Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1996. január 27., szombat Ev eleji beszélgetés az idén 60. születésnapjára készülő Hofi Gézával A közönséget nem lehet becsapni Hofi. Csak így emlegetik, hi­szen az ország legismertebb emberei közé tartozik. Ha a politikusokat, a közélet sze­replőit időről időre rang­sorba állító népszerűségi lis­tákra felvennék, biztosán előkelő helyre sorolnák őt a közvélemény-kutatók.-Nem is szeretem, ha mű­vész úrnak szólítanak. Sőt, az emberek többsége tegez. Elő­fordult már, hogy egy szeme­tesautóról köszöntek rám az utcán: „Szevasz, Géza!” És ez nekem nagyon jólesett, hiszen szeretet sugárzott a hangból - meséli Hofi Géza, a budapesti Madách Kamara Színház egyik öltözőjében, ahová 1983 óta a társulat tagjaként már szinte hazajár. Egyelőre még nem fellé­pésre készül, hiszen a beteg­sége miatt egy ideje kényszer- pihenőre fogták az orvosok. A jegyszedőnéniktől a színésze­kig mindenki örül, hogy látja. Nagyon várják már, hogy visz- szatérjen a színpadra. Ezeregy este- Ön mit vár ettől az eszten­dőtől?- Remélem jobb lesz, mint az előző! Almomban ne jöjjön elő, olyan szörnyű évem volt. A sok betegség, a műtétek... De most már, remélem sikerült végre ötről hatra jutni, ahogy a naptár is ’95-ről ’96-ra váltott. Bízom abban, hogy rövid időn belül újra színpadra léphetek. Mert itt az elmúlt évben sze­rencsére történtek velem jó dolgok is. Nagy sikerekben volt részem. A jubileumi, ez­redik előadás alkalmából óri­ási ünnepséget rendeztek a színpadon, hiszen 1983 óta 500-szor ment a „Hofélia” és ugyancsak 500-szor az „Éle­lem bére” című előadás. Kerényi Imre, a színház igazgatója rendkívül szelleme­sen kiszámolta, hogy összesen hány néző fordult meg a néző­téren, mennyi időt töltöttem a színpadon, hány órán és hány percen át fogadtuk a tapsokat. Ez így összeadva megdöb­bentő számokat eredménye­zett. Persze mindez nem csu­pán a színháznak és nekem je­lentett kellemes pillanatokat. Az igazgatónk azt is kiszá­molta, hogy az ezer előadás mennyi bevételt hozhatott a BKV-nak, a taxisoknak és a színházi büfének. Természete­sen ezt a sikerszériát - amit remélem hamarosan az ezer­egyedik előadással folytatha­tunk - nem egyedül értem el. Bár a színpadon csak én lát­szom, de a díszletezőktől, a zenekaron, a hangosítókon, a világosítókon és a jegyszedő­néniken keresztül az öltözte- tőig közösen, csapatmunkában dolgozunk. Ebben a színház­ban csodálatos, szeretetteljes, családias légkör uralkodik. Itt még a vidám műfajokban sem szokás a fegyelmezetlenség, a késés. A komoly mókázás soha nem fajul hülyéskedésbe. Kell a közönség- Már két éve nem láthattuk a televízió szilveszteri műsora­iban, pedig tudtommal hív­ták...-Ez összetett dolog. Van, amikor az ember megválogatja a csapatot. Hiszen nem mind­egy, hogy milyen az összhang, milyen körülmények között születik a felvétel. Ahhoz ha­sonlítanám ezt, ahogyan foci­zás előtt gyerekkoromban a grundon csapatot választot­tunk. Volt olyan csapat, ame­lyikben nem szívesen játszot­tam volna, és volt olyan csa­pat, amelyikben engem nem láttak szívesen. Nos a tévészilveszterekkel kapcsolatban mindkettő egy­szerre érvényesült. Talán idén, ha beindul a színház, újra lesz televízió- és rádiófelvétel is. A műsorok, a poénok ugyanis a színházban születnek. Ott, ahol a közönséggel közvetlen a kontaktus. Én ugyanis nem úgy dolgozom, hogy otthon az íróasztalnál elkezdem írni a szöveget: „Kedves közön­ség...” Szükségem van arra a hő­fokra, amit csak a közönség je­lenléte nyújthat. Bennem többnyire „élesben” születnek a poénok és hiába tetszik ne­kem egyik-másik rettenetesen, ha senki nem nevet rajta. Min­dig aktuálisnak kell lenni, és éppen ezért minden előadás más és más. A televízió, a rádió, a lemez csak egy színházi körülmé­nyek között megszületett és ki­forrott műsor megörökítésére alkalmas. Hiszen, amikor el­hangzik stúdióban a rendező szájából, hogy „Csend legyen! Felvétel. Tessék!”, akkor már nincs helye a kísérletezésnek.- Ha például most gördülne fel a függöny, akkor mi adná a műsor aktualitását?- Többek között az ideigle­nesen hazánkban állomásozó amerikai csapatok körüli visz- szásságok, amelyekről már eddig is épp eleget tudnak az emberek. Aztán persze a sze­génység... Az ország nevéből már eltűnt az, hogy „nép". Egyszerűen köztársaság let­tünk. Sajnos azért fennmaradt ez a szócska más kifejezések­ben, mint például: népkonyha, népbetegség.- Gondolom, a kórházban szerzett személyes tapasztala­tai is felbukkannak majd az előadásokon...- Természetesen. A sors úgy hozta, hogy a szegedi szemészeti klinikán kezeltek, és egy csodálatos orvos, dr. Hammer Helga professzor asz- szony operált. Azért kerültem oda, mert előzőleg hirtelen az egyik szememre elsötétedett a világ. Kissé morbidnak tűnhet, amit mondok, de nagyon jól éreztem magam Szegeden. Nemcsak a gyógyító munkával voltam maximálisan elégedett, hanem emberileg is csodálatos miliő vett körül. Természete­sen a bőrömön éreztem én is az egészségügyi ellátás minden gondját, baját. Csoda, hogy egyáltalán működnek még a kórházak, és vannak emberek, akik reggelente ilyen feltételek mellett beállnak a műtőbe ope­rálni. De úgy gondolom, hogy mindezzel gusztustalan lenne viccelődni. Ellenben rengeteg jó sztori kerekedhet a bete- gek-orvosok, a betegek-nővé- rek és a betegek egymás közti viszonyából. Hiszen humor nélkül a betegágyon sem lehet kibírni. A huszár és a Hold- Vidéken is régen járt. Számíthatnak-e a fővárostól távolabbi településeken is arra, hogy újra színpadon lát­hatják?-Persze. Számomra a kö­zönség egységes és nagyon fontos éltetőelem. Nem fővá­rosiakból és vidékiekből áll. Feledhetetlen élményeim fű­ződnek azokhoz a vidéki elő­adásokhoz, amelyeket hatal­mas, zsúfolt sportcsarnokok­ban rendeztek. Teljesen egye­dül, konferanszié nélkül álltam ki a közönség elé. Nem lehet elmondani, hogy milyen érzés az, amikor a teljes sötétségben feláll az ember a színpadra és egyszer csak kigyulladnak a rá irányított reflektorok. A vidéki szereplések fontosságának il­lusztrálására elmesélnék egy kedves kis történetet. Az egyik barátom papája valamikor hu­szár volt. Abban az időben, amikor a holdraszállás megtör­tént, mondta a fiú az apjának: „Papa, meghódítottuk a Hol­dat!” Az öreg huszár erre így válaszolt: „Édes fiam! A Hold meghódításáról csak akkor be­szélhetünk, ha ott lesz már a gyalogság is!” Tehát a vidéket sem lehet a televízión, a rá­dión, a lemezeken keresztül meghódítani. Egyszerűen oda kell menni! A televízión ke­resztül egyébként sem adatnak meg olyan élmények, amelyek a közvetlen emberi kapcsola­tokból fakadnak. Egyszer pél­dául egy parasztnéni odajött hozzám, megszorította a ke­zemet és csak ennyit mondott: „Nem is gondoltam, hogy maga ilyen magas!” Olyan is előfordult, hogy egy idős asz- szony az előadás alatt egyetlen szem szaloncukrot dobott fel nekem a színpadra. Aki ilyes­mit nem élt át, az nem is tudja, hogy milyen nagy dolgok ezek. Önmagát adja- Hallani olyan véleménye­ket is, melyek szerint ön ma­gánemberként meglehetősen távolságtartó, sőt kissé ön­telt...- Én magánemberként is pontosan olyan vagyok, mint a színpadon. Mert ha más len­nék, azt a rivaldán át rögtön megéreznék, hiszen nem lenne őszinte, amit csinálok. A kö­zönséget nem lehet becsapni! Az igaz, hogy nem állok szóba akárkivel, és nem adom ki ma­gam inkorrekt újságíróknak. Nem fogadok el meghívásokat a mostanában divatos „garden partykra”, flancos fogadásokra és „rongyrázós” báli vacso­rákra sem. Van egy kedves, csendes kis vendéglő, ahová időnként betérek. Hiába ülök a „legeldugottabb” asztalhoz, időnként felismernek és akad olyan is, aki pezsgőt küldött a pincérrel. No nem! Az ilyesmit nem szeretem! Érdekes, hogy akkor, amikor még téglagyári munkás voltam, senki sem hí­vott meg sem pezsgőre, sem vacsorára, pedig szívesen el­fogadtam volna, mert gyakran voltam éhes.-Sokan vádolják azzal is, hogy a „ régi rendszer embere­ként” azért bírálhatta a kor­mányt, hogy ezáltal társadalmi feszültségeket vezessen le.- Meg kell hallgatni a leme­zeimet, rajtuk a válasz. Azt is érdemes megnézni, hogy kik mondanak ilyeneket. 1990 óta eltelt néhány év. Az én műso­raimon azóta is telt ház van, pedig senki nem kötelezi az embereket, hogy váltsanak je­gyet. Azt sem igazán értem, hogy az elmúlt öt évben miért nem vették elő a fiókokból a korábban „letiltott” műsor­számaikat az akkortájt politi­kailag elnyomott zsenik. Nem tetszem mindenkinek, és ez így helyes. Hiszen nekem sem tetszik mindenki. Egyébként ennek a műfajnak sajátossága, hogy még a kulturált, mocsko- lódásoktól mentes humor „cél­táblái” is időnként megsértőd­MOL Rt. értesíti tisztelt vásárlóit, hogy KAPOSVÁR, FÜREDI ÚTI (városból kimenet bal oldal) töltőállomásán 1996. január 29-től (hétfőtől) az ÜZCMRNVflGOK KISZOLGÁLÁSÁT ÁTM€N€TIL€G SZÜN€TCLT€TI a ciklikus felülvizsgálat idejére. Köszönjük türelmüket. (7143) Drávagárdony, Drávatamási, Istvándi és Kastélyosdombó Községek Önkormányzatának Képviselő-testületei pályázatot hirdetnek körjegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek:- büntetlen előélet- magyar állampolgárság- igazgatásszervezői vagy állam és jogtudományi doktori képesítés- legalább két éves szakmai gyakorlat- önéletrajz Bérezés: a KTV. szabályai szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. március 15. A pályázat benyújtható: Drávagárdony, Drávatamási, Istvándi és Kastélyosdombó községek Körjegyzői Hivatala 7988 Darány, Árpád u. 1. Telefon: 82/466-920 me Műsorai a közönség előtt születnek FOTÓ: FEB/ARCHÍVUM nek. Persze ezzel csak azt bi­zonyítják, hogy igencsak vele­jébe találtam a dolgoknak.- Sok barátja van ?- Szerencsére nem. De aki van, az van. Egyszer egy rá­dióriportban beszéltem már ar­ról, hogy számomra a barát olyan, mint az esőkabát az elő­szobában. Amikor nincs szük­ség rá, „csendesen” meglapul a polcon. De amikor esik, a sö­tétben is megtalálom, hiszen OTT VAN. Remélem, a bará­taim életében én is betöltőm az „esőkabát” szerepét. Felszínes, érdekkapcsolatokra pedig a mai világban sincs szükségem. Fontos a népszerűség- Van olyan vágya, ami nem teljesült?-Ami számomra a legfon­tosabb, az irgalmatlan népsze­rűség, azt elértem. Van néhány kitüntetésem is az „átkosból” — amire oly divatos manapság köpködni -, de számomra mégiscsak a legnagyszerűbb érzés az, ha a hétköznapi talál­kozások alkalmával érzem az emberek szeretetét. Ha bejön­nek az előadásomra, utána nem azt mondják, hogy szín­házban ezt vagy azt játszották, hanem azt, hogy a „Hofi azt mondta..” Sikerült „kitalálni és megcsinálni” önmagamat né­hány nagyon jó barátom segít­ségével, akiket név szerint csak azért nem említek, mert hallatlanul szerény emberek, és letolnának érte. Én vagyok a HOFI és ez nem nagyképűség, hanem olyan tény, amit sze­rénytelenség lenne nem vál­lalni. Egyetlen vágyam az, hogy mielőbb újra színpadra léphessek, és újból valami kis örömet okozzak a közönsé­gemnek. Csodálatos irigység-A munkája mellett mi az, ami szórakozást, kikapcsoló­dást jelent önnek?-Zenét hallgatok. Kedvenc műfajom a dzsessz, de a ko­molyzene is közel áll a szí­vemhez. Különösen a három tenorista koncertfelvételét hallgatom gyakran. De szíve­sen járok színházba is. Leg­utóbb Tolnay Klári és Sinko- vics Imre közös játéka ejtett bámulatba. Alapvetően szere­tek bámulatba esni. Irigykedni a csodálatos teljesítményekre. Mert a fene egye meg, de jól csinálja! Számomra öröm és doppingszer ez az irigység. Egyébként szórakozni, társa­ságba nem szívesen járok, mert az egyfajta viselkedés. Inkább magamnak való va­gyok. A színpadról lelépve már nem szeretek szerepelni.- Most év elején, amikor az áremelések hírétől szinte bódul­tak az emberek és sokak szá­mára kilátástalan a jövő, tud-e valami biztatót mondani?- Kívánom mindenkinek, hogy csak a szemöldöke le­gyen bokros. Jó lenne, ha min­denkinek lenne humora! Nem­csak azért, hogy képesek le­gyenek túlélni a gondokat, ha­nem azért is, mert a humorér­zékét senkitől sem lehet adó formájában levonni! Ez lehet az egyetlen magántulajdon, amit senkitől nem vehetnek el! Németh Zsuzsa Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Kaposvár, Anna u. 6. közjogi IRODAVEZETŐI vagy ELŐADÓI munkakörökbe jogi egyetemi diplomával rendelkező munkatársakat keres. Közigazgatási gyakorlattal, a gazdasági kérdésekben jártassággal rendelkező jelentkezőket várunk. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal a kamaránál. Levélcím: 7402 Kaposvár Pf.: 37. További információ a 82/318-653 telefonon. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom