Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-07 / 262. szám
1994. november 7., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Lovasklub a sportág jövőjéért Galopp - Boronkán Multimédia-világ Marcaliban A jövő „könyve” CD-ROM-mal ismerkedő marcali gyerekek Fotó: Kun G. Tibor — Nemcsak a félmillió forintos ló ér valamit; 50-60 ezerért is lehet venni kiválót — mondta Kovács György. — Mert a lárifári beszéd ám, hogy ilyen meg olyan összegekbe kerül egy ló tartása. Kiszámoltuk a lányommal: abrakostul, mindenestül napi kétszázból kijön... A vállalkozás egy boronkai két és fél hektáros telken indult, ahol az állatbarát Kovács család lovakat is tartott. A romantikus környezet és a jó levegő ideális a pihenéshez. S az elmúlt három évben egyre több turista jött ide. A kijelölt eredeti utakon, mezőkön akár Nagybajomig is le lehet menni. — A Magyar Lószövetségen belül idén szeptemberben alakult meg a marcali klub — mondta Kovács Annamária, a vállalkozás tulajdonképpeni ötletgazdája. — Az önkormányzattól megkaptuk a sportpályát, azzal a feltétellel, hogy renováljuk az épületeket s megteremtjük a lovaglás feltételeit. Most már ott tartunk, hogy tízállásos faistálló és három karám van a területen; a klublétszám ötven körül mozog, s-meg kezdődött a szervezett lovasoktatás is. Az állomány arabs és magyar félvérből áll, ám a környékbeli gyerekek legnagyobb örömére egy kétéves csikó is ott ficánkol a mini ménesben. A tenyésztéssel csak mellesleg foglalkozó vállalkozás a klubtagokból háromszáz, az alkalmi lovaglóktól hatszáz forintot kér óránként. — Kinőtte magát a kezdeti hobbi — mondja a családfő, aki a kétéves gyerektől az aggastyánig bárkit nyugodt szívvel felültet a Dáma nevű, kezdőknek fenntartott szelíd paripára... — Hála a lovászunknak, nemcsak klubként, de iskolaként is erősödünk. Az októberi Hubertus-napon — ami nemzetközi ugró- és fogathajtó-verseny volt — gyerekek is részt vettek. A 30 fős mezőnybe a németeken kívül fo- nyódi, szentpáli, kéthelyi, újlaki és persze marcali versenyzők neveztek be — a találkozót jövőre magasabb színvonalon szeretnénk újra rendezni. A szövetség szakértői egyébként jövő tavasszal minősítik a klubot; ha megfelelünk a szigorú követelményeknek, akkor nagyot lépünk előre. Az országos versenyek révén ugyanis csatlakozhatnánk a nemzeti lovassportmozgalomhoz. Bár, ahogy elnéztem itt a nyáron azt a sok angol, amerikai, francia meg svájci vendéget, aki a sarat taposva érezte jól magát, nem biztos, hogy a profizmus jót tenne nekünk. Infralámpá- val úgysem tudnánk szárítani a lovak szőrét, meg nem is akarnánk. Amit akarunk, az a lovaglás újbóli fellendítése. A szövetség állítólag azt szeretné elérni, hogy minden iskolásgyerek az úszás mellett lovagolni is megtanuljon. Ebben mi és a hozzánk hasonló klubok segíthetnek. Csíky K. Erika A jelenet a 21. század tanóráit sejteti: a diákok egy csoportja a számítógép előtt ül, és földrajzot tanul. Az adott országról szóló szöveg tetszés szerint lehívható, s mellette mozgóképek jelenítik meg a tájegységeket, népszokásokat; jellegzetes népzenei betétek csendülnek föl... Az egyre inkább terjedő multimédia-lemez a képet, szöveget hanggal és mozgással párosítja. Az oktatásban és a szórakoztatásban forradalmi újításnak számító rendszert a héten Marcaliban is bemutatták az érdeklődőknek. A CD-ROM hazai forgalmazását végző Kossuth üzletlánc egyik tagjaként, az Óceán könyvesbolt vállalta ezt. A városi könyvtárban egymásnak adták a kilincset az óvodai és iskolai csoportok; a számítógépben pedig gyorsan cserélődtek az ismeretterjesztő, a tudományos vagy éppen a mese- film-lemezek. A CD-ROM telepítéséről és a háttértár lehetőségeiről a bemutatót tartó Gass Jánost kérdeztük. — A könyv és a CD ma egymás mellett él, ám a fejlődés az utóbbi irányába mutat. Ha csak azt mondom, hogy egy lemezre 650 megabájtnyi anyag fér föl — vagyis egy-két túlméretezett lexikon —, abból már sok minden kiderül. Amerikában odáig jutott a számítástechnika, hogyha nem tetszik a játékfilm, akkor a néző belenyúl a programba és megváltoztatja a cselekményt. Ettől itthon még messze vagyunk, de arra nem árt figyelni, hogy ahol már van számítógép, ott 25-30 ezer forintos, egyszeri beruházással megvalósítható a „mutimédia-álom”.... A 4-és 15 ezer forint között mozgó CD-lemezek a legtöbb, pénzhiánnyal küzdő hazai könyvtár, iskola vagy egyéb közintézmény számára azonban továbbra is elérhetetlenek. A munkahelyeken, illetve az otthonokban föllelhető személyi számítógépek legtöbbje — megfelelő kiegészítőkkel — CD-ROM- ként működtethető. A többnyelvű — szövegben, látványban és hangban — egyaránt kitűnő minőséget produkáló rendszerből Józef Attila éppúgy előcsalogatható, mint az öbölháború eseményei vagy a kétezer állatot fölvonultató enciklopédia. De a világegyetemben tett utazástól a gyógyszerészeti kézikönyvön át a CIA világadattáráig vagy éppen a dzsessz teljes kronológiájáig terjed a skála. Az Óceán könyvesboltban már láttuk azokat a CD-ket, amelyek a Kossuth kiadó legfrissebb katalógusában szerepelnek. A „könyvjellegű” CD-ROM-okról a háromnapos marcali bemutató során tájékoztatták bővebben a közönséget. Csíky Kis Erika Szőkedencs hisz a jövőben Nem ufó: diszkófény viliódzott az égen Egy hete számoltunk be ezeken a hasábokon arról, hogy titokzatos, mindenekelőtt ufóra emlékeztető fények vilióztak sejtelmesen Marcali fölött. El is terjedt a városban, mint a futótűz, hogy hatalmas ufó látható az égen. Ki a komáját riasztotta telefonon — mi is kaptunk jó néhányat —, ki távcsőért, ki fényképezőgépért rohant, hogy megbámulja, lefotózza az égi jelenést. Vagy egy óra hosszat magunk is szemléltük, majd mesterségünkhöz híven beszámoltunk róla a lapban. Ha lehet, erre még több reKiskalambó Amikor Kiskalambónak jó a kedve, mindenkit megnevettet a büfében. Míg élete párja, Balog Marika porciózza a sört, a snapszot, a kólát, ő szót ért, beszélget minden betérővel, újakkal is, de kivált a régiekkel. Ha pedig hangulata úgy hozza, átmegy „Kalambóba”. Csiszár Zoli olyan tiszta, naiv bájjal tudja utánozni a híres hadnagyot, hogy ennek okán baráti vendégeitől Kiskalambó becenevet kapott. Kivált az a hajlott tartás, a búcsút intő kézmozdulat... Olykor kortyol a söréből, s közkívánatra ezt a gesztust tucatszor is előadja. Marcaliban alig akad, legyen fiatalabb vagy vénebb, aki Zolit nem ismeri, nem kedveli. De ő most váratlanul komolyra vette a tréfát: mosolygott, szeme körül összeszaladtak a ráncok, vállát kicsit előreejtve kalambósan intett egyet, egy utolsót, s negyvenhat esztendősen, szívében szeretettel, elbúcsúzott — mindörökre. Az őszillatú temetőben ezren imádkoztak érte. (Kun T.) agálás érkezett. — Baromság — így egy névtelen telefonáló —, a vak is láthatta, hogy nem ufó-fény volt az... Egy másik (egy? Inkább tizenegy!) gratulált a „bátorsághoz”, végre észre merjük venni — úgymond —, hogy a földönkívüliek elárasztanak bennünket. Jó, jó, de tény az is, hogy a radarok azon az estén e környéken semmit sem észleltek, így Varga Lászlóé lett ez ügyben a végszó. Azt mondta: — Kedves szomszéd, nem ufó volt az, csak a diszkó. A diszkónak a gömbtükre rajzolt ufót a felhőkre. K. T. Jó ideje érlelődő tervet valósított meg nemrég Marcaliban Cserép Miklós keszthelyi vas-műszaki kereskedő: üzletet nyitott a Sell küttal szemben, a város kapujában. — Hogyan esett a választása Marcalira? — Keszthelyen öt éve ezelőtt nyitottam meg a vaskereskedésemet, s az üzlet jól beindult. Néhány jó szakember alkalmazottól eltekintve családi vállalkozás vagyunk: fiam, lányom, nejem, vejem dolgozik benne, nagyon keményen, így gondolhattunk arra, hogy a környéken is nyitunk egy vas-műszaki boltot. Bankkölcsönnel megvettem a tízezer négyzetméteres telket az épülettel, s berendeztük a 160 négyzetméteres eladóteret. Azért választottuk Marcalit, mert innen és a környékről sok vevő járt hozzánk. Ebből tudtam, hogy itt jelenleg nincs olyan szaküzlet, ahol például — Csak ne fogyatkoznánk annyira! — sóhajtott Papp Sándor szőkedencsi polgár- mester. Mert öregszik ez a megyehatár menti kis település: csk 430 lakosa van, s ebből is harmincán betöltötték már 80. életévüket... Megbízatása végéhez közeledve leltárt készít Szőkedencs öttagú képviselő-testü- lete. Történt itt azért egy s más az utóbbi négy évben. Papp Sándor először az utakat említi. A falu 2700 métert kitevő utcáit aszfalttal boríttot- ták. Már nincs is földút a faluban; legutóbb épp a temetői utat bitumenezték. S új, korszerű ravatalozót is építettek... 3-as csavartól a vastelepen található árukig minden kapható. Igaz, itt van áru, de nem egy helyen, és az árakat is sokallom némileg. Mi az árucikkeink jelentős részét a gyártó cégtől vásároljuk, így a 15 százalékos nagykereskedelmi árrés eleve kiesik. Vonatkozik ez az olyan termékekre is, mint a Marita japán szerszámgépek vagy a Rems csőmegmunkáló. Az előbbit Bécsből, az utóbbi Stuttgartból hozom. — Milyen a Cserép családi bt kezdő kínálata Marcaliban? — Egyelőre 2500-2800 féle árucikket kínálunk. Máris kezd kialakulni a kuncsaft-körünk; igaz, meghirdettük a nyitást a Somogyi Hírlapban és a kéthelyi tévében is. Most már fedezi a költségeket a forgalom, ami köszönhető annak is, hogy vevőink közé sorolhatjuk a helyi költségvetési üzemet és az Eléktro Industrit. — Marcaliban is gond a Modernizálták az orvosi rendelőt, a kultúrházat, a köz- világítást, és a lakosság kényelmét szolgálja a két éve készült gázcseretelep. A polgármester büszkén említi: hídmérleget is csináltattak a falunak. — Igaz, erre most nincs különösebb szükségünk — jegyzi meg —, de én erősen hiszem, hogy nem mindig lesz így. A pangást fellendülésnek kell követnie a termelésben, és azt akarjuk, hogy legyen hol s mivel mérni a terményt, a krumplit, a húst, a gabonát. Szőkedencs minden gond és baj ellenére hisz a jövőben, s ennek jegyében taníttatja iskolásainak 26 tagú kis csapamunkanélküliség. Az önök vállalkozása esetleg segíthet ezen? — Egyelőre csak egy helybeli fiatalembert alkalmazok, aki most szerelt le és munka- nélküli volt. Remélem, a vevők megkedvelnek bennünket, és tát. A gyerekek busszal járnak a szomszédos Sávolyba, s a tanítás, bejárás költségeit a dencsi önkormányzat mindenestül átvállalta. A szülőknek a könyvekért, az iskolai étkezésért, az utazásért egy fillért sem kell fizetniük. Ez a tény különösen fontos, hiszen a képviselő-testületnek alaposan meg kellett gondolnia, mire fordítsa az évenkénti 9- 10 millió forintot, amelyből hétmilliót visz el saját intézményeinek fenntartása. A búcsúzó képviselő-testület tehát tisztességes leltárt készíthet, s nem üres kamrát ad át a decemberi választások után. Kun G. Tibor ez esetben akár öt rátermett fiatalt is szívesen felveszek, aki vállalja, hogy vasban „utazzon”. Én azt szeretném, ha egyszer az unokám is vaskereskedő lenne, s az sem baj, ha éppen itt, Marcaliban. Kun G. Tibor Fiam, lányom, nejem, vejem... Cserép Miklós vasban utazik Matika és Rems-termékek az új marcali vasbolt kínálatában A marcali tévé heti műsora Hétfő: 19.00; Rajzfilmsorozat, 19.26: Titkolt titkosügynök (fr. film). Kedd: 19.00: Marcali híradó. 19.40: Sporthíradó. 19.55: Különös házasság (m. film). Szerda: 19.00: Marcali híradó, ism. 19.40: Sporthíradó ism. Csütörtök: 19.00: Fókusz - gazdasági magazin. 19.45: Síró játék (angol krimi). Péntek: 19.00: Fókusz, gazdasági magazin ism. Bútorkiállítás A marcali helyőrségi klub adott otthont annak a bútorkiállítással egybekötött vásárnak, amelyet a székesfehérvári Bútor Bt tartott november 2-4. között. A főként ülő- és fekvőgarnitúrákból álló választék iránt nagy volt érdeklődés. Biofarm-tervek Somogyvámoson A somogyvámosi önkormányzat a választások előtti utolsó testületi ülésén elfogadta a községben létesítendő 200 hektáros biofarm tervezetét. A Védikus Alapítvány finanszírozásában épülő farm a hozzá kapcsolódó ötven lakással, természetgyógyászati klinikával, szentéllyel és szabadtéri színpaddal várhatóan segíti majd a világtól elzárt község fejlődését. A képviselők megerősítették a már korábban kijelölt választási bizottságot, s döntöttek a 16 éven aluliak és az idősek karácsonyi ajándékozásáról. Üzletsor épül Marcaliban Öt helybéli vállalkozó még tavasszal megvásárolta azt a területet, amit az önkormányzat a Posta közben kínált eladásra. A özponti helyen levő telken már javában építkeznek: a kétszintes épültekben alul üzlet- helyiségek, a tetőtérben pedig lakások lesznek. A szolgáltató s egyéb létesítményeknek építészeti szempontból is egységes arculatúaknak kell lenniük. A gyermekrajzok érzelemvilága A marcali Katona József utcai óvodában a múlt héten izgalmas programra hívták a szülőket, gyerekeket és a nevelőket. Molnár V. József a gyermekrajzok üzenetéről tartott előadásában az apróságok érzelmi világát, feltárulkozási vágyát elemezte a rajzok alapján. Fajszi falugyűlés Közmeghallgatás, illetőleg falugyűlés keretében a helyi sportcsarnokban számolt be a község négy év alatti fejlődéséről Zsámbok István somogy- fajszi polgármester. A mintegy ötven helybéli polgár előtt nagyra értékelte a visszanyert önállóságot, majd arra hívta fel hallgatósága figyelmét: lényegében ennek köszönhető az, hogy a község szűkös pénzügyi lehetőségei ellenére sikerült megoldani az égetően fontos óvodai és iskolai, valamint az egészségügyi problémákat.