Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-11 / 239. szám

1995. október 11szerda SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 "Közdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KALAMÁR JÁNOSNÉ Bizwurm Mária 70 éves korában elhunyt. Temetése október 13-án, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászmise 12-én este 18 órakor lesz a Szent József templomban. Gyászoló család "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILÓ LAJOS nyugállományú honvéd főtörzsőrmester görgetegi lakos, 65 éves korában elhunyt. Temetése október 13-án, a 10 órakor tartandó szentmisét követően lesz a kuntelepi temetőben, katonai tiszteletadás mellett. Gyászoló család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAMPUK JÁNOSNÉ Nagy Julianna Kaposvár, Fonyód u. 24. sz. alatti lakos 85 éves korában elhunyt. Teme­tése október 13-án fél 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÓVÁRI JENŐ igali lakos, 65 éves korában hosszantartó betegség után el­hunyt. Temetése október 12-én a 14 órai gyászmisét követően lesz az igali temetőben. A gyászoló család Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy szeretett testvérünk, nagybátyánk BALOGH LAJOS mg. termelőszövetkezet nyug­díjasa október 9-én súlyos, gyó­gyíthatatlan betegségben el­hunyt. Drága halottunk búcsúz­tatása október 13-án 14 órakora balatonkeresztúri temetőben lesz. A gyászoló család t "Virághalom borítja sírod, amit a sok szerető szív adott." Ezúton fejezzük ki hálás köszöne- tünket mindazoknak, akik ÖZV. LACZÓ JÁNOSNÉ Kaposvár, Kaposrétsor 57. sz. alatti lakos temetésén részt vettek és együtt­érzésükkel és virágaikkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, a Sütév Rt, Munkácsy M. Gimnázi­um, Karaván Taxi, Erdősor utcai ABC, Cseri Diszkont dolgozói­nak, ismerősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, HORVÁTH FERENC temetésén részt vettek és rész­vétükkel, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyma­mánk, dédmamánk, SZALAIIMRÉNÉ Tóth Rozália somogyvámosi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése októ­ber 12-én, csütörtökön a 10 órai gyászmisét követően lesz a somogyvámosi temetőben. Min­den külön értesítés helyett Gyászoló szerettei t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JÁNOS a Park Autójavító BT kereskedel­mi vezetője Kaposvár, Géza u. 51. sz. alatti lakos, 57. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 13-án, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják munkatársai t Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk, hogy KELEMEN ISTVÁN Balatonboglár, Csokonai u. 5. sz. alatti lakos 68. évében elhunyt. Temetése október 13-án, pénte­ken 15 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Gyászoló keresztfia és családja Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, SZABÓ PÁL siófoki lakos szeptember 30-án tragikus körülmények között vá­ratlanul elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása október 13-án, pénteken 13.30 órakor lesz a Bu­dapest X., kerületi Kozma úti Új köztemető Szóró parcellájában. Táviratcím: Szabó Pálné 8600 Siófok, Szabadság tér 4. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DR. MAROSI PÁLNÉ temetésén részt vettek, virága­ikkal, együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk GARAMI BÉLA temetésén részt vettek, virága­ikkal és együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, MÜLLER OTTÓ temetésén részt vettek, virága­ikkal és együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, barátoknak, munkatársak­nak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len halottunk, IFJ. HEGYI JÓZSEFNÉ fonyódi lakos temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunk­ban együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, KELEMEN FERENC temetésén részt vettek, virága­ikkal és együttérzésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN BALATONI eladó villákat, régi típu­sú falusi házakat keresünk. Tel.: 85/ 351-947.(96763) BARCS központjában családi ház 2 üzlettel, nagy telekkel eladó. Érdeklőni a 82/460-161 telefonon. (97191) CSERÉLEK budapesti belvárosi örök­lakást (4,5 MFt értékben) Marcali házra. Tel.: 1118-001. Szombati Károly. (96562) CSISZTAPUSZTA-gyógyfürdőn 2 db új 2 szobás nyaraló eladó igényesnek. Tel.: 85/311-711, este 85/311-995. (96933) FÖLDSZINTI, 1,5 szobás, lakás el­adó. Kisebb házcsere érdekel. Kaposvár, Füredi u. 11. Molnár. Ugyanitt Tomas segédmotor eladó. (97297) IGÉNYESEN felújított, 78 m2-es egyedi gázfűtéses, vízórás, földszinti la­kás garázzsal eladó. Kaposvár, Baross G. u. 18. fszt. 13. Bejárat a Titán felöl. Érdeklődni este 18 óra után. (97266) JUTÁBAN ötszobás étkezős két fürdőszobás családi ház, melléképület­tel eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 82/ 319-082. (97212) HOMOKSZENTGYÖRGYÖN a Táncsics u. 31 sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni a Táncsics u. 23. sz. alatt lehet. (97888) KAPOSVÁR, Damjanich u. 1/3.1.em. 2. alatti 1,5 szobás, hideg-melegvízórás, reluxás lakás eladó. Érdeklődni Magyaréknál. (97293) KAPOSVÁR, Tallián Gy. köz 19/a. II. Iház, III/3. téglaépületben, 2 szobás, egyedi fűtés, vízórás lakás eladó. Érdek­lődni a helyszínen este ill. tel.: 85/330- 604.(97334) KAPOSVÁRON panorámás építési telek eladó, autót beszámítok. Tel.: 82/ 318-601.(97355) KELEVÍZI telefonos 6 ha földterület, lóistállók, épületek eladók. Tel.: 94/310- 202. (97121) MOGYORÓ nagy mennyiségben el­adó. Tel.: 85/352-866 reggel 7-9-ig, este 19 órától. (97310) KÉT különbejáratú lakásnak vagy bár­milyen vállalkozásnak megfelelő kapqs- vári, 120 m2-es családi ház, sürgősen eladó. Kaposvár, Balaton u. 14. (97320) Lakásvásárláshoz, építkezés­hez kamatmentes hitelt biztosí­tunk, banki garanciával! Poligrupo irodák: Kaposvár 313- 311, Siófok 313-361, Barcs 462- 242, Marcali 312-081. (97306) MESZTEGNYŐI félkész családi ház szoc. pol. lehetőséggel eladó. Tel.: 94- 310-202. (97116) NAGYATÁDON 2 szobás, 48 m2-es IV. emeleti lakás eladó. Tel.: 72/442- 691, 8-15-ig. (96570) TÖRÖCSKEI víztározónál 200 n-öl zártkert, bekerítve, kis faházzal, 24 termő gyümölcsfával, csemegeszőlővel eladó. Tel.: munkaidő után 82/318-751. (97359) VENNÉK Kaposváron a Pipacs utcá­ban 1 + 2 félszobás, étkezős, gázos, lehetőleg telefonvonalas és vízórás la­kást, decemberi kiköltözéssel. Ajánlato­kat a 31 4-427 telefonra kérek, egész nap. (9.7296) / ZAMÁRDI központjában 5 szoba, két fürdőszobás családi ház, kialakított üz­lethelyiséggel eladó. Telefon: 84/348- 580. (96850) JÁRMŰ ALFA 331,8 TD 89-es eladó. Irányár: 519000 Ft. Tel.: 82/422-496, 311-282. (97281) ELADÓK új 0 km-es gépkocsik: Seat Cordoba 1.4 CLX1,5 M Ft, Suzuki Sedan 1.3 GLX 1.4 M Ft. Tel.: 06-30-472-469. (97081) JÓ fizetési feltételekkel Dáciát, Arót, Oltcitot, Tudort veszek. Tel.: 88/321- 190.(96742) KARAMBOLOS Yugó-Skála 91-es, fehér eladó. Érdeklődni: 15 órától Kaposfiired, Muskátli u. 4. (97300) MITSUBISHI STARION 2.0 i. turbo sport autó eladó. Kaposvár, Béke u. 71. fszt. 1. Irányár: 480000 Ft. (97326) OROSZ vagy román gyártmányú gép­kocsit vennék. Telefon: 06-1/277-7763 vagy 06-30/447-282. (96553) MEZON BT AJÁNLATA Színvonalas balatonkömyéki albérleteket keresünk, kiadunk. 06/60/306-192 - 06/85/376-568 Balatonkeresztúr, Iskola úti Üzletközpont Balatonkeresztúr, Akácfa u. Balatonmária, Közvetlen vízparti Balatonföldvár, Ady E. u. Somogyzsitfa, Május 1. u. Balatonfenyves, Kossuth u. (97117) SUZUKI SWIFT 1.3 GLX, 9 hónapos, metálzöld eladó. Ára 500000 Ft+hitelátvállalás. Tel.: 06-30-472-469, 85/330-019 este (97080) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06-30/440-110. (95777) TRABANT 1.1, 5 éves 18000 km-el eladó. Balatonlelle, Hunyadi u. 37. Tel.: 85/350-292. (97314) ÁLLÁS A Somogy Megyei Pedagógiai Intézet meghirdet 1 gépíró-adminisztrátori ál­lást. Képesítési feltételek: érettségizett gyors- és gépírói végzettség, előnyt je­lent számítógépes szövegszerkesztői jár­tasság. Az álláshely elfoglalásának ha­tárideje: 1995. november 1. Bérezés: KJT szerint. A pályázat benyújtásának határ­ideje: október 15. személyesen vagy írás­ban az intézet gazdasági vezetőjénél Kaposvár, Csokonai u. 3. IV. em. (96980) AVALON Oktatási Központ saját iro­dával rendelkező tanfolyamszervezőket keres. Jelentkezés 1995. október 20-ig tel./fax: 06-1/342-6355 vagy levélben Budapest 1399 Pf. 701/1065. (97247) Induló MLM rendszerhez ke­resünk vezető munkatársakat. Jelentkezés: 06-22-340-201, 340- 202, 340-203 telefonokon napon­ta 9-17 óráig. (97391) MUNKANÉLKÜLIEK! Zselés műkörömépítő tanfolyam mun­kalehetőséggel. Tel.: 06-30-472-469. (97084) NEMZETKÖZI BR00KER munkatársa lehet másodállásban is. Ér­deklődni ma 14-18 óra között a 82/320- 831 telefonon. (97351) Számítógépes ismeretekkel rendelkező mérlegképes köny­velőt keres siófoki székhelyű Kft. gazdasági vezető munkakörbe. Jelentkezéseket szakmai önélet­rajzzal, Fizetési igény megjelölés­sel kérjük beküldeni. 8602 Sió­fok 2. Pf. 51. címre. (95928) VARRÓNŐK! A Rotex varroda fel­vesz pályakezdő és gyakorlott dolgozó­kat. Bérezés az átlagosnál magasabb. Kaposvár, Hunyadi u. 5. Tel.: 06-30- 467-995. (97333) MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5: CSIP­KERÓZSIKA (mb., am.), 7: AZ ÚJ RÉMÁLOM - FREDDY FELTÁMAD (am., 16.) Televízió Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.05: A Faller család. 9.35: Tízórai. 11.10: Vá­ratlan utazás. 12.05: Gazdasági ábécé. 12.15: Welcome tó Hungary! 12.45: Telepakk. 15.20: Repeta. 16.05: A Népze­nei Magazin különkiadása. 16.25: Topmo­dell. 17.00: Kapcsolj be! 17.45: Utolsó előtti pillanatok. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.30: Hír­adó. 20.25: Svájc-Magyarország váloga­tott labdarúgó EB-selejtező mérkőzés. 22.25: A sorompók lezárulnak. Budapest 2 15.35: Mit ér az ember, ha vidéki? 16.15: Horvát rajzfilm gyerekeknek. 16.25: Kis- filmek a nagyvilágból. 18.00: Körzeti hír­adók. 18.13: Magyarország ma. 18.55: Don Quijote. 20.35: Utón. 21.10: Mindent vagy semmit! 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.35: Kékpercek. 22.40: Kisvilág. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15:Szippancsok. 14.35: A Forsyte Saga. 15.25: Kép és valóság. 16.15: Dunatáj. 17.00:Héléneésafiúk. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Hatholdas rózsakert. 19.25: Anna Krakatoa. 20.00: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Szétlőtt va­sárnap. 22.35: Az amheimi csata. 23.25: A jövő öröksége. HBO 16.30: Beetlejuice. 17.00: Egyről a kettőre. 17.30: Falcon Crest. 18.30: Ven­dégjáték. 20.20: Mozimánia. 21.30: Storyville. 22.25: Találkozás Vénusszal. Osztrák Tv 1 6.00: Fantasztikus történetek. 6.25: Is­métlések. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Az Entepise űrhajó. 16.25: Baywatch. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Aany lá­nyok. 18.05: Jó házból. 19.00:Cosby-show. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 22.30: A rendőrség hívószáma: 110.0.05: Harcolok a Fiamét. 1.35: Schiejok. 2.35: Isten hozta Ausztriában! 4.30: Gorilla. Osztrák Tv 2 9.05: Schiejok. 10.05: Emberek, álla­tok, szenzációk. 11.50: Mi újság vidéken? 12.50: Hírek. 13.10: Virunga, a tűz és jég földje. 14.00: Jog a szerelemre. 14.25: Trapper John főorvos. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hoz­ta Ausztriában! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: Sarah a tenger és a föld között. 22.00: Híradó. 22.30: Testvérháború. 23.20: Nation of Islam. 0.20: Riportműsor. 1.15: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 5.00: Ismétlések. 8.20: A Waltonok. 10.15: Balekok. 12.00: Kemény, de szívé­lyes. 12.55: Remington Steele. 14.00: Kiesbauer-show. 15.05: A mi kis farmunk. 16.05: Rajzfilmsorozatok. 18.00: Családi ügyek. 18.25: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Samatnha. 22.15: A szexualitás magazinja. 23.05: Emannuelle Velencében. 0.50: Ismétlések. SAT 1 5.30: Reggeli magazinok. 9.00: Cannon. 10.00: Fantáziasziget. 11.00: Schwarz köz­belép. 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Trap­per John főorvos. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Az Enterprise űrhajó. 16.00: Baywatch. 17.00: A Partridge család. 17.30: Tartományi hírek. 18.00: Menj az egészre! 19.00: Híradó. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Rex felügyelő. 21.15: Chicago Hope. 22.15: Járőr a kerí­tés mentén. 23.15: A kék katona. RTL Plusz 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Egy rém rendes család. 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Veszélyes szándékok. Rádióműsor Kossuth rádió 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyüle­kezeti énekek tára. 13.30: Dicsérjétek az Urat! 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Beszéljük meg! 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Minden­napi gazdaság. 16.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Orpheusz nyomában. 20.05: Nép­dalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fó­rum. 23.05: Emlékezete rádió-előadások a zenéről. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Magán-kli­nika. 8.20: Rivaldafényben. 9.10: Háló. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóták. 13.10: Háló. 13.15: Varázskeringő. 14.00: Pihenőidő. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Segíthetünk? 19.03: Infrahang. 19.30: Jazzmelódiák. 20.00: Levéltitok. 20.28: Sport. 22.20: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: A Hold másik arca. 10.50: Opera­slágerek. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.21: Budapesti Nemzetközi Kórusverseny. 14.05: Ottlik Géza írásai. 15.02: Csaj­kovszkij: Manfréd. 16.05: Olasz operák­ból. 16.40: Hitélet és történelem. 17.00: A kamarazene kedvelőinek. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15: A Ma­gyar Rádió legszebb operafelvételeiből. 22.40: Johann Bemard Bach: D-dúr szvit. 23.00: Éjszakai jazz- klub. 0.05: Száza­dunk olasz zenéje. Somogy rádió 9.00: Hírek. 9.10: Délelőtt: aktualitá­sok, információk sok zenével. 10.00: Hírek. 10.10: Női magazin. 11.00: Hí­rek. 11.10: Kilátások. 12.00: Hírek. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Zenés délután. 15.00: Hírek. 16.00: Hírek. 16.10: Zenei újdonságok. 17.00: Hírek. 17.10: Lurkó. 18.00: Hírek. 19.00: Kró­nika. 19.20: Sport. 19.30: Mese. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 14.00: Kiadói óra - Emi Quint. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánság- műsor. 20.00: Szegő Tibor. 21.00: Word Chart Show. 24.00: Bánki Árpád. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklassziku­sok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszere­sen hallhatnak közérdekű információ­kat, riportokat, kívánságműsort, részt ve­hetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.20: Kalendárium. 10.10: Délelőtti magazin. 16.00: Családlátoga­tás. 16.30: BBC hírek. 18.00: Kívánság­óra. 19.00: Levezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom