Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1995. márc. 14. kedd SZÍNES VILÁG Sajtótükör a múltból "| március 16-i-Lc/OtJ.számában a So­mogyi Néplap az ünnepi megem- lékezéről 1848 eszméinek igazi örököse a magyar munkásosz­tály címmel számolt be. „A magyar uralkodó osztály szavakban mindig a negyveny- nyolcas hagyomány jogos örökö­sének tartotta magát. Azonban ez az osztály alárulta a népet, az or­szágot. A magyar nép azonban mindig hű marad az eszmékhez. A Tanácsköztársaság valósította meg először a gyárak, a bányák, a bankok államosítását, a terme­lőeszközök tulajdonbavételét és biztosította az állampolgároknak a jogok gyakorlását. Megoldotta a nemzetiségi kérdést. így vált ebben a történelmi időben a párt vezette munkásosztály 1848 igazi örökösévé, szellemének hordozójává”. 1 070 március 15-én 1Í7 I U.Petőfi Sándor Dicsértessék a nép neve című költeményével köszöntötte már­cius idusát. — Republicans vagyok, lel- kestül, testestül az voltam mióta eszmélek, az leszek végső lehele­temig. Ez adta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoz­tam, s ez adja most férfikezembe az önbecsülés pálmáját. Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvö­zöllek, ki imádkoztam és küzdöt­tem éretted, üdvözöllek oly ma­gas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet. E lapszámban olvashattuk Le- onyid Pervomajszkij szovjet költő versét Radó György fordí­tásában Petőfi Sándorhoz cim- mel. A szovjet költő részt vett az 1944-45-ös felszabadítási har­cokban. Szétlőtt, sötét házak. Nem én akartam. És nem te dúltad nálunk szét a kertet, de háború van. Toliam mellett kardom, így jöttem országodba. Jönnöm kellett. "J március 15-én-L XJ I *_) • számolt be a So­mogyi Néplap arról, hogy föl­avatták Noszlopy Gáspár szobrát Kaposváron a közgazdasági szakközépiskola udvarában. Ve­zércikkében a politizáló ifjúság­ról ezt írta: „Kilencedszer ünnepük az idén fiataljaink a forradalmi ifjú­sági napokon a három tavaszt. Napjaink ifjú forradalmárai em­lékeznek 1848 hőseire, akik a ha­ladásért, az önálló nemzeti létért küzdöttek, köszöntik 1919 har­cosait, az első magyar proletár- diktatúrát. 1945 április 4-e leg­nagyobb ünnepünk. Kiinduló­pontja annak a folyamatnak, amely minden eddigi forradalom célját egyesíti.” A Somogyi Hírlapban M. D. azon meditál, mit várunk az ifjú­ságtól? „Szocialista társadalmunk épí­tését, a hétköznapok nem mindig látványos, nem mindig könnyű feladatának megoldását. Ez idő szerint például a felszabadulási és kongresszusi munkaverseny­ben, szakmai vetélkedőkön, pá­lyázatokon, társadalmi munka­akciókban való részvételüket.” "1 QQfYban Márciusi -L u O V7 irigység címmel közölt vezércikket a Somogyi Néplap. „Irigyelljük őket, mert nem lehettünk ott velük a Pilvaxban, nem szórhattuk a 12 pontot tar­talmazó röpcédulákat, nem ci­pelhettük Táncsicsot a vállun- kon, később nem korteskedhet­tünk Petőfi mellett a szabadszál­lási képviselőválasztáson, nem verekedhettünk Vasvári oldalán az Alföldön. Legyünk hát irigyek ezekre a fiatalemberekre. Nem a tehetségtelen, tunya emberek ki­csinyességével, hanem a nagy­ságra, a talentumra felnézni tudó hazafi áldozatával és csodálatá­val.” Q Q Emlékezetes nap XÍ70U címmel emlékezett meg a Somogyi Hírlap március 15-ről. , — Ma már tudjuk, hogy bár megszabadultunk a nyomor rab­ságától, nem könnyű a gazdasági kényszer, a történelmileg kiala­kult körülmények béklyóitól is megszabadulni. 1990 március idusa előtt utol­jára ült össze az 1985-ben meg­választott Országgyűlés. Németh Miklós miniszeterelnök beszédét Csendes forradalom Magyaror­szágon címmel közölte a Somo­gyi Néplap. „A parlament, a kormány, a pártok és társadalmi mozgalmak együttműködése tette lehetővé, hogy Magyarországon egy csen­des forradalom menjen végbe. A nép most szabad választáson döntheti el, hogy milyen tarta­lommal tölti meg azt. A nép szu­verén, minden politikai erő szá­mára megfellebezhetetlen dön­tése zárja le a békés átmenet első szakaszát.” H. B. Ünneplő történelem Huszonhét éve áll a kated­rán Pellion Jenő, a kapos­vári Táncsics gimnázium ta­nára. Jó okunk van tehát fel­tenni a kérdést, hogy Már­cius 15, a naptárban piros betűvel jegyzett nemzeti ün­nep miről üzen. — Jellemző a magyar nép történetére az ünnep helye is, módja is. Mert ahány korszak volt, mindegyik másféle meg­közelítésben hozta elő. És ez most is így van. Mert megint „többféle” megemlékezés lesz... A kiegyezés után nem volt ünnep Március 15-e, Fe­renc József hallani sem akart róla, mégis emlékeztek rá. Ki­találtak egy kölcsönösen „el­fogadható dátumot, április 11-ét, s ez az egész dualista korszakban érvényes volt. Mert V. Ferdinánd ezen a na­pon szentesítette a törvénye­ket. 1948 után sem tudtak mit „csinálni” vele. Hiszen ott volt a „függetlenség”, de azt az oroszok verték le. Ebben az ünnepben benne van hősies­ségünk és tragikumunk is. Sajnos külpolitikailag is. Hi­szen az angol Palmerston a sa­ját szemszögéből mondta ké­sőbb, hogy végezzenek ve­lünk mihamarabb, mert a le­gyengült, de független Auszt­ria és Magyarország között szabad lett volna az oroszok útja. Ezért a cár „ugrott” az angol „ugratásra”, mert ami­lyen abszolutisztikus volt, olyan rövidlátó is. Az uralko­dóház csak hálás lehetett az angoloknak... Vagyis: egy polgári társadalom önérdekű álláspontja, a polgári forrada­lom ellenében. Bonyolult a képlet, amelyből szinte kö­vetkezik, hogy minden kor­szak igyekszik kisajátítani magának. Nekem, a történe­lemtanárnak, egy óriási kísér­letet jelent, a legnagyobbat 1541 óta, hogy függetlenek legyünk. Hatalmas, heroikus kísérlet volt. — S ezt miként viseli „ün­neplőben” a történelemta­nár? — Jómagam belül ünnepel­tem sokszor, másként, mint ahogy a hivatalos rendezvény szólt. A katedráról sem látom másként: szeretem erről a nagy történelmi eseményről meggyőzni a diákokat. Hang­Pellion Jenő: A történelmet az emberek csinálják FOTÓ: TÖRÖK ANETT súlyozom: meggyőzni, és nem rájuk tukmálni a véleménye­met, hogy ők is lássák, ez a heroikus erőfeszítés nemzeti egységben fogant! Mert pél­dául rendre összekeverik negyvennyolcat és negyvenki­lencet. 1848 márciusában for­radalom volt, — hangsúlyo­zom — a bosszú szándéka nélkül, a vértelenség igényé­vel! — mint ez a márciusi eszmékből, a tizenkét pontból, majd az áprilisi törvényekből fakadt. A szabadságharcot vi­szont ránk kényszerítették! Mondhatnám úgy is, Kossuth elkeseredésében „csinálta”. Ez viszont kényszerűen meg­osztotta a nemezetet, mert például a tisztikar nagy része nem értett egyet az elszaka­dással, hiszen a nemzetközi körülmények is abszolút ked­vezőtlenek voltak. Ilyen érte­lemben tehát más „március” üzenete... — Ez az ünnepi üzenet mennyire ragadja meg a mai ifjúságot? — Attól is függ, milyen eredményes a nevelésünk, mennyien mennek el és mi­lyen ünnepélyre, megemléke­zésre. Mi a Táncsicsban olyan megemlékezést tartunk, me­lyen nem kötelező a részvétel, a diákok mégis mindig szép számmal megjelennek. — S a márciusi ifjak „tab­lóképén” találnak példaké­pet? — Őszintén szólva, nem tapasztaltam ilyent. Lehet, hogy kiválasztanak egy-egy megragadó személyiséget, de nem mondják. Közrejátszik ebben az is, hogy milyen vi­lágban élünk. Engem például Vasvári Pál a történelemtanár és szabadcsapat-szervező pél­dája ragad meg.' Erdélyben harcolt és román felkelők gyilkolták meg. Tipikusan jellemző pálya és sors, nem? A mai valóság vi­szont rendkívül rideg, másra kényszerít. Gondjaik vannak a tanulóknak pályaválasztáskor: felveszik, nem veszik..Ha nem, akkor hol fog dolgozni? Ha felveszik és végez, akkor ismét a kérdés: hol fog dol­gozni? Ezzel számolnunk kell. — És mivel számol a tör­ténelemtanár a pályája so­rán? — Például azzal, hogy a történelmet úgy tanítom, s eb­ben a tankönyvek egyes, vál­tozó kitételei nem különöseb­ben érdekelnek, ahogy Ránki professzor tanította annak idején, a debreceni egyete­men. Az „alappontok” ugyanis nem változtak meg. Mert igaz, hogy az egyetem­nek nem az a fő feladata, hogy az emberbe belesulykoljon egy bizonyos tudást, hiszen ezt a szakirodalommal bővít­heti azután is, mint ahogy én is teszem, hanem az, hogy szemléletet adjon. Én úgy ér­zem, hogy akkor, ott ezt meg­kaptam. — Akkor e „muníció” bir­tokában, hogyan kell jól ün­nepelni? — Bátran vállalva azt, hogy ne csak az értelemre, hanem az érzelmekre is hassunk! Kossuth például sok esetben az érzelmekre apellált és ezzel volt sikere. A toborzó köruta­kon például. Most az lenne a jó, ha erre az iskolán belül tö­rekednénk következetesen. Természetesen úgy, hogy ér­zékeltessük: ők is emberek voltak, Kossuth is, Petőfi is, Széchenyi is, erényeikkel és gyarlóságaikkal együtt. Mert a történelmet nem istenek csi­nálják, hanem emberek. Tröszt Tibor Érzelem­változatok Mit jelent az ön számára már­cius 15-e? -— ezzel a kérdéssel állítottunk meg embereket (fő­leg fiatalokat) Kaposváron. íme a válaszaik. Horváth Miklós, tanár: — Vegyes érzelmekkel élem meg. Végre méltán megünne­pelhetjük, mivel munkaszüneti nap lett. Kicsit kicsavartnak ér­zem, nem egészen arra emléke­zünk, ami volt, sok a belema- gyarázás. A félremagyarázások miatt önös politikai érdekeknek rendelik alá a nemes nemzeti érzést. 1948. március 15-én nemzeti összefogás volt, ma pedig a nemzetiségek között fe­szültség van. Ezeket a kapcso­latokat rendezni kellene, s tiszta gondolatokkal kellene megem­lékezni az ünnepről. Acs András, tanuló: — Az ifjúsági fúvószenekar tagjaként sokat szerepelek már­cius 15-én. Ez az ünnep jelenti a legnagyobb összetartó erőt a nemzeten belül. Balogh Tamás, Kocka Gá­bor, Szigeti Richárt 10 éves gyerekek: — Anyák napja? Nőnap? Felszabadulás napja? Forrada­lom? Nemzeti ünnep! Berke Csaba, tanuló: — Magyarország polgári forradalma. Értékelem törté­nelmi jelentőségét, de szemé­lyes kötődésem nincs az ün­nephez. Olyan, mint minden nemzeti ünnep. Bellái Orsolya, Kovács Kor­nél, tanulók: — A világ változása miatt a fiatalok nem épp élik meg az ünnepet, mint az idősebb kor­osztály. A fiatalságot be kellene vonni az ünneplésre, például el­játszani a forradalom esemé­nyeit, így újra élhetnénk azo­kat. Takácsné Magyar Margit: — Március 15-e a legna­gyobb nemzeti ünnepünk. Min­den magyar ember kötelessége megemlékezni róla, bár régen nem ünnepeltük. Sohasem mu­lasztom el a Petőfi vagy a Kos­suth téri ünnepélyt. Nagyon szerettem volna ezen a napon élni. Szita Károly, polgármester: — Nem elég csak megfo­galmazni a célokat és azt mon­dogatni, hogy mit szeretnénk csinálni és mit szeretnénk el­érni. Tettekre lenne szükség. Szolnoki Szilvia Szász Andrea Az író kizárólag író akar lenni Disney, mint keresztnév Az angliai Grantham város­kában élő Tina és Stuart Ab­bott nagy-nagy tisztelője Walt Disney-nek, ezért nem­régiben született leányuk életében is döntő szerepet játszik a rajzfilmkirály. Azt mesélik, hogy a gyerek fo­gantatása a Pinocchio című film 24. megtekintésének idejére esett — nyilván már ők is unták —, a szülési fáj­dalmak a Dzsungel Könyve alatt jelentkeztek, mire a papa egy mikiegeres telefo­non értesítette a kórházat. A pici szobáját mikiegeres ta­péta díszíti, ágyhuzatán Do­nald kacsa virít, csakúgy, mint a pici pelenkáin. És a legfontosabb: a kislány a ke- resztségben a Disney nevet kapta. Március 15-e küszöbén az írók mindig számot vetnek. Napjainkban a legtöbben ta­lán éppen arról, miről is kel­lene számot vetniük? — Ha végigtekintünk a törté­nelmen, egyértelművé válik, hogy forradalom idején, forra­dalmi helyzetben az irodalom képviselői a változás elősegítői voltak, vagy legalábbis a támoga­tók táborába tartoztak — mondta dr. Czine Mihály irodalomtörté­nészt. 1848 márciusában Petőfi nemcsak verseket írt, hanem fegyvert is fogott. Általában el­mondható, hogy óriási várakozás előzte meg minden cselekedetü­ket. Hiszen a cél a független Ma­gyarország megteremtése volt. A forradalom elbukott, de a fellán­golás nem múlt el, s áthúzódott a XX. század elejére is. 1918-ban is egy független, demokratikus Magyarország és az Európához való felzárkózás késztette az író­kat a cselekvésre. Móricz járta a falvakat, Babits a katedrán szó­nokolt, Krúdy haditudósításokat írt. Mindez annak volt köszön­hető, hogy a forradalmárok és az irodalmárok szándéka találko­zott. 1945 a megújulást hozta, sok, akkor fiatal író reményekkel telve nézett a jövőbe. Ez magya­rázza a 40-es évek végén keletke­zett művek optimista hangulatát. Aztán hamar ráébredtek a költők, hogy a szép álom megvalósítása nem könnyű. Az 50-es évek „eszmélői" már e felismerésüket vetették papírra. 1956-ban ismét számos író csatlakozott a forrada­lomhoz, hiszen a cél megint a függetlenség kivívása volt, Euró­pához szerettünk volna csatla­kozni. Ezzel sokan egyetértettek. Nyíltan már csak 1989-90-ben teríthették ki kártyáikat az írók. Ekkor a 48-as, 56-os eszmélés gondolatai újra időszerűvé vál­tak. — Most mintha alább ha­gyott volna a lelkesedésük. Azok, akik eddig nyíltan politi­záltak, visszatértek az íróasztal mellé... — A visszahúzódás egyik oka, hogy módosultak azok az iro­dalmi eszmék, amelyeket már Petőfi úgy fogalmazott meg: „A néppel tűzön-vizén át". Az író ma már elsősorban — kizárólag — író akar lenni. Ez a folyamat Nyugaton már lejátszódott, Ma­gyarországon még csak most kezdődik. — Ez mivel magyarázható? — Nálunk hosszú évekig hiá­nyoztak a jó politikai jelszavak, sokszor az íróknak kellett ezeket megfogalmazniuk. A rendszer- váltást követően ez aztán fokoza­tosan veszített a jelentőségéből, az irodalom és a politika külön­vált. Az egyik út, amit a magyar írók zöme választott, nem szólni bele közvetlenül a politikába. ír­nak maguknak, egymásnak, no és azoknak, akik hajlandók meg­venni, elolvasni a műveiket. A másik út, hogy mindez lelkesítő- leg hasson az írókra, egyenlőre még várat magára. Reményeim szerint előbb-utóbb a történelmi vágyak, a tények valósággal való szembesítése, az erkölcs kedvező irányú átalakítása, és a nemzet­tudat erősítése — ami mindig is az író emberek egyik legfonto­sabb feladata volt — ismét sze­repet kap. — Ha meg kellene megfo­galmaznia a mai „csend” okát, mit mondana? — Van, aki úgy látja, a poli­tika vélhetően kedvező irányba viszi az országot. Van, aki azt gondolja, megkezdődött a politi­kai útkeresés, ha nem is alakult még ki a jövőkép. S van persze olyan író is, aki „csupán” önma­gát kívánja kifejezni, a nyelvre összpontosít. Nincs forradalmi helyzet, az írókat — belátásuk szerint — teszik a dolgukat. — Március 15-e sem a „régi”? — De igen! Ez az a nap, ami­kor a világ magyarjai együtt ün­nepelnek, függetlenül attól, hogy mely országban élnek. Ennek az ünnepnek még ma hatalmas ösz- szefogó, összetartó ereje van, amely nem függ az írók viselke­désétől. Ez az ünnepünk éppen ezért olyan csodálatos, annyira nemzeti. Szalóky Eszter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom