Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-27 / 72. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1995. március 27., hétfő A szegénység világprobléma Világszerte egymilliárd ember kevesebb, mint havi huszonöt amerikai dollárból (kb. 2700 forintból) tengeti életét. A világ harminc országában minden második embernek a létminimum alatti a jövedelme. Nemcsak a fejletlen világban ilyen nyomasztó a szegénység... Nálunk is növekszik a létminimum alatt élők száma. 1989-ben még csak nyolc százalék volt az arányuk, 1993-ban már húsz, s az elmúlt esztendőben kereken a lakosság egy negyede került ebbe a súlyos helyzetbe. Túlságosan egyszerűnek tűnik a szegénység terjedését a gazdagok vagyonoso- dásának számlájára írni. Igaz, hogy szélesebbre nyílt az olló a társadalom legszegényebb és leggazdagabb tizedei között: a hetvenes években az előbbiek átlag- jövedelme még csak négy és fél, vagy ötszöröse volt az utóbbiakénak, ma a hétszerese. A kimagasló vagyon és jövedelem forrása nem feltétlenül az üzleti és a piaci többletteljesítmény, hanem gyakran a bűn, a korrupció, az összeköttetés, s ez súlyos feszültségeket hordoz. A mai gyakorlatban nem any- nyira a liberalizmus „élni és élni hagyni” vezérelve valósul meg, hanem inkább az „élni és visszaélni” hamis gondolkodás érvényesül. Igaz, hogy tömegében nem ez a jellemző, de ha e kétes szellem képviselői feltűnően fitogtatják gazdagságukkal, azt a benyomást keltik a közvéleményben, mintha ez volna a meghatározó. A nyomor enyhítésére társadalmi erőből, állami és önkormányzati forrásokból is szükség volna, mert egyedülálló idős emberek, gyermekek, és képzetlen, nagycsaládos fiatalemberek az áldozatok. A rájuk fordított nagyobb figyelmet nemcsak a humanitás és a szolidaritás követeli meg, hanem az is, hogy senkinek sem lehet érdeke ezeket a tömegeket a demagóg módon ígérgető politikai szélsőségesek karjába taszítani. A bajok gyökerét kell kezelnünk, s ez nem könnyű — a világ egyik legégetőbb problémájával küszködünk mi magunk is. Bácskai Tamás Hadüzenet az engedély nélküli árusításnak Vége a KGST piacoknak, maradnak a diszkontok 1989-ben megszüntették a piac és vásártartásról szóló kormányrendeletet, gondolván, hogy a piacgazdaságban erre nincs szükség. Ennek következtében mára a piacok a fekete- gazdaság szerves részévé váltak. Ezen kíván változtatni egy készülő kormányrendelet, amelyről Köncsöl Tamásné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője elmondta: — A jövőben csak Magyar- országon bejegyzett társaság, vagy vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemély, társadalmi szervezet vagy alapítvány működtethet piacot, ha a vállalkozását a cégbíróság bejegyezte. — Milyen szakhatósági engedélyt kell kérni? — A piacok működtetéséhez tűzoltósági, tisztiorvosi, és területfelhasználási engedélyre lesz szükség, de a tulajdonosnak ellenőrző szervezetet is működtetnie kell, amely állandóan vigyázza, hogy az árusok betartják-e az előírt szabályokat. Minden élelmiszert árusító piacon állandó tisztiorvosi és állatorvosi ellenőrzésről is gondoskodni kell. — Milyen termékeket tilos árusítani a piacokon? — Nemesfémek, gyógyszerek, kábítószerek, mérgező anyagok, szemüveg, fegyver, lőszer, muzeális értékek, tűzveszélyes anyagok, barlangi képződmények és jövedéki áruk szerepelnek a tilalmi listán. — Kik árusíthatnak ezután a piacokon ? — Bejegyzett cégek és vállalkozók mellett engedélyezi a rendelet magánszemélyeknek a maguk által termelt áruk értékesítését is. Ez elsősorban mezőgazdasági termelőkre, népművészekre és iparművészekre vonatkozik. Nem árusíthat mástól vásárolt terméket olyan személy, aki nem rendelkezik vállalkozói igazolvánnyal. — Ez az úgynevezett KGST piacok megszűnését jelenti? ■— Gyakorlatilag igen. Elsősorban a lánckereskedőket, a csalókat, az esetleges tolvajokat szeretnénk kiszűrni a piacokról. A városokban egyre több diszkont üzlet működik. Ha a piacon nem, ezekben a boltokban ezután is olcsóbban hozzá lehet jutni a legfontosabb árucikkekhez. (Koós) A legnépszerűbb a betéti társaság Szaporodó cégek a megyében Somogybán tovább tart a cégalapítási láz: havonta csaknem 100 új vállalkozás 'jön létre. Legtöbben korlátolt felelősségű társaságot és betéti társaságot hoznak létre. Emellett egyre nő az erdőbirtokosságot alapítók száma. Megyénkben egy közkereseti társaságot, egy egyéni céget, egy szövetkezetét, egy részvénytársaságot illetve hat erdőbirtokosságot jegyeztek be januárban a megyei cégbíróságon. Az év első hónapjában 44 kft-t alapítottak. Ennél a társasági formánál csak a betéti társaság bizonyult népszerűbbnek: ebből 48 alakult. Az újonnan alakult cégeknek csaknem háromnegyede kereskedéssel, illetve szolgáltatással foglalkozik. Ez a folyamat évek óta tart, s az előrejelzések szerint a közeljövőben sem változik számottevően. A vállalkozók nagy része még most is a kereskedelemben bízik: annak ellenére, hogy a cégek jelentős hányada az alapítás után eltelt egy évet sem éri meg. Az első negyedév során alapított vállalkozások viszonylag kis százaléka — mintegy 15-20 — ténykedik az ipar területén. Februárban az előző havihoz képest kilenccel kevesebb — összesen 35 — korlátolt felelősségű társaságot hoztak létre. 28-ra emelkedett az erdőbirtokossági cégformát választók száma: legutóbb három ilyen vállalkozást hoztak létre. Tevékenységüket főként fakitermelés, -feldolgozás, kereskedés, illetve telepítés teszi ki. A múlt hónapban 47 betéti társaságot illetve egy új vállalatot is bejegyeztek. Somogybán jelenleg több ezer vállalkozást regisztrálnak. A megyei cégbíróság adatai szerint betéti társaságból van a legtöbb: eddig összesen 2181-t alapítottak. A vállalkozói „toplista” második helyét — 1401 céggel — a kft-k birtokolják. (Harsányi) Határidők cégvezetőknek Március 28. — A fogyasztási adó előlegének befizetése. — A társasági adó előlegének befizetése. — Az útalap-hozzájárulás előlegének befizetése. Március 31. — A kőolaj-hozzájárulás befizetése. — Munkáltatói igazolás az egészségbiztosítási és* nyugdíj- járulék-alapot képező személyi jellegű kifizetésekről (juttatásokról) és a járulékok összegéről. — Légszennyezési jelentés tétele. — A szakképzési hozzájárulás teljesítése. — Adatszolgáltatás az ózonréteget károsító vegyületekről. — Víz-igénybevételi nyilatkozat tétele. — Változásbejelentés a veszélyes hulladékokról. Jogszabályváltozások Vámpótlék A 9/1995. (III. 17.) IKM-PM rendelet az általános vámpótlék bevezetéséről rendelkezett. A vámemelésnek is felfogható jogszabály-módosítás értelmében 4995. március 20-tól az árukat — kivéve a jogszabály mellékletében felsorolt termékeket — akár a külkereskedelmi, akár az utas- és ajándék- forgalomban behozó cégeknek és magánszemélyeknek az előírt vámtételeken felül 8 százalékos mértékű vámpótlékot is kell fizetniük. A jogszabály 3. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a vámhivatalok nem vetnek ki vámpótlékot: ide tartoznak például a vámmentesen behozható áruk is. A vámfizetésre kötelezettek a vámkezeléstől számított egy éven belül visszaigényelhetik az általuk kifizetett vámpótlékot a vámkezelést végző vámhivataltól akkor, ha igazolják, hogy a Kereskedelmi Vámtarifa 84. és 85. árucsoportjába tartozó komplett gépeket, segédgépeket (kazánok, elektromos gépek felszerelése, hangfelvevő és televíziós készülékek, azok alkatrészei, tartozékai stb.) az ország területére beruházási céllal hozták be. Szintén március 20-tól él a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályairól szóló — a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosító — 4/1995. (III. 17.) PM-IKM együttes rendelet által bevezetett új szabály is. Eszerint a külföldi fizetőeszközben kifejezett vámértéket a vámhivatal ezentúl minden esetben az MNB által megállapított, a vámkezelést megelőző hét hétfőjén (ha a hétfő munkaszüneti nap, akkor a következő munkanapon) érvényes devizaárfolyamnak megfelelően számítja át forintra. Aktuális Mindenki igyekszik munkájának, tevékenységének gazdasági-jogi kereteit megteremteni. Ennek legelterjedtebb formája a különböző gazdasági társaságokba való tömörülés. Valamennyi esetben problémát jelent a társaságok által végezni kívánt tevékenységek összeállítása, felsorolása, annak eldöntése, hogy a tevékenység megkezdéséhez, illetve folytatásához szükség van-e engedélyre, és az hol szerezhető be. A Cégvezetés áprilisi száma e döntésekhez kíván segítséget nyújtani azzal, hogy listát — a nem egyértelmű jogszabályokra tekintettel aligha teljeset — közöl azokról a tevékenységekről, amelyek gyakorlásához hatósági engedély szükséges, megjelöli az engedélyező szervet, illetve az engedélyt előíró jogszabályokat. Mit akarnak „ezek”? Hiszen tele a város kereskedésekkel — tamáskodott sok siófoki fél éve, amikor az Interfruct Kft megnyitotta Fizess és vidd! üzletházát 1300 négyzetméteren. Bevallott céljuk az volt, hogy letörjék a magas balatoni árakat, illetve a térségben dolgozó kiskereskedők számára is biztosítani akarták a fővárosban elérhető, alacsony árakat. — Forgalmunk messze meghaladja a tervezettet — mondta Győrfi István áruházvezető. — Még most, télen is jelentős a kereslet, naponta átlagosan 25 raklapnyi terméket adunk el; műanyagárukat és tőkehalmájat, krumplit és whiskyt. Ha nem pótolnánk folyamatosan az árut, egy hónap alatt fogyna el 50 millió forintos készletünk. Az Interfruct egyébként a Tengelmann vállalatcsoport tagja, amely mintegy 200 ezer embert foglalkoztat szerte a nagyvilágban. Közülük tízen dolgoznak Siófokon, és ha a tervek valóra válnak, emelkedik a létszám. — Alapterület bővítést is tervezünk, ám most egyelőre felfelé terjeszkedünk — mondta Győrfi István. — Beállványozzuk, bepolcozzuk a rakteret, és a tartalék választékot a magasban helyezzük el. Alul válogathat a vevő a kínálatból, ami jelenleg körülbelül 2500 féle terméket jelent. Az egyébként csak tárolásra, raktározásra használt telepbe életet leheltek; szomszédságukba az utóbbi időben több vállalkozás költözött. A környéken korábban is megtelepedtek jelentős cégek; ha a folyamat tartósnak bizonyul, kereskedőváros alakul ki idővel Siófoknak ebben — a korábban Ipartelepnek nevezett — szegletében. (Czene) Fakitermelők kézfogása Érdekvédelmi egyesületetet hozott létre 38 somogyi fakitermelő cég. Az egyesület az érdekvédelem mellett jogi, adóügyi kérdésekben is segít eligazodni és vállalkozik folyamatos szakmai tanácsadásra is. Kis Nándor az egyesület helyettes vezetője elmondta, a somogyi fakitermelőknek eddig semmilyen érdemi érdekképviselete nem volt, a legtöbb fakitermeléssel foglalkozó somogyi vállalkozás vegetál, nem képes továbbfejlődni, mert rendkívül magasak a költségeik, a kialkudható munkabér viszont alacsony. Az egyesület tagjai szeretnék legalább azt elérni, hogy a fizetségük kövesse az inflációt. Az egyesület további tagokra vár, elsősorban Barcsról és Marcali környékéről, mivel már csak ezekről a területekről hiányoznak a fakitermelők az újonnan alakult érdekvédelmi szervezetből. (Nagy) KÖZÉLETI KÁUÉHÁZ 1995. március 29-én 19 óra Kaposvár, Kapos Étterem Vendég: DR. TORGYÁN JÓZSEF a Független Kisgazda Párt elnöke Házigazda: Forró Tamás Belépés díjtalan! (AJ2^\ Jééé élelmiszer és vegyi áru diszkontáruházlánc M»imyf! >> É» »alt ennyit Kaposvár, Füredi u. 137,, 48-as Ifjúság út 31. z mymMm (76873) A Richter nem emeli árait A Richter Gedeon Rt. ügyvezetése annak ellenére sem emeli saját gyártású gyógyszerei árát, hogy a forintleértékelés és a vámpótlék kivetése a gyógyszergyárnál is jelentős többlet- költséget okozott, mivel emelkedtek az importból beszerzett vegyianyagai árai. A gyár vezetése úgy ítélte meg, hogy a többletköltségeit a lakosság, mindenekelőtt a nyugdíjasok helyzetére tekintettel, átvállalja. Mini-expo Budafokon A hétvégén megnyílt a budafoki Mini-expo, a Budafok-Té- tény Általános Ipartestület székházában. A rendezvény célja, hogy elősegítse a gazdasági recesszió miatt nehéz helyzetbe került kisiparosok szolgáltatásainak és termékeinek piacra jutását. A mintegy 50 kiállítót befogadó kiállítóteremben a szervezők mintegy 3- 5 ezer látogatóra számítanak. Az Agrárszövetség választmányi ülése Az Agrárszövetség Országos Választmánya a hétvégén ülést tartott Budapesten. Az országos választmány először ült össze a párt tavaly őszi III. kongresz- szusa óta. Solymosi József, az Agrárszövetség elnöke elmondta: pártja nem kívánja magát elkötelezni egyetlen politikai szervezet mellett sem, de tárgyalni kívánnak minden parlamenti és parlamenten kívüli párttal. A stabilizációs program lényegével az Agrárszövetség egyetért. A kormány az utolsó pillanatban hozta meg a szükséges határozatot. Ikarusok Angliába Újabb tíz, jobbkormányos 480- as típusú városi autóbuszt indítottak útnak az Ikarus mátyásföldi telepéről Angliába. Erre a piacra az Ikarus az elmúlt hónapban szállította le a századik járművet. A szerelőszalagokon a most kigördült buszokon kívül további tíz jármű szerelését végzik. Az angliai vevő újabb hatvan autóbusz vásárlását helyezte kilátásba, ezeknek várhatóan jövő év első negyedére kell elkészülniük. Felszámolások a tavalyi évben A múlt évben száznyolcvanki- lenc csőd- és csaknem hatezer felszámolási eljárás kezdődött a magyar bíróságokon. A csődeljárások közül a tavalyi évben négyszázkilencvenöt fejeződött be, és 4148 felszámolási ügyet zártak le a bíróságok. A legtöbb csőd- és felszámolási eljárás tavaly is kft.-k ellen indult. Mind a csődeljárások, mind a felszámolási eljárások több, mint egyharmadát a fővárosi bíróságoknál kezdték. Lapkiadók a vámpótlék ellen A Magyar Lapkiadók Egyesületének megyei szekciója felkérte elnökségét, hogy tiltakozzon a pénzügyminiszternél a papír és a nyomtatott termékek importját sújtó nyolcszázalékos vámpótlék ellen. Ezzel az állás- foglalással fejeződött be a hétvégén Balatonfüreden a Magyar Lapkiadók II. országos szakmai konferenciája. A papír áremelése is foglalkoztatta a konferencia résztvevőit, hiszen júniusban újabb drágulás várható. Kereskedőváros alakulhat Siófokon