Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-02 / 28. szám

1995. február 2., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK 13 Új lámpások születnek Elő hagyományok Miklósiban - Fiatalok a faluért „Olyan volt, mint egy álom” Gyümölcsízű sör és tintahal Miklósi élteti a múltját. S az évszázadok örökségének megőrzéséért — úgy tűnik — a fiatalok tesznek a legtöbbet a valamikori németajkú tele­pülésen. Hogy is fogalmazott Pásztler Erika, az ifjúsági egyesület vezetője? „Azzal a céllal alakultunk, hogy feltár­juk, közreadjuk és ápoljuk a falu hagyományait.” Jó hírt hallani arról, hogy a fiatalok fontosnak tartják az ősi kincs megmentését. Azokat a kulturális értékeket, amelyek ükanyáink és szépanyáink éle­tében talán nem voltak oly meghatározóak, mint most. Amikor az eredeti népviselet­ből egyre kevesebb marad, az adatközlők kihalnak, s már az autentikus folklóranyag is csak videóról nézhető... Miklósi azonban sokáig akarja éltetni szellemi és tárgyi néprajzát. Kazettára veszik az fees beszédet, szapora kezek jegyzik a visszaemlékezéseket, a népdalszövegeket, a kottát. Eddig a faluban működő egy­kori sváb népdalkor ruháit öl­tötték magukra a fiatalok egy-egy rendezvényen. Most újakat varratnak, ezzel is őrizve eleik öltözési szokásait. A hagyományápolás mellett a faluban élők művelődési, szó­rakozási igényeit is szem előtt tartja az 1991 augusztusában alakult egyesület. Tagjai amo­lyan szervező, koordináló fel­adatra vállalkoztak, s azt sze­retnék, ha színesedne hazai és külhoni kulturális kapcsolata­iknak palettája. Jelenleg harmincán vesznek részt az egyesület munkájában, rendezvényein. Az önkor­mányzat — gondos gazdaként — kialakított egy ifjúsági klub­Az elmúlt évek hagyományai­hoz hűen az idén is megrende­zik a diákírók és diákköltők or­szágos találkozóját a tavaszi szünetben Sárváron. A helyi Tinódi Gimnázium, a városi polgármesteri hivatal, valamint az írók Szakszervezete ebből az helyiséget. Hétvégenként itt ta­lálkoznak Miklósi fiataljai. A napi események mellett arról is szó esik, mivel lehetne felrázni a falu népét. Ötletben — sze­rencsére — nincs hiány! Az egyik program még le sem zaj­lott, közben már a másik kör­vonalazódik gondolatban. Ezekben a napokban a szomba­ton tartandó sváb bál előkészü­letei folynak. Ez már hagyo­mánynak számít Miklósiban, hiszen évről évre február első hetében rendezik. Az egyesület táncosain kívül a nágocsi isko­lásoknak is tapsolhat majd a közönség. Májusban anyák napjára ké­szülnek, júniusban pedig a bú­csúra. Ilyenkor egész napos ve­télkedőket, játékokat kínálnak a falu aprajának és nagyjának. A kavalkádot bál zárja. Mint ahogy a szeptemberi szüreti mulatságokat is. A karácsonyi ünnepkör szintén jelentős ese­mény Miklósiban. A nyugdíja­sokkal együtt ünnepelnek; a legkisebbek betlehemmel járják a házakat. Kevés pénzből látványosat produkálni — elég nehéz vál­lalkozás. A miklósi fiatalok mégsem vesztik kedvüket. Rendezvényeikhez az önkor­mányzattól kapnak anyagi tá­mogatást, s különféle alapítvá­nyokhoz, szövetségekhez jut­tatják el pályázataikat némi pénz reményében. A focipálya megépítéséhez is1 pályázaton nyert pénzzel járul­tak hozzá. Most egy játszótér kialakítása van folyamatban. Példaértékű ennek a marok­nyi csoportnak a tenniakarása. A faluért, a falu lakóiért. Új lámpások születnek... Lőrincz Sándor aiKaiomDoi paiyazatot mraet az ország valamennyi középisko­lása részére vers, próza és iro­dalmi tanulmány kategóriában. A pályázatokat február 20-ig az írók Szakszervezete címére — 1068 Budapest, Városligeti fa­sor 38.— lehet elküldeni. A közelmúltban érkezett visz- sza a brüsszeli diákszínház fesztiválról a kaposvári taní­tóképző főiskola két harma­déves hallgatója. Felejthetet­len, élményekben gazdag út- jukról kaptuk ezt a néhány soros beszámolót. Szeptemberben vettünk részt Kaposváron Roger Deldime drámapedagógiai tanfolyamán. Boldogan majszoltuk a brüs­szeli ajándék csokoládét, és kí­váncsian hallgattuk egyetemé­ről, a Brüsszeli Szabadegye­temről szóló ismertetést. Nem is gondoltuk, hogy néhány hó­nap múltán ott fogunk tanulni... Olyan volt, mint egy álom, de valóra vált. Deldime tanár úr meghívó levelére utaztunk ki Brüsszelbe a diákszínház fesz­tiválra. Röpke 28 órás buszozás után „frissen és üdén” szálltunk ki Európa fővárosában, ahol hamarosan otthonra leltünk a belvárosban, Denise Yerlain édesanyjánál. Másnap már ma­rokkói, francia és belga diá­kokkal együtt figyeltük a reg­geltől estig tartó végtelen szín­padi bemutatót. Az előadások után tanfolyamon került sor a látottak francia nyelvű elemzé­sére. Gyakran zúgott a fejünk a sok francia szótól, de a harma­dik naptól kezdve már érthető volt minden. Néhányszor ebédre vagy vacsorára is meg­hívott bennünket Deldime és Lucke tanár úr. Étteremben is voltunk, ahol megkóstolhattuk a tenger gyümölcseit; a fekete kagylót, a rákot és a tintahalat. Természetesen néhány külön­leges belga sörrel öblítettük le. Még gyümölcsízű söröket is ta­láltunk. Minden étkezéskor — jó belga szokás szerint — egy adag sült krumplit is esznek. A belga tengerpartra Osten- déba és Bruge-be, észak Velen­céjébe is elvittek bennünket. Legjobban Brüsszellel ismer­kedtünk meg ez alatt a két hét alatt. A brüsszeli csipke székhe­lyén a főtér épületeinek kőcsip­kéi a legszebbek, és a város­háza körüli középkori utcák hangulata is feledhetetlen. A „manequin pisse” bájos figu­rája mellett Európa legrégibb bábszínházát is megnézhettük. A főiskolánkkal együttmű­ködő Charles Buls Tanítókép­zőbe is ellátogattunk és a gya­korlóiskolában több francia órán hospitáltunk, mivel a fran­cia és a flamand a kötelező „anyanyelv” Brüsszelben, a belga franchophonia központ­jában. Szeretettel gondolunk ven­déglátóinkra, Roger Del- dime-re, Jean Lucke tanár úrra és Yvette Yerlain asszonyra, aki szállást adott nekünk, és nagyon várjuk a szeptembert, hogy ismét eljöjjenek hozzánk drámapedagógiai tanfolyamot tartani. Kovács Tímea Mátyás Bea Legsikeresebb mozifilmek A Hollywood Reporter — az egyik legjelentősebb amerikai szaklap — az 1994-es bevételi eredmények alapján elkészí­tette a tavalyi év legsikeresebb mozifilmjeinek listáját. Esze­rint a legnagyobb bevételt Az oroszlánkirály hozta (300,4 millió dollár), 2. a Forrest Gump (298,5), 3. a True Lies (Két tűz között) (146,3), 4. a The Santa Clause (137,8), 5. a The Flinstones (130,6 millió dollár), 6. a Végveszélyben (121,8), 7. a Féktelenül (121,3), 8. a The Mask (118,8), 9. a Ma­verick (101,6), 10. pedig az In­terjú a vámpírral (100,7 millió dollár). A negyedik, a nyolca­dik és a tizedik film kivételével valamennyi filmet bemutatták már hazánkban. Gilby Clarke lázadása Egyre aggasztóbb hírek érkez­nek a Guns'N’Roses háza tájá­ról. A zenekari tagok hónapok óta nem beszélnek egymással — írja a Popcorn —, gilby Clarke szólólemezt adott ki, Slash saját lemeze megjelente­tésére készül, míg Axl Rose a „barátaival” — valahol — új Guns'N'Roses-dalokat ír. In­formációkat sem a zenekar me­nedzsmentje, sem a tagok nem adnak. Gilby Clarke-et Axl állí­tólag már ki is rúgta a zenekar­ból. Sztárok önmagukról és másokról Az ágyjelenetektől undorodom. Azt sem akarom tudni, hogyan fest, amikor Bruce-szal szeret­kezünk! — Demi Moore (Bruce Willis felesége) A hírnévnek — mondják na­gyon sok előnye van. Ideje volna, ha valaki legalább egyetmondana. — Wimona Ryder Kedvelem Prince-t, mert azon kevés kollégák egyike, akik felnéznek rám. Mert ő még nálam is alacsonyabb... — Mick Jagger A Grunge feltalálói Egy melankolikus hangulatú rockballadával, a Black Hole Sunnal igazi nagy slágert mondhat magáénak a Sound- garden csapata. Seattle-ben so­kan pályáznak a grunge kitaló- lói, feltalálói címre. A divathul­lám tetőzésével igyekszik min­denki legendát csinálni a múlt­ból, de valójában ezekre az üz­leti szlogenekre leginkább a Soundgarden szolgált rá, mivel a Mudhoney társaságában ők játszották először ezt a stílust. A zenekar története még 1984-re nyúlik vissza, amikor Kim Thayil és a zenekar ko­rábbi basszusgitárosa, Yama­moto Seattle-be tette át a szék­helyét Chicagóból, kmert itt érezték egy új zenei mozgoló­dás csíráit. A soundgarden első CD-je Badmotorfmger címmel 1989-ben jelent meg, s azóta a zenekar a grunge-rock egyik reprezentánsának számít. Híres emberek békülése Pokoli év volt — mondta 1994-ről Melanie Griffith, amint kéz a kézben megjelent az egyik floridai Disney étte­rem megnyitásán hites férjurá­val. Don Johnson állítólag örökre búcsút mondott az alko­holnak és ezután majd csak szebb évek következhetnek, bi­zakodik a sok hullámvölgyet megért házaspár. Teljes kibékü­léssel indult az idei év a Doug­las házaspárnál is. Michael Do­uglas, a szex-mániájáról majd­hogynem a tehetségénél is is­mertebb ötvenéves filmsztár ismét visszatért feleségéhez. A kibékülés olyan jól sikerült, hogy a harmincnyolc éves fele­ség júniusra már gyermeket vár. ÁRENGEDMÉNYES AKCIÓ 1995. február 15-ig forgalomba helyezett autókra, melyhez kamatmentes kölcsönt is igénybe vehet- Astra: -75 000 Ft- Astra, 4 ajtós: -3-4%- Corsa: -50 000 Ft- Vectra: -100 000 Ft, ha Ön február 15-ig megrendeli. Az árengedménnyel egyidejűleg a flottaked­vezmény is igénybe vehető.- Opel Omega 2.0i, 16 V, szürke metéli bemutató autó árengedménnyel eladó Kereskedőink várják Önt. Opel e Molnár Kaposvár, Füredi u. 153. (70719) Kinek az angyala? Banda Zoltán rejtvényrovata azA-GElectronik Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával A január 19-én közölt film­rejtvényünk helyes megol­dása: Silverado. A sorsolás alkalmával ezen a héten Manduk Szilvia kaposvári olvasónknak kedvezett a szerencse. Gratulálunk a nyertesnek! Igazán rokonszenves és vonzó a fotómellékletünkön látható színésznő, akihez mai évfordu­lós talányunk megfejtése kap­csolódik. Bűvölő tekintetével, homlokába hulló szőke fürtjeivel és fogkrém-reklám mosolyával már a 70-es években rabul ejtette a tévénézőket egy filmsorozat szereplőjeként. Manapság keve­set hallani róla, rejtvényünkből viszont kiderül, hogy a magyar nézők „kinek az angyalaként” ismerték meg annak idején az amerikai szőkeséget. „Evgyű- rűs” kérdéseink közt további is­mert személyiséget köszönthe­tünk születésnapjuk kapcsán. 1. Vajon ki lehet a bevezető­ben ismertetett és bemutatott színésznő, aki a mai napon ün­nepli 48. születésnapját? B/ Barbara Sukowa Cl Farrah Fawcett S/ Virginia Madsen 2. Tegnap) múlt 30 éves Step­hanie, aki a 80-as évek közepén egy-két slágerével a toplistákon is szerepelt. Ki ő valójában? R/ az angol királyi balett bale­rinája H/ monacói hercegnő U/ karatefilmek női sztáija 3. A ma 53 éves Graham Nash melyik együttest alapította? (Ké­sőbb csatlakozott a Crosby, Stills, Nash and Young kvartett­hez.) E/ Herman’s Hermits A/ Hollies 0/ Nashville Teens 4. Vincent Furnier néven szü­letett 1948. február 2-án egy amerikai rockzenész. Milyen néven vált ismertté a metalvi- lágban? R/ Alice Cooper D/ Bruce Dickinson T/ Billy Idol 5. Ma ünnepli 40. születésnap­ját Nagy Anikó színésznő. Me­lyik társulatnál játszott a Rock Színházhoz történt átigazolását megelőzően? 1/ Katona József Színház 0/ Vígszínház L/ Csiky Gergely Színház 6. Február 4-én lesz 48 éves Késmárky Marika, aki Edina Pop néven Németországban fu­tott be igazán. Melyik diszkóe­gyüttesben énekelt? 1/ Dsinghis Khan C/ Eruption N/ Shcoking Blue 7. Bobby Brown vasárnap tölti be 26. életévét. Az amerikai énekes egyébként 1992-ben kö­tött házasságot Whitney Hous­tonnal. Melyik együttest alapí­totta anno a bostoni születésű Bobby? S/ New Model Army K/ Icehouse El New Edition Megfejtéseket február 13-ig fogadunk el, eredményt pedig 16-án hirdetünk. Cindy Crawford nj szerepekben. A modell szakmában töltött tízéves pályafutása során több mint négyszáz magazin címoldalán jelent meg, s ő az MTV popirányzatokat be­mutató House of Style című műsorának a háziasszonya. Cindy a világ legismertebb emberei közé tartozik, s most ezt a „tulajdonságát” használta ki a Pepsi cég, amely az új reklámkam­pányának egyik főszereplőjéül választotta a szépséges hölgyet. Diákírók és diákköltők

Next

/
Oldalképek
Tartalom