Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-28 / 175. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. július 28., péntek Modell az idegenforgalomnak önkormányzatok összefogásával Kistérségek kínálata Lehetőséget teremt az anyagi erőforrások egyesítésére Tiszteld a törvényt! Furcsán működik nálunk ez a piacgazdaság! Ha egy válla­latnak anyagi gondjai vannak, az elméletileg lehetséges százféle kiút közül mindig ugyanazt az egyet választja. Kiszámolja, hogy mennyivel több bevételre lenne szük­sége, és - figyelmen kívül hagyva minden más tényezőt - annyival megemeli az árait. Aztán nem érti, hogy számí­tása az esetek nagy részében miért „nem jön be”: nemhogy nőne bevétele, hanem még csökken is. Miért? Mert akik árat emelnek, nem számolnak az­zal, hogy vásárlóiknak is van némi döntési lehetőségük, hogy vegyék, ne vegyék az adott terméket vagy szolgálta­tást. Ha a vízművek emelik a vízdíjat, akkor a fogyasztók takarékoskodni kezdenek, mert nem tudnak, nem akar­nak nagyobb számlát fizetni, mint régen. Ám a vízművek a régi kapacitáskihasználással kalkuláltak, azonos fogyasz­tás mellett szerettek volna több bevételhez jutni, s cso­dálkoznak, hogy megint csak veszteségesek. Ha a telefontársaság többet kér a beszélgetésekért, a frá­nya előfizető gyorsabban in­tézi majd ügyeit, nem fecseg, nem cseveg - és a számlája nem lesz nagyobb, mint volt a régi tarifával. Ha a közlekedési vállalat emeli a bérletek, jegyek árát, egyre kevesebben vesznek majd bérletet, s még többen bliccelnek. De igaz ez nagyobb mére­tekben is. Ha nő az infláció, ha emelkednek az árak, a fize­tés mind kevesebb áru be­szerzésére elegendő. Ha pe­dig kevesebbet vásárolnak, kisebb lesz az az áfabevétel is, mint amennyivel az adóhiva­tal számolt éves terve elkészí­tésekor. És ez nem azért van, mert több a csaló... Egyszerű - évszázada föl­ismert - közgazdasági tör­vény ez, ami ugyanolyan kér­lelhetetlenül működik és hat, mint a gravitáció. S amit még a parlament sem módosíthat. beju Valutaárfolyamok (Az MNB árfolyama július 27-én) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 199,95 203,83 Ausztrál dollár 92,45 94,25 Francia frank 26,05 26,55 Görög dra. (100) 55,79 56,87 ír font 206,07 210,03 Japán yen (100) 142,59 145,51 Kanadai dollár 92,31 94,09 Kuvaiti dinár 417,27 425,53 Német márka 90,41 92,19 Olasz líra (1000) 78,50 79,98 ATS 12,85 13,11 Spanyol pes. (100) 105,17 107,17 Svájci frank 108,86 111,00 Svéd korona 17,65 17,99 USA-dollár 125,38 127,80 ECU 167,90 171,14 Idegenforgalmi modell kidol­gozását, továbbá megyei ide­genforgalmi alap létrehozását határozta el a Fejér Megyei Közgyűlés idegenforgalmi és turisztikai bizottsága. Mint Gartner József, a bizott­ság elnöke elmondta: a kistér­ségek adottságainak feltérképe­zését, s a hasznosításukat szol­gáló javaslatok kidolgozását az idegenforgalmi szakon végző főiskolások vállalták a Bécsi Egyetem és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola ide­genforgalmi tanszékének támo­gatásával, illetve irányításával. Sikeres félévet zárt a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. A mérleg szerint a társaság első félévi árbevétele elérte a 13,3 milliárd forintot, s így 25 százalékkal meghaladta az elmúlt év hasonló időszaká­nak forgalmát. Az export - az első negyedév­ben tapasztalt kis mértékű lema­radás után - június végére már túlszárnyalta a tavalyit: a kivitel összege 75,6 millió dollár volt, ami 4,5 millió dollárral több, mint a megelőző év első felében. Jelentősen nőtt az adózás előtti eredmény is, nagysága 4,712 milliárd forint, 2,273 milliárd forinttal több, mint az elmúlt év első hat hónapjában volt. A jövő év a honfoglalás 1100. évfordulója jegyében telik majd. Az ünneplés az egész or­szágra kiterjed: az Országos Idegenforgalmi Hivatalhoz (OIH) több mint 900 pályázatot nyújtottak be a városok és a megyék, 4000 rendezvényhez kérve támogatást a központi költségvetéstől - jelentette be tegnap Schagrin Tamás, az OIH elnöke. A rendezvényekhez összesen 8,5 milliárd forintot igényelnek Szegény a Föld lakóinak ne­gyede. Soha nem sújtotta még ilyen mértékű nyomor a vilá­got, mint a 20. század második felében. Ez pedig a családokat is veszélybe sodorja. A nemzetközi méretekben je­lentkező szociális gondokat el­sősorban a munkanélküliség okozza. Ma mintegy hárommilliárd ember tudna dolgozni a vilá­gon, de nyolcszáznegyvenmil­A turizmus fellendítését szolgáló anyagi feltételek megteremtésére - az érdekelt önkormányzatok segítségével - alapítványként működtetett megyei idegenforgalmi alapot hoz létre a Fejér Megyei Ön­kormányzat. Áz 1-1,5 millió forintra tervezett alaptőke és kamatai a régió turisztikai kí­nálatának bemutatását, pros­pektusok, térképek készítését, a turistacsalogató ötletek meg­valósítását szolgálja. Lehetővé teszi az egyes önkormányza­tok anyagi erőforrásainak egyesítését, a turizmusba be­kapcsolódott vállalkozások in­A gyorsjelentés szerint a nye­reség reális megítéléséhez hoz­zátartozik, hogy az elmúlt félév­ben a gyárnak 485 millió forint rendkívüli eredménye képződött a korábbi FÁK-kintlévőség vég­leges pénzügyi rendezése miatt, és 500 millió forint nem terve­zett nettó bevétel származott a Dorogi Hulladékégető Kft-ben lévő tulajdoni rész értékesítésé­ből. A féléves mérlegadatok a Richter gyár belföldi piaci hely­zetének megerősödését mutat­ják, hiszen (forintban számolva) 33 százalékkal több készítményt és gyógyszert adtak el mint 1994 első felében. A belföldi értékesí­tés árbevétele januártól júniusig 4,473 milliárd forintot tett ki. A a polgármesteri hivatalok. A költségvetés azonban idén csupán 700 ezer, jövőre pedig 1 milliárd forinttal kívánja tá­mogatni a programokat. (Ébből kellene finanszírozni a kapcso­lódó beruházásokat is!) Az igényelt és a kormányzat által felajánlott összegek kö­zötti óriási különbség csökken­téséről még folynak a tárgyalá­sok a pénzügyi tárcával. Dön­tésre mielőbb szükség lenne, hiszen az előkészületek már így Hónak nincs munkája. Számuk ötvenmillióval nő évente. Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben nemcsak a lakosság száma csökkent, ha­nem az aktív keresőké is. Hazánkban 1980-ban 10 mil­lió 709 ezer ember élt. Számuk tavaly már nem érte el a 10 mil­lió 300 ezret. Tíz évvel ezelőtt 6 millió 546 ezer magyar volt keresőképes. Az elmúlt évek­ben számuk 4 millió 768 ezerre formálását. Fejér megye ter­mészeti adottságai révén a ha­zai idegenforgalom egyik bá­zisa lehetne. Természeti, kul­turális értékeinek azonban je­lenleg csak egy részét haszno­sítják. A mostaninál jóval több turisztikai lehetőséget kínálna a Dunapart megyei szakasza, valamint a Vértes, a Bakony és a Gaja völgye. Kevesen isme­rik - propaganda hiányában - a régió déli vidékeinek hőforrá­sait, s élvezik a vajtai, igari fürdők kellemes vizét. Idegen- forgalmi szempontból szinte teljesen kihasználatlan a Me­zőföld. forgalombővülést a termékpa­letta racionaüzálása után jóval kevesebb készítményből érték el. A kivitel 41 százaléka - 31,3 millió dollár - a FÁK-országok területén eladott gyógyszerekből származik. Ebben a régióban a forgalom kis mértékben meghaladja az előző év azonos időszakát, és ez elsősorban az erőteljesebb rek­lámnak köszönhető. A gyorsjelentés szerint a vál­lalat hitelállománya az év első félévében 50 százalékkal, azaz 1,292 milliárd forinttal csök­kent. Az alaptőkeemelésből 934 millió forintot fordítottak hitel­visszafizetésre, így a cégnek ma nincs rövid lejáratú hiteltarto­zása. is elmaradtak a tervezettől. A jövő év egészére vonat­kozó eseménynaptárt például már tavasszal el kellett volna küldeni a külföldi képvisele­teknek, hogy idejében megis­mertessék a várható külföldi lá­togatókkal a rendezvények pon­tos helyét és idejét, s ezzel ked­vet csináljanak a magyaror­szági utazáshoz. Az OIH vezetője őszre ígéri a program részletes is­mertetését. B. Zs. csökkent. A foglalkoztatottak is másfél millióval kevesebben vannak, mint tizenöt éve. Az élve születések aránya 1990-ben 125 679, 1991-ben 127 207, 1992-ben 121 724, 1993-ban 117 033, 1994-ben 116 000 volt. Az idén májusig 44 336. Hazánkban ezer lakos közül évente 15 hal meg. Ezzel az aránnyal mi vezetjük az európai listát. B. B. Mérsékelten, de nőtt a hazai export is Sikeres Richter-félév Több a rendezvény, mint a lehetséges támogatás Kilencszázan pályáztak Csökken hazánk lélekszáma „Alapos” érvek Vita van arról, miként pó­tolható a költségvetésből hiányzó 12 milliárd forint. Az egyik elképzelhető meg­oldás, a Foglalkoztatási Alap megkurtítása lehet, két milliárd forinttal. Garzó Lillától, a Munka­ügyi Minisztérium helyettes államtitkárától kértünk erről tájékoztatást.-Mekkora veszteség éri a Foglalkoztatási Alapot, ha a kormány elvesz belőle?- A kormány csak arról dönthet, hogy benyújt-e mó­dosító javaslatot a parlament­nek. Még csak tippelni sem tudok, mire jutnak. Az Or­szággyűlés nyilván nem vélet­lenül juttatott az alapnak 3 milliárd forintot.-Miként érvelne, hogy ne vegyék vissza a kétharmadát?- A parlament céltámogatás­nak szánta ezt az összeget. Jö­vedelempótló támogatás, amely elsősorban a munkanélküliség mérséklésére szolgál. Arra, hogy az önkormányzatok köz­hasznú munkalehetőségekkel ellensúlyozzák az érdekelteket sújtó egyéb korlátozásokat. A végső érvem, hogy az ál­lamot nagy felelősség terheli az egyre nehezedő átmenetért.- Ha mégis elveszik ezt a pénzt, honnan lehet pótolni?- Egyetlen lehetőségünk marad: a Szolidaritási Alap­ból átcsoportosítani. Ám ez más célokat szolgál. Hozzá­nyúlni csak végveszélyben szabad. Bozsó Bea Szigorúan büntet a versenyhivatal A két pilótajáték fizette a legtöbbet A Gazdasági Versenyhiva­tal (GVH) versenytanácsa a múlt fél évben összesen 442 millió forint bírságot szabott ki a versenytör­vényt megsértő cégekre. Ez egy ügyre vetítve átla­gosan kétszerese a tavaly kiszabott büntetéseknek - mondta Boytha Györgyné, a hivatal elnökhelyettese. Az összeg legnagyobb része az emlékezetes két pilótajá­tékügyből származott. Mint az elnökhelyettes kifejtette, a 400, illetve 15 millió fo­rintos pénzbüntetések ki­szabását az indokolta, hogy ezek az esetek rendkívül sok embert érintettek hátrá­nyosan. A GVH elvi állás- foglalásában szerepel: a pi­lótajáték ténye a verseny- törvény szempontjából nem kifogásolható, a meghirde­tés módja és feltételrend­szere sértette a jogszabályt ebben a két ügyben. A GVH júniusig hetven­két ügyet zárt le versenyta­nácsi határozattal. Ez bizo­nyos mértékű növekedést jelent: a korábbi években a határozattal lezárt ügyek száma az első hat hónapban 50-60 között volt. A múlt fél évben ugyanakkor keve­sebb esetben - az ügyek harminc százalékánál - ál­lapítottak meg jogsértést, mint korábban. Ä jogsértő ügyek kétharmadában a fo­gyasztókat tévesztették meg. Nőtt a vállalkozások ösz- szevonását jóváhagyó eljá­rások száma. A hivatal a ti­zenegy kérvényből mind­össze egyet utasított el mo­nopólium kialakulásának veszélye miatt. H éSZ VÉN YTÁRSASÁG HELYKÖZI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁGA ELADÓ A MATÁV Rt. Helyközi Távközlési Igazgatóságának Lengyeltóti, Kaposvári u. 40. ingatlana A telek 3597 m2, az épület 255 m2 alapterületű. Érdeklődni Pais István ingatlangazdálkodási előadónál a (1)219-1332, (1)133-5778, (1)219-1839 lehet. (89574) Mától megtudhatja, megoldás-e a vízumkényszer a menekülthullámra • enyhítheti-e a munkaügyi vitákat a békéltető szolgálat • mi lesz a sorsa a félre­vezető hirdetéseknek • hogyan szerezhető költségleírásra alkal­mas számla A LEGFRISSEBB ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom