Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-15 / 295. szám
1994. december 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Z’zi-ék gyerekműsorral járják az országot Janicsák zenél és regényt ír A csökölyi fehér gyászról Pekingben Egy szőke „kínai” A Z’zi labor 1986-ban robbant be a hazai könnyűzenei életbe. Az átalakulás azonban őket sem kímélte: többszöri tagcsere, majd rövid hallgatás után most újból teljes gőzzel dolgoznak. Bizonyíték erre CD-jük és egyre több koncertjük. — Egyik legfontosabb idei eredményünk az volt, hogy elkészült végre a Csókolj homlokon című CD-nk — válaszolta a Somogyi Hírlap munkatársának kérdésére Janicsák István, a Z’zi labor frontembere. Minden nyáron — így az idén is — megszerveztük a zánkai szakmai poptalálkozót. S visszatértünk a gyerekekhez; újabb műsorokat állítunk össze ennek a korosztálynak. Most egy karácsonyi betlehemes játékkal járjuk az országot. — Milyennek látja a nyolcvanas éveket, amikor a Z’zi igen népszerű volt? — Életem egyik meghatározó és emlékezetes időszaka ez. Nem véletlenül lettünk sikeresek: nyolc zenésszel és három fúvóssal a lehető legjobban akartunk megszólalni. Úgy gondolom, az ő profizmusuk és az én kreativitásom jó időben találkozott: ennek eredménye lett a „labor”. Nagyot lendített rajta az asz- szonykórus-ötlet: velük egészen ’88-ig volt töretlen a siÚgy néz ki, hogy beütött az Extractnak. A nem régóta nyomuló kaposvári rockzenekar CD-vel és kazettával jelentkezik. Ez a truvaille eddig somogyi rockcsapatnak nem sikerült. A Cash Group Kft könyv- és zeneműkiadó úgy ítélte meg, hogy a hardrockot játszó zenekarnak van keresnivalója az országos mezőnyben. Az együttest képviselő Pálffy Gábor elmondta, Deep Purple féle hardrockot az Extrádon kívül nem sok magyar zenekar játszik. Ez is — hogy tudnillik egyfajta hiányt pótolker. Szerencsére bejött az elképzelésünk; igaz, keményen megdolgoztunk az elismerésért. Abban az időben állítottuk fel eladási csúcsunkat: még most is mi vagyunk az első hanghordozónkkal, az elsők 420 ezer eladott lemezzel az országos listavezetők. A legkedvesebb emlékem az első időszakból a népstadion-buli: akkor több tízezer ember előtt játszottunk a Queen előzenekaraként. Amire megint csak szívesen emlékszem az 1987-es can- nes-i Midem fesztiválon elért nagy Z’zi siker volt. — Mi foglalkoztatja még az éneklésen kívül? — Korábban elég sokat írtam, de mostanában nem jut rá idő. Jövőre azonban mindenképpen szeretnék elkezdeni egy regényt. A téma nagyjából megvan: egy magyarországi falu története. Az elmúlt hatvan évet kívánom áttekinteni. S a családommal, három gyerekemmel is minél többet szeretnék együtt lenni. — Készül-e most új Z’zi-le- mez? — A legutóbbi CD-ből elég kevés fogyott eddig: olyan tízezernyit adtak el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnik a zenekar. Valószínű, hogy legközelebb egy líraibb hangvételű szólólemezzel jelentkezünk... Harsányi Miklós hatnak — szerepet játszott a kiadó döntésében. A nevezetes hanghordozók kiadásához további támogatókat sem volt nehéz találni, A Hő-Lég Favorit kft, a Hikádi üzletház és a Pini Hungary is úgy vélte, a kiadás támogatása megtérülő befektetés. Eladható zenével jelentkezünk — ígéri a Pusztai Gyula, Orbányos Tibor, Pap Nóra, Stropek Sándor és Pálffy Gábor alkotta csapat. — Akik hozzánk hasonlóan ezen a zenén nőttek föl, azoknak öröm lesz újra hallgatni a hardrockot. (Nagy) A sárga ruhába öltözött kínai tiszteletet parancsol környezetének. Ha szakálla van s a haja is hosszabb az átlagnál, bölcsnek tartják a társai. Amikor Bakos Péter, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium negyedéves hallgatója kelet felé vette az útját, bőröndjébe tette sárga zakóját és napokig nem borotválkozott... A fiatalembert régóta foglalkoztatja Kína és a magyar őshaza. Úgy véli: nem egy őshazát kell keresnünk, hanem többet. Szerinte sok a közös jegy a magyar és az eurázsiai eredetű népek kulturális örökségében. Legszembeötlőbb a tulipános ábrázolás, amelynek eredettörténete mindmáig vitatott: a török uralom idején került hozzánk vagy pedig úgy hoztuk magunkkal a sztyeppékról. Szerinte a két vélekedés együtt igaz. A magyar és az ázsiai népdalokban a pentatónia a közös. Az ötfokúság ugyanis az ázsiai eredetű népek énekeire is jellemző. Azon túl, hogy rendkívüli a tájékozottsága, Bakos Péternek az önbizalma Nem kérdés, hogy egy színésznőnek — főként ha hollywoodi sztár — ügyelnie kell a külsejére. Amit azonban Demi Moore véghez vitt legutóbbi filmje, az Edgar Allan Poe novellájából készült Ellopott levél forgatásán, azzal valószínűleg és megszállottsága is nagy. Sokan mondják rá: nem elveszett ember. A nyáron megadatott neki, hogy Kínába menjen a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvány s néhány támogató — köztük Udvari Gábor újságíró és dr. Költő László, a megyei múzeum régésze — jóvoltából. A pályázat feltétele az volt: foglalkozzon Kínával a pályázó és beszélje az angolt. A siófoki fiú megfelelt a követelményeknek, s két hetet töltött az egzotikus Keleten. — Magyar műsorral kellett bemutatkoznom — jegyzi meg. — Népdalokat énekeltem, és Korniss Péter fotóit mutatva próbáltam megismertetni Magyarországot. Somogy gazdag néphagyományairól, a csökölyi fehér gyászról is meséltem. Én meg az ő értékeikkel ismerkedtem. Nagyon érdekel Kína korai kultúrtörténete. Bejártam a múzeumokat, kiadványokat gyűjtöttem, népdalt, népzenét vettem kazettára a nagy falnál. Láttam egy olyan szőttest, amelynek motívumai hasonlók az erdélyiekéhez. A régésznek készülő gimnazista megismerbekerül a Guiness Rekordok könyvébe. Az egyik „felül semmi” jelenet visszajátszásakor valósággal sokkolólag hatott rá, hogy közben haja szétzilálódott. Hiába állította később az egész stáb, hogy nem is olyan Utcai zenészek; köztük a szőke „kínai” kedett a kínai fiatalokkal is. S hogy milyenek a lányok? — Furcsa volt, hogy kilóg a harisnyatartójuk, de később megszoktam. Az érett kínai nők szépek és kedvesek. Az „európai férfi” előzékenységét nagyra tartják. Szerintem a barátság, a szeretet és a szerelem sokkal magasabb szintű, mint nálunk. A varázslatos keleti zene — vagy a kabócák zúgása —, a füstölő illata ezt csak tovább fokozza... Bakos Péter — ő is szőke — utalt arra is, hogy Kínában a Krisztus előtti időkből 120 szőke és világos- barna hajú múmiát találtak. Ez a leletegyüttes eltér az átlagostól, így az uráli kultúrkörrel való közös vonások is igazolódtak. A szőke „kínai” azt tervezi, visszamegy még barátaihoz. Talán akkor hosszabb időt tölt majd közöttük. Élményeiből pedig könyv születhet. S az induláskor gondosan becsomagolja majd sárga zakóját is, hónapokig nem megy borbélyhoz és itthon felejti a borotváját. Lőrincz Sándor rossz a frizurája,, Demi hajthatatlan maradt. Újból megcsináltatta a haját és leforgattatta az egész jelenetet — a saját költségén. A „frizura” így csekély 175 ezer dollárjába került. így mulat egy amerikai színésznő... Kösz diákbanzáj a Munkácsyban December 16-án délután négy órakor a Középiskolások szövetsége játékos show-mű- sort szervez a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban. A résztvevő csapatok: a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium, a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium és a házigazda Munkácsy gimnázium. A játék szüneteiben fellépnek a Munkácsy gimnázium mazsorettjei, RSG „csapata” és társas táncosai. Fél nyolckor Kösz-buli kezdődik. Metal-karácsony az SMK-ban Ma este hat órakor a Somogy Megyei Művelődési Központban (Kaposvár, Somssich P. u. 18.) Metal-karácsony várja a keményebb rock kedvelőit. A rendezvényen a Deathwish, a Katapult, a Messalina és a Will-Ó— The-Wisp lép színpadra dögös-vad zenéjével. „Jacksonné” kés alatt Michael Jackson mindig vonzódott Liz Taylorhoz. Most az is kiderült, hogy elsősorban a világsztár ifjúkori megjelenése nyűgözte le. Ezért feleségétől, Lisa-Marie Presleytől azt kérte, vesse alá magát kozmetikai műtétnek, s formál- tassa az arcát „lizesre”. Lisa-Marie egyelőre még gondolkodik a dolgon. Jacko, hogy addig se unatkozzon, más tervet is sző: meg akarja venni a nálunk is vetített nagy sikerű mozifilm, a Szabadítsátok ki Willyt! főszereplőjét. Nem a helyes kisfiút, hanem a bálnát... Diana és a pletykák Diana hercegnő életét egyre-másra nehezíti a sok leleplezés. Hol a férje szeretőjéről, hol a sajátjáról kap szárnyra friss pletyka. Ezért mostanában atyai barátjánál, Ted Forstmann-nál keresett vigaszt. Az ötvennégy éves amerikai milliárdos mégis csodálkozik, hogy kapcsolatukat szájára vette a világ, s pletykalapok még azt is képesek feltételezni, hátha nemcsak „atyailag” kísérgeti a walesi hercegnét a felső tízezer vacsoráira. CD-vel és kazettával jelentkezik az Extract Somogyi zenekarnak először sikerült Minden idők legdrágább frizurája Banda Zoltán rejtvényrovata az A-G Elektronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával Sonny kalandjai A december 1-jén közölt rejtvény helyes megfejtése: Chelsea. Fortuna kiválasztottja ez alkalommal Juhász Krisztina kaposvári olvasónk. Gratulálunk a nyertesnek! Don Johnson alig húszévesen kapta az első filmszerepét egy színésznő ajánlásával, persze szerelmi zálogul. Mozifilmjei sorra bukást jelentettek számára, a tévénézők körében viszont sikert sikerre halmozott. Hírnevét igazából Sonny szerepének köszönheti a Miami Vice című krímisorozatból. Magánélete ugyanolyan kalandos és zűrös, mintahogy bűnügyi nyomozóként megszokhattuk a képernyőn. Világhírű szépségek álmainak lovagja lett, filmcsillagok omoltak a karjaiba. A férfi színészek közül talán elsőként állt modellt ádámkosztümben a Playboynak. Mindez már a múlté: korábbi kicsapongásait Don Johnson apaként gyermekeinek nevelésével igyekszik elfelejteni. Néhány éve pedig saját produceri irodát hozott létre. Újabb lépést tett azért, hogy elszakadjon a képernyőtől, és felemelkedjen a rangos mozisztárok sorába. Színészként vagy rendezőként? A jövőben ezt kell bebizonyítania. Don Johnson ma ünnepli 45. születésnapját. A színészt köszöntve eddigi pályafutásáról kérdezzük olvasóinkat nyolc tételben. A jó válaszok betűjeleiből kialakítható megoldás természetesen a filmsztár egyik szerepével kapcsolatos. 1. Milyen főiskolára járt Don Johnson, mielőtt átiratkozott a drámai tagozatra? B / tanárképző C/ közgazdasági R/ zeneművészeti 2. Tanulmányai során egy musicalszerep kapcsán határozta el, hogy színész lesz. Melyik zenés darabbal hódította meg tanárait? I/ Hello, Dolly E/ Hair R/ West Side Story 3. Ki az a neves színésznő (jelenlegi felesége), akit kétszer is oltár elé vezetett? E/ Jennifer Grey 0/ Melanie Griffith C/ Kirstie Alley 4. A színész testvére, Jamie Skyler is a szórakoztatóiparban tevékenykedik. Mi a foglalkozása? Cl dalszövegíró G/ rockénekes H / filmrendező 5. Milyen díjjal jutalmazták Don Johnsont a Miami Vice-ban nyújtott alakításáért? EJ Oscar-díj KJ Golden Globe AJ Grammy-díj 6. A Miami Vice főcímzenéjét Jan Hammer szerezte. Milyen származású az amerikai zenész? EJ cseh R/ lengyel S / belga 7. Melyik híres énekesnővel adott ki közös lemezt Don Johnson? AJ Liza Minelli T/ Barbra Streisand D/ Tine Turner 8. Melyik az a sportág, amelyért — a motorcsónak melleti — szenvedélyesen rajong? C / ökölvívás V golf 0/ asztalitenisz A megoldás beküldésének határideje: december 27-e, eredményt pedig két hét múlva hirdetünk.