Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-06 / 156. szám
1995. július 6., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 így nem kell a 70/A út A várttal ellentétben nem került tegnap átadásra a siófoki 70/a út Budapest felé kivezető szakasza. A Strabag-Hungária Rt mintegy tíz hónap alatt végezte el a több, mint hatszáz millió forintos beruházást alvállalkozók segítségével. A tegnapi bejáráson, ahol a szakemberek lefolytatták az ideiglenes forgalomba helyezési eljárást, néhány hiányosság a felszínre került, amelyek egyelőre akadályozzák, hogy az útra terelődjön a teljes, a város- központot kikerülő forgalom. Főképp • forgalomtechnikai problémák merültek fel; ki kell helyezni további Kresz-táblákat, a forgalmat szűkítő táblákat pedig szilárdan rögzíteni kell az aszfalthoz. A probléma fő okozója egy ingatlan, amelyet az önkormányzatnak a mai napig nem sikerült kisajátítania. A tulajdonos ugyanis minden szomszédnál többet, az önkormányzat szerint irreális árat kér házikójáért. Ezért a négy sáv ezen a néhány méteren kettőre fogyatkozik; kérdéses, ekképp képes lehet-e a központ tehermentesítésére az út. Közlekedési dugók várhatóak, jelentős a balesetveszély is. A Strabag-Hungária Rt két napot kapott, hogy a hiányosságokat felszámolja, és ezt vállalta is. Az önkormányzat illetékes szakembere elmondta: pénteken délután minden valószínűség szerint átadják a forgalomnak a rég várt útszakaszt. Czene Attila Bébi hotelavató Lellén A balatonlellei Hotel Franco- ise-ban tegnap délelőtt nyitotta meg Schagrin Tamás az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke az első hazai bébi- és gyermekbarát szállodát. Mint említette a Balaton déli partja különösen alkalmas a gyermekes családok üdültetésére, ezért is örvendetes, hogy itt indult ez a kezdeményezés, amely remélhetőleg követőkre talál az ország más tájain is. Czollner Katalintól, a Kismama magazin főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a lapjuk kezdeményezte a szolgáltatást és kiváló partnerre találtak a leilei hotel tulajdonosaiban. A szállodát szinte valamennyi jelentős, a gyermekeket szolgáló cég támogatta a bébi bútoroktól az ételekig. Ferenczi László igazgató mutatta be a családok minden igényét kielégítő szállodát, amelyben az alkalmazottak sorát kiegészíti a szakképzett gondozónő, vagy a gyermekorvos. A társalgót is úgy rendezték be, hogy amíg a szülők netán kártyáznak a szoba hatalmas szőnyegén játszhatnak a gyermekek. Az itteni bárpulton bögréket és bébiitalokat talál a vendég. Máris telt ház van, talán csak az árak miatt kesereghetnek a hazai családok, mert ez az igényes külföldiek pénztárcájához méretezett szolgáltatás. Viszont erre is szükség van. (Gáldonyi) SOMOGYI HÍRLAP ________Czene Attila jegyzete S eprüt a kézbe Nagy balgaság csak a víz rossz minőségére fogni azt, hogy csökken a turisták száma a Balatonon. A kialakult, rossz szemlélet a problémák oka. Ez a véleménye Berkes Lászlónak, Földvár polgármesterének. Egy tanulmányt lapozgatva világosan kiderül: a Magyarpr- szágra látogatnak annyian, mint a korábbi években, de a nagy tavat egyre inkább elkerülik. 30 kérdést tettek fel négyezer turistának, azt firtatva: mi bosszantja őket a legjobban a Balatonon? Első helyre a fürdők, wc-k rossz állapota került, a másodikra általában a tisztaság hiánya. (Harmadik a magas ár, a negyedikre a rossz minőség került.) Csak a 28. a sorban a Balaton vizének tisztátalansága. (Eggyel „előzi” meg a sok rendőri ellenőrzés, amit nem ott hajtanak végre, ahol kellene, eggyel követi a prostituáltak nagy száma.) A cégek, vállalkozók jó része a rossz minőségűnek ítélt bala- tonvízre hivatkozva mentegetőzik (no és néhány önkormányzat is), ha remélt bevételeik elmaradnak. Nos, a megkérdezett turisták véleményét illik figyelembe venni, hiszen az ő pénzüket szeretné a saját zsebében érezni mindenki. A tisztaság nem kerül milliókba, de még tízezrekbe sem kinek-kinek egy szezon alatt. Felmosórongyot, kaszát, törlőrongyot, partvist hát a kezekbe! De először mindenki a saját háza táján söpörjön... Megyei segítség a kisebbségi önkormányzatoknak Több mint százötvenezer forint értékű irodatechnikai berendezéssel, írógépekkel, fénymásolóval segíti a megyei ön- kormányzat a cigány kisebbségi önkormányzatok somogyi társulását. Az ajándékot dr. Kol- ber István, a megyei önkormányzat elnöke adta át tegnap délután Barcson Szegedi Tibornak, a kisebbségi önkormányzat képviselőjének. Kolber István az átadáskor hangsúlyozta a megye és a kisebbségi önkormányzatok közötti korrekt együttműködés fontosságát. Feigli Ferenc Barcs polgármestere az ünnepségen átadta a cigány kisebbségi önkormányzat új irodáját, ahol a képviselők korszerű körülmények között dolgozhatnak. fotó: pölöskei tiborné A negyvenötödik vasutasnapot ünnepelték Kaposváron Új hőskorszak kezdődik (Folytatás az 1. oldalról) A MÁV Pécsi Igazgatósága nevében Bencze László osztályvezető elmondta: elismeréseket és kitüntetéseket hozott magával, s hogy ezt megteheti idén is annak az az oka, hogy az igazgatóság területén a vasúti áruszállítás 391 ezer tonnával meghaladta az előző évi teljesítmény ezidáig. Különösen nagy az értéke ha hozzátesszük, a MÁV hálózatának egésze egyébként elmarad az előző évi szinttől. Emelkedett a személyszállítás eredménye is: ebben az évben eddig tízmillió forinttal több bevételt hozott ez az ágazat, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez elsősorban a naponta szolgálatot teljesítő vasutasok munkájának köszönhető, akik közül heten vehettek át igazgatói dicséretről szóló oklevelet és jutalmat. A kaposvári állomásfőnökség két dolgozója pedig ajándék zsebórát vehetett át munkája jutalmaként. Bencze László szólt a tervezett fejlesztésekről is. Ezek közül kiemelte, hogy idén folytatódik az a villamosítási munka, amelynek eredményeképp már Gyékényesig, illetve Murakeresztúrig villamos mozdonyok járhatnak. A következő lépés a Murakeresz- túr-Balatonszentgyörgy közti vonal villamosítása lesz. Folyik a mellékvonalak érdekeltségi rendszerben történő üzemeltetésére való átállás szervezése is. Ez idén megyénket nem érinti, de jövőre a SiófokKaposvár és a Nagyatád-Bala- tonszentgyörgy vonal ilyen irányú átszervezése is megkezdődik. A 45. vasutasnap Kaposváron ma a kaposvári állomásfőnökség által szervezett sport és kulturális programokkal folytatódik. V. O. Igali Károlyné siófoki ellenőr rétről szóló oklevelet veszi át az igazgatói dicséFOTÓ: KIRÁLY. J. BÉLA Lakossági fórum Kaposváron Ma 17 órakor lakossági fórumot tartanak a Városháza első emeleti nagytermében a Honvéd utcai és a Pete Lajos utcai tömböt érintő részletes rendezési terv véglegesítése érdekében. A fórumon a lakosságot tájékoztatják a környék tervezett fejlesztéséről. A rendezvényen részt vesz Virányi István városi főépítész is. Csökkenő árpatermés Nagy mértékben csökkent az őszi árpa vetésterülete a megyében, amely valószínűleg az állatállomány visszaesésének következménye. Tavaly 17 ezer, idén mindössze 13500 hektáron termesztenek őszi árpát. A múlt évben 65500 tonna termett és 3,85 tonna volt a termésátlag, e körül alakulnak az eredmények idén is. Rekord- termést öt évvel ezelőtt regisztráltak, 5,1 tonnás termésátlaggal hektáronként. Fiatalítás a somi tűzoltóknál A somi önkéntes tűzoltóegyesület legutóbbi ülésén megköszönte több idősebb tag segítőkész munkáját és döntött az egyesület fiatalításáról. A felvett tagok részére megkezdték az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokat. Az oktató filmek mellett az ismeretek elsajátítását szakmai gyakorlattal segíti a siófoki tűzoltóparancsnokság is. A civil szervezetnek öt új tagja van, az egyesület létszáma húszra emelkedett. Védik a mákot Magyaratádon A tizenhárom fővel megalakult magyaratádi polgárőrség a rendőrséggel együttműködve biztosítja a település közbiztonságának védelmét. Az utóbbi hetekben főként a helyi szövetkezet mákföldjeinek őrzése a feladatuk, ahol napi huszonnégy órában négy kutyás járőr tart figyelőszolgálatot. Szabadtéri színház Balatonbogláron Hosszú idő után újra színházi előadások színhelye lesz a bala- tonboglári Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpad. Á budapesti Napszinkör mutatja be holnap este 9 órai kezdettel A vidám vállalkozó című „lakodalmas rockoperettjét” Shakespeare A velencei kalmár című vígjátékának felhasználásával, Galkó Balázs rendezésében. A szabadtéri színház nyári előadásainak megszervezését az Országos Idegenforgalmi Hivatal pályázatán nyert százezer forinttal támogatja az önkormányzat. Fekete Afrika Siófokon Az érdeklődők csak lassan verődtek össze, pedig például a helyi 1. számú óvoda aprói teljes létszámban megjelentek. A belga, görög, török, olasz, román, észt csoportok, illetve a hazai Zora néptáncegyüttes Mohácsról, a Sárvári Néptánckor, a Siófoki Néptánc Egyesület és a Csillagrózsa Hagyományőrző Együttes Decsről kora délutánra szép számú közönséget toborzott. Utóbbi csoport egyébként egyenesen szlovákiai vendég- szereplésről érkezett, s mint azt Lőcziné Kolányi Jusztácia művészeti vezető elmondta: nagyon izgulnak a siófoki megmérettetés előtt. A legnagyobb sikert kétségkívül a szenegáli táncosok érték el. Fekete lányok, fekete fiúk pörögtek, ugrándoztak a dobok fergeteges ritmusára. A társaság aztán délután menettáncba kapcsolódott össze, és a fő térre vezette a kíváncsiakat. Itt dr. Balázs Árpád polgármester nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Elmondta: a táncosok a lehető legtöbbet adják a közönségnek, önmagukat. A néptánc az emberek szórakozásának, jókedvének ősi kifejezésmódja. Nem véletlen hát, hogy e fajta rendezvénynek ad otthont Siófok, a gondtalan nyári szórakozás fővárosa. Este, már lapzártánk után nemzetközi táncházat tartottak, illetve tűzijáték szórakoztatta az érdeklődőket. C. A. Az önkormányzatok költségvetési és pénzügyi gazdálkodását érintő változásokról, illetve lehetőségekről tanácskoztak tegnap Tabon a megye 12 városának jegyzői. Déri Erika, a Belügyminisztérium önkormányzati-gazdasági főosztályának munkatársa szólt az önkormányzatok helyzetéről, a gazdasági stabilizációs kormányésomag, illetve az alá nem írt pótköltségvetés sarkalatos pontjairól: a hitelfelvétel korlátozásáról, valamint a csődtörvény tervezetéről. — A következő évek feladatait úgy kell megoldanunk — hangsúlyozta —, hogy a közszolgáltatás színvonala ne romoljon, illetve hosszútávon olyan ellátórendszer jöjjön létre — úgy a központi költségvetésben, a társadalombiztosításban, es a helyi önkormányzatoknál — ami hosszútávon finanszírozható. Elmondta: az önkormányzatok jogi feladatainak szabályozása 1996-ban nem változik, akárcsak — generálisan — a pénzügyi szabályozó rendszer sem, ám a gazdaságosság, a racionalitás kerül előtérbe. Arról is szólt, hogy szorgalmazzák az önkormányzati társulásokat, illetve, hogy csökkenjen az állami normatív hozzájárulások száma de az előirányzott állami hozzájárulás összege nem! — Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási rendszere Kuncze Gábor miniszter javaslatára fennmaradna, hiszen aki ismeri az önkormányzatok helyzetét az tudja, hogy erre szükség van... 42 ajánlat a SOMOGYI HÍRLAP cikke nyomán Kastélyosdombón tölti a nyarat Hellmann Renáta 42 ajánlatot kapott tegnap Hellmann Renáta, az a kaposvári kislány, akiről a Somogyi Hírlap tegnapi számában jelent meg írás. Cikkünk szerzője azt írta meg, hogy a budapesti Pethő Intézet lakója a nyarat a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben kénytelen tölteni, s ez — állapotát is figyelembe véve — teljesen alkalmatlan hely a mozgáskorlátozott, tolókocsiba kényszerült kislánynak. Porczió Györgyné, az ifjúságvédő intézet igazgatóhelyettese tegnap délután azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy 42 ajánlat közül választottak, s ennek alapján Hell- mann Renáta a nyarat Kastélyosdombón tölti, az ottani szociális foglalkoztatóban, ahol a közösség együttesen vállalt védnökséget felette, még mielőtt a foglalkoztató igazgatójával ezt megbeszélték volna. Az ifjúságvédő intézet is, szerkesztőségünk is köszöni az aggódó telefonokat, és a segíteni akaró felajánlásokat. Jó volt tapasztalni, hogy az elesett emberért, az emberek készek önzetlenül áldozatot vállalni. Városi j egy zők fóruma