Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22 / 249. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. október 22., szombat 150 éves mozgalom Az adventisták október 22-én ünnepük az egész világon fennállásuk 150 évfordulóját! A XIX. század elején Nyugat-Európában és Észak-Amerikában hatalmas vallásos ébredési mozgalmak indultak. Ezek a mozgalmak — a Biblia prófétikus könyveinek tanulmányozására alapozva — Jézus Krisztus közeli visszajövetelét és az arra való felkészülést hirdették, ezért adventistáknak nevezeték őket. Közülük a legismertebb a milleristák mozgalma volt, amelyet William Miller baptista prédikátor indított el 1831 -ben Dániel próféta könyvének magyarázásával. Ennek a mozgalomnak a kikristályosodásaként jött létre Észak-Amerikában a Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház, amelyet hivatalosan 1863 májusában szerveztek meg a Michigan államban lévő Battle Creekben. Az ENSZ által nyilvántartott 220 állam közül több, mint 200-ban alapított azóta szervezett egyházat és 590 nyelven ad ki vallásos irodalmat. Könyveit saját nyomdáiban készíti és kiadóhivatalaiban árusítja világszerte. A protestáns egyházak között a H. N. Adventista Egyháznak van a legszélesebb egészségügyi missziója: több, mint 90 kórház, számos klinika és egészségügyi tanácsadó központ. A betegségek megelőzése érdekében családlátogatási és felvilágosító munkát végez. Harcosa az alkoholizmus, a dohányzás és a kábítószerek használata elleni küzdelemnek. Hangsúlyt helyez a fiatalok kiegyensúlyozott nevelésére, 1320 elemi iskolát, 347 középiskolát és 12 egyetemi szintű intézményt tart fenn. Különösen kiemelkedő tudományos és gyógyítómunkát végez a Californiában levő Loma Linda Orvostudományi Egyetem és Kórház, amely több mint 80 éve áll az emberiség szolgálatában. Kiterjedt rádió, televízió és iratmissziós munkát is végez az egyház. A különböző tévé műsorokat több mint 3000 állomáson sugározzák műhold segítségével. A misszió másik nagy ágát az Adventist Development and Relief Agency (ADRA) képviseli. Ennek keretében közel 50 millió dollár értékben nyújtott az egyház segítséget a természeti katasztrófák áldozatainak és enyhítette az éhező emberek szenvedését az elmúlt évben. Ezt a széleskörű tevékenységet az egyház világszervezete a General Konferencia irányítja, amelynek vezetőségét ötévenként választja meg a nemzetközi nagygyűlés. Kormos Tivadar Csökken a brit színházak látogatottsága Erőteljesen csökken a brit színházak látogatottsága, s a színészélet keservesebb, mint bármikor - derül ki egy felmérésből, amelyet a színházigazgatók szövetsége tett közzé a The Observerben. A Reuter által idézett adatok szerint az 1990-91-es színházi évadban összesen tízmillió színházjegyet adtak el, míg ez a mutató 1993-94-ben csak 7,5 millió volt. A nézőszám csökkenésével párhuzamosan a színházi előadások száma is kevesebb lett az idén a szigetországban. A két vizsgált időszak adatait tekintve 24 ezer 500-ról 18 ezer 500-ra esett vissza. Nikla, avagy Tomi S okat jártam Niklán. A családias barátság, a múzeumi hivatalom és a mesterem iránti hódolat egyaránt szólított. Ezekről az utazásokról építkezések, kiállítások, versek, fényképek, dolgozatok vallanak. De még inkább az a megfoghatatlan, állandó sugárzás, amelyet mindig ott éreztem a ház és a temető és falu egyre változó valóságában, mint valami szólítást, hogy őt hallgassam és idézzem. A költői mű mögött az embert, aki csak leveleiből ha szólt magáról és családjáról. Segítségemre voltak ebben az embert előhívó szellemidézésben a leszármazott rokonok történetei, levelei és a falusi szájhagyományok gyűjtői, öregek és fiatalok. A tárgyak és a ház és táj, de különös hálával gondolhatunk a költőapát oly hűséggel idéző Berzsenyi László jegyzeteire és elbeszéléseire, amelyeket a Berzsenyi-rokon Noszlopy Tivadar 1887-ben Kaposváron Emlékeim Somogyból című könyvében, aztán pedig a bővített Berzsenyi Dániel és családja című, 1910-ben, ugyancsak Kaposváron megjelent füzetében adott ki. A családról különös történeteket rejt már a költő apjának élete is. Berzsenyi Dániel apját, Lajost mint pólyást édesanyjával együtt kedves fejőstehenük ragadta ki szarvaira kapva a helyet házukat körülfogó lángokból. Sokat sejtető jelnek tartotta ezt a család. Nemkülönben azt is, amikor vadászaton, súlyos sebbel a hasán egy nagyagancsú szarvas alatt találták meg. Akkor meg a magyar nadrág szíja, melybe az agancs beleakadt, mentette meg a halálos öleléstől. Ezekhez a már-már sorsdöntő jelenségekhez egy családi legenda is csatlakozik. Ez már a Berzsenyi Lajos házasságához fűződik, amikor is feleségül vette Thulmon Rozáliát. A fiágon magvaszakadt Thulmon család lányaival ugyanazt a szerepet játszotta Vasban, mint Somogybán a kötcsei Antal család. Jelentős, több megyében szétszórt birtokaik régi nemesi családok mentsvárai voltak. A más-más ágakon többszörösen rokon Berzsenyi-Thulmon-házas- sághoz most az a jövendölés fűződött, „hogy ebből az ágból egy hírneves költő fog származni". Ezt abból a levélből idézem, melyet hozzám a költő dédunokái, Berzsenyi Piroska és Cornélia írtak Nikláról. Tud- tukkal Thulmon Jozefánál volt az az emlékkönyv, „melyben ezt megjósolta valaki”. Ez a rokon Thulmon Jozefa maga is költő volt. 1814-ben született Somogybán. Sörnyén, és ott is temették el. A Berzsenyi dédunokák elbeszélése szerint egy verseskötete is megjelent. Irodalmi lexikonunk nem tud róla. A folyóiratokban megjelent verseit, kéziratait Noszlopy Tivadar is kötetbe akarta rendezni. A Thulmon-emlékkönyv jóslata beteljesült. Ebből a házasságból született Dániel, a költő. Az említett levél szerint „az édesapa és felesége nagyon féltették egyetlen fiukat, Dánielt, miután leánykájuk kiskorában meghalt. Ezért otthon nevelték...” És így folytatja a levél: „édesapja is sokat foglalkozott vele. írni, olvasni pár nap alatt megtanult...” „Könnyű felfogásáról” emlékezőtehetségéről” pedig azt írták, hogy az egyik hetyei látogatás alAz igazi poézis keresése címmel jelent meg Takáts Gyula Kos- suth-díjas költő esszéinek gyűjteménye a „niklai remetédről. Ennek egyik írását közöltük. A kötetet a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság adta ki, Pannónia Könyvek sorozatában, Tüskés Tibor szerkesztésében. kalmával a vendégtől kapott verset „az elolvasás után kívülről el tudta mondani”. A féltett egykéből aztán hamar szilaj gyerek lett. Néhány sor az idézett levélből: „Gyerekkorában a pajtásaival a legelőre szeretett kimenni, s ott, ha egy-egy lovat elfogtak, versenyeztek egymással. A tulajdonosok nem örültek ennek, de ők jól elszórakoztak.” A soproni evangélikus líceum diákjának csetepatéit, féktelenségeit eggyel, legalábbis egy variációval meg- toldhatjuk. „Mikor a püspököt várták, a diákokat kettesével felállították sorba. Az egyik valahogyan meglökte Dánielt, erre ő az előtte állókat úgy megtaszította, hogy mind előreestek. Nagy nevetés volt, de Dánielt megbüntették.” Az apai és iskolai szigor fölött az anyai szeretetet mindig ott érezte diákévei alatt, mert „ha édesanyja csomagot küldött, a kalácsba és ruhájába aranyat tett, hogy fiát segítse”. Eddig a levél színező, kiegészítő adatai a gyerek és ifjú évekre. A kialakuló egyéniség és költői személyiség, a család és a környezet rajzához legtöbbet Berzsenyi László és tőle átvéve szóból, írásból Noszlopy Tivadar adott. De a Berzsenyi-képhez a helyi szájhagyományból sokat gyűjtő Hársházi István niklai lakos füzetéből, valamint Csonka Matild és Berzsenyi Tibor tabi és kaposvári rokonok, továbbá Berzsenyi Mária unoka és Gabriella dédunoka szavaiból és elbeszéléseiből is sikerült némi új színeket, vonásokat rakni. A soproni iskolavégezetlen kiugrás és a rövid huszárszerep után apja haragja elől Hetye helyett először Sörnyére szaladt, majd fél évig Thulmon János nagybátyjánál, Niklán húzta meg magát. Ekkor még Somogy a menedék volt, mert anyja halála után, 1794-től szeretet nélküli lett a hetyei szülői ház. Társasága és apja is nemcsak érzéketlen, de ellenséges is volt versíró szenvedélye iránt. Harmónia és Diotima című tanulmányomban ezekről a Berzsenyi-Höl- derlin-párhuzamokról már szóltam. Most az apa és fiú ilyetén ellentéteit nézve, önkéntelenül is a költő kedves klasszikusai közül Ovidius élete és sorsa merül föl. Persze Róma és a császári kor fénye nélkül, Hetye-Sömjén- Nikla parlagi vetületében. Ott a lovagrendi római nemes apa nagyravágyása, itt a birtokos nemes Berzsenyi Lajos családi és politikai elképzelései akadályozzák a lelki béke és a költészet harmóniájának kiteljesülését. Kalodájából, menekülésül, az ifjú költő szerelmi és honszerelmi lángolása egy hétköznapi, puritán házasság keretei közé kényszerült na „tiszta erkölcs” fényes, de súlyos jelmondatával terhelve. Kényszerű adottságai: a meg nem értés és a szülői ház „császári” szigora, a feudalizmus társadalmi és gazdasági parancsa fizikai és szellemi világát Niklára száműzte. Ráadásul nem 51 évesen, mint Ovidiust, de már 28 évesen. Úgy búcsúzott szülőföldjétől, mint Ovidius Rómától. Ezzel a nagyon korai átköltözéssel egyszerre búcsúzott a szerelmétől és az ifjúságtól is. így lett lírája egyre inkább elégi- kus. Irodalmunk nagy búcsúzó költője ő. Ovidiusnál a Tristia, a Keservek önéletrajzi elégia. Berzsenyi versei egy lelkivilág önéletrajza. Az idő múlása diktálja elégiáit. A szerelmi lángolás tüze pedig ódáiba vált át, nem úgy mint Ovidiusnál az Ars amatoria, A szerelem művészete erotikus soraiba. Berzsenyi költészetében a szerelem igen áttételesen jelentkezik. Olyan vulkán, amely lávájával ódákban izzik! Költőnk, egy tiszta, de igen szürke házasság száműzetésében élt szerelmi emlékeiből. És mekkora fegyelemmel, hiszen a szerelemről, az „egek szent magzatjáról” ezt vallotta: „Nekem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!” B erzsenyi száműzött magyar Ovidius volt nemcsak a társadalomban, de a somogyi „Tomi”-ban is. Fia, László írta róla levelében: „körülötte hallani vélte az Ovidius szarmatáinak zsivaját”. És ezt betetézve, a Kölcsey-kritika után, száműzöttnek érezte magát a nagybereki mocsár szélén még szellemileg is. Száműzött volt földrajzilag és lelkileg egyaránt. Olvasta Ovidiust, de erotikus versek helyet ez a nagytüzű ember már az egyszerűség és középszer és erkölcs költője. így akart szolgálni, példát adni a Széchenyi által egyre jobban ébresztett osztályának és a nemzetének, amely neki már a jobbágyparasztságot is jelentette. Ezért állt hozzá emberileg is közelebb a népdalkedvelő Döbren- tei Gábor és a Festetics-job- bágyfi Kis János. Közelebb, mint a Kazinczy-Kölcsey- Szemere baráti kör. Kis János nemcsak keresztkomának kérte föl, de az önszorgalom és tudás példája is volt Berzsenyi előtt. A legkatonásabb, sokszor versben pattogó Antal fiát, amikor jobbágylányt vesz feleségül, nemhogy kitagadná, de legszebb házát adja az ifjú párnak. Ma ez a niklai postaépület! Ha már a népnél tartunk, a dédunokák említett levele idézi a bakonyi betyár históriáját, amikor is a betyárvezér a játszótárását ismerte föl a Hora- tiusszal barátkozó költőben, hiszen „együtt gyyerekesked- tek, miután az apja juhászszámadó volt az ő szüleinél, így nem lett semmi bántódása. Azután reggel megmutatták az utat, hogy haza tudjon menni.” így a levél... A szájhagyományból is tudjuk, hogy mint ifjú együtt fogott lovat, együtt énekelt és tanult táncot a falusi fiatalokkal. A népdl és a nép- költsé gyűjtésének szálai is ide vezetnek. Az ő gombai szőlőhegyi szüreti ünnepei merőben különböztek a Kisfaludy Sándor idézte badacsonyi nemesi szüretektől. Berzsenyi, a gazda együtt táncolt, énekelt citera, furugla mellett jobbágyaival. A szilajul táncoló berzsenyi Balassit idézi. Számon tartotta a gyógyító, tudós és csontrakó pásztorokat megye- szerte. Hogy a marcali és ka- posi orvosokban mennyire bízott, arról vállsérülésének szomorú története beszél. Mikor már sorvadt és száradt a keze, akkor egy sámsoni pásztort hozatott, aki fájdalom nélkül tette helyre a vállát, és hamarosan meg is gyógyult. Emberi vonásaira jellemző, hogy a tőle malacot lopó zsellér fenekéről a bíró ítélte botozást ő könyörögte le. Meghalt jobbágyait megsiratta... H ogy különc lett a görög filozófusok, latin költők, Platón és Horatius barátja ebben a Nagyberek-széli Nikla-Tomiban, ebben a somogyi fizikai és szellemi magányban, nem csoda. Inkább azon a fizikai és szellemi erőn kell csodálkoznunk, amellyel harcolt „a mesterkélt szonette- zők” költészete ellen, és amely virtus a hölderlini őrület határain járó költőt a zsenijébe és igazába vetett hit segítségével kiemelte búskomorságából. A Poétái Harmonistika és A kritikáról című válaszírásainak szintjére. Ezek a művei a magyar irodalom és líratörténet mindmáig megfontolandó esztétikai, verstani és kritikai dolgozatai. Mint ember önkritikájával jól ismerte „egzaláltságát”. Olyan „hipochondernek” tudta magát, akinek ez az állapot „mágikusan” segít lírája szépségeinek megteremtésében. Viseletéről és viselkedéséről maga írta Kazinczynak: „engem némelyek különöskének neveznek”. Méltán, hiszen ifjan a homlokára és vállára hosszan lenövesztett haja a mai hippidivatra emlékeztet. Kopott és szűk pantallója is ilyent idéz. Néha meg felleghajtó köpenyével borítva, máskor cilinderrel a fején, pipázva és kostök-do- hányzacskósan járta a határt. Egyként kedvelte a szalonná- zást és a csigapörköltet. Csigapásztort tartott, bár éjszakánként csigái a nádkerítésen át szertemásztak. H áza, jelentős birtokai között, sokáig igen szegényes, náddal, gazzal fedett vályogviskó volt a falu utcasorában. Az idegen méltán csodálkozhatott, amikor a ház gazdája néha zsinóros díszmagyarban lépett ki ajtaján. Világában a pásztorok és Horatius, a népdal és óda jól összefértek. így lakott Niklán a nyelv- és formateremtő, a minden költeményén az utolsó percig csiszoló mester 1812-ig. Amikor a sorscsapásoktól legyőzve, jég, pénzér- téktelenedés és vihar arra kényszerítette, hogy új házat építsen családjának. A házavatást nem akarta április elsején tartani. És április másodi- kától már tudta: Nikla számára örökre Tomi. Ovidius a Fekete-tenger mellől a Pontusi levelekben, és Berzsenyi, ha nem is versbe szedetten, de leveleiben őszintén, mély melankóliával tárta föl. a Fekete-víz partjáról berekszéli életét és világát Széphalomnak. Csonka Matild felmenő ági rokon szerint csülök farics- kálás közben gyermekeinek „Apámuram, ízlik-e?”-kérdé- sére bicskahegyről dobálta oda a falatokat. így élt ez a „minden megindulástól félő”, a méhzümmögésbe és az utolsó szoba gyertyapercegésébe menekült, harmóniát kereső ember. Berzsenyi élete utolsó percéig az apa, a gazda és a költő hármas világának tragikusan összefonódott iszonyú harcát vívta. Hogy milyen apa volt? Négy gyermeke szóban és írásban mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel vallott róla. Berzsenyi László, a család krónikása kapta az új családi házat. Ő volt az, aki a tornácfolyosót berakatta, a tetőt mai formára cserepeztette. László sokat ígérő költőnek indult. Testvérei, Farkas és Lídia is. A Berzsenyi-ház falusi egyszerűségében, felszerelésének szegénységében mély szellemi élet fészkelt. Lídia és László franciából és németből fordítottak. Lídia — Noszlopy Tivadar közlése szerint — Kotzebue Adelhaid, avagy a vakbuzgóság áldozata című színdarabját is lefordította. Ám közös fogadással a Berzsenyi gyerekek verseiket apjuk iránti tiszteletből elégették. Költőnk lávázóból lett melankolikus, szilajságból a társaságokban igen szerény. Ám művére és becsületére igen büszke ember volt. A vad lovasból lett lókímélő, és ő volt az is, akit egy igaztalan kritika tudós költővé üstökölt, s akit a sikált padlók és meszelt falak egyszerűségében is a vendég Dömötör Pál olyan „perzsa előkelőségnek” rajzolt meg, aki feleségének — Takács Judit költőnő rokonának — zsör- tölődéseit csak úgy hallgatta, mint ablakon kívül a kocsizörgést. De végül is, akivel mint Philemon a szövő, fonó, mosó és takarító Baucis mellett, úgy élték együtt niklai napjaikat. Szegényes házukat nem Zeusz, de a Múzsa emelte a magyar költészet egyik templomává. Körülötte az elvadult szőlővel futtatott jegenyék jelezték a marcali, gombai vagy öreglaki utasnak, hogy lakik az a költő, aki Bartók és Kodály előtt kimondta: „én a magyar muzsikában és táncban ideált látok...” S okszor akart őrjítő magányából kitörni, tudjuk. Utolsó éveiben kaposvárra könnyekért az Olvasótárba huszonnégyszer kocsizott be, de Pest-Budára indulásairól ilyen sorokat írtak nekem dédunokái: „Pestre akart felutazni. Mikor egy ideig mentek, megkérdezte a kocsist: — Nézz csak hátra, látod-e még a templom tornyát? — Látom. — Azután továbbmentek egy darabig. Újra megkérdezte. A kocsis azt felelte: — Már nem látom. — Dániel erre azt mondta: — Akkor forduljunk vissza.” így élt, és így szőtte be a magány Somogyba, mely levele szerint neki „csak számkivetésnek helye”. Ahogy megírta, életét a fátum, a „görög Áté” üldözte, „mint minden jámbor költőket s büszke géni- ékét”. Élte után is üldözte a sors. Csontjait, kéziratait is szétszórta. Hogy megsemmisítette-e — mint Merényi Oszkár említi —, talán szabad hinnem, hogy nem! Mert a sors kegyes is lehet, s egy gyűjtő fiókjából vagy padlás porából még, hiszem, előkerülhetnek Berzsenyi kéziratai. Takáts Gyula
