Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-01 / 257. szám

1994. november 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Ételmaradék az éhes rászorulóknak Napról-napra él a nagyberényi iskola Havonta 3200 lovaglónadrág kerül ki a varrodából Pantallók Miklósiból A minőséget még nem kifogásolták Fotó: Török Anett Igazgatói értekezletet tar­tottak a minap a nagyberé­nyi általános iskolában, amelyen a térség általános- és középiskolai intézmény- vezetői a működési és szer­vezeti szabályzat elkészítése mellett a továbbtanulási le­hetőségekről tanácskoztak. A rendezvénynek otthont adott nagyberényi általános iskola mindennapjairól Tóth Sándor igazgató beszélt. — Napról-napra él az isko­lánk. Szegényedünk. Évekkel ezelőtt még tudtuk biztosítani a diákjainknak az úszásokta­tást Siófokon, színházba is el­vittük a tanulóinkat. Ma már ezekre nem futja. Nemcsak az iskola, hanem a szülők is el­szegényednek. Sokan már nem képesek a menzát kifi­zetni, hiába mennek haza, ott­hon sem kapnak meleg ételt. Délutánonként néhányan visz- szajönnek az iskolába az ételmaradékért. Eddig ingyen is adtam rendes ebédet a rá­szorulóknak, de már nem erre sem telik. Tavaly 27 diákunk fejezte be a nyolc osztályt, 26-an jelent­keztek továbbtanulni, ketten a sikeres felvételi után sem je­lenhettek meg a középfokú ok­tatási intézményben anyagi okok miatt. A szülők nem bír­ták volna fizetni a tankönyvet, a tanulással járó egyéb költsé­Ha az ádándi szakmunkás- képzőben tanuló fiatalok meghallják a szünetre hívó csengőszót, összefut a nyár a szájukban. Bene Istvánné ízletes lángosaira gondolnak. Aztán néhány perc múlva meg is kóstolják: ki sajtosat, ki tejfölöset... Az iskolával átel- lenben állították fel Benéék házuk udvarán apró lángossü- tőjüket, öt évvel ezelőtt. — Ha nincs itt a suli, eszünkbe sem jutott volna ez a vállalkozás — mondta Bene Istvánné. — Akkor állok neki sütni, amikor kicsengetnek. A szünetekben tartok nyitva, az órák alatt teszek-veszek a ház körül. Ha valaki mégis eköz­ben éhezik vagy szomjazik geket. Iskolánk elszegényedé­sére még egy példa: oktatás- fejlesztés címén két térképet tudtunk mindössze vásárolni ebben a tanévben. Ha falusi iskolák finanszírozása nem változik, az önkormányzatok nem lesznek képesek működd tetésüket biztosítani. Nagyberényben a tavalyi tanévre két diákot is fölkészí­tettek országos tanulmányi versenyre a lelkes pedagógu­sok. Ám a szülők a továbbta­nulás esélyét növelve kivették őket a nagyberényi általános iskolából, és Siófokra íratták be őket, így egy év múlva a vá­rosi iskoláé lett a dicsőség. — Szép hagyomány az isko­lában a nyugdíjas pedagógu­sok búcsúztatása. A tantestü­let tagjai adják össze a dísze­bédre és az aranygyűrűre a pénzt. A fiatalítás megold­ható-e? — Jönnének hozzánk szí­vesen fiatalok, lenne is munká­juk, ám lakást nem tudunk föl­ajánlani nekik. Két éve kere­sek például egy fizika-technika tanárt, de hiába minden igye­kezet. Megszűnt a pedagógus lakásépítési kölcsön, amiből itt a faluban szép számban épít­keztek a kollégák évtizedekkel ezelőtt. Honnan lenne egy pá­lyakezdőnek, vagy akár egy idősebb pedagógusnak annyi pénze, hogy építkezésbe fog­jon? Horányi Barna meg, akkor az üzletajtó mel­letti csengőt kell megnyomnia, és máris jövök. Tudják ezt az ádándiak, akik kis- és nagy- fröccsöt kérnek a legtöbbször. Igazán minimális nyugdíjki­egészítés jön össze, mert azért nagy forgalomról nincs szó. Pontosan tudja azt is, mikor van ösztöndíjosztás, s jól ész­revehető, ha közeleg a hét­vége. Pénteken — nint mondta — már csak kólát kér­nek a gyerekek, mert kell a pénz a hazautazásra. Mielőtt elbúcsúztunk volna, tizenöt tanuló szállta meg a lángossütőt. Délidő volt, de az aznapi menzai ebéd nem mindenkinek nyerte el a tet­szését... (Fónai) Tulajdonképpen dukálna a képen látható lovaglónadrá­goknak a „Made in Miklósi” megjelölés. Elvégre a siófoki Jeans Tex ruhaipari és keres­kedelmi Kft miklósi varrodájá­ból, miklósi asszonyok kezei és gépei alól kerülnek ki a kord pantallók, a szivárvány szinte minden színében. Á német, francia, olasz, angol és amerikai lovasok azonban már abban a hiszemben öltik magukra a sztreccsnadrágo- kat, hogy azok „Made in Ger- many”-k. A magyarázat az, hogy a megrendelőj egy német cég, amelyre a meglévő másik kapcsolat után augusztusban akadtak, tudtuk meg a múlt év közepe óta bérelt miklósi var­roda üzemvezetőjétől. Alb­recht Dezsőné mondta el azt is, hogy a lovaglónadrágokból havonta 3200-at varrnak ösz- sze a szabványban érkező da­rabokból. Az üzem harminckét, zöm­mel egykori állástalan dolgo­zója abból kapja a bérét, amit kitermelt, de az még nem for­dult elő, hogy a szükséges mennyiségnél kevesebb ké­szült volna egy termékből. A gárda jórészt helybéliekből és környékbeliekből áll, de az üzemvezető például Tabról jár Miklósiba dolgozni. A nadrágokra, amelyek ti­zenhat féle színben készülnek és háromszáz német márká­nál kezdődik az áruk, fél év garanciát vállal a megrendelő Tab önkormányzatának több gondja volt az elmúlt négy esz­tendőben, minthogy a művelő­dési házzal törődjön. A testület tagjai ugyan tudják, hogy szükséges lett volna az intéz­mény munkájának értékelé­sére, ám nem tellett többre annál, mint hogy kételyét fe­jezte ki a jegyző a város mű ver lődési életének helyzetéről. Karácsony Györgyi, művelő­dési ház igazgató viszont így értékeli a jelenlegi helyzetet: — A műsoros rendezvények választéka gyérült az utóbbi időben. Sem az intézménynek, sem az embereknek nincs pénze arra, hogy ezeket meg­szervezzük és a látogatottsá­got is biztosítsuk. Igény pedig van. A térségben sok a mun­kanélküli, ez rányomja a bé­lyegét a művelődési ház tevé­kenységére is. Nem mondtunk le ellenben arról, hogy az idén is megszervezzük a színházlá­togatásokat Siófokra, a gyere­keknek, a fiataloknak és a fel­partner. Minőségi kifogással, tudtuk meg, még egyszer sem éltek. A siófoki központú cég törzsüzeme Andocson van, ahol közel 100 ember foglal­koztatásával a szabászat is nőtteknek csupán egy-egy ki­emelkedő rendezvényt tudunk szervezni. — Mégsem üres a ház. A termekben gyerekek, fiatalok, idősebbek foglalatoskodnak. Milyen programokon vesznek részt? (i — A felnőttek szívesen jön­nek a kézimunka szakkörbe, a sakk-körbe, akárcsak a gyere­kek. Az intézményben a ha­gyományos amatőrmozgalom tovább él, ennek keretében tartjuk fenn a gyerek népi- tánccsoportot, a gyerek népijá­ték szakkört, a felnőtt tánc- együttest, a nyugdíjas klubot, a pávakört, a citerazenekart és az ifjúsági zenekart. Angol és német nyelvtanfolyamot szer­veztünk, ezek iránt is van még érdeklődés. — A hagyományos amatőr­mozgalom tovább él Tabon, van-e vajon szereplési lehető­ségük a csoportoknak? — Együtteseink rendszere­sen szerepelnek a megyei és működik, de jelenleg már ter­vezés alatt áll az iregszemcsei varroda szabászattal való fel­szerelése is. A miklósin kívül pedig még Felsőnyéken üze­meltet a Jeans Tex varrodát. B. T. a városi rendezvényeken. Újabban a testvérvárosi kap­csolatok révén külföldre is el­juthatnak. Tusnádfürdőre, a németországi Dettenhausen- be, a szlovákai Zemnébe. A felnőtt táncegyüttesünk nem­rég érkezett haza a német testvérvárosból, jövőre őket látjuk vendégül Tabon. — A ház mintha nagyobb­nak épült, mint a mai igények, de ez nemcsak Tabra jel­lemző. A termeket miként tud­ják hasznosítani? — Valamennyi egyesületet szívesen befogadunk, otthont biztosítunk számukra. így a mozgáskorlátozottaknak, a bé­lyeggyűjtők egyesületének, a hegyközségi csoportnak. Aki véletlenül tér is be hozzánk, nem csapja be azonnal maga mögött az ajtót, megismerked­het a munkánkkal, a szakkörök életével. Egyre több fiatal ke­res föl bennünket. A jövőnk zá­loga talán éppen bennük kere­sendő. Horányi Barna Tabi kollégisták Pécsett Harminc somogyi fiatalnak biztosít a megyei önkormány­zat kollégiumi férőhelyet Pé­csett az Universitas Szántó Kovács János utcai kollégiu­mában. Tab város képviselő­testülete a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 200-200 ezer forintért két diák számára biztosítja az elhelyezést. A megyei önkormányzat ehhez 100-100 ezer forint támoga­tást biztosított még. Kapolyi munkanélküliek Kapolyban 10-en, Somogy- meggyesen 13-an kapnak munkahelyi jövedelempótló támogatást az önkormányzat­tól. A megyei munkaügyi köz­pont nyilvántartása szerint 45 a munkanélküliek száma Ka­polyban és 40 Somogymegy- gyesen. Munkanélküli járadé-, kot 23-an illetve 17-en kapnak a két településen. Telkek építkezőknek Négyzetméterenként 160 forintért 16 darab építési telket értékesített a tabi önkormány­zat. A Kodály Zoltán és a Bar­tók béla utcák építési telkei közötti területsávot vásárol­hatták meg megosztva az építkezni kívánó tabiak. Külterületi útépítés A tabi városi önkormány­zathoz kérelemmel fordult mi­nap a kapolyi önkormányzat. A kistelepülés ugyanis földutat kíván építeni és ehhez kérte az építési engedélyt vagy az érintett terület átadását. A vá­ros tulajdonát képező kiépítet­len földút a kapolyi Petőfi utca folytatásában van és ez csat­lakozik a Kapoly-Darány- puszta összekötő úthoz. A ha­tározati javaslat értelmében a tabi képviselőtestület hozzájá­rul ahhoz, hogy Kapoly ön- kormányzata saját beruhá­zásban utat építsen. A hétvégét a forgalom is mutatja Lángos csengőszóra egy ádándi udvaron Egy kis nyugdíjkiegészítésről van szó... Pórázon a művelődés háza Gépkocsival és vezetői engedéllyel rendelkező munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére, Törökkoppány - Szorosad - Kára Somogydöröcske területén A kézbesítő' feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP -nak. Ezért a munkáért teljesítményarányos díjazással biztos egzisztenciát kínálunk. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Péterffy Árpád Tab, Kossuth Lajos u. 128., Telefon: 82/321-596 (61892) Szerencsét hoz, pénzt visz Kéményseprőt látok, sze­rencsét találok jutott eszembe, amikor megláttam Sponics Józsefet Kányán. Az 50 éves férfi kéményseprő; több mint 30 éve tisztíja a kéményeket. — Nem mindenki örül ám, amikor meglát — meséli. — Egyre többen mondják, hogy nem a szerencséjüket, a pén­züket viszem. Erről nem tehe­tek. De igaz: az utóbi időben megdrágult az ellenőrzés is. Sponics Józsefhez tíz falu tartozik. Nágocson lakik, min­dennap buszozik. Egyik nap a kányái, máskor a miklósi, szo- rosadi vagy a törökkopányi kéményeket kémleli. — Naponta 40-50 házat ke­resek fel. Ritkán akad na­gyobb gond. Többnyire csak tisztítani kell vagy a járatokat, szellőzőket kipucolni. Gyakorta azonban nem ilyen egyszerű a kéményseprő élete: előfordul, hogy nem szí­vesen látott vendég. Van, aki huszonheted rangú dolognak tartja kéménye tisztaságát. — A lakosság bizony egyre nehezebben fizeti ki már a legkisebb kiadásokat is. Ko­rábban, öt-tíz éve nem okozott senkinek problémát egy né­hány száz forintos számla: manapság sok embernek már ez is megerőltető tétel. (Harsányi) Elkészült Torvaj új útja A háromszázhatvan lakosú Torvaj községben a múlt hét végén fejezték be és adták át a legújabb szilárdburkolatú utat. A mintegy 1000 méter hosszú betonút a Petőfi utcá­ban létesült. A siófoki Okobau cég végezte el a munkálatokat — határidőre. Az új út 5 millió 200 ezer fo­rintba került. A község az úta­lapból a bekerülési költségnek a felét megkapta. Jövőre még mintegy 350 méter szilárdbur­kolatú út megépítését terve­zik. Megépülte után Torvaj va­lamennyi útja korszerű lesz. Álláshelyek Tabon A Somogy Megyei Munkaü­gyi Központ tabi kirendeltsé­gén a legutolsó adatok szerint a következő álláshelyeket kí­nálják a munkanélkülieknek: élelmiszeripari technikus, mér­legképes könyvelő, villanysze­relő, agrármérnök, festő, konyhai dolgozó, gáz és köz­pontifűtés szerelő. Fejlesztések Somogyegresen Az utóbbi időben több meg­határozó beruházást végeztek el Somogyegresen. A helyi önkormányzat az idén több mint egymillió forintot költött eddig fejlesztésre. így kapott kapott aszfaltburkolatot a járda a Petőfi utcában. A hat­száz méternyi szakaszon el­végzett munkálat értéke meg­haladta a 100 ezer forintot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom