Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-11 / 160. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. július 11., kedd Privatizáció előtt a Fővárosi Gázművek A Fővárosi Önkormányzat júli­usi rendkívüli közgyűlésén zárt ülésen vitatják majd meg a Fő­városi Gázművek Rt privatizá­ciójára készült tervezetet. Né­hány eltérő pártállásű fővárosi képviselőtől az MTI úgy érte­sült, hogy az előterjesztés sze­rint szakmai befektetőkre szá­mítanak a tőkeemeléses priva­tizációban. A Fővárosi Gázmű­vek Részvénytársaság számára ez azért is előnyös lenne, mivel ezáltal a cég megszabadulhatna az utóbbi években felhalmozott mintegy ötmilliárd forintos tar­tozásától. A főváros ez évi költ­ségvetésében egyébként már több milliárd forintos bevétel szerepel a közüzemi privatizá­ciókból. Új búzát őrölnek a Hengermalomnál Ma megkezdődik az új búza őr­lése az Első Pesti Hengerma­lom Rt-nél. Erről adott tájékoz­tatást az Csonka Tibor, a cég vezérigazgatója. A vállalathoz eddig mintegy 6 ezer tonnányi új búza érkezett. Megtörtént az előkészítése és mától — 25 százalékos arányban — óbúzá­val keverve megkezdik az őrlé­sét. A Hengermalom Rt 150 ezer tonna búza felvásárlására kötött szerződést a termelőkkel. Minőségtől függően átlagosan 10-11 ezer forintot fizetnek a gazdálkodóknak a búza tonná­jáért. A felvásárolt búza átlago­san 30-as sikértartalmú. A fel­vásárlók tapasztalatai szerint a gazdálkodók nem elégedettek a hozamokkal, azok ugyanis még az olyan területeken is alatta maradnak a vártnak, ahol ez nem lenne indokolt. Céget alapított az Energovill Rt Újabb cég alapításával négyre emelte vállalkozásainak számát az Energovill Holding Rt Pol- lák Gabriella marketing igaz­gató tegnap arról tájékoztatott, hogy 100 százalékos tulajdo­nosként létrehozták az Energo- vill-Szerviz Villamos Tervező, Szerelő és Szolgáltató Kft-t. A társaság olyan kisebb volu­menű munkák kivitelezését végzi majd, amelyeket a hol­dinghoz tartozó Energovill- Szer nem tudna gazdaságosan kivitelezni. A holding az idei évben 469 millió forint árbevé­telt tervez, jövőre azonban már egymilliárd forintot. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,60 Osztrák schilling 12,88 USA-dollár 126,49 ECU (Európai Unió) 167,70 Bábonymegyeren fellendülőben a gumihengergyártás Rugalmas üzletpolitika A speciális gumihenger utómegmunkálása esztergapadon történik fotó: lang Róbert Éppen tíz esztendeje, 1985- ben a tabi Béke termelőszö­vetkezet és a Taurus gumii­pari vállalat társulásaként alakult meg a Beta-Roll hengergumizó rt elődje, az­zal a céllal, hogy a magyar hengergumizási igényeket kielégítse. Ezt a terméket, bár specifi­kusnak tűnik, sok helyen használják, a nyomdaipartól a bányászatig, de megtalálható a mindennapi életben is, fő­ként az irodatechnikában. A gumival bevont fémhenge­rekből a tíz centiméterestől a hatalmas, 8 méteres, több száz kilósig mindenféle készül a bábonymegyeri üzemben, amely ma már rt-ként üzemel. — Tavaly júliusban priva­tizálták a céget— mondta Gál Tamás vezérigazgató — egy pénzügyi befektető vásárolta meg a többségi részesedést, és szeptemberben már részvény- társasággá alakította a kft-t. A tevékenységünk azonban ugyanaz maradt, Magyaror­szágon nincs még egy ilyen nagyságrendű hasonló vállal­kozás mint a mienk. Ez akár a biztos nyeresé­gességet is jelenhetné, ám ez azért ennél kicsit bonyolul­tabb. Mivel a termék ilyen speciális, és elsősorban az ipari cégek használják, a Beta-Roll különösen függ a magyar gazdasági helyzettől. Hiszen ha a nagy ipari vállal­kozásoknak van munkájuk, ahhoz meg kell venniük a szükséges munkaeszközöket, adott esetbe a gumihengere­ket. Ha nem dolgoznak va­lami miatt, akkor nincs bá­bonymegyeren sem megren­delés. — Ez valóban így van — mondta Gál Tamás. — Azon­nal megéreztük például a pa­píripar nehézségeit, vagy a nyomdaiparban az új vállalko­zások beindulását. Jól lemér­hető a privatizáció hatása is ná­lunk. Azok a nagyvállalatok, amelyek még mindig a privati­zációra várnak, sokkal óvato­sabban fognak bele egy-egy új munkába, amihez beruházásra is szükség van. Persze az sem mindig jó nekünk, ha megvan az új tulajdonos, mert lehet, hogy ő külföldről akarja besze­rezni a gumihengereket. Az import szabad, az árak nem sokkal magasabbak mint a mi­eink, igaz, a minőség sem jobb, hisz mi is a legmoder­nebb technológiával dolgo­zunk. Hogy a konkurenciát meg­előzzék, a legspecifikusabb egyedi kívánságokat is teljesí­teniük kell. így nem csoda, ha a számítógép szerint a Beta- Roll partnereinek száma meg­haladja az 1200-at. Ezekről a cégekről minden szükséges adatot tudnak, s ha befut a megrendelés, szinte azonnal nekiállhatnak a gyártásnak. Persze ehhez az alapanyag ol­dalról is naprakésznek kell lenni, és ez nem könnyű, mivel a Taurus mellett több nyugati beszerzési forrásuk is van. Az évek során azonban ezek rutin- feladattá váltak, akárcsak a számítógépes adatok feldolgo­zása, és ez alapján a vevők ál­landó látogatása. Csak így ér­hették el, hogy ebben az évben újból fellendülésről beszélhet­nek. — Két éves előkészítő munka után sikerült betömünk a bányaipar területére, ahol eddig az olcsóbb magoldáso­kat választották. De bebizonyí­tottuk, hogy hosszú távon a minőség kifizetődőbb. A többi iparágban is fellendülés mu­tatkozik idén. Bár lehet, hogy csak arról van szó, hogy egy­szerűen kifogytak a cégek a tartalék alkatrészekből, és most rákényszerülnek a vásár­lásra. Ami azonban biztató, hogy alakultak olyan új cégek, akiknek bejött az üzlet. Nyitot­tunk egy kirendeltséget Buda­pesten is. Sajnos a főváros- centrikusság megkövetelte, mint ahogy azt is, hogy mi hozzuk el és vigyük is vissza a felújítandó hengereket a meg­rendelőknek. A fejlődés folyamatos, ami megmutatkozik a technológia és a gépek területén is. Ha kell, tovább is fejlődhet a cég, hisz a harmadik műszak is akármikor beindítható, igaz ehhez új dol­gozókra is szükség lenne, ami — bármilyen hihetetlenül is hangzik Tab térségében — nem könnyű feladat. — Rossz a híre az üze­münknek — mosolygott a ve­zérigazgató — mindenki tudja, hogy itt dolgozni kell. Ezért aztán nem szívesen jönnek hozzánk, még akkor sem, ha magasabb az átlagfizetés. Most például hónapok óta nem találok esztergályost. A tízéves évfordulóra rendbetesszük a környezetünket, és szeretnénk egy sportpályát is építeni a községnek. Bár eddig is jó volt a kapcsolat a faluval, talán ez még közelebb hoz bennünket egymáshoz. Varga Ottó A miniszterelnök gazdasági helyettest szeretne Fel kell gyorsítani a törvénykezést Nem csorbítaná a pénzügymi­niszter hatáskörét a tervezett gazdasági miniszterelnök-he­lyettesi poszt létrehozása, mondta Horn Gyula kormányfő a tegnap reggeli televíziós mű­sorban. Kifejtette, hogy továbbra is a pénzügyi tárca vezetője irányí­taná a gazdasági kabinetet és az ő feladata lenne többek között az államháztartási reform ki­munkálása is. A gazdasági mi­niszterelnök-helyettes dolga pedig a tárcák közötti egyezte­tés, a stratégiai tervezés, illetve a különféle pénzügyi és hitel- konstrukciók kidolgozása lenne. A miniszterelnök kitért arra is, hogy fel kell gyorsítani a parlamenti törvénykezést, mert gazdasági és szociális szükség- helyzetben van az ország. Egyedül az államháztartás át­alakítása érdekében 40-50 tör­vényt szükséges módosítani. Továbbra is bízik abban, hogy sikerül teljesíteni az idei évre tervezett 150 milliárd fo­rintos privatizációs bevételt. A magánosítási bevételek 4-5 százalékából gazdaságfejlesz­tési alapot szándékozik létre­hozni a kormány. Szólt a Nemzetközi Valuta­alappal tervezett megállapodás­ról is, ami ugyan fontos, ám az Alap teljesíthetetlen követelmé­nyeket támaszt. A Graboplast-részvény Élénkülő emelkedő Az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén az árfolyamok a forgalommal egyetemben emelkedő tendenciát mutat­tak. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX 1476,5-en zárt pénteken, ami csaknem 2 százalékos emel­kedést jelent. Jelentős forgalom volt a gyógy­szergyári papírokban. Mind az EGIS, mind a Rich- ter papírja a heti átlagárhoz képest 1-1,5 százalékos emelkedéssel zárta a hetet. A Danubius 1220 Ft-os áron, a Pick 6750 forinton zárt. A Prímagáz papírja az erős 3100 forintos kezdés után a hét kö­zepére kicsit megtorpant, ez több mint 200 forintos árcsök­kenést okozott, de a hét végére a hét eleji trendet folytatva is­mét 3100 forint fölé emelkedett a részvény ára. A hét slágerrészvénye a Grabolast volt, ami a héten el­érte az 1500 forintos árat. Ez a hír azért bír ilyen nagy jelentő­séggel, mert a papír elmúlt 12 havi szereplése során ez az ár csak 50 forinttal marad el az elmúlt évben elért maximális árfolyamától. Érdemes még pár szót szólni a Fotex részvényeiről, ugyanis a heti összforgalma majdnem elérte a hétszázezer darabot. Valószínűsíthető, hogy ez a kis fellendülés az OTP-részvé­nyek nemzetközi kibocsátásá­nak és az OTP Kereskedelmi Bank Rt vezetőinek a nagyobb nyugat-európai tőzsdéken tett elérte az 1500 forintot forgalom, árfolyam bemutatkozó kőrútjának (szak­nyelven: road show) volt kö­szönhető, mivel a héten a hazai értékpapírpiac — hacsak rövid időre is -- a nemzetközi figye­lem középpontjába került. Az OTC, azaz a tőzsdén kí­vüli papírok piacán a MÓL- és az OTP-részvények voltak ri­valdafényben. A várakozások az OTP ki­bocsátási árát illetően kissé optimistábbak voltak a kelle­ténél. Emiatt fordulhatott elő, hogy szerdán és csütörtökön (nem ismerve még a pénteken nyilvánosságra hozott 1200 fo­rintos kibocsátási árat) a rész­vényenkénti 1300 forintot is hajlandóak voltak megadni érte. ­Pénteken a kibocsátási ár hallatára kisebb pánik alakult ki, ennek ellenére a befektetők bizakodva várják a hazai kibo­csátást, s remélik, hogy az ár rövidesen újra eléri az 1300 forintot. Nagy érdeklődés előzte meg a MÓL elsőbbségi részvények július 3-án indult átalakítását névre szólóvá. A szakemberek a jelentős kínálat hatására némi árcsök­kenést jósolnak. A diszkont kincstárjegyek piacán jelentősebb változás nem történt, a három hónapos diszkont kincstárjegy a múlt heti aukción 32,91 százalékos maximális hozamot ért el. Konkoly Csaba Concorde Értékpapír Ügynökség Megszűnik a „pecsételő hivatal” Az Országos Munkaügyi Központot (OMK) is átala­kítják a jövő év elején, az ál­lamháztartási reform során csakúgy, mint a megyei mun­kaügyi központokat és kiren­deltségeket, közölte a Mun­kaügyi Minisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján Matoricz Anna főosztályvezető. A munkaügyi kirendeltsége­ket olyan szolgáltató egysé­gekké kell átalakítani, ame­lyeknek legfontosabb feladata a munkaközvetítés. Halmos Csaba, az OMK főigazgatója szerint azok, akik a munkaügyi közpon­tokhoz fordulnak, közvetlen, személyre szabott segítséget igényelnek álláshoz jutásuk érdekében. Ideje, hogy a „pe­csételő hivatalok” helyett va­lóban segíteni képes szerveze­tek jöjjenek létre. A főigazgató kiábrándító­nak tartja, hogy a hazai mun­kanélküliség kezelésére a költségvetéstől az idén kapott 6,2 milliárd forintnak mintegy 75 százaléka járadékfizetésre megy el, és csak a fennma­radó 25 százalékot fordíthat­ják aktív segítésre. A szolgáltatások bővülésé­vel a szervezetnek várhatóan további költségvetési támoga­tásra lesz szüksége, mondta a főigazgató. Nincs esély újabb földalapokra A kárpótlás becsült végösszege 230-240 milliárd forint. A kor­mány az idén 7 milliárd forint értékű állami vagyont, és 10 milli­árd forintos részvénycserecsomagot ígér a kárpótlási jegyek el­lentételezéseként. Újabb földterületek kijelölésére azonban nincs esély, mert az ellehetetlenítené az állattenyésztést. Az agrártörvénykezés ez évi listá­ján várakozik a többi között a kárpótlást lezáró jogszabály. A földművelésügyi tárcának a kár­pótlás befejezésével, levezénylé­sével kapcsolatos elképzeléseiről kérdeztük Kis Zoltán politikai ál­lamtitkárt.- Az elmúlt hónapban a kor­mány döntött az alanyi jogon kárpótlásra jogosultak elsőbbsé­géről a tulajdonszerzés során - mondja az államtitkár -, továbbá mintegy hétmilliárd forint értékű, kizárólag kárpótlási jegyért érté­kesíthető állami vagyon piacra dobásáról. A vagyonszerzés fo­lyamán szigorú közjegyzői kont­rollra lesz majd szükség, hogy ki­szűrjék a piacon jelentős mennyi­ségben felhalmozódott, felvásá­rolt kárpótlási jegyeket. A privatizációs miniszter ígé­retet tett arra is, hogy még az idén kibocsátásra kerül mintegy tíz- milliárd forint értékű részvény- csomag. Az APV Rt. a részvény- csere lehetőségét az alanyi jogon kárpótoltak körére is kiterjeszti. Amennyiben a kárpótlási jegyek kiadása az idén lezárni, akkor a kormány által - az értékpapírok ellentételeként - felajánlott ál­lami vagyonnal és részvényekkel kielégíthető az alanyi jogon kár­pótoltak igénye.-És mi lesz a termőföldre várakozókkal?- A földet vásárolni szándé­kozók koránt sincsenek ilyen kedvező helyzetben. Tavaly, a pótkárpótlás során a várakozá­sokat jóval meghaladva, 860 ezren nyújtottak be kérelmet. Az igénylők többsége a kárpót­lási jegyek piaci árfolyamának zuhanása miatt a földvásárlás mellett döntött. Az előző kor­mány azonban csak 30-40 ezer igénylővel kalkulált, s a 2,4 millió aranykorona értékű, kije­lölt földalap várhatóan nem lesz elegendő a kérelmek ma­radéktalan kielégítésére. A kormány májusban hozott dön­tése ugyan enyhíti a feszültsé­geket, hiszen az árverések so­rán a földterület 80 százalékára helyben lakóknak van vásárlási elsőbbségük, de ez nem oldja meg a gondokat. Az árverések végeztével újból felül kell vizs­gálni, van-e lehetőség további földterületek kijelölésére. Vé­leményem szerint erre nincs sok esély.-Az önkormányzatok tavaly május óta várják, hogy a kár­pótlásból visszamaradt állami tulajdonú földeket infrastruktu­rális beruházásaikhoz birtokba vehessék.-Ez a privatizációs minisz­ter jogköre. Az önkormányza­tok akkor jelenthetik be igé­nyüket, ha megvan rá a pénzük és az idén megkezdik a beruhá­zást. Ha a beruházás meghiú­sul, akkor a föld visszaszáll az államra. Újvári Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom