Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. július 6., csütörtök A túszdráma főfelelöse lett az orosz hírszerzés egyik első embere Bizalmatlan orosz honatyák Elnökség mediterrán hangsúlyokkal Váltás az Európai Unióban Horn Gyula bírálta a Nem­zetközi Valutaalapot, mert irre­ális pénzügyi célokat ír elő és nincs tekintettel a gazdasági át­alakulás politikai kockázataira. A magyar kormányfő a Reuter brit hírügynökségnek adott in­terjúban kifejtette: a magyar kormány meg akar egyezni az IMF-fel, de nem minden áron. Nem kell több írásos anyag, mondta a hágai Nemzetközi Bíróság elnöke a felek képvi­selőivel tartott konzultációt követően: a bős-nagymarosi folyamodvánnyal kapcsolato­san, a Magyarország és Szlo­vákia között folyó perben to­vábbi írásos dokumentum be­nyújtását a bíróság nem igényli. A per utolsó szaka­szára, a szóbeli meghallga­tásra (amelynek során a felek nyílt tárgyaláson, szóban is­mertetik érveiket) a jelenlegi tervek szerint 1996 végén ke­rülhet sor. Versenyhelyzet állhat elő Magyarország és Lengyelor­szág között, ha Budapesthez hasonlóan Varsó is aktív hitel- felvevőként jelenik meg a nem­zetközi tőkepiacokon - írta a Nihon Keidzai Simbun című japán lap szerdai száma. Az új­ság megállapította: a közvetlen tőkeberuházások tekintetében Magyarország vezető helyen áll ugyan Kelet-Közép-Európá- ban, de ha a makrogazdasági mutatók tovább romlanak, az a külföldi beruházásokban is éreztetni fogja hatását. Átalakította kormányát szerdán John Major brit minisz­terelnök. Az újonnan létreho­zott miniszterelnök-helyettesi posztra a kormányfő Michael Heseltine eddigi ipari és keres­kedelmi minisztert nevezte ki. A két héttel ezelőtt lemondott Douglas Hurd külügyminiszter utódja Malcolm Rifkind eddigi védelmi miniszter lett. Michael Portillot, a tory jobboldal egyik vezéregyéniségét védelmi mi­niszterré léptette elő Major. A katonai költségvetés növe­lését tűzte célul az amerikai kongresszus republikánus több­sége. A The New York Times című lap szerint az október el­sejével életbe lépő új pénzügyi évben a honatyák több pénzt akarnak adni hadi célokra, mint amennyit a katonák kémek. A fegyveres szolgálatokkal fog­lalkozó szenátusi bizottság 264,7 milliárd dolláros költség- vetést hagyott jóvá, ami hétmil- liárd dollárral nagyobb a Pen­tagon által kért összegnél. A szeparatista Kurd Mun­káspárt elleni fellépést sürge­tett szerdán Szófiában Süley- man Demirel török államfő, aki szerint a párt több ország­ban, köztük Bulgáriában is te­vékenykedik. Alighogy a múlt héten véget ért a kormány és a duma szemben­állása, a honatyák szerdán Jel­cin elnökkel kerültek szembe. Az alsóház napirendre tűzte a Borisz Jelcin elleni bizalmat­lansági indítvány megvitatását, és elfogadta a felsőház válasz­tására vonatkozó törvényt, ame­lyet az államfő azonnal alkot­mányellenesnek minősített. Az elnök leváltását célzó eljárást a Gennagyij Zjuganov vezette kommunista képviselőcsoport kezdeményezte. A bizalmatlan- sági indítványt pénteken vitatja meg a duma. Jelcin menesztése az alkot­mányba iktatott számtalan biz­tosíték miatt szinte lehetetlen, ám amíg eljárás folyik ellene, nem oszlathatja föl a parlamen­tet. A honatyák tehát nyugodtan ülhetnének a székükben a de­cemberi választásokig. A duma által elfogadott fel­sőházi választási törvényt Jel­cin alkotmányellenesnek minő­sítette. A törvény értelmében ugyanis a 189 szenátort válasz­tanák, amiről szó sincs az alap­törvényben. Közben az orosz államfő a dél-oroszországi túszdráma egyik felelősét, Viktor Jerin volt belügyminisztert nevezte ki az orosz hírszerzés helyettes vezetőjévé. A csecsenföldi tár­gyalásokon az orosz küldöttsé­get vezető Vjacseszlav Mihaj- lov a nemzetiségügyi miniszté­rium új vezetője lett. Chirac átadta a stafétabotot: 1995 második félévében Spa­nyolország és annak kor­mányfője, Felipe González tölti be az Európai Unió el­nöki tisztét. A váltás a kelet-közép-európai társult országok - köztük ha­zánk - csatlakozási esélyeit is érinti: az ibériai ország minisz­terelnöke elnökségének fél esz­tendeje alatt valószínűleg a mediterrán hangsúlyokat he­lyezi majd előtérbe. Ezt su­gallja González első nyilatko­zata is, amelyben leszögezte: nem híve a társult országok meghívásának a madridi csúcsra. A társpartnereket, egyben reménybeli új tagokat évente egyszer invitálják a közös asz­talhoz, ami meg is történt a mi­nap Cannes-ban. Egy terven fe­lüli meghívás gesztus értékű lehetne. Ugyanakkor novem­berre, Barcelonába máris érte­kezletet hívtak össze az Unió, valamint a mediterrán országok kapcsolatairól. A brit háziasszony, Edith Jones mindenképpen nagymama sze­retne lenni, ezért eltökélte, meg­szüli a saját unokáját. Húszéves fétjes lányának ugyanis nincs méhe, de valamennyien nagyon vágynak utódra. A család a nottinghami klini­kához fordult, ahol a fiatalasz- szony, Suzanne petesejtjét mes­terségesen megtermékenyítették félje ondójával. A lombikbébi máris kielégítően gyarapodik, és a tervek szerint augusztusban Bár a szervezet elnöke nem rendelkezik különleges jogok­kal, szerepe mégsem jelentékte­len. Sokfajta kezdeményezésre van módja, nem utolsósorban meghatározhatja az év végén Madridban esedékes EU-csúcs- értekezlet napirendjét vagy a meghívottak körét. Az ötvenhárom éves spanyol miniszterelnökről gyakran mondják, hogy már kockás ingben, az akkor illegális szoci­alista ifjúsági szervezet tagja­ként is államférfi volt, és sötét öltönyben is megtartotta dina­mizmusát. 1982-ben aratta em­lékezetes választási győzelmét, egyfolytában azóta kormányon van. Mostanában viszont a ha­talom kopását érezheti: korrup­ciós ügyek, a titkosszolgálatok lehallgatási ügyeiben kezdték ki a miniszterelnököt. Gonzá­lez, aki rendkívül sokat tett azért, hogy országa 1986-ban csatlakozhasson az EU-hoz és a NATO-hoz, nyilván belpoliti­kai helyzetét is erősíteni akarja az elnökséggel. Réti Ervin beültetik a 49 éves nagymama méhébe. Az orvosok megállapí­tották, hogy Edith a változás éve­iben jár, de ez nem befolyásol­hatja a terhesség lefolyását. A brit közvélemény megütkö­zés nélkül fogadta az esetet, bár néhányan erkölcsi kételyeiket hangoztatják. Az orvosi kamara szerint viszont alaptalanok az etikai kifogások. Ha tehát nem jön közbe semmilyen bonyoda­lom, jövő májusban Edith Jones nagymama, illetve anya lesz. A világ új gondjai Kínából fogyasztói társadalom lesz? Kína gyors ütemben válik fo­gyasztói társadalommá, és ennek következményeképpen egyre nagyobb az igény a ga­bona- és a fehérjetartalmú táplálékok iránt. Az amerikai World Watch Institute nevű jelentős környezetvédő szer­vezet felhívja a figyelmet: ha az 1,2 milliárd kínai a japán példát követve hús helyett ha­lat enne, akkor a világ egész évi halfogása is alig fedezné a szükségletet. A kínai kor­mány bejelentette, hogy 2000-ig megkétszerezi a to­jásfogyasztást. Ehhez azon­ban több szemestakarmányra van szükség, mint amennyit Ausztrália, a világ egyik leg­jelentősebb gabonaexportőre egy év alatt megtermel. Az említett intézmény sze­rint a kínai kereslet világvi­szonylatban felfelé nyomja majd az árakat, ráadásul az erózió, a vízhiány, a túlhalá- szás csökkenti a termelést. Az optimistább szakértők nem látják a jövőt ilyen borúsnak. Arra hivatkoznak, hogy Kína mindinkább önellátó lesz, s ha vásárol is gabonát, ez a jelen­legi 1,75 milliárd tonnás vi­lágtermelésnek meg sem kottyan. Kielégítően gyarapodik a lombikbébi Megszüli saját unokáját SERTÉSHÚST A LEGOLCSÓBBAN közvetlenül a termelőtől! Keresse fel Kaposváron az Önhöz legközelebbi üzleteinket: Arany J. tér 1. (kis piaccal szemben) Tel.: 82/423-985 Madár u. 14. (Cseri park déli oldalán a pavilonsorban) Tel.: 82/318-732 Füredi pavilonsor 19. Tel.: 82/320-558. comb 460 Ft/kg lapocka 440 Ft/kg h. karaj 440 Ft/kg dagadó 400 Ft/kg nyak 400 Ft/kg oldalas 380 Ft/kg fej 80 Ft/db NAPONTA FRISS VÁGÁS! Pé-HIB Kft. A Széchenyi István Kereskedelmi és Xfendéglátóipari Iskola Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15.) FELVÉTELT HIRDET a 4 éves levelező tagozatra (kereskedelmi, vendéglátó szakközép) és a 2 éves szakmunkás tanfolyamra (kereskedelmi és vendéglátó szakmák). Mindkét képzésre érettségizettek is jelentkezhetnek. Bővebb felvilágosítás az iskolában. (87450) Nézzen be hozzánk abból az alkalomból, hogy a Garda harsinyabolt a kaposvári Fő utca 13. szám alá költözött Higgyen a szemének Normál harisnyanadrág 105,-Ft Üvegszálas harisnyanadrág 145,- Ft Elasztikus Lychra harisnyanadrág 240,- Ft Üvegszálas térdfix 2 pár 90-150,-Ft Titokzokni 2 pár 70,- Ft 10°/c És ebből még engedményt 0 is adunk GAZDÁLKODÓK! A FÜRED HOLDING Kft megkezdte mezőgazdasági szolgáltató tevékenységét Vállalunk bérkombájnolást, szemestakarmány beszállítást, export minőségű búza, tritikálé, zab, napraforgó, rozs, kukorica szárítást, rostálást, bértárolást, felújított eszközeinkkel. A fenti szolgáltatások terményben is fizethetők. Kisméretű bérbálázást vállalunk. Ha learatott terményét eladni kívánja azonnal készpénzzel fizetjük. Várjuk megrendelésüket a 82/312-307 telefonon, vagy Kaposfüred, Kaposfüredi u. 167.sz alatt. (87697) Gyilkos tévézés Nyolcezer gyilkosságot és mintegy százezer erőszakos cselekedetet lát a tévében az amerikai gyerek, mire el­végzi az általános iskolát. Az Amerikai Pszicholó­gusok Társaságának riasztó mérlege indított két szená­tort arra, hogy javasolják: készüljön negyedévenként felmérés arról, mennyi az erőszak a tévéműsorokban. Az értékelést megkapnák a szülők is, hogy megítél­hessék: melyik csatornán, milyen műsorokban láthat több erőszakot serdületlen gyermekük. Azután pedig eldönthetik, hogy csemeté­jük kezébe adják-e a csator­naváltót, vagy sem. um—saaamtb------m-----------------------_ -Jimmn.mi; m—Btam—— H at hullát talált a japán rendőrség egy sámánnő házában. A vád szerint az asszony „ördögűző ceremóniákat” rendezett, amelyek során sokszor olyan kegyetlenül bántalmazták az áldozatokat, hogy abba belehaltak. fotó: feb/reuters Folytatódnak a palesztin tüntetések. Simon Peresz izraeli külügyminiszter és Jasszer Arafat PFSZ-vezető keddi, átmeneti megállapodása után is a ciszjordániai Ramallah- ban helyi fiatalok izraeli katonai rendőrökkel csaptak össze. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom