Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1995. január 14., szombat Nemcsak a táj vonzotta festői képzeletét Egy életmű képei Szirmay Endre Harmónia „Most már tudom, hogy nincs mód futni tőled” jártam vad hegyeket lángoló mezőket úttalan utakon éjszaka vagy nappal zuhogó napfényben véres zivatarban mentem zsibbadt szívvel egyedül — vagy társsal hitető hitekkel lázadozó vággyal... — mégis, mindhiába... ha másképp akartam beszakadt minden út mellettem, alattam háborgó éveim árján fuldokoltam végül mégis, mindig csak hozzád jutottam... újra csak látnom kell bár görnyedt a vállam tebenned igazán magamra találtam; egység és különbség a mi harmóniánk békére lel bennünk a megbolydult világ. Zene-város Párizsban Mahler 10. szimfóniájának hangjaival hivatalosan is megnyílt Párizs legújabb nevezetessége, a „zene városa”; egy 53 ezer négyzetméteres épületegyüttes Párizs északkeleti csücskében, amely többek között egy hatalmas, modulrendszerű koncertteremből, egy zenei kávéházból, a csak nyáron átadandó zenei múzeumból és a közeli konzervatórium hallgatói számára épített kollégiumból áll. A mű pártolói - különösen Mitterrand államfő, aki személyesen is részt vett a megnyitón - azt remélik, hogy „városuk” Párizs zenei életének új központjává válik. A „zene városának” ötlete a hetvenes évek végén született meg, ám a gyakorlati kivitelezés csak 1988-ban kezdődött: a tervet besorolták a mitter- rand-i korszak nagy építkezései közé, egy sorba a Louvre rekonstrukciójával, a nagy Diadalív felépítésével, a Musée d’Orsay kialakításával. A helyszín magát kínálta: Párizs északkeleti részén ugyanis már a nyolcvanas évek közepén létrejött a „tudományok városa”, a La Viliette. Először egyébként - még 1992-ben - a zene- és táncművészetek párizsi konzervatóriuma költözött ki erre a területre... Szemfödél takarta el a festő arcát a ravatalon. A gyászolók előtt mégis megjelentek vonásai. Jellegzetes mozdulatai másíthatatlanok. Képei lebegtek előttünk, amelyekkel bennünket megajándékozott. Ru- isz György 73 évet élt. Hosszú betegsége miatt kiesett kezéből az ecset, ám nem torzót hagyott maga után, hanem a teljesség igényével alkotott festményeket, grafikákat. Talán éppen ez a titka Ruisz György művészetének. Még vázlatai is az összefoglalás igényével készültek. Nem szentelhette mindennapjait a festészetnek, de vele rokonítható pedagógiai munkássága. Tanított. A kaposvári Táncsics Mihály gimnáziumban (ahonA magyar kulturális élet nagyvonalú szponzora, a Westel Rádiótelefon Kft megállapodás írt alá. Eszerint a Westel támogatja azt a huszonegy koncertet, közük a kaposvárit is, amelyet Ko- bayashi Ken Ichiro fog vezényelni. A rendezendő ÁHZ- Westel-450 koncerteket ugyanis a budapesti Zene- akadémián s emellett hét vidéki nagyvárosban, tartják, s közöttük van Kaposvár is. Az eseményt ünnepélyes sajtófogadáson jelentette be a nan pár éve nyugdíjba vonult), és tanított a Balázs János képzőművészeti körben, amelynek alapítója volt. Fiatal tehetségek indított útnak, bízva bennük, hogy magasabbra szárnyalnak... Ha így is volt, sosem fentről néztek rá, mert Ruisz György volt a „mester.” Az iskolában, a szakkörben. Képeivel ritkán szerepelt, de mindig „megmutatta magát” a csoportos tárlatokon, együvé tartozva a somogyi képzőművészekkel. Ságváron született. Főiskolai tanulmányait kivéve mindig ez a táj volt az otthona. Mint minden igazán érdeklődő, ő is átrándult a Balaton túlsó partjára, hogy Szentgyörgy-hegy- ről csodálja az innenső partot. Westel Rádiótelefon Kft vezér- igazgatója, Papp Miklós, az AHZ részéről pedig Samu László intendáns és Zsoldos János, az Állami Hangversenyzenekar Alapítvány elnöke. A Kobayashi Ken Ichiro által vezényelt 14 budapesti, a győri, a kaposvári, a nyíregyházi és debreceni, a békéscsabai, szolnoki és székesfehérvári hangverseny exkluzív, kizárólagos támogatása mellett a Westel kft így az Állami Hangversenyzenekar eddigi Ruisz György: Balaton-fel- vidék (festmény) A somogyi táj szerelmese volt. Nemcsak a táj vonzotta festői képzeletét, hanem a város is: Kaposvár, annak változásai. Egy „jelenet” az utca forgatagából, egy arc a sokaság közül... Derűs embernek ismerték, de szigorúnak. A rendet igyekezett megteremteni maga körül. Azt a rendet, amelyben a művészi képzelet, az alkotói szabadság mellett megfér a szigorú törvény is, amely nevel. Ruisz György nem fest több képet. Égi valóságában elégedetten tekinthet ránk: a képeimben élek tovább. Horányi Barna legjelentősebb mecénásává vált. A kaposvári koncertet március 10-én tartják. A Westel kft szeretné, ha most kötött együttműködése az Állami Hangversenyzenekarral más, magyarországi nagyvállalatok számára is példaértékű lenne. A prosperáló cégek ugyanis hasonló gesztusokkal jelentősen hozzájárulhatnak a kulturális élet anyagi hátterének megerősítéséhez, a magyar zenei kultúra magas színvonalának fenntartásához. Westel-megállapodás az Állami Hangversenyzenekarral Koncert - Kaposváron is Az önkormányzatok döntenek a pénzről Iskola, te drága! Az év eleji áremelések kapcsán felvetődik a kérdés: mennyivel lesz drágább a gyerekek iskolai, óvodai, bölcsődei ellátása, s ki fizeti majd a régi és az új ár közötti különbséget? Szűcs Miklóstól, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy az alapítványi és magániskolák esetében a kötelező normatív támogatás feletti költséget a szülőknek kell állniuk, vagy az iskolának kell mecénást találni. Az önkormányzati intézményeknél más a helyzet. Most készül az iskolák költségvetési tervezete, de azt már tudni lehet, hogy a személyi jövedelemadóból az idén az eddiginél nagyobb rész jut az oktatási intézmények támogatására. Ezenkívül a központi költségvetés mintegy 3 milliárd forintot különített el azoknak az iskoláknak a támogatására, amelyek nem tudnak saját lábukon megállni. A legtekintélyesebb többlet- kiadást az energiaszámlák emelkedése jelenti. Az eltérő energiafelhasználás miatt különbözőek az egyes iskolatípusok költségei. Feltehetően kisebb villanyszámla terheli az általános iskolákat, nagyobb összeg az elektrotechnikai, sütőipari szakközépiskolákat, ezeket a különbségeket az önkormányzatok illetékeseinek feltétlenül figyelembe kell venniük. Minél többen járnak egy iskolába, annál gazdaságosabb annak üzemeltetése, ezért az 500 lakosúnál kisebb lélekszámú települések intézményeinek támogatására 1,2 milliárd forintot különítettek el a tárca költségvetésében. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok további 7 milliárd forintot kapnak kompenzáció gyanánt. Ez a csaknem 12 milliárd forint az állami normatíva 15 százalékának felel meg, ennyiből kell kompenzálni az energia áremelést. Más kategória az iskolai étkezés támogatása. Szűcs Miklós kijelentette: erről nem a művelődési tárca dönt. Az ön- kormányzatok a Belügyminisztériumtól kapják meg ezt a pénzt. Hogy ezt mire, kiknek a támogatására fordítják? Arról az iskolafenntartó önkormányzatok döntenek. Átvállalhatják ugyanis az étkeztetés, a napközi ellátás többlet- költségeinek egy részét, vagy akár az egészet is az arra rászoruló családoktól. De ahol az önkormányzat a kötelező normatíván felül nem kíván támogatást adni az iskolának, ott a szülőknek kell elérniük, hogy az oktatás helyi támogatása a költségvetés prioritásai közé kerüljön. Szalóky Eszter Fassbaender búcsúja Több mint három évtized után befejezte énekesi karrierjét Brigitte Fassbaender, a világ szinte minden operaszínpadán ünnepelt csillag. „Hangom teljében akartam abbahagyni és nem akkor, amikor már lassan megkopik” - indokolta meg visszalépését az 1939-ben Berlinben született művésznő a dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Brigitte Fassbaender tavaly december 19-én adta utolsó dalestjét a Bonn melletti Ro- landseckben. Az operaszínpadtól már egy évvel ezelőtt búcsúzott a New York-i Met- ropolitanban Richard Strauss Elektrájában. „A jövőben egész egyszerűen rendezői munkámra akarok összpontosítani, anélkül, hogy hangom rabszolgájának kellene lennem” - mondotta a művésznő, aki lemondta az erre az évre előirányzott összes koncertfellépéseit is. Sajátos módon éppen „művészi hazájával”, Münchennel kapcsolatban vannak nem minden tekintetben kellemes emlékei. „Nem kaptam meghívást és nem volt búcsú sem. Egyszerűen szó és hang nélkül leléptem” - mondotta, emlékezve, hogy a Bajor Állami Operaházban utoltjára 1990-ben lépett föl a Salome repertoár előadásában. Az elmúlt években fordult érdeklődése a rendezői munka felé és második káderjében 1990-ben debütált Co- burgban - Rossini Hamupipőke című operáját rendezte. Az időn ősszel Meiningenben az ő rendezésében Ikerül színre Richard Strauss Ariadne című operája, majd a Hamupipőke Wiesbadenben, ahol az intendánsi állást is felajánlották neki. Háztűznéző A buszon sokan voltak. A fiatal pár állva utazta végig az utat, tömött válltáskáikat is csak keservesen tudták elhelyezni egy készséges, idős néni lába mellett. Ria nem bosszankodott a zsúfoltság miatt. Legalább addig is maga mellett érezhette Antit. Szorosan hozzátapadt, homloka a fiú szájáig ért. Nem érdekelte az izzasztó fülledtség, a testpárlatok tömör szagát sem érezte. Mindent elfelejtett, amikor társa apró csókjai érintették a haja tövén. Ilyenkor a gyakran már rettegésig fokozódó szorongás is oldódott benne, amely pedig egyre fenyegetőbben tartotta fogva. Vizsgái is többszörös erőfeszítést követeltek tőle. Szinte percenként kapta magát a töprengésen: — Mi lesz otthon? Hogyan fogadja őket az anyja? — Szinte csodának tekinthető, hogy ilyen sikerrel zárhatta a félévet. 4,3. Tavaly is csak egy tizeddel volt jobb. — Még hány kilométer? — kérdezte Anti. — Miért? Unod magad mellettem? — nézett fel rá évődő mosollyal Ria. — Kicsit többen vagyunk az ideálisnál. — És az mennyi lenne? — Még a sofőr sem hiányozna. A lány a norvég mintás pulóverre szorította az arcát. A tavasszal lesz esztendeje, hogy megismerkedtek. Véletlenül, a helyi buszon. Egy hirtelen fékezésnél Ria szinte Anti karjába esett. — Ha most nem vagyok itt... — Akkor más állt volna ezen a helyen. — És az neked mindegy? — Hát... Azt még nem tudhatom... — Bölcsész vagy? — Történelem-német szakon. De miből gondoltad, hogy egyáltalán egyetemre járok? — A szimat... No, meg segített a jegyzet is a kezedben. kirobbant belőlük a nevetés. — Most te jössz. — Jogi kar. Mondjuk, negyedik évfolyam. — Ez nem lehet igaz! Honnan tudod? Hiszen nálam igazán nincs semmi ismertetőjel. — Nem tudom. Szimat... De női! Csodálatos év volt mögöttük. Hosszú séták a városban, jó időben a hegyoldalban, színház, néha diszkó. A nyáron pedig a fiú nagybátyja egy hétre kölcsönadta máriai kis faházát... Aztán meg alig várták, hogy kezdődjék a tanév. — Pár perc, és meglátod a várost jelző táblát. — Hu, de izgulok!... Nem mindegy, milyen benyomást keltek az anyósjelöltemnél. R ia arca elkomorult. Szótlanul nézte az unalomig ismert, szürke, kopár tájat. — Istenem, ha anyám miatt mindennek vég szakad... Csak most az egyszer tudna erőt gyűjteni, összeszedni akarta maradékát!... Anti már a nyáron el akart jönni hozzájuk. De a lány mindig kitért a célzások elől: hol azzal, hogy anyja kórházban van, hol meg lakásfestésre hivatkozva. („Sose lesz annyi pénzünk, hogy iparost hívhassunk.”) De a fiú most már nem várt tovább. Többször is bizonygatta: — A mi kapcsoltunk nem egy rövid kaland. Ha így fognám föl, eszembe sem jutna a családod. Amikor Anti ilyeneket mondott, Ria mindig belevörösö- dött. — Jaj, csak semmi ne jöjjön közbe!... Lehetséges, hogy én egyszer... — A felhőtlen ábrándozás csodálatos érzését mindig szétrobbantotta a rázuhanó félelem: — Mi lesz, ha Anti megtudja? Amikor legutóbb otthon volt, a konyhában letérdelt anyja elé a kopott pvc-burkolatra: — Az Istenre, a lányod boldogságára kérlek, könyörgök, drága anyám, csak most az egyszer szedd össze magad! — (Teljes gyógyulásra már nem számított. De arra gondolt, ha tovább erősödnek az összetartozás szálai, őszintén fel tudja tárni helyzetét Anti előtt. De még nem meri, még várnia kell...) Anyja az idén múlt ötvenéves, de már két esztendeje rokkantsági nyugdíjban van. Valaha keresett, jó nevű varrónő volt. Ria éppen csak betöltötte a tíz évet, amikor apja elhagyta őket. Azóta anyja elvesztette önmagát: az italba kapaszkodott. Hiába volt gyermeki könyörgés, rokoni figyelmeztetés, megismétlődő orvosi kezelés. Az ipart is feladta, üzemi varrónő lett. És egyre hosz- szabbra nyúltak a táppénzes hetek... Amíg a lánya otthon járt iskolába, nem hozott fel férfit a panelház másfél szobáslakásába. De előfordult, hogy éjszakánként vetetlen maradt az ágya... Mióta Ria egyetemre jár, iszonyatos dolgok történnek a lakásukba. Napirenden van a hangoskodás. Igen, férfiakkal. Meg nagyobb társasággal, köztük nőkkel is. Elmondják a szomszédok, mindig hozzátéve: — Csak téged sajnálunk most már, édes lányom... Egyszer, szokatlan időben érkezve, ott talált egy borostás arcú férfit. Igaz, csak iszogattak a dohányfüstös konyhában. Előttük olcsó asztali bor. — Jaj, csak tudná megtartani a sírva tett ígéretét! T ettetett vidámsággal gardírozta Antit a harmadik utcában levő lakásukig. Szíve a fülében dobolt, amikor megnyomta a csengőt. Az ajtókeretből fénytelen szemek bámultak rá a sápadt arcból. A lakásból fojtó dohánybűz csapódott az arcukba. Anyja egyik kezével a falnak támaszkodott. — Hát én... Hányadika van ma? Tizen... Szóval... én azt hittem, hogy... Nem holnapra mondtad? Ria megragadta a kilincset és nagy erővel becsapta az ajtót. Megfogta Anti kezét, és sírva húzta le maga után a lépcsőn. Paál László
