Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

1996. január 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGÉ 13 A tabiak „Angyala” Négyszemközt Roger Moore-ral a munkájáról Roger Moore, a tabi HTR kft igazgatója fotó: lang Róbert Roger G. Moore az észak-angliai Yorkshirban született. Ott vé­gezte közép- és felsőfokú tanul­mányait is. Rendszeresen spor­tolt: futballozott, rögbizett, teni­szezett. Huszonnyolc évesen baleset érte, ezért egy időre kény­telen volt abbahagyni. Pályafutá­sát 1968-ban mérnökként kezdte a Philipsnél. A híres színész név­rokonával Tabon, a HTR Tech­nikai Rendszerszolgáltató Kft igazgatói irodájában beszélget­tünk. — Minden filmet kedvelek, amelynek jó a története és híre­sek a szereplői. Különösen a vi­dám, szórakoztató, fantasztikus filmek nyújtanak kikapcsolódást, de tetszik a western is. A hatva­nas években sok filmet láttam; azok voltak a szép idők. —- Tetszettek azok a filmek, amelyekben névrokona ját­szott? — Nagyon. Csodálatos volt például az Angyal kalandjai so­rozat. Ha most visszaidézem az akkori színészt, sajnálattal állapí­tom meg: mindketten megöre­gedtünk, és egy kicsit meg is híz­tunk... — Diáktársai hogyan néztek a „kis” Roger Moore-ra? — Gyakran nagyon kegyetle­nek voltak hozzám. Azt, hogy engem is úgy hívnak, mint a hí­res filmszínészt, inkább gyenge­ségként könyvelték el. Emiatt sokszor keménynek is kellett lennem. Ha jól emlékszem, csaknem egész életemben gon­dot okozott a nevem. — Az üzleti életben is? — Nem, ott inkább előnyöm volt ebből. Sokan nem felejtették el, hogy találkoztak Roger Mo- ore-ral. A színész névére ugyanis sokan emlékeznek. Persze az is előfordult, hogy nem hitték el, ki vagyok. Tokióban például a Mit­subishi központjában a portán le­adott névjegykártyám alapján egy hölgy elkezdett kiabálni: itt van James Bond... — Találkozott-e személyesen a híres színésszel? — Igen. Londonban egy szín­ház klubjában találkoztunk. Ro­ger Moore vagyok, mondtam a kézfogás után. Semmi különös nem történt: nem lepődött meg. — Hasonlít ön az „Angyalra ”? — Nem. Nekem keményen kell dolgoznom a hét minden napján, nem úgy, mint a filmszí­nésznek. Talán semmi közös nincs bennünk, csak a név. Il­letve az közös: ő is megbecsülte az embereket, és én is nagyon tisztelem embertársaimat. — Mint a HTR kft igazgatója milyen ajándékot tudott nyúj­tani dolgozóinak, a tabiaknak? — Az önbecsülést. Az itt dol­gozók büszkék lehetnek arra, hogy egy híres cég munkatársai ebben a kisvárosban. Egy éve ez még nem így volt. Azt hiszem nagyon fontos az is, hogy vala­mennyi dolgozónknak biztonsá­gos jövőt nyújtunk. Az év végén kézzelfogható ajándékot is ad­tunk nekik: fagylaltkészítő gépet. — Mi van az „Angyal” idei csomagjában: milyenek a piaci kilátásaik? — Úgy látom, hogy 1996 is változásokkal megtűzdelt év lesz. Gyártmányaink minősége sokat fejlődött, és a kiszállítás ütemessége is javult. Ennek elle­nére vannak hibák, ezeket ki kell küszöbölni. Csak így emelkedhet a cég jövedelme. Az idén új ter­mékeket is gyártásba állítunk, és célul tűztük ki új piacok meg­szerzését, elsősorban Európában, Németországban. Várhatóan tíz új gyártmányunk lesz; ilyen a műanyag panelok összeszerlése nyomtatott áramkörökkel, de elemtöltőt is készítünk a Bosch cégnek. Növeljük a kábelgyártást is. 1996-ban 40 millió schillinges a tervünk, s ezt a későbbiekben szeretnénk százmillió schillingre felfuttatni. A HTR kft ez évi be­vételi terve több mint 530 millió schillinggel, azaz hétmilliárd fo­rinttal számol. Ez 18 százalékos növekedés a múlt évihez képest. — Roger Moore-nak az emlí­tett filmben különféle csoda­szerkezetei voltak. Milyen lehe­tőségei vannak önnek? Tud-e látványos dolgokat produkálni? — Az üzleti életben, a gyár­tásban nincsenek csodák. Ezer apró feladatot kell megoldani, hogy sikerünk legyen. Nem lehet látványra, szemfényvesztésre alapozni; keményen kell dol­gozni. Ehhez világos stratégiára és jó taktikára van szükség. Sze­rencsére nálunk mindkettő ren­delkezésre áll. — Jó „Angyalnak” tartja magát? — Nem. Úgy gondolom, ne­kem rengeteg „Angyalom” van. Dolgozóink többsége ugyanis jól reagált a kihívásokra. Segítségük nélkül nem érhettünk volna el ta­valy sem eredményt. Krutek József A Vörös nyugalma Vörös András konstruktivista környezetben FOTÓ: TÖRÖK ANETT Alighanem az egyik leg­egyénibb hangú, vagy inkább (mivel képzőművészetről van szó) egyik legegyénibb képi világú művésze Somogynak Vörös András. Ezzel azonban nyilván nem mondtam semmi súlyosat. Akkor már inkább a tények: a művész alkotásai­ból a múlt évben két önálló kiállítás nyílt, a múzeum után az év végén a tanítóképző Csokonai termében. Vörös András a már ötéves Kapos Art Képző- és Ipar- művészeti Egyesület elnöke. Azé az egyesületé, amely vállalása szerint korra, nemre, hovatartozásra, mű­vészeti irányzatra, állandó lakhelyre való tekintet nélkül karolja föl, és juttatja bemu­tatkozási lehetőséghez a te­hetséges művészeket. Ennek a vállalásnak, visszatekintve a fél évtizedre, sikerült meg­felelniük, számtalan kiállítást rendeztek, sok művészt elin­dítottak a pályán. Az egyesület elnöke az utóbbi évek legnagyobb szakmai sikerének azt tartja, hogy az egyesületet felkér­ték, legyen alapító tagja a közelmúltban alakult Magyar Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetségének. Mindezt szakmai munkájuk­kal, és olyan jeles, nemegy­szer nemzetközi jelentőségű események szervezésével ér­demelték ki, mint a Közép- Kelet Európai Képeslap, vagy a Groteszk című pályá­zat és tárlat. A szövetség már felvette a kapcsolatot az Eu­rópa Tanács illetékes szerve­zetével, és különféle művé­szeti központokkal, ami által kiállítási, kapcsolati, és tán anyagi lehetőségeik is megtí- zsokszorozódhatnak. Vörös András képi és gon­dolati világa, kifejezőeszkö­zei — visszagondolva az év végi tárlatra — szembeötlően változtak meg. Korábbi vad­sága, az emberi mivoltot egyenesen vállaló, „önpusz­tító őszintesége” mára — lát­szólag — megszelídült. Az új konstruktivizmus hátterében művészi útkeresés áll. — Megpróbáltam megke­resni a legtisztább, legegy­szerűbb kifejezési módot, ami a legkevesebb eszközt igényli, ugyanakkor a leg­többet, valami tisztát, szépet és lényegre törőt tudok általa mondani. Arra voltam kíván­csi, valóban létre tudom-e hozni azt a feszültséget, ami bennem van, vagy amit a külvilág számomra ad. Ez nem jelenti azt, hogy elvetet­tem régi önmagamat, és pár­huzamosan nem dolgozom ugyanolyan munkákat. A lelki állapotok befolyásolnak nyugodtabb vagy felfokozot- tabb hangulatú munkákra. Ez utóbbira jellemző képeimen nőket, kutyákat és farkasokat ábrázoltam. Ezek a témák, amelyeket szeretek úgy fo­galmazni, mint egy képre­gényt, mindig egy kalandhoz, utazáshoz kötődnek. Utóbb azonban szerettem volna ma­gamnak nyugalmat találni a képeimen, amit korábban az életemben nem sikerült, és feltehetően ezután sem sike­rül megtalálnom. — Megnézve a tárlatot, ar­ról a nyugalomról mesélnek a képek, amit ki akart fejezni? — Igen, ez az, amit akar­tam. És ehhez kifejezetten hozzátartozik az a bizonyos 1926-os Kassák-féle Tiszta­ság könyve, ami az egyen­súlyról beszél. Nagyon érde­kes, hogy a mai napig meny­nyire él mindaz, amit ő meg­fogalmazott. Ma is éppen ilyen kemény válaszutak és lehetőségek vannak előttünk, ám van, aki előtt nincsen út, hanem csak maga a háló, amit ábrázoltam. Én csak eszköz vagyok, hogy mind­azt, ami bennem, körülöttem van, megmutassam. Engem felhasznál az élet valamire. Nekem kiosztottak bizonyos lapokat, amivel ha nem élek, akkor végleg elveszíthetek egy lehetőséget. — Azt bizonyára nem gon­dolja, hogy a képeknek, a tárlatnak ugyanazt kell jelentenie mindenkinek, mint amit Önnek jelent? Különben akár le is írhatta volna a ké­peket... — Megpróbáltam én is megfogalmazni, mit akarok mondani ezekkel a képekkel. De Kassáknak jobban sike­rült ez a megfogalmazás. — Eztán mi következik? Marad a sárga, a kék, a fe­kete? Marad a nyugalom? — Nagyméretű vásznakat szeretnék csinálni. Külön­böző fekete sávok lennének ezeken a felületeken, és más semmi. Volt egy másik ötle­tem is, hogy szavakat, szótö­redékeket rakok a földre, mintha lehullottak volna. Le­het, hogy ez lesz, attól függ, mit kapok, milyen lelki álla­pot befolyásol. Balassa Tamás Másodfokon öt év börtön Az ablakon át jött az erőszak A 68 éves asszony 1994. szep­tember 15-én nem zárta be bol- hói portáját, mert a fiát várta. A 35 éves Giber László érkezett helyette (a sértettel szemközti házból), s bebújt az asszony mellé az ágyba. A sértett hiába sikoltozott, a férfi csak akkor tá­vozott a lakásból, amikor alantas nemi vágyát kielégítette. A férfi nem ijedt meg akkor sem amikor megindult a nyo­mozás. 1995. március 8-án éj­szaka ismét felkereste az asz- szonyt, mégpedig a nyitott ab­lakon keresztül. Az álmából felriadt asszony védekezett, megharapta a vádlott száját, megkarmolta, és egy szoborral megszúrta a támadóját. A szorí­tásból kiszabadulva a szomszéd szobában alvó fiához szaladt segítségért. Giber akkor elme­nekült. A két erőszakos bűncselek­mény között sem volt tétlen Giber László: 1995. január 8-án a babócsai Határőr Mezőgazda- sági Szövetkezet bolhói sertés- hizlaldájában leszúrt egy 40 ki­lós malacot, majd hazavitte. Zsákmányát a nyomozók né­hány órán belül lefoglalták. Giber László többszörösen büntetett előéletű vádlottat a Barcsi Városi Bíróság bűnös­nek mondta ki kétrendbeli erő­szakos közösülés bűntettében amelyből az egyik kísérleti szakban maradt) és lopás vét­ségében. Halmazati büntetésül két év hat hónapi börtönre ítélte és három évre eltiltotta a köz­ügyektől. A Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor bün­tetőtanácsa súlyosbította Giber László fő- és mellékbüntetését: öt évi börtönre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlá­sától. (Tamási) Nem tud fizetni a Rock Színház A Rock Színház annak ellenére sem képes rendezni közüzemi díjhátralékait és az elmaradt bérleti díjat, hogy a MÁV Rt. az utóbbi hetekben több fize­téskönnyítési ajánlatot is tett a társulatnak. Ha a Rock Színház kifizette volna a mintegy 6 mil­lió forintos közüzemi tartozását — amit eddig a MÁV tett meg a társulat helyett —, akkor a MÁV RT. kész lett volna a bér­leti díj átütemezésével kapcso­latos további tárgyalásokra. így azonban a közlekedési vállalat a színház területén január 31-én kikapcsolja a közüzemi szolgál­tatásokat, érdekeit pedig peres úton érvényesíti. Várkonyi Má­tyás, a színház igazgatója indo­koltnak tartja a MÁV lépését. Beszélgetőpartnerünk: az egyik legnépszerűbb szomszéd Kulka hosszúra sikeredett „házasságban” Az ország egyik legnépszerűbb színésze, akit nemcsak a közön­ség, hanem a művész kollégák is kedvelnek. A televíziónézők számára leginkább a Szomszédok című teleregény „doktora”- ként ismert Kulka János a magánéletben sem hazudtolja meg filmbéli önmagát: kedves, közvetlen és szerény.- Édesapja neves sebész volt. Soha nem neheztelt azért, hogy nem lépett nyomdokába?- Nem, sőt büszke volt, amikor felvettek a színművé­szetire. Rendkívül színes egyéniség volt, aki, ha nem orvos lett volna, talán szintén ezt a mesterséget választja. Persze én sem bántam meg, hogy színész lettem, mert édesapám olyan jó orvos volt, hogy a nyomába sem értem volna.- Mindig nyugodtnak, ki­egyensúlyozottnak látszik. Van olyasmi, ami kihozza a sodrá­ból?- Sok mindenen tudok hábo- rogni, de igyekszem megértő lenni. Nem szeretek haragudni, haragot tartani. Ha az emberek kedvelnek, az inkább abból fa­kadhat, hogy igyekszem őszin­tén, becsületesen élni. Amiből persze konfliktusok is támad­nak, de nem bánom.- Volt idő, amikor szeretett volna kilépni a „Szomszédok­ból”. Aztán mégiscsak ma­radt...- Valóban. Néha most is úgy érzem, olyan ez a sorozat, mint egy hosszúra sikeredett házas­ság: az ember hol jól, hol ke­vésbé jól érzi magát benne. Ma már inkább attól tartok, hogy a nézők unják meg. De a Szom­szédoknak köszönhetem azt a népszerűséget, ami felkérések sorát hozta. Jelenleg a Radnóti Színház társulatához tartozom, de játszom az Operettszínház- ban és az Új Színházban is.- Az Operettben most lépett fel a Valahol Európában című musical 50-dik előadásán, nagy sikerrel.- Ebbe egy sajnálatos kö­rülmény - Haumann Péter be­tegsége - miatt kellett beugra- nom. Kettős szereposztásban játszottunk, az ötvenedik elő­adás Pétert illette volna...- Volt szerep, amire valaha is nemet mondott?- Igen, Kaposvárott a „Csár­dáskirálynő” bonviván szere­pére. Úgy éreztem, nem tud­nám jól eljátszani, de a színház vezetői szelíd erőszakkal meg­győztek. S lám milyen buta a színész: életem egyik legked­vesebb élménye lett ez az elő­adás.-Egy-egy fellépés után mi jelent kikapcsolódást?- Nagyon szeretek enni. Kedvencem az olasz konyha. Állítólag a főztöm sem akármi­lyen. Nemrég gerincsérvvel operáltak, míg lábadoztam, volt időm főzőcskézni, vendégeket hívni. Jó egy asztal köré gyűj­teni azokat, akiket szere­tek. Németh Zsuzsa Szeretek jókat enni, de a főztöm sem akármilyen fotó: feb

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom