Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 4. szám

1995. január 5., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Repülő hollandi vitorlás-világbajnokság Egy fél évszázad a kockás tábla mellett Továbbra is az élen Továbbra is fantasztikusan szerepel a Majthényi Sza­bolcs, Domokos András kettős a repülő hollandi vitorlás-vi­lágbajnokságon Ausztráliá­ban, Adelaide-ban. A negye­dik futamban rögtön az élre állt a magyar páros, és maga­biztos versenyzéssel nyertek az ausztrál McCrossin, Cook egység előtt. (A VB-n 36 egy­ség verseng egymással.) — Majthényiék most igazán kihasználhatják helyzetüket; nagyon jó esélyük van az aranyra — mondta Jim Blake, a verseny egyik szervezője. A magyarok mögött az ausztrálok következnek, a harmadik pedig az amerikai David Fagan vezette egység. Már túl vagyunk a világbaj­nokság felén, s eddig Majthé­nyiék nevétől hangos a VB: az első két futamban „csak” har­madikak lettek, a harmadikat éh a negyediket viszont bizto­san nyerték a hazaiak párosa, McCrossin és Cook előtt. Hogy a visszalévő három fu­tam mit hoz, az egyelőre rej­tély; mindenesetre mi már most kalapot emelünk a két sportember fantasztikus telje­sítménye előtt. A Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet két kiválósága már tavaly is letette a névje­gyét, amikor a Fertő-tavon rendezett Európa-bajnoksá- gon negyedikek lettek. Most minden jel arra vall, hogy ezt szeretnék (alaposan) túlszár­nyalni. Kíváncsian várjuk az Ausztráliából érkező új híre­ket! (Fenyő) A sakk mindenre megtanít A mester két egykori tanítványával, Illés Attilával és Vértes Sándorral Granada-Dakar autós-motoros rali Vatanen vezet A Granada-Dakar au­tós-motoros rali mezőnye a 3. versenynapon az Er Rachi- dia-Ouarzazate közötti 576 ki­lométeres távot teljesítette. A harmadik szakasz után az autósoknál a finnek veterán versenyzője, Ari Vatanen (Cit­roen) vette át a vezetést. A motorosoknál az osztrák He­inz Kinigadner (KTM) volt a leggyorsabb, így megőrizte első helyét az összetett ver­senyben. Eredmények. A motorosok összetett ver­senyének állása: 1. Heinz Ki­nigadner (osztrák) KTM 10,20:57 óra, 2. Jordi Arca- rons (spanyol) Cagiva 10 perc hátrány, 3. Thierry Magnaldi (francia) Yamaha 15:09 perc hátrány. Autósok: összetett verse­nyének állása: 1. Vatanen, Pi­card (finn, francia) Citroen 9,05:22 óra, 2. Lartigue, Perin (francia) Citroen 7:06 perc hátrány, 3. Salonen, Gallag­her (finn, brit) Citroen 8:03 perc hátrány. A FRANCIA NEMZETI LIGÁBAN a Nizza-Nantes labda­rúgó-mérkőzésen Patrice Loko (Nantes) párharca a labdáért Jean Philipe Maltioval (Nizza) FEB-Reuters „A sakkozást nagyon kell szeretni, mert ez a szeretet még jobb eredményekhez segít, a jobb eredmények pedig növelik a sportág iránti szenvedélyt, amely újabb sikerekhez vezet”. íme egy ember hitvallása kedvenc sportjáról, amelyben szinte egy élet munkássága is benne van. Illosvay István len­gyeltóti nyugdíjastól valók e gondolatok, aki több mint egy fél évszázada hódol kedvenc „játékának”. E hódolat jórészt Somogybán történt. így tekint vissza az elmúlt évtizedekre. — Diósgyőrben ismerked­tem meg és kötöttem egy életre szóló barátságot a fe­hér-fekete bábukkal. Ott dr. Szily József nemzetközi mes­ter avatott be a sportág rejtel­meibe. A sakk rövidesen a szevedélyemmé vált, és ami­kor 1952-ben a világbajnok Botvinnik 24 táblás szimultán­ján döntetlent értem el ellene, tudtam, hogy e sport most már végig kíséri egész életemet. Abban az évben immár első osztályú minősítéssel a zse­bemben kerültem Lengyeltó­tiba, ahol ma is élek. Akkoriban Csordás Józsi bácsi és Kiss Antal voltak szinte állandó já­tékpartnereim. Időközben ka­tonáskodtam, és a seregben is nyertem bajnokságot, majd a fővárosba az MTK-hoz hívtak sakkozni. A sorsom úgy ala­kult, hogy visszatértem Len­gyeltótiba, ahol hozzáláttam a sakkcsapat megszervezésé­hez. Játszottam és oktattam, negyedik helyen végeztem a megyei bajnokságban és több egyéni verseny győztese let­tem. Időközben előbb Balaton- fenyvesre, majd Balatonbog- lárra vetett a sors, mindkét he­lyen az első teendőim közé tar­tozott a sportág népszerűsí­tése. És hogy még jobban el­mélyülhessek e munkában, versenyvezetői és az edzői vizsgát tettem. A fiatalokat is oktattam elég, ha csak a több­szörös megyei bajnok dr. Illés Attila nevét említem, ő szintén az én irányításommal kezdte a sakkozást. Egy második he­lyezés a Medosz országos versenyén, azért volt nagy él­mény nekem, mert szicíliai körutazás volt a jutalom. Én mindenhova elmentem, ahol a sakksport segítését kér­ték tőlem. A hetvenes évek kö­zepén előbb Sófokon, majd később Marcaliban a járási szövetség elnökévé választot­tak, Bogláron első osztályú csapatot szerveztem, Tótiban pedig — ahol ugyancsak oktat­tam — neves sakkozókkal ren­deztem szimultánokat. Lakóhe­lyemen Gáspártól, Kecskemé­tiig, Molnártól a három Horvá- ton át Némethig és Roflicsig többek a megmondhatói, hogy miként is kerültek kapcsolatba a kockás táblákkal. 1985-ben beválasztottak a megyei szakszövetségbe és hét évig munkálkodtam a fiata­lok körében. A sakkszereteté- ről közismert és haláláig fárad­hatatlan fonyódi Bata Lőrinccel jártuk a megyét, sok versenyt izgultunk együtt végig. Mun­kásságomat többször is elis­merték, ezt sportkitüntetéseim igazolják. De nem ezért csinál­tam. Az én mindennapjaimhoz egyre inkább éppen úgy hozzá tartozott a sakk, mint az étke­zés. Ez vált szellemi táplálé­kommá. Bújtam a szakirodal­mat, régtől fogva több hazai nagymesterrel tartok ma is kapcsolatot. Jelenleg sem létezhetek sakk nélkül. Kétezertíz Élő pontszámommal vendéggént a fonyódiak első táblása vagyok. Fél évszázad elteltével mind gyakrabban tekint vissza az ember. Nekem is eszembe jut­nak az elmúlt szép évek. A fe­leségem — aki sportszerűen tűrte és tűri ma is ezt a szen­vedélyemet — egyszer meg­kérdezte tőlem: mondd, miért is sakkozol? A váratlan kér­désre hirtelenjében csak annyi feleltem: tudod azért, mert a sakk mindenre megtanítja az embert. Többször nem hozta szóba és én megnyugodtam. Éreztem, hogy e rövid válasz számára is kielégítő és meg­nyugtató volt. Lejegyezte: Jutási Róbert Yeboah távozik Frankfurtból Még nem dőlt el, hogy me­lyik csapatnál folytatja tovább pályafutását Anthony Yeboah. Ismeretes, hogy a csatárt át­adólistára tette az Eintracht Frankfurt, mivel két társával, Okochával és Gaudinóval együtt nem volt hajlandó pá­lyára lépni egy bajnoki mér­kőzésen. A huszonnyolc éves ghanai játékos iránt érdeklődött a Bayern München, de a bajo­rok „csak” nyolcmillió márkát ajánlottak érte, míg a Frank­furt tízet kér. A másik „kérő” az angol Leeds United csa­pata. Yeboah el is utazott Angliába megbeszélésre, de megállapodás még nem szü­letett. itOLONIA Colonia Biztosító Rt üzletházhálózatának bővítéséhez Marcali, Nagyatád, Csurgó területére üzleti vállalkozókat keres A 4 hónapos betanulási időszak alatt havi 30 000 Ft juttatás és ingyenes szakmai képzés. Ha Ön jó tárgyalóképessége, határozott fellépése mellett a szakmai ismereteket színvonalasan elsajátítja, akkor egy biztos alapokon nyugvó, patinás cég munkatársa lehet magas jövedelemmel. Jelentkezni lehet: Palotás Tiborné s körzetigazgató g 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 2. Tel.: 93/311-400, 93/310-481 n BRAMAC pályázatot hirdet Baranya-Somogy megyei munkaterületi ÉRTÉKESÍTÉSI - SZAKTANÁCSADÓI munkakör betöltésére A jelentkezés alapfeltételei: 5-10 éves építőipari szakterületen szerzett kereskedelmi gyakorlat, tárgyalóképesség szgk. vezetői jogosítvány (szamélygépkocsi) rendszeres utazások vállalása Somogy-Baranya megyei állandó lakás A pályázók levélben küldjék meg rövid életrajzukat - a hirdetés megjelenését követő 2 héten belül - Sajni József értékesítési szaktanácsadó címére: 8000 Székesfehérvár, Sarló u. 3. 111/10. Telefon: 22/346-604 vagy 06/60/396-304 (67768) BRAMAC Kft 8200 Veszprém, Házgyári út 1. Telefon: 88/426-077 Fax: 88/427-640 MEGNYÍLT szibériai fenyő fűrészáru telepünk Palló, épületfa, komplett tető, lambéria, hajópadló, épületasztalos termékek nagy választékban, kedvező áron kapható, ill. megrendelhető. asztalos üzeme 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 56. (volt SÁÉV-telep) Tel.: 311-344/25, 311-428 (67879) A PÁPAI HÚS RT. FELHÍVÁSA SERTÉSTERMELŐKHÖZ A Pápai Hús Rt. (8500 Pápa, Kisfaludy u. 2.) a sertéstermelők segítésére kedvező feltételek mellett, termeltetési lehetőséget kínál. Várja jelentkezését mindazon termelőknek, akik egy alkalommal legalább 500 db sertés értékesítésére tudnak szerződést kötni. A részletes feltételeket személyesen, ill. telefonon tudhatják meg. KOMENDA LÁSZLÓ felvásárlási főosztályvezetőtől Tel.: 89/324-548, 89/313-585 _________________________' T ornagyőztes nagybaj omiak Győrben a Magvassy Mi­hály Sportcsarnokban rendez­ték meg a Szünidei Kupa el­nevezésű leány gyermek és mini röplabdatornát. A mini­csapatok tornáján indult az AC Nagybajom is hat másik együttes társaságában. Nagy Zoltán edző tanítványai ezúttal is remekeltek: mind a hat el­lenfelüket legyőzve szerezték meg az első helyet, meg­előzve a Győr, a Veszprém és az Almásfüzitő csapatát. Ismét Veress A tavalyi összetett bajnok Veress Róbert sikerével zárult a kaposvári sakk-villámver- seny sorozat idei nyitórendez­vénye, amelyen összesen 19-en ültek asztalhoz. A kilenc fordulós versenyt Veress jobb Bucholz-értékszámának kö­szönhetően nyerte Vass László előtt. A végeredmény: 1. Veress Róbert 6,5 pont, 2. Vass László 6,5 pont, 3. Szabó Tibor 6 pont, 4. Kele János 6 pont, 5. Ferencz Mik­lós 6 pont, 6. Dóczi Balázs 5,5 pont. Kakas uralom Siófokon Siófokon a 10. forduló mér­kőzéseivel folytatódott a vá­rosi kispályás teremlabda­rúgó-bajnokság. Eredmények: Jim Beam-Plusz 1 Interfuvar 6-2, Mól Rt II.—Tropical Team 3-5, Interbeton-Red Bulls 8- 5, Ziccer-Málta 0-3, KVV- Green FC 8-4, Twin Peaks- Interfuvar 1 —4, Balatel-Mini Coop Kft 1-6, Black Stars- DRV I. 3-3,-DRV ll.-Lavina 2- 0, Lila Kakas-Rockers 11-4. Az élcsoport állása: 1. Lila Ka­kas 20 pont, 2. Interbeton 16 pont, 3. KW 15 pont. Torma volt a befutó A „BUÉK, Siófok '95!” ren­dezvénysorozatról szóló írá­sunkban névelírás történt. A szilveszteri futóverseny győz­tese a hölgyeknél Torma An­gelika volt. Menesztették a Kijev edzőjét A Dinamo Kijev labdarúgó- csapata a csoportmérkőzések „eredményeként’ kiesett a Bajnokok Ligájából, a klubve­zetés pedig menesztette Szabó József vezetőedzőt. Az ukrán bajnokot a jövőben az eddig segédedzőként tevé­kenykedő Vlagyimir Onyis- csenko irányítja. Ötmillió dollárért játszanak Érdekes labdarúgó ese­ményt rendeznek péntektől január 13-áig Szaúd-Arábiá- ban. A torna az ország uralko­dójáról a Fahd Király Kupa el­nevezést kapta, s az öt konti­nens bajnokai vesznek részt rajta. A csapatokat két cso­portba osztották: az „A”-ban Dánia, Mexikó és Szaúd-Ará- bia veszi fel a küzdelmet, míg a „B”-csoportban Japán, Nigé­ria és Argentína szerepel. Az esemény összdíjazása ötmil­lió dollár, amelyből a bajnokok bajnoka 1,5 millió dollárt kap, a második helyezett pedig egymilliót. A bronzérmes együttes 800 ezer, a negyedik pedig 700 ezer dollár jutalmat vehet át, míg az utolsó két gárda 500 ezer dollárért me­het majd a pénztárhoz. A Fahd Király Kupa nyitómérkő­zésén Nigéria Japánnal ját­szik, a döntőt pedig január 13-án rendezik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom