Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-20 / 221. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. szeptember 20., szerda A Arubőség és ingyenes vérnyomásmérés Vásárlázban ég Marcali Holnap nyitja kapuit a harmadik Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár. A szervezők sok és sokféle érdekességet ígérnek mind a kiállítóknak, mind a jó üzletkötésben reménykedőknek, és a „csak” kíváncsi érdeklődőknek egyaránt. A legszebb látnivalókat alighanem a marcali és a környékbeli autószalonok kínálják, hiszen itt együtt lesz látható Ford, Daewoo, Renault, Suzuki és a többi autócsoda. Ráadásul kecsegtető lízing és részletfizetési lehetőségek fokozhatják a csáberőt. Remélik: talán nem minden eredmény nélkül. Akit az eleven erő és szépség jobban leköt, jól teszi, ha felkeresi az itt bemutatkozó, új marcali istálló pompás példányait: olyan lovakat látat- nak, amelyek a Dallasban is főszerepet kaphatnának... S ha a látogató számára ez is túl sok lenne, gyönyörködhet a legkülönbözőbb mesterségeket felvonultató kézművesek termékeiben. Sok fafaragó között bemutatkozik egy fémtárgyakat restauráló mester, aki az ősöktől örökölt százéves vasalót, csillárt, rézmozsarat éppúgy újjávarázsolja, mint a drága ezüstneműt. Kivonulnak a Marcali Mentőállomás munkatársai is. ők - az árak ismeretében - ingyenes vérnyomás-mérést kínálnak a hirtelenebb indu- latú vásárlátogatóknak... Kikötőbővítés Balatonmáriafürdön A meglévő hajókikötő fejlesztési lehetőségeiről hallgatott meg előterjesztést legutóbbi ülésén Balatonmáriafürdő önkormányzatának képviselőtestülete. A Mahart Balatoni Hajózási Kft siófoki igazgatóságához tartozó kikötő tervezett bővítéséről dr. Kopár István tájékoztatta a községi elöljárókat. „Mapa”-kiállítás Marcaliban Kovács József marcali festőművész hónapok óta tartó szervezőmunkájának s művészbarátai támogatásának eredményeként Marcaliban — 12 alkotó részvételével — megalakult a „Mapa”, a Marcali Paletta Alkotóközösség. Legfontosabb feladatuknak tekintik a városban és vonzás- körzetében az alkotó művészek számára történő műhelyteremtést, a korábbi eredmények megőrzését. Bemutatkozó tárlatuk Olasz Istvánná, a Kulturális Bizottság elnöke megnyitójával a kiállítás szeptember 21-től tekinthető meg a Bemáth Galériában. Szerződés kálcium-trágyázásra Mintegy kétezer hektár kál- cium-trágyázására kötött szerződést a minap a kaposvári KÖR Kft. A mésziszapot — amely a cukorgyártás mellékterméke — a héten kezdik szállítani a szántóföldekre. A savanyú talajok javítását szolgáló mésziszapra a pusztakovácsi szövetkezeten kívül Görgetegen és Babócsán is vevők a mezőgazdasági termelők, de egyre élénkebb az érdeklődés a gazdakörök részéről is. Állásajánlat munkanélkülieknek A munkaügyi központ tabi ki- rendeltségén fémipari betanított munkás, vezetőóvónő, mezőgazdasági gépszerelő, lakatos, hegesztő, mérlegképes könyvelő, építésztechnikus jelentkezését várják, valamint munkát kínálnak bélosztályozó betanított munkás és téglaipari segédmunkás részére is. Kevesebb iskolás Kaposváron Jelentősen csökkent az utóbbi években Kaposvár általános iskoláinak tanulólétszáma. 1995-ben 2311 tanulóval kevesebb gyermek jár az általános iskolákba, mint 1989-ben, és még 612 gyermekkel kevesebbel számolnak az ezredfordulóig. Egy tanulócsoportban 23 gyermek tevékenykedik, ugyanakkor 10 gyermek jut egy pedagógusra. Felkészítő ősz a TIT-nél A megye legnagyobb, iskolán kívüli oktató intézménye a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Népszerű tanfolyamain egyre többen vesznek részt. Az idén ősszel jogi, közgazdasági, bölcsész, tanárképzős egyetemi felkészítő tanfolyamot szerveztek, amelyeken középiskola és egyetemi tanárok, tudományos kutatással foglalkozó szakemberek foglalkoznak a fiatalokkal. Postásrabló húsklopfolóval A Kaposvári Városi Bíróság dr. Berki János tanácsa bűnösnek mondta ki a 23 éves Tóth Csabát rablás és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében. A vádlottat halmazati büntetésül 3 évi, 6 hónapi börtönre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyész belenyugodott az ítéletbe. A vádlott és védője az egy- rendbeli rablás kísérletével kapcsolatban felmentésért, egyebekben pedig a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A tavaly december 14-i, postás elleni vakmerő támadás megdöbbentette a kaposvári közvéleményt, hiszen világos nappal, még a város belterületének számító Honvéd utca egyik épületének lépcsőházában történt. A postás ezen a napon is a szokásos útvonalon haladva kézbesítette a küldeményeket a címzetteknek. Beszédbe elegyedett vele Tóth Csaba. Elsősorban a postán dolgozó ismerősökről érdeklődött. A kézbesítő ekkor még nem sejtette, hogy a mintegy száznyolcvan centiméter magas, vele nem egy súlycsoportban tartozó Tóth követi, és a lépcsőházban kombinált húsklopfolóval támad rá. Rémülten próbált elugrani a veszélyes eszköz elől, és segítségért kiáltott. Legjobb igyekezetével sem tudta azonban teljesen elkerülni a csapásokat. Csak a szerencsének, meg ruházatának köszönhette, hogy csak olyan sérüléseket szenvedett, amelyek nyolc napon belül gyógyultak. A dulakodásra hamar felfigyeltek a lakók, és Tóth menekülésre kényszerült. Később azt állította: azért támadta meg a kézbesítőt, mert az ingerülten válaszolt a kérdéseire, és őt majdnem lelökte a lépcsőről. A bíróság azonban azt állapította meg, hogy a támadás célja a postás táskájának megszerzése volt. Ezt a vádlott meg is ragadta. Ám mivel az időben érkezett segítség, a táskát a helyszín közelében eldobta. A rablást azért minősítette a büntetőtanács kísérletnek, mert a vádlott nem tulajdonította el a pénzt, kísérlet maradt a súlyos testi sértés is, mivel a postás sérülései nyolc napon belül meggyógyultak. Az ennek ellenére kiszabott hosszú börtönbüntetés azonban azt jelzi: veszélyes bűn- cselekményről van szó. (Szegedi) Sokba is kerülhet a munkahelyi egészségügy Orvosolható kiadások A vállalkozóknak és a cégeknek sokba kerülhet ezután a munkahelyi egészségügyi vizsgálat. A rendelet elhamarkodott volt, s az érintetteknek anyagilag megerőltető a kormány új jogszabálya — hangzott el a Kisosz és a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi közös tájékoztatóján. A munkáltatók már kézhez kapták azokat a formanyomtatványokat, amelyen az új foglalkozás-egészségügyi szolgáltatások módja felöl tudakozódnak. Az új rendelkezés szerint évente, személyenként 3200 és 6400 forint között lesz a vizsgálati díj. Kertész Rezső, a Kisosz megyei titkára elmondta: egyes ágazatokban eddig is kötelező volt az egészségügyi vizsgálat, ám a mostani rendelkezés a munkaadókat jelentős kiadással sújtja. Véleménye szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, illetve az üzemorvosok pénzdíjas vizsgálata főként a több dolgozót foglalkoztató cégeknek okoz majd nehézséget. Példaként említette: aki 10 szakácsot alkalmaz, annak tízszer kell befizetni a díjat. — A vállalkozók érdeke, hogy minél kevesebbet költsenek a vizsgálatokra. Hasznos lenne, ha a háziorvosok is elvégezhetnék az egészség- ügyi ellenőrzéseket. Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: egyes számítások szerint egyharma- dával olcsóbban is el lehet végezni a szükséges vizsgálatokat. Ha több vállalat összefog és közösen alkalmaz egy vállalkozó orvost, jókora összeget takaríthat meg. Mint mondta, a kamaráknak egységesen kell fellépniük azért, hogy az arra hivatott orvosok folytathassák tevékenységüket. (Harsányi) SZEPTEMBERBEN? Ha szeptember 18. és 29. között vásárolja meg a legkorszerűbb hordozható telefont, 20 ezer forintot megtakaríthat! NOKIA 720 92.960 Ft helyett most csak 72.960 Ft És ez még nem minden! Mint minden készülékünkre, a Nokia 720-asra is vonatkozik kedvezményes hitelakciónk! így 30% előleggel 12 havi, kamatmentes részletekben fizetheti ki mobiltelefonjaink árát. A rendszerbelépési díjat és az áfát az árak nem tartalmazzák. Mozgásban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: VBr NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: PÉCS. 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, BALAT0NVILÁG0S, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS, TEL: (06 881380-644. RÁDIÓTELEFON: (06 601327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSERE LÁSZLÓ TEL: (06 60) 427-400, KUNICS GÁBOR TEL: (06 60) 327-930, SZALAI LÁSZLÓ TEL: (06 60) 327-778 WESTEL FORGALMAZÓK: • MARCAU, FÉNYLŐ-PONT KFT., 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7., TEL: (06 85) 311-301 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT., 7400 HONVÉD U. 10.. TEL: (06 82) 420-765, RÁDIÓTELEFON: 60)361-711 «A.i Kialakulóban az európai gyártóbázis Philips-fejlődés Fonyódon A belga Philips-nél komolyan átértékelték az üzleti kapcsolataikat a fonyódi Fonyton Kft-vel és további fejlesztésien is gondolkodnak — mondta Lukács Sándor a cég ügyvezető igazgatója, aki egyben a leilei PHT Print Kft ügyvezetője is. Az ésszerű struktúraalakítás példája ez, amelyet nem akadályoz az sem, hogy a lelleiek az osztrák Philips-szel kooperálnak. Ez a két Philips-érdekeltség a körzet legnagyobb foglalkoztatója: Fonyódon egy év alatt megkétszerezték a létszámot, itt most négyszázhúszan dolgoznak, míg Balatonlellén a hatvan fős gárdához további 20 embert várnának. Sajnos még Kaposvárt is megközelítik a munkásokat szállító buszok, holott a Fonyton, természetesen a Print is, elsősorban a körzet foglalkoztatását szeretné szolgálni, azzal is, hogy kiváló szakembergárdát nevelne, ha lenne rá igény... Ahogy Fonyód felértékelődött a Philipsnél, úgy Magyar- ország is a multinacionális ág stratégiájának középpontjába került. Ha csak Somogyot nézzük, a világcég érdekelt a Balaton mellett Tabon is, de komoly fejlesztései vannak Szombathelyen és a fővárosban. A fonyódi üzem az új generációt képviselő CDM 12 leolvasó fejének lézeres egységét — ahogy az ügyvezető igazgató fogalmaz, szívét-lelkét — készíti. Idén már elérik az egymilliós darabszámot, amit a tervek szerint jövőre megdupláznak. Elsősorban az európai piac kiszolgálása a feladatuk, de szállítanak Amerikába is, sőt kapnak megrendelést a konkurens világcégektől is. Ez bevett gyakorlat a nyugat-európai piaci versenyben. Erre a termékre szakosodik Fonyód, és előbb- utóbb az európai gyártóközpontot is itt találjuk. Emellett továbbra is készítik a fémvázas CDM 9-es egységet, amelyet elsősorban az autórádiókba építenek be. A tegnapi rögtönzött gyárlátogatás is hűen tükrözte, hogy a fonyódi cég intenzív alkalmazkodó készséggel képes lépést tartani a szinte óráról órára változó piaci igényekkel. Talán nem véletlen, hogy Belgiumban, mint fejlesztésekre érdemes megbízható partnerként gondolnak a fonyódi Fony- tonra. G. M. Kóstolóval egybekötött termékbemutatót tartott új francia levelessüteményeiből, fánkjaiból, kenyérféléiből a Sütév Rt tegnap Kaposváron a cseri élelmiszerboltban. Az újdonságok megismertetése érdekében egy hónapon át a megye nagyobb élelmiszer üzleteiben folyamatosan rendeznek bemutatókat. fotó: török anett