Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-30 / 305. szám

1995. december 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Új buszok, drágább jegyek a siófoki járatokon Leváltották Baross Gábort Ötven forintba kerül a busz­jegy január elsejétől Siófo­kon. Egyebek között a tizen­négy forintos áremelésről is döntött évzáró ülésén a város képviselő-testülete. A Kapos Volán Rt beszámoló­jából kiderült: a forgalomvisz- szaesés a múlt évben a vártnál nagyobb volt, a költségek nö­vekedése, valamint a tanuló- és nyugdíjasbérletek állami árki­egészítésének csökkentése szükségessé teszi a januári ár­emelést. így Siófokon 720 fo­rintba kerül majd az egyvona­las havi bérlet, a tanulók és a nyugdíjasok pedig 315 forin­tért utazhatnak. A testületi ülé­sen dr. De Sorgo Tibor, a a közlekedési cég igazgatója el­mondta: hamarosan forga­lomba állítják az önkormány­zat által vásárolt két új, kör­nyezetkímélő autóbuszt. Meg­tudtuk azt is, hogy egy-két éven belül valamennyi buszt kicserélik. Ezt a város finanszí­rozza. Közterületek elnevezéséről is döntöttek a siófoki város­atyák. Alig több mint egy éven belül másodszor kapott új ne­vet a vasútállomás előtti tér. Eddig Baross Gábor nevét vi­selte, mostantól - a többség rossznak tartotta a korábbi dön­tést - Millennium park lesz a neve. Jó néhány témát zárt ülésen tárgyalt meg a képviselő-testü­let. A városi közterület-fel­ügyelet vezetésével ismét Ár­vái Istvánt bízták meg. Nem neveztek ki viszont senkit a Sió televízió élére, bár - úgy hírlik négyen is beadták a pályáza­tukat. Tévéügyben különben is óvatosak a siófoki képviselők, hiszen a napirenden — sokad­szor — ismét szerepelt a Bala­ton Tv kft-vei kötendő szerző­dés véglegesítése, ám ezúttal is eltekintettek a tárgyalásától. Az indoklás legutóbb úgy szólt, hogy az anyag előkészí­tetlen, most a médiatörvény megszavazása miatt halasztot­ták el. Továbbra is kérdéses: mi lesz a városi tévével? Fónai Imre Ötmillió köbméter vizet szivattyúztak ki / Árvíz a Klapka utcában Víz mindenhol - a több száz méter hosszú utcában Ötmillió köbméter vizet szi- vattyúztak ki a siófoki Klapka utcáról illetve a Dózsa György út végéről a helyi és a segítségül hívott bogiári tűz­oltók. A környéken lakók el­mondták, hogy nagy esők után, hóolvadáskor rendsze­resen árvízveszéllyel küsz­ködnek. A siófoki önkor­mányzat illetve a polgári vé­delem most azonnal intézke­dett, s ennek köszönhető, hogy 8-10 ház lakóit nem kel­lett kilakoltatni. Baranya Károly őrnagy, pv-parancsnok és Hegyi Ma­rianna előadó elmondta: 1991-ben az angolnapusztu­lás, 1993-ban pedig a nagy hó kényszerítette őket az alkal­mazási készenlétbe helye­zésre, vagyis riadóra. Most, decemberben pedig már ez volt a második alkalom. Ak­kor ünnepelte alapításának 60. évfordulóját a magyar polgári védelem, s az éjszakát az M 7-esen, illetve a 70-es úton töltötték. Mintegy negy­ven kamiont szabadítottak ki a hó fogságából. (Czene) Gyarapodó könyvtár Lellén, bővülő szolgáltatások Száznál több új olvasó Rendszeresen bemutatják az új könyveket is Szép sikert hozott Balatonlelle könyvtárának huszadik szüle­tésnapja: több mint száz új bei- ratkozóval nőtt a kölcsönzők száma. Ma 1105 olvasója van. Az intézmény két évtized alatt egyszer sem könyvelt el ilyen je­lentős gyarapodást Orbán Zoltánná könyvtáros ezt a drágább könyvárakkal ma­gyarázta, de hozzájárul az is, hogy igyekeznek kielégíteni olvasóik igényeit. A diákok és a nyugdíjasok a legaktívabbak; nyaranta pedig sokan egy-két hétre is beiratkoznak. Ha a sta­tisztikát nézzük, elmondható, hogy a város lakóinak egyötöde könyvtárlátogató. S rendszere­sen jönnek a szomszédos tele­pülésekről is. A leltei közművelődési könyvtárnak 28 000 kötete van. Az utóbbi időben évről évre 900-1000 új példányt tudnak vásárolni. Vállalnak fénymáso­lást és könyvtárközi kölcsön­FOTÓ: KELEMEN TÜNDE zést is. Miután a könyvtár és a művelődési ház 1993-tól közös intézmény, a könyvtár is a vá­ros kulturális központjának ré­sze: foglalkozik a nyári prog­ramok szervezésével, jegyáru­sítással, plakátkészítéssel. S ami igen fontos: információt ad a programok iránt érdeklődő vendégeknek. A kölcsönzött „slágerek” y kalandos, romantikus regények, a krimik és a fantasztikus iroda­lom. (Gáldonyi) Notórius nemfizetők okozzák legtöbbször a gondokat Emelték az adót Szabadiban A balatonszabadi önkormány­zat legutóbbi ülésén a helyi adókról is tárgyaltak. Döntésük értelmében a vállalkozók kommunális adója évi négy­százról ezer forintra emelkedik — ez Tanyi Imréné .főelőadó szerint nem jelent nagy bevé­telnövekedést. Jelentősebb ösz- szeget várnak azonban attól, hogy kettőről hat ezrelékre emelték az iparűzési adót. Tavaly 3,6 millió forintnyi he­lyi adót szedtek be Balatonsza- badiban. Kinnlévőségük van, de ez a szakemberek szerint nem je­lentős. Ugyanakkor megjegyez­ték: notórius nem fizetők okoz­zák a legtöbb gondot. Dr. Szukics Sándor jegyző elmondta: a gépjárműadót a törvényi minimumon tartották; 400 forintot fizetnek majd a helybeliek autójuk minden 100 kilogrammja után. A magán- személyek kommunális adója 1500 forint maradt. Telekadó­ként négyzetméterenként egy, az üzletek építményadójaként pedig négyzetméterenként 50 forintot kér az önkormányzat — ugyanúgy, mint tavaly. (Czene) Városfejlesztő üdülőtulajdonosok A balatonboglári Jankovics-te- lepi üdülőegyesület rendezni akarja a Szabadság teret, hogy az egykor igen látogatott szép terület újra a kulturált vendég­látást szolgálja. A képviselő­testület elfogadta az egyesület ajánlatát azzal, hogy közala­pítvány formájában fektessék be pénzüket az üdülőtulajdo­nosok a városfejlesztő tevé­kenységbe. Pfeifer Richard, az egyesület elnöke azzal indokolta a javas­latot, hogy a Szabadság tér egykor a Jankovics-telepi üdü­lőtulajdonosok osztatlan közös tulajdona volt, s ez a közösségi vagyon az államosítással szűnt meg. A téren ma - a templom szomszédságában - rendezet­len, közösségi érdekeket sértő vendéglátóegységek üzemel­nek, illetve lebontásra várnak. Az üdülők készek változtatni az áldatlan állapotokon. G. M. Ságvár húszmillió forintos öröme Nagy összeggel, húszmillió forint plusszal zárja az évet a ságvári önkormányzat a jó telekértékesítés és a helyi adókból a vártnál nagyobb bevétel folytán. Még nem döntöttek arról, mire fordít­ják ezt a pénzt; a parképítés folytatása, az utolsó poros utca leaszfaltozása, a szolgá­lati lakások tatarozása jöhet szóba. S nem mondtak le a sportcsarnok építéséről sem. Szólód a duplájára emelte az adókat Falugyűlést tartottak Szóló­don, és ismertették a lakos­sággal a január 1-jén életbe lépő új adókat. A tavalyi egymillió forint helyett jö­vőre ennek a kétszeresét kí­vánják beszedni. A terhek az átlagosnál jobban sújtják azokat, aki nem állandó la­kosai a falunak. A most alko­tott köztisztasági rendeletben meghatározták a lakosság tennivalóit a járdák, árkok tisztán tartásával és a sze­métszállítással kapcsolatban. Kisorsolták a Sió ajándék-díjait A Sió áruház törzsvásárlói körében az idén is 600 ezer forint értékben sorsolt ki az ünnepi akción 93 féle aján­dékot. A fődíjat, a 60 ezer fo­rintos vásárlási utalványt he­lyi lakos, Nagy Dezső nyerte. Siófoki támogatás egyesületeknek A siófoki önkormányzat ok­tatási, közművelődési és sportbizottsága döntött a tá­mogatásokról. Az utánpótlás nevelésére a Bányász sport­egyesületnek 400 ezer forin­tot juttat. A néptáncegyesület 50 ezer, a gyermekkórus, a női kar, a férfidalárda egy­aránt 30 ezer forintot kapott; a képzőművészeti egyesület, a nyugdíjas- és a nőklub 15 ezer forintot, a városvédők tízezret, és 60 ezer forintot öt szakkör, eszköztár bővítésre. Fonyód buszközlekedése Balatonszemesen több üres járattal érintetlen a part Fonyódon is emelik január 1- közlekedést a részvénytársa­Illés Antal balatonszemesi kasszái rendelkezik, amely jétől a helyi tömegközleke- Sággal kötött keretszerződés polgármesterrel a község tó- ma már sajnos, nagyon ritka a dés tarifája: a vonaljegy 50, alapján. A képviselők azon­parti sávjának megújítására nagy tó körül: egy kilométer az egyvonalas havi bérlet ban arról is határoztak, hogy készült terveket nézegettük a hosszan érintetlen a tóparti 750, az összvonalas 1060 fo- a következő félévben áttekin­héten. Jó alap ehhez a buda- természet, ezzel viszont tö­rintba kerül. A tanulók és a tik a helyi tömegközlekedést. pesti Vizinterv friss tanul- rődni kell. A kő védmű a föld nyugdíjasok összvonalas Minden eddigi felmérés eile­mánya, amely munkaanyag alatt rejtőzik, az előtte levő te­havi bérletjegy háromszáz- nére az a véleményük, hogy lehet a balatoni települések mietet kellene homokkal fel­húsz forint lesz. Az arckép sok az üresjárat, s nem a vá­számára, de Szemes konkrét tölteni, illetve nagy fövenyes nélküli összvonalas havi bér- ’ ros sűrűn lakott területeit tervekkel is rendelkezik a részeket kialakítani, a nádast letjegy 3300 forint. Erről in- kapcsolták be a tömegközle­siófoki Alexy és Tsa Bt jó- növelni. A polgármester bízik tézkedik a képviselő-testület kedésbe. voltából. Tavasszal a fize- abban, hogy meggyőzi a kép­napokban alkotott rendelete. A hálózat fejlesztésről és tőstrandon szeretnék a kőből viselőket, nyissanak a község A képviselő-testület elis- egy körjárat indításáról a Vo­rakott partvédő művet kijaví- költségvetésében környezet­merte a Kapos Volán Rt költ- Ián szakemberivel közösen tani, illetve a homokos sza- védelmi alapot, amely évről ségeinek növekedését, és jö- dolgoznak ki javaslatot. A kaszokat kialakítani. Aztán évre a vendégforgalom fej­vőre egymillió 562 ezer fo- másfél millió forintos támo­ahogy a községi kassza en- lesztését is szolgálná, Ezzel a rintos támogatást fizet a cég- gatást a jelenlegi szolgálta­gedi folytatják a környezet- saját tartalékkal lehetne siker­nek. Az idén egymillió 16 táshoz kérte a Kapos Volán védő munkát. rel pályázni állami pénzekre ezerrel támogatta a helyi Rt. (Gáldonyi) A község olyan partsza- is. G. M. Megrajzolták a falu korfáját Adánd Kapcsolata ’Ne civakodjatok afölött, hogy mik voltunk: egyesül­jünk arra, aminek lennünk kell.” Kossuth Lajosnak ezt a gondolatát választotta mottó­jául az ádándi önkormányzata most megjelenő újsága. A Kapcsolat című lapot a pol­gármesteri hivatal adja ki, és negyed évenként a falu min­den portájára eljuttatják — ingyenes.en. Neisz Péter szer­kesztő, civilben a siófoki csa­ládsegítő központ igazgatóhe­lyettese, információkkal teli nyolc oldalt állított össze. A terep ismerős számára: ko­rábban a helyi középiskolá­ban tanított, illetve szervezte az országosan is jegyzett Ber­zsenyi Dániel Közművelődési Egyesület' előadásait. Refor­mátus lelkész, jegyző, peda­gógus, gyógyszerész, egyesü­leti vezető, orvos, általános iskolai tanuló jegyzi többek között az írásokat. Érdekességként megrajzol­ták Ádánd korfáját. Ebből ki­derül, hogy a legnépesebb korosztály a negyvenéveseké. Szembeötlően kevés az ötve­néves férfi és a kilencéves kislány: négy-négy. A telepü­lés legidősebb lakója egyéb­ként 92 éves. Az utóbbi hét évben több kislány is született a faluban; a fiúknak lesz majd kiből válogatniuk. A hatéve­sek között például 6 fiú van és 13 leányka. C. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom