Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-20 / 221. szám

1995. szeptember 20., szerda SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Időközi választás előtt áll Szabadi Gyógyír a polgármesternek Lemondott a szabadi pol­gármester. Dr. Francz József lemondását egy viharos falu­gyűlésen jelentette be, azt kö­vetően, hogy egy ideig csönd­ben hallgatta a neki szóló mocskolod ásókat. A vihart és a lemondást az idézte elő, hogy az utóbbi idő­ben alaposan megromlott a vi­szony Francz József és a falu orvosa, dr. Fülöp László között a falu lakosai — legalábbis akik jelen voltak az említett fa­lugyűlésen — az orvos mellé álltak. Elhangzott: polgármestert választhatunk százat is, de or­vosunk csak ez az egy van. — Úgy éreztük, hogy az or­vos az utóbbi időkben egyre többet követel, és úgy ítéltük meg, hogy ezt Szabadi község nem tudja tovább finanszírozni — mondta Francz József. — A hétköznapi ember az intézmé­nyek fenntartásával nem fog­lalkozik, de a polgármesternek azt is kell néznie, hogy a mű­ködésük ne kerüljön veszélybe. Márpedig, ha így folytatódik, ez is bekövetkezhet. A lemondott polgármester nagy összegű útiszámlákról, garázsépítésről, fűtésköltség- átvállalásról beszélt, mint az orvos „telhetetlenségének” bi­zonyítékairól. — Ennek ellenére a szabadi testület hajlott volna a meg­egyezésre. Órákig át vártuk az orvost a megbeszélt találko­zóra, de nem jött el. Ha valaki ennyire semmibe veszi a képvi­selő-testületet, arra mit mond­jak? Én a szívemen viseltem, hogy önálló orvosi körzet le­gyen Szabadi és Csorna. Másfél évig nem kaptunk támogatást, orvosi lakást építettünk, mégis végigcsináltuk. Úgy ér­zem, hogy ötéves ténykedésem idején a maximumot teljesítet­tük. Emelt fővel megyek át a fa­lun. Lehetséges utódjáról Francz József úgy vélte: van a faluban olyan ember, aki képességei alapján lehetne polgármester, de nem biztos, hogy ezek után elvállalná. Dr. Fülöp László, a két tele­pülés orvosa úgy gondolja: őket összeugrasztották. — Nem hibáztatom Jóskát. Ő egész más világ: szögletes, a részletekre letapadó, poroszos vagy ha úgy tetszik: vasutas­gondolkodással van megáldva. Olyan apróságokból csinált ügyet, hogy hány kilométer ide Kaposvár, és hogy ki fizesse annak a fél szobának a fűtését, ahol a betegeket fogadom, ha otthon megkeresnek. Francz Józseffel egyébként továbbra is köszönőviszonyban vagyunk. Túl kellene tennie magát ezen az ügyön, le kellene ülnünk megbeszélni az egészet, és kibékülni, hiszen a falu ér­deke ezt kívánná. Akár újra in­dulhatna a polgármester-válasz­táson; talán még korteskednék is mellette. Fülöp László arra a kérdésre, hogy a lakosság támogatását élvezve nem gondolt-e arra, hogy maga is induljon a pol­gármester-választáson, nemmel válaszolt. — Egyrészt nem is indulhatnék, mivel az önkor­mányzat alkalmazottja vagyok. Úgy gondolom, hogy van a fa­luban erre tapasztaltabb ember is. November 19-én tartják a polgármester-választást Szaba­diban. Addig még bármi tör­ténhet. Nagy László Phare segély Sántosnak Húszezer ECU támogatást, vagyis mintegy 3,5 millió fo­rintot kap a sántosi polgár- mesteri hivatal az Európai Unió Phare programjától. A Kaposvárhoz közeli település önkormányzata évek óta küzd a szociális ellátás színvonalának javításáért. A Népjóléti Minisz­térium pályázatain rendszere­sen felvázolják elképzeléseiket: határozott törekvésüket eddig siker is koronázta. Az először nyert egymillió forintból egy SEAT Terra autót vásároltak, ma ezzel szállítják az ebédet Szentbalázsról. Ta­valy 3,6 millió forintot nyertek, ebből az egykori iskolát alakí­tották át többfunkciós klubbá: délelőtt az időseknek, délután a gyerekeknek, este a fiataloknak biztosítanak kellemes találko­zóhelyet. A maradék pénzből egy községi konyha építésébe fogtak, ahol a szociális és a he­lyi intézményi étkeztetést is megoldanák. Ezzel a tervükkel pályázták meg a Phare-program idősek célcsoportját, így tető alá hoz­hatják a megkezdett építkezést. A századagos konyha mellett helyet kap majd a környező te­lepüléseket is ellátó szociális gondozási központ, melynek leendő intézményvezetője már egyetemen képezi magát a rá váró feladatokra. A Phare se­géllyel három embernek tudnak munkahelyet teremteni. S úgy tervezik, az új év elejétől már onnan kapnák a házias ebédet a helyi idősek. (Izményi) Az idei tanévben még kitárult az iskolakapu Kaposkeresztúr katedrája Tizenhárom gyerek közül kilenc cigány fotó: török anett Tizenhárom pajkos gyerek hancúrozik a kaposkeresz- túri iskola udvarán. Közü­lük kilenc cigány. Ez az arány jól mutatja a falubé­liek összetételét is. Amikor vége a szünetnek, sorba áll­nak és bevonulnak a tante­rembe. A kaposkeresztúri önkor­mányzat az alsó tagozatosok alacsony létszáma, valamint az emelkedő működési költsé­gek miatt akarta megszüntetni az iskolát. Arról döntöttek, hogy bezárják az iskolakaput, s Taszáron okosodnak majd ezentúl a kaposkeresztúri kis­diákok. A falu lakói azonban aláírásgyűjtést kezdeményez­tek; így követelték, hogy ma­radjon az iskola. A képviselő- testület felülbírálta korábbi döntését, így ebben a tanévben még marad az intézmény. — Mi nem akartuk se le­bontani, se eladni az iskolát, sem pedig üzemet létesíteni benne, mint ahogy az aláírás- gyűjtők hangoztatták — mondta Csima József Kapos­keresztúr polgármestere. — Az ésszerűség és a kényszer diktáltatta velünk ezt a lépést, ami nem egyezett a szülők vé­leményével. A falugyűlés után számomra bebizonyosodott, hogy a legnagyobb vesztes a gyerek, hiszen nem kezdhette az idei tanévet magasabb színvonalú technikailag sok­kal jobban ellátott iskolában. A taszári iskolában ugyanis nyelvi labor van, számítógé­pes és sok más szakkör műkö­dik, tornateremben tartják az órákat. A polgármester szerint ha Taszárra járnának át az alsó­sok, az önkormányzatnak leg­alább félmillió forinttal több maradna az erszényében. Ezt az összeget segélyekre fordí­tanák. A pénzhiány miatt azonban elképzelhető, hogy a jövő tanévet már Taszáron kezdik a kicsik. Karonülő csemetéjével sétál az utcán Balogh Jánosáé. A másik gyereke Batéban van az oviban. — Szeretném, ha megma­radna az iskola — feleli kér­désemre. — Én nem tudom úgy felöltöztetni a gyerekei­met, mint a taszári szülők. Itt a tanárnő nem nézi le egyiket sem; ott félő, hogy nem így lesz. Én is Taszárra jártam is­kolába; tudom, milyenek az ottani pedagógusok. A cigá­nyokat a gyerekek is kiközösí­tik. Wéber Józsefié tanítónő ti­zenhárom éve áll a kaposke­resztúri katedrán. A kaposvári tanítóképzőben végzett. Most is odajár: romológusképzésen vesz részt. Már csak az utolsó féléve van hátra. — Augusztus 21-én a fér­jem a batéi ABC-ben vásárolt, s ott tudta meg, hogy be akar­ják zárni az iskolát — mondta a tanítónő. — Én igencsak meglepődtem, mivel velem senki sem közölte ezt. Még csak a szándékot sem. Aztán bebizonyosodott: nem bolti pletykáról volt szó. Valóban így gondolta a képviselő-testü­let. Az iskolában 15-20 éves eszközök vannak. Az utóbbi öt évben a tanítónő szerint nem került ide semmi. Egy színes tévé és egy számítógép na­gyon kellene. S hogy milyen képességűek az 1-3 osztatlan iskolában tanuló gyerekek? — Akik ide járnak, szinte valamennyien hátrányos hely­zetűek. Vannak köztük olya­nok is, akiknél halmozottan je­lentkeznek a gondok; nekik kisegítőbe kellene járniuk. Igyekszem a körülményekhez alkalmazkodni, s valamiféle kárpótlást nyújtani az otthoni, ingerszegény környezetért. A kaposkeresztúri iskolá­ban, amelynek szakmai fel­ügyeletét a taszári iskola látja el, senki sem bukott meg a múlt év végén. A tanítónő sze­rint a gyerekek állják a sarat, bár — mint megjegyzi —- úgy érzékeli, hogy az óvodából keveset hoznak magukkal. Ha érettebb, fejlettebb lurkók jönnének az elsőbe, talán könnyebb lenne a dolga. De nem panaszkodik. Örül, hogy a szülők kiálltak az iskola mel­lett, pedig — ő is tudja jól — Taszáron többet kaptak volna, és az étkezés sem lenne gond. Lőrincz Sándor Kadarkúton is karcsúsítanak Somogybán egyre több önkor­mányzat kényszerül arra, hogy újragondolja költségvetését. Az előre tervezett, ám elmaradni látszó bevételek miatt azon töp­rengenek a képviselő-testüle­tek, hol szorítsanak a nadrágszí­jon, hiszen minden kis megta­karítás eredmény, így van ezzel a kadarkúti ön- kormányzat is. Ha nem is vál­ságköltségvetésen dolgoznak a képviselő-testület tagjai, de már régóta foglalkoztatja őket: hol lehetne karcsúsítani. Az óvodá­ban megszüntettek egy kiscso­portot, a gyerekeket elosztot­ták az óvónők között. Két dol­gozót kénytelenek voltak el­küldeni. Arról is döntöttek, hogy megszüntetnek két napközis csoportot az iskolában. így je­lenleg három napközis csoport működik az intézményben, ahová hatszáz gyerek jár. Az önkormányzat a szociális ága­zatban is próbál bizonyos korlá­tozásokat bevezetni. A betöltet­len állások üresen maradnak, és a polgármesteri hivatalban sem töltik be az üres helyeket. L. S. Kaposszentbenedeki gázbekötések A napokban kötötték rá a bár­dibükki, a bárdi és a kaposz- szentbenedeki lakásokat a köz­ponti vezetékre a Kögáz Rt ka­posvári üzemigazgatóságának szakemberei. Naponta tíz új bekötéssel végeztek. A három településrészen a lakosság nyolcvanöt százaléka igényelte a vezetékes gázt. Szentbalázson bérmált a megyéspüspök Cserénfa, Bőszénfa, Hajmás, Gálosfa, Kaposgyarmat, Sántos és Szentbalázs fiataljai gyűltek össze a szentbalázsi templom­ban vasárnap. Balázs Béla ka­posvári megyéspüspök negy­vennégy ifjat bérmált, Kiss Jó­zsef plébános közreműködésé­vel. A jeles eseményen a szent- balázsi-taszári gitáros-énekes csoport dalai is fölcsendültek Csomay Tünde vezetésével. Támogatott sántosi fiatalok A tankönyveket, az étkezési té­rítési díjakat, valamint a busz­bérleteket az idei tanévkezdés­kor is kifizette az általános és középiskolásoknak a sántosi önkormányzat. Az egyetemis­ták és a főiskolások a tanköny­vek árát kapták meg. Sántos az idén 3,5 millió forintot fordít fiataljainak támogatására. Somogyjádi utazó nyugdíjasok A közelmúltban három alka­lommal szervezett nyugdíjasai­nak kirándulást a somogyjádi önkormányzat. A hónap végén újból kirándulni viszik az idő­seket. Az egynapos esztergomi, szentendrei országjáró kirándu­láshoz az utazás és az étkezés felét vállalta magára a somogy­jádi önkormányzat. Nagybajom német kapcsolatai Németországi testvértelepülé­sére, Schortensbe készül a nagybajomi önkormányzat kül­döttsége. Ezzel az őszi úttal egy korábbi látogatást viszonoznak a nagybajomiak. Macskát tesztel a pulai ápolónő Levonulóban az árhullám A múlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt megemelkedett a Kapos vízszintje is. Bár a közelé­ben levő falvak számára ez nem jelentett közvetlen ve­szélyt, a további vízszinte- melkedés azonban már rendkívüli helyzetet is elői­dézhetett volna. Mint Hor­váth Kálmántól, a Dél-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság kaposvári szakaszmémöké- től megtudtuk: a Kapos telí­tettsége az esők folytán mintegy hetven-nyolcvan százalékosra nőtt, medréből azonban sehol sem lépett ki a folyó. A korábbi csúcshoz képest most már a víz szintje is csökken. J. E. Nyolc németjuhász kutya vi­gyázza a kapospulai Hoff­mann Tiborék házát. Az álla­tokhoz nemcsak a ház ura — aki mentősofőr —, hanem fe­lesége is ragaszkodik. Hoff- manné a macskákat is szereti. Ha egy újfajta táp érkezik kereskedésükbe, a környék cicáin próbálja ki. — Mi ösztönöz egy fiatal há­zaspárt arra, hogy egy apró fa­luban kutya- és macskatáp szer­kereskedésbe fogjon? — kér­dem a gyesen lévő fiatalasz- szonyt. — Főút mellett lakunk, so­kan elrobognak a házunk előtt, ezért fogtunk a vállalkozásba — mondja Hoffmanné, aki végzettsége szerint ápolónő. — Régebben kutyakiképzéssel is foglalkoztunk, aztán a tenyész­tésre szakosodtunk, majd a ku­tya- és macskaeledelek árusítá­sára. Ezt az állatmániát a fér­jemmel együtt amolyan velünk született „rendellenességnek” tekintjük. Aki ismer bennünket, tudja, hogy nagy állatbarátok vagyunk. A nyolc szukakutyán kívül négy macskánk is van. — A macska- vagy a kutya­tartás kerül többe? — A macskára többet kell költeni. Egy kiló macskaeledel átlag 280 forint, s ehhez jönnek még a konzervek, vitaminok, almok. Szerintem másfélszer kerül többe egy macska gondo­zása, mint egy kutyáé. Egy né­metjuhász havonta 4250 forint­tal apasztja a család erszényét, s ebben már a heti egy koplaló­napja is benne van. A fiatalasszonytól megtud­tam: az utca macskái is gyakran náluk étkeznek. Szinte megér­zik: mikor kell jönni. Hoff­manné rajtuk teszteli a legújabb macskatápokat. Néha beteg ál­lat is érkezik hozzájuk; ezeket az állatorvoshoz szállítják. S hogy milyennek látja a ku­tyákat és a macskákat a gazdi? — Én kutyák között nevel­kedtem, mindig szívesen barát­koztam velük. Ha valami miatt rossz napom van, a kutyák ezt megérzik. Védelmük alá vesz­nek, követnek, szinte vigyázzák a lépteimet. A macskák meg olyanok, mint a nők: kiszámít­hatatlanok, rafináltak, és na­gyon tudnak hízelegni. Olykor azonban a körmeiket is kinyújt­ják... (Lőrincz) Kacsingat Böhönye A böhönyei iskolában szep­tembertől — már három éve — ismét két első osztályt tud­tak indítani, 18-20-as osztály­létszámmal. Mutz Jánosné igazgató elmondta: az iskola működéséhez minden feltétel megvan, kisebb gondok azonban adónak. — Elsősorban az okoz fej­törést, hogy mint körzeti is­kola szeretnénk szorosabbá tenni az együttműködést a környező településekkel. Jó lenne, ha a gyerekek már első osztálytól kezdve ide járná­nak, ez egységesebbé, átte­kinthetőbbé tenné az oktatást. Ennek azonban nem kedvez az előző időszak oktatáspoli­tikája, a kis iskolák létreho­zása több településen. A sze- nyéri iskolával például sokáig egyezkedtünk: szerettük volna elérni, hogy csatlakoz­zanak hozzánk, s a gyerekeket nemcsak negyedik osztálytól vennénk át. Ok azonban nem értettek egyet ezzel, s augusz­tusban az önállóság mellett döntöttek. A tanulólétszám és a tan­testület is azonos a tavalyival, senkitől sem kellett megválni. — Felépült a tornacsarno­kunk, a kézilabdapályát és a kosárlabdapályát is fel tudtuk újítani. Ami esetleg némi bi­zonytalanságot okoz, az a NAT, a jelenlegi iskolarend­szer megváltoztatásával kap­csolatos elképzelés. A három­éves átmeneti időszakkal mindenütt megoldható és nem túl gyors az átmenet. (Jakab)

Next

/
Oldalképek
Tartalom