Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-28 / 175. szám

1995. július 28., péntek SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 A téesz földjén magángazdák dolgoznak Szennyvíztározó épül Homokszentgyörgyön A közösségi ház még ebben az évben kulcsra kész lehet Csurgó csepegő forrásai A városközpont leendő ékessége, a közösségi ház - ma Nyolcvanmillió forintos be­ruházásban, év végi kulcsra kész átadási határidővel épül Csurgó szívében a kö­zösségi ház. Az épület meg­építése körüli vita korábban - ha csak közvetve és csak részben is de a képviselő- testületen belüli kenyértö­réshez, a polgármester le­mondásához vezetett. Az időközi választáson kapott voksok azóta ismét Szászfalvi Lászlót tették a város első em­berévé, aki korábban is a kö­zösségi ház mihamarabbi megépítés mellett kardosko­dott. S ezt teszi most is. Jól haladnak a kiviteli mun­kák. Egyelőre sem a vállal­kozó, sem a megbízó önkor­mányzat nem indítványozta a szerződés módosítását — hangoztatta a polgármester. — Nagy versenyfutás ez az idő­vel, s természetesen nem sze­retnénk alulmaradni. A megbízott helybeli vál­lalkozó tartja a határidőt, az önkormányzat pedig időben képes eleget tenni az esedékes számlák kifizetésének — tud­tuk meg. A legutóbbi 20 millió forintos tétel felét már kie­gyenlítette a város, a fennma­radó részét pedig másfél héten belül kifizetik. Ez a számla az első szintig történt kivitelezést és a külső nyílászárók költsé­geit fedezi. — Fizetési gondokkal tehát, szemben a híresztelésekkel, nem küszködik a város, és jó FOTÓ: KOVÁCS TIBOR reményünk van arra, hogy a jövőben sem fog — mondta Szászfalvi László. — A na­pokban sikerült elérnünk, hogy a református gimnázium átadása után járó 22,3 millió forintos kártalanítási összeget az esedékességénél hamarabb, még ebben a hónapban meg­kapjuk. Jó esélye van Csurgónak arra is, hogy az önhibáján kí­vül hátrányos helyzetű ön- kormányzatok számára fenn­tartott alapból részesüljön. A bő 100 millió forintos pályáza­tukat a megyei tákisz mintegy 87 milliós jogos igénnyel to­vábbította, és a hírek szerint ebből több mint 60 milliót meg is kap a 6000 lelkes dél­vidéki város. Balassa Tamás Kisáruházat és panziót épített - már a holnapra gondolva Vállalkozó kedvű kisvendéglős A homokszentgyörgyi terme­lőszövetkezet a legnagyobbak egyike volt a megyében. A szebb napokat látott szövet­kezetben valamikor csaknem ezren dolgoztak. A cég mára már csak papíron létezik, a még el nem adott ingatlanok­nál a végelszámoló az úr. A Szentgyörgy Szövetkezet és a Dénesmajori Szövetkezet az egykori téeszföldeken gaz­dálkodik. Ám hiába szervezik jól a munkát, a faluból jelenleg jó ha száz embert tudnak fog­lalkoztatni. Magángazdálkodók is művelik a község széli hatá­rokat, ám a legtöbben munka nélkül maradtak, és még esé­lyük sincs arra, hogy belátható időn belül elhelyezkedjenek. A helybéliek nap mint nap elgyalogolnak a központban álló egykori téesziroda előtt. Az épület ma üresen áll, és bár a hírek szerint már gazdára talált, méteres gaz nőtte be az épület A megyei környezetvédelmi in­formációs rendszer fejlesztése során korszerű számítógépet te­lepítenek Barcsra. A programot a megyei önkormányzat, a vál­lalkozói központ és a belga Hemunis cég dolgozta ki, s flamand kormány finanszí­rozza. Kocsis Tibortól, a barcsi vállalkozói iroda vezetőjétől megtudtuk: most dolgoznak a szoftverfejlesztésen. Az első környékét. Állítólag egy barcsi vállalkozó vette meg, hogy benne valamiféle vendéglátói­pari egységet nyisson. Homokszentgyörgyön — csakúgy mint az ország más te­lepülésein — egyre szűkösebb költségvetésből gazdálkodhat az önkormányzat. Az idei év egyik legnagyobb beruházása a Mariettapusztára vezető ivó- vízhálózat megépítése volt. A munkákat már befejezték, a csőrendszer a község határában ér véget és arra vár, hogy jö­vőre újult lendülettel álljanak a munkáknak és a házakig is el­jusson az egészséges ivóvíz. A homokszentgyörgyi szennyvíztározónak az idén szintén elkészül az első üteme. A céltámogatással is segített nagyberuházás a tervek szerint ugyan csak jövőre készülhet el teljesen, ám a munkák dandár­ján már év végére túljutnak a kivitelezők. B. Zs. ütemben a leendő drávai nem­zeti park területére készítik el az információs rendszert, ezért telepítik Barcsra a vállalkozói központ irodájába a korszerű számítógépet. Ennek tapasztalatait felhasz­nálva az anyagi lehetőségektől függően fejlesztik a somogyi környezetvédelmi információs rendszert. G. A. Csurgót száz éve így mutatta be Baksay Sándor író egy repre­zentatív sorozat Somogyról szóló kötetében: „Festetics György terve megvalósult, vá­rost alkotott; egy hosszú, hosz- szú várost, ... jó egy órába ke­rül, míg egyik végéből a mási­kig elsétál az ember.” Az igazi városiasodás azonban a telepü­lés szélesítését igényelte. így kezdték meg 1969-ben a Kert­város építését Csurgón. 25 év alatt 16 új utca nyílt. Balogh Sándor vállalkozása együtt nőtt a településrésszel. 1980-ban vette meg a Poldini utcai telket, s azon házat épített. Az udvaron káposztát termesz­tett, közben Szentán kocsmáros volt, s 3 évig disznókat hizlalt Nagymartonban. Ennek árából építette később a kisvendéglőt. 1992-ben alakultak át családi kft-vé. Pályázott munkahelyte­remtő beruházásra, kölcsönt vett föl - s tavaly őszre elké­szült az ABC kisáruház. A csa­ládiházas környezetben levő kétszintes épület beleillik a vá­rosképbe. Á tulajdonos a hol­napra is gondolt: az emeleten hat szobát alakítottak ki.- Sok érettségi találkozót bonyolítunk le - mondta a tu­lajdonos -, mert az öregdiákok ideszoktak. Az idősebb korosz­tály igényesebb, mi otthonos környezetet tudunk nekik biz­tosítani. A szűk vendéglő bővítésének tervei is készen vannak, de az első a szálloda. A családi vál­lalkozásban Katalin asszony ki­tűnően főz, a három Balogh Sándor közül az idősebb 20 évig boltos volt Nagymarton­ban, a legifjabb Keszthelyen a vendéglátó-ipari szakközépis­kolában tanul. Horváth József Kapuzárás Barcson az alkotótelepen A tíznapos nemzetközi alkotó­telep a hét végén zár Barcson. 30 képzőművész dolgozott itt: németek és horvátok is. Ez idő alatt megtekinthették a Kiss Jó­zsef nyíracsádi festőművész képeiből rendezett kiállítását; szerepelt a programban múze­umlátogatás is: Lakócsán. A művészek egyik alkotásukat az idén is a városnak adták. Klubtagok ágneslaki kirándulása Negyvenöt tagjának szervez a barcsi nyugdíjasklub kirándu­lást a hét végén vasárnap. El­mennek Kaszópusztára is. Au­gusztus második felében pedig a barcsi klub fogad majd ven­dégeket - Székelyudvarhelyről. Aratás a vízvári szövetkezetben A vízvári Kossuth mezőgazda- sági szövetkezetben befejezték a búza, az őszi árpa és a triti- káló aratását, s a hét végén vé­geznek a zab betakarításával is. Vízváron a legnagyobb terüle­ten, 370 hektáron búzát termel­tek, s hektáronként 40 mázsa termett. Őszi árpát mintegy 80 hektáron termesztettek, és csaknem 135 hektáron zabot. Székelykaput állítottak Barcson a polgármesteri hivatal udvari bejáratánál állították fel a Székelyudvarhelyről kapott székelykaput. A szépen faragott kaput Pap Jenő erdélyi pedagó­gus készítette. A testvérváros ajándékának ünnepélyes avatá­sát augusztus 20-án rendezik. A Munkácsy utcában járdafelújítás Barcson az otthonházakhoz ve­zető utat a Stuag kft építi, a Somogy-Aszfalt dolgozói pe­dig a Felszabadulás utca útbur­kolatát. A Köztársaság és Fel- szabadulás utca között járdát építenek, s a Munkácsy utcában elvégzik a járdafelújítást. A há­rom barcsi utca útépítése több mint kétmillió forintba kerül. Őszt szerető jegyesek Babócsán a helybelieken kí­vül még négy másik falu - Pé- terhida, Komlósd, Somogya- racs és Rinyaújnép - fiataljai kötnek házasságot. Évente 16-18 pár mondja ki a boldo­gító igent. — A házasulandók közül a legtöbb babócsai — mondta Lázár Józsefné, a babócsai önkormányzat munkatársa. — Általában 10-12 helybéli pár jelentkezik be hivatalunk­ban. Többségük általában ősszel tartja esküvőjét, első­sorban szeptemberben, októ- berban. Az idén viszonylag sokan jöttek tavasszal. Július második feléig ki­lenc esküvőt tartottak Babó­csán. Mostanában azonban néhányan a közeli Barcson kötnek házasságot — főként a péterhidaiak, illetve a kom- lósdiak. Megtudtuk: Babó­csán öten látják el az anya­könyvvezetői feladatokat. Lázár Józsefné az elmúlt 19 esztendőben legalább száz párt adott össze. Az „új” falubeliek születési bejegyzését is az anyakönyv­vezetők végzik. Manapság — a körjegyzőséghez tartozó öt faluban — évente általában 25 gyermek lát napvilágot. Az 1900-as lélekszámú Babócsa ebben a kategóriában is vezet: évente 19-20 gyermek szüle­tik. (Harsányi) Korszerű számítógépet telepítenek Barcsra Tizenöt nyári óvodás Bolhón Tizenöt kisgyermek hagyta ott a bolhói óvodát, mivel szep­tembertől már iskolások lesz­nek. Az ősszel várhatóan ugyanennyi gyermeket íratnak be a szülők. Jelenleg 14 ovis hancúrozá­sától zajos az óvoda. Szüleik szinte egész nyáron dolgoz­nak, így a picinyeknek nincs hova menniük. Egész nap gondoskodnak róluk, vigyáz­nak rájuk. Az óvónők érdekes, színes programokat találnak ki: vetélkedőket, különféle já­tékokat szerveznek a gyere­keknek. — Lehetőségeinkhez képest igyekszünk minél tartalma­sabban eltölteni a napot — mondta Pataki Andomé, a bolhó napköziotthonos óvoda ízlett az ebéd a kicsiknek, a megszokott környezetben munkatársa. — Nincsenek nagy terveink, csak azt szeret­nénk elérni, hogy a gyerekek egész nap jól érezzék magukat. Az óvodások után korábban az önkormányzat fizette a térí­tési díj felét. Időközben ez megszűnt; jelenleg a szülők állják a teljes összeget. Az óvoda dolgozói azt hitték, hogy ezért sok gyereket írat­nak ki. Nos, a változás óta mindössze két ovissal jár ke­vesebb a bolhói óvodába. Az intézmény 2,5 millió fo­rintból gazdálkodik: ebből fi­zeti a számlákat, az apróbb felújításokat. Az idén nyáron is kimeszelik az óvodát, játék- vásárlásra pedig 30 ezer forin­tot költhetnek. (Harsányi) Már a negyedik csoportot tanítják meg úszni Érmegyűjtés a vízben — Négy turnusban tanulják meg a gyerekek az úszás alapelemeit — mondta Horváth Gábor bar­csi sportreferens. —Július 12-én kezdődött az oktatás a városi strandon, és augusztus 4-ig tart. A sporttáborosok is részt vettek a tanfolyamon, nekik a művelő­dési központ szervezett egészna­pos programot, s a néptáncosok is jártak az oktatásra. Az említettek hetvenen vol­tak, s mint mondta, a második turnusban 76, a harmadikban is 70 gyermek vett részt az oktatá­son. Most, a negyedik csoport a legkisebb: csak 35 gyerekkel foglalkoznak. Az érdeklődés nem csökken az úszásoktatás iránt: a város környékéről, sőt Vízvárról és Szülőkből is többen jártak be... A szülők többnyire elkísérik a gye­rekeket, s így látják a fejlődést is. Szakoktatók foglalkoznak a nebulókkal, s három medencé­ben végzik az oktatást. Külön­féle játékos feladatokat is adnak nekik, mint például az érmegyűj­tés. — A gyorsúszás mellett több úszásnemet is elsajátítanak tanít­ványaink — mondta Horváth Gábor, aki oktat is a tanfolya­mon. — S tapasztaljuk, hogy a napról napra biztosabb tudás si­kerélmény a gyereknek. Fél nyolctól kilenc óráig tart az oktatás. Az önkormányzat támogatja ezt, és a strand sze­mélyzete is segíti munkájukat. (Gamos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom