Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-17 / 219. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. szeptember 17., szombat Medgyessy Péter az MBFB élén Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság előterjesztése alapján Medgyessy Pétert bízták meg a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. tegnapi Igazgatósági ülésén a bank elnök-vezérigazgatói posztjának ellátásával. Gyógyszergyári részvények Több hónapos szünet után hamarosan ismét lesz nyilvános részvénykibocsátás, mégpedig a legnagyobb magyar gyógyszergyár, a Richter Gedeon Rt. 464,5 millió forint névértékű részvényét értékesíti az ÁV Rt. hazai magán- és intézményi befektetők részére. A jóváhagyott tranzakció eredményeként a társaság alaptőkéje zártkörű alaptőke-emeléssel mintegy 30 százalékkal, 13,2 milliárd forintról 17,6 milliárd forintra emelkedik. Külföldi pénzügyi befektetők több mint 25 százalékos részesedést szerezhetnek a gyógyszergyárban. Tiltakozik az MRP-szervezet Teljesen érthetetlen és jogilag elfogadhatatlan, hogy az ellenérdekelt vezérigazgató különféle beadványai miatt az Állami Vagyonügynökség a szabályosan megkötött előszerződés alapján, illetve az abban foglalt érvényességi feltételek bekövetkezése ellenére miért nem írja alá az MRP szervezettel a végleges szerződést — derül ki a Pátria Nyomda Rt. MRP-szerveze- tének tegnapi sajtóközleményéből. A dokumentumban a Pátria Nyomda helyzetének és privatizációjának tarthatatlanságát panaszolja fel az MRP-szervezet. Félő, hogy a halogatás miatt az MRP-szervezet, mint vevő, már az induláskor ellehetetlenül, tartják. Német-magyar akkumulátorgyár Vegyes vállalatot alapított budapesti székhellyel a Perion Akkumulátorgyár Rt. és a német Accumulatorenwerke Hoppecke, jelentették be a két cég vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon. Az új kft. cella- és telepszerelésre jön létre. Kamara az üzleti körök szócsöve Robert Knuepfert, a Baker and McKenzie Ügyvédi Iroda vezető üzlettársát választotta elnökévé legutóbbi közgyűlésén a Budapesten működő Amerikai Kereskedelmi Kamara, tájékoztatott tegnap a szervezet. A közlemény szerint az Amerikai Kereskedelmi Kamara továbbra is a nemzetközi üzleti körök szócsöveként egy vállalkozás-barát légkör kialakításán dolgozik. A kamarát öt éve alakították, s ma már 300 amerikai, magyar és japán tagja van. Amerikai hálózat pesti láncszeme Mintegy 100 millió forintos árukészlettel pénteken nyitották meg Budapesten a Gubacsi úton az ACE Hardwere amerikai áruházlánc üzletét. Az ACE-áruházlánc az Egyesült Államok egyik legnagyobb áruházlánc-hálózata. Üzleteiben mintegy 70 ezer féle árucikket forgalmaznak, és éves forgalma eléri a négymilliárd dollárt. Az ACE Hardwere of Hungary Kft a magyar áruk exportjára is törekszik. Gasztronómiai Akadémia - gasztronómusok nélkül Az Apeh nem zárkózik el Több mint 300 recept Somogy ízeiből (Folytatás az 1. oldalról) Az akadémia tagjai rendszeresen áldoznak a kulináris élvezeteknek, s most éppen III. Béla királyunk konyhája lesz terítéken abból az alkalomból, hogy Budapesten a jövő héten tartja közgyűlését a Nemzetközi gasztronómiai Akadémia, amelyet magyar ember, a jelenleg Londonban élő Rónay Egon, az egyik előkelő gasztronómiai lap főszerkesztője alapított. Ha szakácsot vagy cukrászt a Gasztronómiai Akadémia nem enged tagjai sorába, akkor tulajdonképpen kik formálnak jogot arra, hogy ítéletet mondjanak a konyhaművészek munkájáról — ez a kérdés is megfogalmazódott a közgyűlést megelőző sajtótájékoztatón az újságírók rendelkezésére bocsátott anyag alapján. Ebben olvashattuk ugyanis, hogy az akadémia évente egyszer szimpozionon minősíti a gasztronómiával kapcsolatos irodalmi műveket, intézményeket és szakembereket. Dr. Bárándy György ügyvéd — az akadémia magyar tagozatának alapítója — hivatásához méltóan azt válaszolta, hogy egy-egy jólsikerült vacsora után tételesen elemezni szokták az ételek ízét, színét, illatát, s nem utolsó sorban a felszolgált borok bukóját is. Hogy kik? Az akadémia tagjai, akik befolyásos emberek a hazai közéletben, bankelnökök, vezérigáz- gatók, olyan személyek, akiknek hatásuk lehet a magyar idegenforgalomra és gasztronómiára. Ilyen személyiség Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, az akadémia elnöke. Hogy kerül a képbe Somogy? Nos, megyénk szülötte, az ismert gasztronómus Cey-Bert Gyula tevékeny részt vállalt a szakmai program kidolgozásában, s neki köszönhetően folyik országszerte a népi étkek, népi ízek felkutatása. A XX. század tragédiájának nevezte, hogy megszűnt a tájjellegű konyha, Soprontól Nyíregyházáig szinte minden étteremben ugyanazt kapja a vendég, csak más fantázianéven. — Ezért is kezdtem kutatásokat szülőföldemen éppen a Somogyi Hírlap segítségével, és örülök, hogy felhívásunkra 350 régi étel leírását küldték be a háziasszonyok. Most folyik az anyag rendezése, és amint kiadót találok, megjelentetem a napjainkban is ízletes ételek leírását tartalmazó receptgyűjteményt. Később az akadémiai gasztronómiai szakkönyvtárat is nyit. Megyénk két étterme — Cey-Bert Gyula tudomása szerint — már kínálja is az eredeti somogyi ételeket; a Kapos szállóban és Makarész Miklós magánvendéglőjében nemcsak a bugylibicska kicsinyített mása emlékezteti a vendéget a hajdani ízekre, hanem maguk az étkek is a korábbi századokat idézik fel. Mint ahogy ez lesz a III. Béla uralkodásának idejét fölelevenítő vacsorán a budapesti Fortuna étteremben, hiszen — Cey-Bert tanúsítja — ebben az időben Magyarország Európa gasztronómiai központjának számított. Béla királyunk jó háttérrel rendelkezett ehhez: bizánci neveltetést kapott, két francia felesége is volt, s itthon azért megízlelhette az akkori magyar étkeket is. Nos, ezek ötvözete adta híressé vált konyháját, s ezekkel ismerkedhetnek meg a Budapestre érkező külföldi vendégek. Polesz György Kadarkúti raklapok Nőtt a kereslet a kadarkúti mezőgazdasági szövetkezet fűrészüzemében gyártott raklapok iránt. Az üzemben hagyományos terméknek számít az úgynevezett egyutas raklap, ebből 2-2,5 ezer darabot készítenek évente. Fotó: Kovács Tibor Adóbevallást készít a számítógép Vannak országok, amelyekben az adóhivatal szakapparátusa készíti a törvényeknek, rendelkezéseknek megfelelő számítógépes könyvelőprogramokat, és ezeket részben ingyen, részben önköltségi áron a vállalkozók rendelkezésére bocsátja. Szükség szerint rendszeresen frissíti is ezeket, hogy ki-ki a hatóság szája íze szerint készíthesse el a könyvelését. Nem érné meg az Apeh-nek is hasonlót készíteni és elfogadható áron közreadni? — kérdeztük Török Pétert, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettesét. — Sokak számára még az éves adóbevallás elkészítése is nehézséget okoz, ezért egyrészt az űrlapok egyszerűsítésével, másrészt a nyilvántartások számítógépesítésével valóban egyszerűsíthető volna ez a munka. Munkatársaink túlterheltek, a könyvelés és az adóbevallás számítógépesítése valóban megkönnyítené mindkét fél munkáját. Bár látszólag jól gépesített az adóhivatal és a pénzügyi ellenőrzés, a ma rendelkezésünkre álló eszközök jórésze már rég elavult, elmarad a nemzetközi színvonaltól. Egy 29 millió dolláros világbanki kölcsönnel és 26 millió dollárnak megfelelő forintos költségvetési támogatással nemrég kezdődött el az a nagyarányú informatikai korszerűsítés, amely a számítógépesítést és az adat- továbbítást egyaránt magába foglalja. Sajnos ezek a fejlesztések csak 1996 végére hozzák meg gyümölcsüket. — A jelenleg forgalomban lévő könyvelő- és adóbevalló programok nem felelnek meg a követelményeknek. Alapvető hiányosságuk, hogy a kódrendszerük nem kompatibilis az Apeh-ével. Van-e mód az egységesítésre? — Valóban szükség volna egységes elven alapuló, szabványos könyvelő-adónyilván- tartó programokra, ám ezeket aligha lehet az Apeh közreműködése nélkül elkészíteni. Nélkülünk nem megy, de nem megy velünk sem, mert a szakembergárdánk leterhelt, hatalmas erőfeszítésébe kerül a jelenlegi számítógépes rendszer életben tartása, működtetése is. Külső vállalkozónak pedig a nálunk kezelt adatok titkossága miatt nem nyújthatunk bepillantást a rendszerbe. Ráadásul éppen az Apeh nem engedheti meg magának, hogy bárkit előnyben részesítve megbízást adjon e kényes feladatra, ugyanakkor arra sem vállalkozhatunk, hogy a forgalomban lévő programokat szakmailag minősítsük. — Átmenetileg szándékában áll-e az Apeh-nek legalább a különféle könyvelési tételek kódjait egységesíteni? — Novemberre megjelentetjük az (ön)ellenőrzést megkönnyítő összefüggés-táblázatot, azt a segédkönyvet, amelynek alapján az adóhivatal szakemberei is vizsgálják a beérkező dokumentumokat. A kódok egységesítése valóban korszakos előrelépés lenne. — Megkönnyítené az adóhivatal munkáját, ha az esedékes bevallásokat az érdekeltek elektronikus úton juttathatnák el az Apeh-közpon- tok gépeibe... — Sok papírmunkát lehetne ezzel megtakarítani, de egyelőre hiányzik a műszaki háttér. 1996 végétől, 1997 elejétől azonban már ennek sem lesz akadálya. (Kulcsár) Csaknem kétmilliárd dolláros passzívum Miközben tovább folytatódott a termelés bővülése, a pénzügyi mérlegekben jelentős egyensúlytalanság tapasztalható. A kialakult tendenciák szerint az elindult gazdasági növekedést az egyensúlyi viszonyok megbomlása kíséri. Mindezt a Pénzügyminisztérium tegnap nyilvánosságra hozott tájékoztatója állapítja meg. A jelentés szerint az első fél évben a folyó fizetési mérlegben közel 2 milliárd dolláros passzívum alakult ki, pénzben csupán 530 millió dollár értékű működő tőke jött az országba, s az apportot is figyelembe véve ennek nagysága nem haladja meg a 600 millió dollárt. Tovább növekedett mintegy 3 milliárd dollárral a nettó adósság értéke. Az export gyorsan nőtt az idén, ám az import is jelentősen bővült, így a külkereskedelmi mérlegben jelentős a passzívum. Felhívás! A Kaposcukor Rt. értesíti az 1994. évi kampányra felvett dolgozóit, hogy a répafeldolgozás előreláthatóan szeptember 24-én indul A cukoroldal dolgozói szeptember 22-én, a nyersoldal dolgozói szeptember 24-én kezdenek dolgozni az alábbiak szerint: I. műszak reggel 6.00 órakor II. műszak délután 14.00 órakor III. műszak este 22.00 órakor. (57480)y Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Fonyód Burgonya 25-30 30-35 30 30-50 30 Káposzta 30 35 30 25 35 Paprika 30-60 40-80 35-55 30-60 30-50 Paradicsom 70 80 70 40-60 50-70 Uborka 50-70 70-80 55 60-80 80 Leveszöldség 60 50 60 60 60 Tojás 9-10 9-10 10,50 9-10 11 Sárgarépa 25 30 30 40 30-40 Hagyma 30-40 50 28-50 40 40-60 Tök 25 20 20-25 30 30 Karalábé 15/db 20/db 15/db 10/db 20/db Kelkáp. 50-60 60 60 60 70 Alma 40-60 60-80 50 40-60 70-90 Szőlő 50-90 60-80 50-80 40-70 60-80 Fokhagyma 150 160 160 150-200 160 Őszibarack 50-80 50-70 50-70 60-80 60-80 Szilva 60-80 60 70 60-70 60 Karfiol 110-130 130 120 120-130 120-130 Oklevél 214 hallgatónak Ötödik alkalommal került sor tegnap az MTESZ budapesti székházában a britmagyar menedzsertalálkozóra. Az Omegaglen Brit- Magyar Vezetőképző és az Oxford Brookes University szervezte egynapos eszmecsere témája az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás, valamint annak fejlesztése a változó világban. Kiosztották annak a 214 hallgatónak az oklevelét is, aki elvégezte az Omegaglen magyarországi tanfolyamainak valamelyikét. Az elmúlt öt évben mintegy 6500 hallgatót képeztek ki, akik mintegy 60 millió forintnyi tandíjhozzájárulást kaptak az angol Know-How Foundtól. *