Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-22 / 249. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1994. okt. 22. szombat Könyveket ajánlunk FORGÁCS ÉVA Az ellopott pillanat A kötetbe gyűjtött tanulmá­nyok többsége a magyar kép­zőművészet XX. századi fejlő­désével foglalkozik. Az írások súlypontjai: képzőművészetünk megújulásának időszaka a két világháború között, az európai iskola, illetve a ma képzőművé­szetét meghatározó nemzedék kiemelkedő alkotóinak bemuta­tása. (Jelenkor - 350 Ft) ORBÁN OTTÓ Költészet hatalma Kiváló, teljességgel eredeti, egyedülállóan értékes könyv Orbán Ottó új verseskötete. A költő ezúttal azoknak a versei­nek egy részét gyűjtötte kö­tetbe, amelyek - közvetlenül vagy közvetve - mesterségé­vel, vagyis a költészettel fog­lalkoznak. (Kortárs - 329 Ft) WERNITZER JULIANNA Idézetvilág Wernitzer Julianna könyvé­ben Esterházy Péter prózájá­nak egyik fontos vonásáról: az idézet formáiról és funkcióiról értekezik. Vizsgálódásai kö­zéppontjában elsősorban a „Bevezetés a szépirodalomba” c. kötet áll. (Jelenkor- 250 Ft) UNGVÁRI TAMÁS Beatles-biblia „Szeretettel ajánlom a Beat­les-bibliát, Lennon és társai halhatatlan történetét azok­nak, akik hajdanán megértet­ték, miért lázadt fel az apák nemzedéke ellen az ifjúság, a tiniknek, a húszéveseknek, barátjuk, szerzőjük: Ungvári Tamás. (Korrekt - 399 Ft) KARINTHY FRIGYES Capillária A szerző két remek kisregé­nye a népszerű „mesehős”, Gulliver ötödik-hatodik útját meséli el. A Capillária a férfi és nő viszonyának újragondolása is, melyet már a híres mottó is sugall: „Hisz mind a kettő mást akar...” (Pantheon - 398 Ft) TARCZAI GYÖRGY Az Árpádház szentjei Hasonmás kiadás. Előzőleg a Szent István Társulat gondo­zásában jelent meg, dr. Serédi Jusztinián érsek előszavával. Történelmünk nagy korszaká­nak, az Árpád-házi királyok ko­rának sajátos szemléletű fel­dolgozása. A rendkívül alapos és sokszínű munkát számos ér­tékes illusztráció is gazdagítja. (Magyar Könyvklub — 890 Ft) SZÍNES HÉTVÉGÉ Gyémántdiploma a hatvan évért Utazások muzsikával A háziorvos iskolája A gyémántdiplomások. Elöl dr. Gyócsi János a diplomaosztó ünnepségen Gyémántdiplomát kapott dr. Gyócsi János nyugalma­zott kaposvári üzemorvos a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Hatvan éve kapta meg diplomáját. Hajdan így hívták: a „jól futó Gyócsik”. Azt mondja: 11,5 másodperc alatt sprintéit szá­zon. Most nehezen mozdul: balesete volt. — Mindig nagyon vidám ember voltam, s talán annak köszönhetem, hogy megértem a gyémántdiplomát. Ot év múlva a vasdiplomát is szeret­ném átvenni. A kiskorpádi váltókezelő fia mindig talpra állt: makacs szorgalma, munkaszeretete kihúzta minden csávából. Vasutaséknál úgy illett, hogy a gyerek is felöltse a sötétkék egyenruhát, ám Kiskorpádon a vasút nemcsak a másfél kilo­méteres távolság miatt tűnt messzinek. — A nagyapám is vasutas volt. Amikor leérettségiztem, azt mpndtam a nagyanyám­nak: Én orvos leszek! „Jaj, fiam, hát hogy fogsz te meg­élni?” — kérdezte. „Olyan szép az a vasutasegyenruha, meg a nyugdíjas állás...” — siránko­zott. Akkorra már fejembe vet­tem, hogy doktor leszek. Egy gazdag falumbeli fiú járt a pesti orvosi egyetemre, s min­dig azt nyaggattam: mondja már meg milyen ott „fönn” az iskola. 0 meg csak legyintett, és nem mondott semmit. Nem is lett belőle orvos soha. En­gem meg innen, a Somssich Pál Gimnáziumból elsőre föl­vettek a pécsi orvosegye­temre. Ez 1927-ben volt. Feri öcsémmel és Mária húgommal hárman voltunk testvérek, havi 10 pengőnél több nem tellett a szüleimtől. A vasút jóvoltából tandíjmentes lettem; ingyen koszttal, havi 30 pengővel, elég jól megéltem. Igaz, job­bára jegyzeteltem: mindössze négy tankönyv — köztük Enz professzor Korbonctan csízió című munkája — lapult a fió­komban, mire befejeztem az egyetemet. Bámulatra méltó a memóri­ája: valamennyi középiskolai és egyetemi tanárának a nevét emlékezetében tartja. A nyarakat a kaposvári bel­gyógyászaton töltötte. Főnökei megszerették, s már az egye­temi évek alatt felelős munká­val bízták meg. Százhúszan indultak, és mindössze 45-en végeztek az évfolyamban. Öt év egyetem után a kaposvári kórházban lett „cselédköny­ves”. Állítja, hogy ez az idő­szak volt az igazi iskola. Min­den orvosi szakmában három hónap gyakorlatot kellett tölte­niük. — így lehettünk mi igazi há­ziorvosok, nem amolyan „cé- dulások”, mint a mostaniak — mondja. A praxist a kaposvári kórház elmeosztályán kezdte, majd — mint mondja — a kiha- lásos rendszer alapján ara­szolt előre. Kilenc hónap után egy vakbélműtéttel debütált a sebészeten. Ott ismerte meg leendő feleségét, aki egy este éppen a különszobában bete­geskedő nagymamáját láto­gatta meg. A házasság a há­ború zajos éveiben kezdődött. — A délvidéki megszállás alatt a zombori hadikórházban mint címzetes őrvezető láttam el a sebesülteket. Fölismer­tem, hogy a hadseregpa­rancsnoknak tífusza van, s a tábornok jóvoltából, 1942-ben már zászlósként kerültem a Don-kanyarba. Egy hónapon át gyalogoltam hazafelé. Sze­rencsém volt: 1943 májusában Kaposvárra értem. Harminchét évesen kinevez­ték az OTI igazgatójának, de 1946-ban szanálták a váltóke­zelő fiát. A munkások vissza­követelték. Gyócsi doktor a körzetet, s melléje az üzemor­vosi állást választotta. A ruha­gyárnak 3200 dolgozója volt akkor, és a korszerű rendelőjét mindenki megcsodálta. Em­lékszik, sok magas vérnyomá­sos beteget kezelt, de dagana­tos akkoriban még csak egy volt köztük. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy családjában töb­ben is követték példáját. Négy gyermeket nevelt, köztük dr. Gyócsi Jánost, a Kaposi Mór Megyei Kórház orvos-igazga­tóját, akinek három gyermeke lépett ugyancsak erre a pá­lyára. Szaporodnak az oldalági doktorok is. A nyugdíjas évek csönde­sek. Reggel, amikor megérke­zik a Somogyi Hírlap, kezébe veszi, és az utolsó betűig kiol­vassa. Aztán jöhet egy römi-parti az asszonnyal Várnai Ágnes A Tinctoris reneszánsza 1981-ben öt lelkes és te­hetséges kaposvári zenész reneszánsz együttest hozott létre. A hajdani kort idéző mu­zsikával és kosztümökben lép­tek a közönség elé. Névadó­juk stílusosan Johannes Tinc­toris lett, a 15-16. század flandriai származású zene­szerzője és zeneteoretikusa. Nevéhez fűződik a nápolyi ud­varban született zenei szótár, melyet Mátyás király felesé­gének, Beatrixnek ajánlott. A kultúrhistóriából kibogozható szálak így vezetnek jeles kirá­lyunk reneszánsz udvarába, a humanizmus környezetébe, levegőjébe. Egy másik munká­ját pedig Beatrix budai karna­gyának küldte... A zenetörténeti forrásokból üdítően merítő kaposvári együttes különleges része lett a város és a megye zenei éle­tének, az utóbbi időben vi­szont kevesebbet hallatott magáról. A csoport alapító tagja és vezetője, Kokas Fe­renc elmondta, hogy október utolsó napján ismét a közön­ség elé lépnek a megyei mű­velődési központban, és szor­galmasan próbálnak. A fellépés legfontosabb fel­tétele a korhű hangszerek pót­lása, kiegészítése volt. Ez nem könnyű dolog mert a re­neszánszkori tekerőlant, duda, fidel (a hegedű őse) és a nagydob nem csupán ritka, hanem ennélfogva drága is. Akár külön história is kerekít­hető abból, amíg az angliai Bradfordban ráakadtak egy boltra, ahol „félkészen” kapha­tók a mestermunkák, amelye­ket itthon kell aztán megszóla- tathatóvá tenni. Ez sem kevés pénz és nem kevés szakérte­lem dolga, megyei és városi alapítványi támogatással sike­rült mégis. Mindenesetre a Tinctoris azért hírneve nyomán járta a világot is. A közelmúltban fel­léptek Glindében, készülnek Bath városába, tapsolt nekik a Csíkszeredái publikum, s amire külön büszkék, immár ismert vendégei a bajor ud­varnak is. Kaltenberg ura, Lu­itpold Prinz von Bayern ugyanis nemcsak a kiváló sör­rel fémjelzi nevét, hanem a jú­liusban megrendezett rene­szánsz mulatságokkal is. Mint hírlik ezt éppen a sör haszná­ból fedezi: a nevezetes feszti­válokon újraéled a reneszánsz pompa és szellem, lovagi tor­nákkal és zenei élményekkel. Nos, ebben az igényesen „nosztalgikus”, elkényeztett publikummal övezett környe­zetben is állta a próbát a ka­posvári Tinctoris. (Tröszt) Kaltenbergben is nagy sikere volt a Tinctoris együttesnek Régi fotók Ázsiáról Mintegy 100 ezer font érték­ben múlt századi kínai és japán fotókat árvereztek el London­ban. Az aukciót szervező Chris­tie’s cég több mint kétezer fény­képet bocsátott árverésre: ezek az ázsiai, brit és amerikai fotó­sok által készített legkorábbi fel­vételek Kínáról és Japánról. Vi­lágszerte nagy volt irántuk az érdeklődés. A legtöbbet sikerült is eladni, főként gyűjtőknek. Tizenöt évig volt a Somogy művészeti vezetője Menesztették Mosóczit ünneplés helyett „Időzített bomba” a táncegyüttes 45. születésnapján — Forgatókönyv szerinti koreográfia? Mosóczi István, a Somogy Táncegyüttes művészeti ve­zetője ez év végén az együttes hírnevéhez méltó műsorral akarta megünne­pelni megalakulásuk negy­venötödik évfordulóját. Hogy lesz-e valami az ünneplésből, nem tudni, ugyanis a tánc- együttes alapítványának ku­ratóriuma legutóbbi ülésén úgy döntött: megválik Mo­sóczi Istvántól. — Az utóbbi években Mo­sóczi művészeti munkája, te­vékenysége nem találkozott az alapítvány kuratóriumának elvárásaival — mondta Csik- vár Gábor, a Somogy Tánc- együttes menedzsere. — Azok előtt, akik az együttes művészi eredményeit figye­lemmel kísérték, nem titok, hogy az elmúlt 3-4 évben tu­lajdonképpen csak Merczel István tánckarvezető és kore­ográfus végezte a csoport művészeti oktatását. Merczel István egyébként alkalmas művészeti vezetőnek. Itt él Kaposváron, rátermettségét, tehetségét folyamatosan bi­zonyította. Az alapítványi ta­gok, és a kuratórium ezért döntött úgy, hogy elérkezett az idő a váltásra. — Amikor ezt tudatták ve­lem, olyan hatás ért, mint amikor az ember életét ketté­törik — mondta Mosóczi Ist­ván, aki a BM. Duna Művé­szegyüttesének művészeti vezetője is. — Nekem a So­mogy a fél életemet jelen­tette, és ezt sokan tudják. Méltatlannak, emberileg er­kölcstelennek tartom ezt a döntést, s úgy vélem, hogy forgatókönyv szerint készült ez a „koreográfia”. Mosóczi István nevetsé­gesnek tartja azt a kijelentést, miszerint az elmúlt há­rom-négy évben ő semmit sem tett az együttes művé­szeti életében, a táncosok ok­tatásában. Derült égből vil­lámcsapásként érte a hír, s bár nincs oka az örömre, tré­fásan mégis megjegyezte: — Azt hittem valamiféle díszpolgári címet kapok majd az együttes negyvenötödik születésnapján. Most már lá­tom: ez csak posztumusz le­het. Csikvár Gábor menedzser az együttes vezetésének vé­leményét tolmácsolta, amikor elmondta: azt szeretnék, ha a jövőben Mosóczi István mint. koreográfus és művészeti szaktanácsadó venne részt a Somogy munkájában. Mo­sóczi erre viszont így reagált: — Ha ezek után nevemet adnám a Somogyhoz, azt je­lentené, ha legitimálnám a mostani döntést. Lőrincz Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom