Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-18 / 115. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1995. április 19., szerda Ezer üveg bébiétel a csecsemőotthonoknak Kiskanálnyi segítség Nagybajomban és Marcaliban Ezer üveg bébiételt adtak át tegnap a nagybajomi csecse­mőotthonnak, s körülbelül ugyanannyit vehetnek át ma a marcali csecsemőotthon ve­zetői is a kecskeméti kon­zervgyár képviselőitől. Ez a mennyiség mindkét intéz­ményben biztosítja a csecse­mők egyhavi főzelékellátását. A gyár „kiskanálnyi segít­sége” jutott el ezekben a na­pokban Somogyba. A kecskeméti konzervgyár- tők márciusban és áprilisban minden eladott termékük után egy forintot a csecsemőottho­nok támogatására létrehozott alapba tettek, és az összegnek megfelelő értékben bébiétellel segítik az ország csecsemőott­honait. A „Kiskanálnyi segít­ség” elnevezésű akció most ér­kezett félidejéhez és eddig egymillió kétszázezer forintot sikerült összegyűjteni. — Amikor megfizethetetle­nül drága lett a tápszer, és egyre súlyosabb anyagi gon­dokkal küszködnek az állami csecsemőotthonok, igazán jó­kor jött a kecskeméti konzerv­gyár segítsége — mondta Hő­gye Mihályné, a nagybajomi csecsemőotthon vezetője, aki nem csak a segítséget köszönte meg, hanem azt is, hogy a kon­zervgyár az akciójával ráirá­nyította a figyelmet a rendkívül rossz anyagi helyzetben lévő csecsemőotthonokra, és segít­ségükkel talán sikerül felrázni az adakozni képes rétegeket. Elmondta, hogy a nagyba­jomi csecsemőotthon szívesen vásárolná a konzervgyár ter­mékeit, ha nagyobb kiszerelés­ben is hozzá lehetne jutni. Mint kiderült, azon nem kell törniük a fejüket a bajomi ott­honban, hogy a konzervgyár jóvoltából megtakarított pén­zükkel mit kezdjenek, mivel már most 12 ezer forinttal töb­bet költöttek az első negye­dévre tervezettnél. (Nagy) Állatgyógyászati készítményeket is előállít a megyei gyógyszertári központ labo­ratóriuma. Többek között vitamin és csonterősítő tablettákat gyártanak, havonta közel egy­millió darabot. Képünkön a granulátum szitálását végzik. fotó: kovács tibor Nemzetközi díjas BB-borok Fekvő beteg a Balaton? Turista-rangsor a követelményekről Táborfiatalító Fenyvesen A húsvét utáni első munkana­pon kezdték meg a nyári hóna­pokra való felkészülést a So­mogy Megyei Ifjúsági Tábor dolgozói. A kétszáz személyes balatonfenyvesi létesítményben a tavalyi nagy renoválást az idén is folytatni kívánják; a szállás­helyül szolgáló kőpavilonok és a 400 adagos konyha hétmillió forint értékű felújítása után má­jus közepéig a főépületet, vala­mint az étterem előtti fedett te­raszt szeretnék rendbe tenni. Hoppár Tamás üdülővezető azt mondta: — Sokévi kihagyás után július végén itt szervezi meg soros találkozóját a Magyar Történelemkutatók Dél-Dunán­túli Csoportja. A megyei Vörös- kereszt négy turnusra tart igényt, míg az osztrák Gyer­mekbarátok Szövetsége 120 fő­vel három héten át vendégeske­dik nálunk. Több kaposvári álta­lános iskola hozza ide pihenni a gyerekeket. A 4-6 ágyas diák­szállásért, valamint a napi há­romszori étkezésért 910 forintot számolunk fel személyenként, ám a külföldiek más árkategóri­ába tartoznak. Tőlük 1430, il­letve 1540 forintot kérünk — ebből tudunk kedvezményt adni a somogyi fiataloknak. Utób­biak 862 forintért kapják ugyan­azt az ellátást. A fenyvesi üdülőben erre a szezonra tízezer vendégéjszaká­val számolnak. Az első, szezonnyitó csopor­tot május 12-ére várják a feny­vesi táborba. (Csíky) Nem kártyáztak, hanem raboltak Mint utóbb kiderült, nem igazán kártyázni akart az a négy férfi, aki — ezzel az indokkal — ápri­lis 14-én késő este bekéretőzött egy karádi Csiszár-hegyi por­tára. Az ott lakó 74 éves asszony és 34 éves férfi ugyan „been­gedte” az ismerősöket, akik erő­szakosan behatoltak a házba, s megverték a lakókat. Az agresz- szív, részeg férfiak nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak áldozataiknak, majd elvették az idős asszony fülbevalóját és el­vittek a lakásból egy légpuskát. A siófoki nyomozók később a gyanúsítottak lakásában lefoglal­ták a légpuskát. A csoportosan elkövetett rab­lás bűntettével alaposan gyanú­sítható Sztojka András 28 éves, Orsós János 23 éves, Sztojka János 22 éves és Sz. V. 16 éves karádi lakos. A rendőrség Sztojka András és Orsós János letartóztatására előterjesztést tett az ügyészségen. A nyomozást a siófoki rendőrkapitányság bűnü­gyi osztálya folytatja. Az évente megrendezett ve­ronai Vinitaly borkiállításon a BB Borgazdasági Rt BB Bogiári Chardonnay barri- que elnevezésű bora elnyerte a „Gran Menzione” díjat. A világ számos bortermelő országa több ezer borral neve­zett a rangos nemzetközi ver­senyre, amelyen Magyarország több vállalkozása is képvisel­tette magát. Összesen négy ma­gyar bor kapott itt elismerést. A világ Chardonnay borai­nak burgundiai versenyén a „Chardonnay du Monde”-én ugyanez a BB termék kapott el­ismerést. A 348 bort neveztek be a világ termelői, amelyeket 21 kategóriában értékeltek, és a BB Chardonnay a kategóriájá­ban első helyezést szerzett. A hazai borkultúra külföldi elismerését erősíti, hogy a sike­reket Olaszországban és Fran­ciaországban, a két bortermelő nagyhatalomban megrendezett versenyen szerzete a hazai cég. A BB-nél két éve kezdték er­jeszteni és érlelni egyes borai­kat francia és magyar tölgyfa­hordókban. A technológiai vál­tás meghozta a sikert nemcsak a nemzetközi versenyeken, ha­nem a piacokon is, különösen Angliában. E díjnyertes palac­kokat az angol Sainsbury áru­ház-láncolatban árusítják, míg idehaza borszakboltokban és a gasztronómiában kínálják. G. M. — Én, mint laikus is tudom, beteg a Balaton, és évről évre aggódva figyelem: fogynak a turisták — mondta Berkes László, Földvár polgármestere. — Az illetékesek évekig nem tették a dolgukat, mostanában viszont mintha kedvező irányú folyamatok kezdődnének. Ezért — folytatta — nem értem a kör­nyezetvédelmi államtitkár-he­lyettest, aki nemrég egy veszp­rémi fórumon azt mondta: ka­tasztrofális a Balaton vízminő­sége, és tavaly már az a gondo­lat is felvetődött, hogy a tavat nem javasolják fürdőzésre. Ezt még senki nem merte kimon­dani. A gondokról beszélni kell, de a helyzetet nem szabadna ilyen tragikusnak mutatni. A külföldiek, főképp a néme­tek amúgy is riasztó propagan­dát fejtenek ki, hogy otthon tart­Törvényt A Balatont jelenleg már csak 12 négyzetkilométernyi nád öleli körül. Jelentős területek évről pusztulnak évről évre, mert sokan csónaknak való utakat vagy töltéseket építenek a nád közé, s ezzel apró dara­bokra szabdalják. Dr. Házas József országgyűlési képviselő (MSZP) ma, (szerdán!) önálló indítványt terjeszt a parlament környezetvédelmi bizottsága elé a nádasokkal kapcsolatban. — A Balaton a térségben élők ivóvízbázisa is, és ezért nagyon fontos a szűrő, a bioló­talános halfogási tilalom kez­dődik a Balatonon. A Magyar Horgászok Országos Szövet­sége (MOHOSZ) által kiadott fogási napló tévesen április 22-t írja a tilalom első napja­ként. A Balatoni Halászati Rt és a Balatoni Vizirendészeti Parancsnokság vezetői tegnap A Petőfi utcai székházából a volt téesziroda Széchenyi utcai épü­letébe költözik a marcali földhi­vatal. A költözködés tegnap kezdődött és hét végéig tart. Dr. Hársing Aranka hivatalvezető sák a fizetőképes keresletet — miért segítünk ebben nekik? Berkes László szerint, egy vizsgálat során 4.000 turistát megkérdezve kiderült, hogy a vízminőség csak a 28. követel­mények rangsorában. Legriasz­tóbb a fürdőszobák és vécék hi­ánya, rossz állapota. A 3. helyen a magas árak szerepelnek, a 13-on a propaganda hiánya áll, a 20. a rossz telefonálási lehető­ség, a 24. a túl sok bazár... — Remélem, hogy a Balaton nem jut a Velencei-tó sorsára, ahol a tó pusztulása százszámra tette tönkre a vállalkozókat, nyomukban pedig a munkavál­lalókat — mondta Berkes László. — A javulás persze csak hosszú évek munkáját követően lesz mérhető; a kormánynak, és nekünk, a térségben élőknek is többet kell tennünk ennek érde­kében. (Czene) a nádért! giai tisztító nád állapota — mondta dr. Házas József. —<- Je­lenleg csak azokon a helyeken tartják karban, ahol ez jöve­delmező. Beadványom szerint a természetes vizekben élő nád­ról a meder kezelője köteles gondoskodni. Mivel a nádtör- vény-tervezet számos törvény miatt mostanában nem kerül­hetne sorra, az indítványozom; a vízgazdálkodással foglalkozó keret-törvénybe illessze be mó­dosításomat az előterjesztő köz­lekedési, hírközlési és vízügyi tárca minisztere. (Czene) elmondták a Somogyi Hírlap­nak: törvényerejű rendelet sza­bályozza a halfogási tilalom idejét, és ezen egy egyesületi kiadvány nem változtathat. A helyes időpont megjelent a Magyar Közlönyben is; aki 20-a és május 19 (péntek) 24 óra között halat fog, az sza­bálysértést követ el. reményei szerint az új helyen — amely az eddiginél nagyobb és lényegesen jobb beosztású —, gyorsabban és pontosabban fe­lelhetnek meg a hozzájuk fordu­ló ügyfelek követelményeinek. Csütörtöktől halfogási tilalom a Balatonon Április 20-ától, csütörtöktől ál­Költözik a marcali földhivatal Mezőcsokonya önkormányzatának képviselő-testülete pályázatot hirdet a Mezőcsokonyai Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda igazgatói állásának betöltésére Az intézményvezetői megbízás feltétele: — jogszabályban előírt felsőfokú iskolai pedagógus szakképesítés, — legalább 5 év szakmai gyakorlat, pedagógus munkakörben, — nevelési-oktatási intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes szakmai élet­rajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó programját, valamint a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseit. A pályázatnak benyújtásának határideje: a megjelenést követő 30. nap A pályázatok elbírálásának határideje: 1995. június 30. Bérezés az 1992. évi XXXIII. tv. alapján. Az igazgatói állás betölthető: 1995. augusztus 1-től. A pályázatokat írásban Mezőcsokonya Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala: 7434 Mezőcsokonya, Kossuth u. 1. sz. alatt kell benyújtani « Kényszerszünet a Panorámában A siófoki Aranyparton lévő 380 személyes Hotel Panoráma 210 német vendéget fogadott a hús­véti ünnepekre. Ennek ellenére elégedetlen a vezetőség: min­den indok nélkül az előszezoni 50 szobás foglalását egy német cég lemondta, és ezért május közepén egy hétre ismét be kell zárni a szállodát. Meghalt a kerékpáros Siófokon a Frankel Leó u. 2/a sz. ház előtt április 3-án egy ke­rékpáros elesett és olyan súlyo­san megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A rend­őrség kéri mindazok jelentkezé­sét, akik a balesetet látták, va­lamint annak a kerékpárosnak és személygépkocsi vezetőjének a jelentkezését, aki megállított egy autót, illetve, aki rádiótele­fonon a mentőket értesítette. Je­lentkezni lehet személyesen a siófoki rendőrkapitányság köz­lekedési osztályán (Siófok, Sió u. 12-20.), vagy a 06(84)- 310-700-as telefonszámon. Szövetség a Balatonért A Balatoni Szövetség elnök­sége tegnap Almádiban tartotta ülését. Ezen Somogy megyéből mindössze egy polgármester vett részt. A tanácskozás az ön- kormányzatok szövetségének e hónap 28-i, tisztújító közgyűlé­sét készítette elő. Fizetnek a buszjáratért Évente hetvenezer forint hozzá­járulást fizet a Volánnak Kisba­jom önkormányzata a rendsze­res autóbuszjáratért. Egyre többe kerül azonban a közleke­dés a lakosságnak is. A faluban sok időskorú ember él, sokuk­nak a gyógyszerért is Kutasra kell utazniuk. Vállalkozó kollégium Bevételei növelése érdekében hétvégeken és a nyári szünetben átutazó vendégeket is fogad a nagyatádi József Attila kollé­gium. Utazási irodákkal tartanak kapcsolatot, akik belföldi ven­dégeknek és átutazóknak kínál­ják az intézmény szállását. Palotással nyertek a kaposváriak Tánc versenyt rendeztek tegnap Budapesten, a Kongresszusi Központban. A végzős diákok olyan táncokkal léptek közön­ség elé, amelyeket szalagavató báljukon mutattak be. A kapos­vári Katolikus Gimnázium ne­gyedik osztályos növendékei pa­lotást táncoltak az országos ver­senyen. Produkciójukkal kate­góriájukban első díjat szereztek. Nyílt nap az óvodában Az idei óvodai jelentkezések előtt, nyílt nap keretében ad le­hetőséget a kaposvári Búzavirág utcai óvoda ma délelőtt 8-tól 12 óráig az érdeklődő szülőknek az intézmény arculatának megis­merésére. A szülők tájékozód­hatnak a csoportok pedagógiai programjáról. 14 liter vért adtak Kálmáncsán Véradást szerveztek Kálmán­csán. 36 személytől 14,4 liter vért vettek. Legközelebb május 2-án Szulokban lesz véradás. Ott tüdőszűrést is tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom