió forint értékben kötöttek üz­leteket a brókerek. A BUX in­dex 35,88 pontot veszített érté­kéből, jelenleg 2193,59 ponton áll. Az Egis árfolyama 5 forint­tal erősödött, 4.805 forinton zárt a papír. Jelentősen csök­kent a Richter-részvények ára: a keddi 4.650 forintos záróárról 4.450 forintra. Tovább emelke­dett a Fotex-papírok ára, nagy forgalom mellett 130 forintos záróár alakult ki. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 98,43 Osztrák schilling 14,00 USA-dollár 144,61 ECU (Európai Unió) 180,62 Döntetlen lett a kakasviadal A tárca és a terméktanács a baromfiexport támogatásáról A szakemberek érzékelik a baromfiágazat gondjait, de a tá­mogatás kérdésében még nem sikerült egyezségre jutniuk. A Földművelésügyi Minisztérium és a Baromfi Terméktanács szakértői közötti egyeztető viták jelenleg is tartanak. A tárca képviselői állítják: a magyar baromfi ez idő szerint versenyképtelen a világpia­con. Most tehát elsősorban a hatékonyságra, a gazdaságos termelésre kellene a hangsúlyt fektetni, s nem a támogatás növelésére. A terméktanács szakembe­rei viszont úgy látják, hogy ősz óta az ágazat megkezdte a piac visszahódítását. Ez évre például a szovjet utódálla­mokból olyan - 42 000 tonnás - rendelés érkezett, ámelyet a támogatás megnyirbálása mi­att nem tudnak visszaigazolni. A szaktárca szerint ezért a feldolgozóknak kell tartaniuk a hátukat; idejében értesültek a támogatási rendszer átalakí­tásáról, mégsem alkalmazkod­tak hozzá. A terméktanács nem osztja ezt a véleményt, mert szerinte az agrárkormányzat intézke­dései ellentmondásosak, át­gondolatlanok. Az ideitől elté­rően például a múlt év máso­dik felében többletexport-tá­mogatással ösztönözte a kivi­telt, a termelést bővítő beruhá­zásokat. Továbbá - és erről sem feledkezhet meg az FM - az ez évre tervezett 2,9 milli­árd dolláros agrárexporton be­lül 380 milliós dolláros - 100 ezer tonnás - baromfiexportot is tervezett. Az anyagi ösztönzés kap­csán a Földművelésügyi Mi­nisztérium „aduja” a GATT- megállapodás, amelynek egyik sarkpontja éppen a tá­mogatások lefaragása. Ám a terméktanács szerint ez az ér­velés csak a más területeken tapasztalható felesleges költe­kezést próbálja szentesíteni. Újvári Gizella Konferencia a világbanki tanulmányról Szegénység és támogatás A magyar népesség kétharmada létminimum alatt él, a szo­ciális támogatás rendszerében túl sok ember kap túl kevés támogatást ahhoz, hogy a szegénység érdemben csökkent­hető legyen. Többek között ezek a megállapítások szerepel­nek Világbank szegénység és szociális támogatás Magyaror­szágon című tanulmányában, melyről tegnap vitát rendeztek a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen neves hazai gazdasági szakemberek bevonásával. A hazai szakértők a tanulmány fent említett és egyéb megál­lapításaival csak részben érté­nek egyet. A vita során bizo­nyos módszertani és koncep­cionális véleménykülönbség is körvonalazódott. Tóth István, a TÁRKI igazgatója szerint a tanulmány különféle adatbázi­sokat használt fel, s a végső konklúziónál nem korrigálta megfelelően az egyes adato­kat. így születhetett a vélemé­nye szerint túlzó megállapítás, miszerint Magyarországon a népesség kétharmada létmi­nimum alatt él. A jelentés a szegénység vizsgálatakor fi­gyelmen kívül hagyta a regio­nális és etnikai szempontokat és nem foglalkozott az infor­mális gazdaság szegénységet befolyásoló hatásaival. Ézt Sík Endre, a TÁRKI tudományos munkatársa is kifogásolta, mi­vel a társadalom különböző csoportjainak jövedelmi hely­zetét ez a tényező jelentősen módosítja. A módosulás mér­téke pedig bizonyos techni­kákkal kimutatható. A világ­banki tanulmány szerint a gazdasági-politikai átalakulás vesztesei, s egyben a szegény­ség által leginkább sújtott tár­sadalmi csoport a tartós mun­kanélküliek, az időszakosan foglalkoztatottak, a gyesen és gyeden lévők, valamint a nyugdíjasok csoportja. Ezzel az állítással a hazai szakembe­rek csak részben értenek egyet. A nyugdíjasok csoport­ján belül ugyanis szükséges különválasztani az alacsony és magas nyugdíjjal rendelkező­ket, ebben a megkülönbözte­tésben ugyanis már nem min­den nyugdíjas sorolható be egyértelműen a szegény kate­góriába. További vélemények szerint a szociálpolitika rend­szerében a nyugdíjjuttatást nem lehet a szegénység kérdé­sével együtt kezelni. A szociálpolitikának azon­ban nem kizárólagos célja a szegénység mértékének csökkentése. A támogatások odaítélésének alapja a rászo­rultság, ami nem feltétlenül a legszegényebbek támogatását jelent). A világbanki és hazai szakértők egyaránt hangsú­lyozták, hogy a tanulmány 1989 és 1993 közötti idősza­kot vizsgálja, s azóta bizo­nyos makrogazdasági trend- változás ment vége. A KSH adatai szerint a, GDP a vizs­gált időszakban folyamatosan csökkent - világbanki adatok szerint 1983-tól 1993-ig ösz- szesen 17-18 százalékkal - 1993-tól azonban enyhe nö­vekedés figyelhető meg. A munkanélküliség az 1993-as csúcsot követően az utóbbi két évben .400 ezer fő körül stabilizálódott. Ugyanakkor az elmúlt hat év során másfél millióval csökkent az alkal­mazottak száma. Mindezeket az adatokat az 1989-től 1993- ig terjedő világbanki jelentés természetszerűleg nem épít­hette be. A privatizációs stratégiáról Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgató­sága tegnapi ülésén megtár­gyalta első féléves munkater­vét és ez időszakban a köve­tendő privatizációs stratégiá­ját. Az utóbbi vitája még nem fejeződött be, az igazgatóság később újra tárgyalja a kér­dést. Kiemelt szerepet kap az idén a vagyonkezelés — erre az elmúlt évi privatizációs ro­hamban kevesebb figyelmet fordítottak. Döntés lesz arról is, milyen módon kezeljék az ÁPV Rt.-nél megmaradt ki­sebbségi részvénycsomago­kat. A stratégiáról szóló dön­tés függvényében tervezték a szervezeti és működési sza­bályzat módosítását, és a sze­mélyi változásokat is. Az ÁPV Rt. közös megegyezéssel megszünteti Ferenci Tibor tranzákciós vezérigazgató-he­lyettes munkaviszonyát, he­lyére Héjjá Róbert kerül. Számítógépek beépített programokkal Szoftverkalózok alkonya Hadat üzent a szoftverkaló­zoknak az Albacomp Rt. és a Microsoft. A legnagyobb számítógépgyártó cég, az Al­bacomp februártól minden egyes számítógépbe Windows programot telepít. A programmal egybeépített számítógépek forgalmazásával háttérbe kívánják szón tani a szoftverek feketekereskedelmét -jelentették be a cég képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon. Az Albacomp valamennyi számítógépét szoftverekkel fel­szerelve árulja. így csökkenti annak lehetőségét, hogy a vá­sárlók a gép működéséhez fel­tétlenül szükséges operációs rendszert a szerzői jogok meg­sértésével, illegális úton sze­rezzék be. A hamarosan boltokba ke­rülő komputerekben megtalál­hatóak a Microsoft legújabb operációs programjai. Az ed­digi DOS helyett a Windows for Workgroups, a Windows ’95 illetve a Windows NT Workstation lesz a gépekben. Az idén mintegy 18-20 ezer „felszerelt” számítógépet gyár­tanak. A vásárlók számára előnyt jelent, hogy nem kell programért szaladgálniuk, és mentesülnek a telepítéséből adódó problémáktól is. A szakemberek remélik, hogy sikerül áttörést elérni a szoftverkalózok elleni, igen ne­héz küzdelemben. U. G. Bő választék martonvásári hibridekből Érdemes kukoricázni Mara, Norma, Maya, Pa- loma, Irma - megannyi ki­tűnő kukoricavetőmag-fajta, amelyekhez kellő mennyiség­ben és választékban hozzá­férhetnek a termelők. Mindez azon a tanácskozáson hangzott el, amelyet az első eu­rópai hibridkukorica-nemesítő, a 100 évvel ezelőtt született Pap Endre emlékének szentel­tek. Az ő szellemi hagyatékát ka­rolják föl Martonvásáron az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetében volt munkatársai és tanítványai, akik az utóbbi években is számos új hibriddel gazdagították a választékot. Munkájuk eredményeként a legkülönbözőbb érési idejű ve­tőmagokat bocsátották a gazda­ságok rendelkezésére. A leg­újabbak - amelyek közül tavaly hat kapott állami elismerést ­bőtermőek, ellenállnak a beteg­ségeknek, jól tűrik a szárazsá­got, s ami különösen fontos, gazdaságosan termeszthetők. A martonvásári kínálatból azok is tudnak választani, akik jó minőségű talajon, intenzív termesztési körülmények kö­zött gazdálkodnak. De azok is megtalálják a nekik megfelelő fajtát, akik a közepesnél gyen­gébb, vagy homokos területen termesztenek kukoricát. A kedvező termelési feltéte­lek közepette dolgozóknak a többi között a Marát, a Normát, az MV-355-öt, a Mayát és a Palomát, a rosszabb adottságú gazdaságoknak pedig a MVTC 287-est, a Gazdát és az Irmát ajánlják a szakemberek. Jó hír a termelőknek, hogy valamennyi régebbi és állami elismerést kapott újabb vető­magfajtából bőségesek a kész­letek. Jót tesz a lehullott hó a gyümölcsösöknek Az elmúlt napokban lehullott 40 centiméteres hó ellenére folytatódik a fák metszése Pest megye legnagyobb gyümölcsö­sében, a Vámosmikola határá­ban elterülő, összesen 350 hek­tárnyi alma- és barackosültet­vényen. Guttmann Vilmos, az Eurotrust Consult Kft. igazga­tója elmondta: mivel a hó alatt a föld nem fagyott át, a tavaszi olvadáskor a csapadék akadály­talanul szivároghat majd a ta­lajba és így a gyökerek kellő nedvességutánpótláshoz juthat­nak, vagyis kedvezőek lehetnek az idei terméskilátások. Most a hideg miatt még kényszemyu- galomban lévő fák metszését a nedvességkeringés megindu­lása előtt el kell végezni, ám ehhez kevés a munkaerő. Jelen­leg csupán harmincán dolgoz­nak - traktorok taposnak utat a munkásoknak a sorok között a magas hóban. Legalább 100- 120 metszőre lenne szükség, akik naponta 1500 forint bruttó keresethez jutnának, ám a kör­nyéken is meglévő munkanél­küliség ellenére kevés a jelent­kező, holott a gazdaság a brigá­doknak jól fűtött szállást is bér rendezett. Az üzem ötszáz új munkahelyet teremtett Az első pécsi Nokia-monitor A Nokia pécsi üzemében teg­nap elkészült a finn cég első Magyarországon összeszerelt számítógép monitora. A Nokia Monitor Magyarország Kft. évente több mint félmillió - na­ponta mintegy kétezer - színes, nagyfelbontású, tizenöt illetve 17 inch átmérőjű komputer- képernyő előállítását tervezi Pécsett. Az üzem ötszáz mun­kahelyet teremt a dél-dunántúli városban, s mivel az év máso­dik felétől már magyar beszállí­tóktól is rendel csomagoló­anyagokat és műanyag alkatré­szeket, közvetve további száz embert foglalkoztat majd. A termelést fokozatosan, a gyár­tósorok beállításával párhuza­mosan futtatják fel, jelenleg százhúsz alkalmazottal heti öt­száz monitort állítanak elő, jú­niusban pedig már havi tízezret készítenek, s közben hetente ti­zenöt-húsz fővel gyarapodik a létszám. A pécsi összeszerelésű monitorok már az üzem első komplett gyártósorán készül­nek, a nyomtatott áramköri la­pokra automatákkal illetve kéz­zel ültetik be az elektronikus alkatrészeket. A Nokia tavaly márciusban 10,6 millió dollá­rért vette meg a csődbejutott fi­renzei székelyű Hantarex cég hasonló profilú pécsi üzemét, s ezzel a múlt év legnagyobb Ba­ranya megyei beruházását való­sította meg. Az új alkalmazot­takat elsősorban a Hantarex el­bocsátott munkásai közül vá­lasztották ki, mivel ők már ér­tékes szaktudás birtokában vol­tak, de az egykori ezerhárom­százból csak ötszázat tudnak foglalkoztatni. A Nokia mun­kaszervezése révén azonban a felénél kisebb létszámmal is több monitort gyártanak majd, mint az előd cég. A pécsi kom­puter-képernyők minőségével a finn anyavállalat messzeme­nően elégedett, a monitorokat a világ legnagyobb távol-keleti, amerikai és európai számítógép gyártó cégeinek szállítják, s a termékek többségét a megren­delő emblémájával hozzák for­galomba. HÍREK A GAZDASÁGBÓL Finis az adóbevallásban Ma éjfélkor lejár az egyéni vállalkozók adóbe­vallásának beküldési határideje. Erre figye­lemmel a fővárosban és néhány megyeszékhe­lyen a kijelölt postahivatalok 22, illetve 24 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Megalapozott alap Ötszázalékos hozamot ad 1995 második fél évére a Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap. A kifizetéseket - összesen 160 millió forintot - ma kezdték meg a Budapest Bank és az OTP egyes fiókjaiban. Olcsó a királyok bora? Árkartell megalakítását szorgalmazza a Tokaj Kereskedőház a híres nedű védelmében. Jelen­leg egy-egy palack csak 10-15 dollárért értéke­síthető a külpiacokon, szemben a gyöngébb minőségű, de jól menedzselt borok 20-25 dol­láros árával. Á hegyaljai szőlőskertek termésé­nek többségét felvásárló kereskedőház egyéb­ként 80 ezer mázsa szőlő megvételét tervezi, ki­logrammonként 44 forintos áron. Tíz százalék osztalék Eredményes volt a múlt év a Styl Ruhagyár számára: több mint 300 millió forint adózatlan nyereséget ért el, 78 százalékkal többet az előző évinél. Az értékesítésből származó árbevételük egy év alatt 22,5 százalékkal növekedett. A cég, mint tőzsdei gyorsjelentéséből kitűnik, 10 szá­zalékos osztalék kifizetését tervezi. Peren kívüli egyezség Az Agrobank volt vezérigazgatójának, Kunos Péternek peren kívüli egyezséget ajánlott teg­nap a jogutód, a Mezőbank Rt. Tavaly azért szüntették meg az ex-vezérigazgató munkavi­szonyát, mert „üzleti jó hírét elvesztette”. Ku­nos - törvénytelennek tartva a döntést - jogor­voslatot kért, amely várhatóan a bíróság köz­reműködése nélkül is teljesül. SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom