Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-14 / 216. szám

1994. szeptember 14., szerda 7 SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA Közhasznú munka a rászorulóknak Magasan szervezett munka, korszerű laboratórium Kaposváron A főorvosasszony kitüntetése Dr. Farkas Mária főorvos 1991 óta vezeti a laboratóriumot Fotó: Török Anett — A korengedményes nyugdíj foglalkoztatási alap terhére történő részbeni vagy teljes átvállalását a Munkaü­gyi Minisztérium több szakér­tője nem tartja indokoltnak. Szerintük ebben a munkaadói, munkavállalói, valamint a nyugdíjbiztosítási szerveknek kell megállapodniuk. A munkanélküliek hatéko­nyabb ellátása érdekében cél­szerűnek tartják a szakértők azt is, ha a részmunkaidős foglalkoztatás a jelenleginél nagyobb támogatást kap. Már az elnevezését is módosítani kellene „csökkentett munka­idős foglalkoztatásira, mert ez jobban kifejezi a lényeget. Javasolják, hogy az ehhez kapcsolódó támogatást már egynegyedes csökkentésnél is igényelhessék a munkálta­tók. A szakemberek sikeres­nek ítélik az ingázó tartós munkanélküliek utazásikölt- ség-térítését, amit az idén feb­ruár 1-jétől vehetnek igénybe egy kormányrendelet alapján. Az ingázó tartós munkanélkü­lieket foglalkoztató munkaa­dóknál - az őket kötelezően terhelő utazási költségeket - a foglalkoztatási alap vállalja magára. A szakértők szerint ezt a lehetőséget a munkanél­küliek szélesebb körére kel­lene kiterjeszteni. Az új munkahelyek létreho­zásának támogatása fontos foglalkoztatáspolitikai eszköz. S a szakértők szerint hatéko­nyabb lenne a terület- és gazdaságfejlesztés eszköz- rendszerébe integrálva. Na­gyobb teret javasolnak a köz­hasznú munkavégzés támo­gatására is. — Nem voltam itthon és a kolléganőm telefonon ol­vasta be, hogy Pándy-emlé- kéremmel tüntetnek ki. Na­gyon megörültem, de meg is lepődtem — mondta dr. Far­kas Mária, a Kaposi Mór Megyei Kórház központi la­boratóriumának vezető fő­orvosa. A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaságnak a múlt héten Pécsett tartott 44. nagygyűlésén a szakmai ve­zetés — két másik kolléga mellett — neki is odaítélte a szakmájuk csúcsán levő, de még fiatal labororvosoknak alapított Pándy-emlékérmet. A kitüntetést a laboratórium­szervezésében elért eredmé­nyeiért és magas színvonalú munkája elismeréseképpen kapta. Dr. Farkas Mária 1991 au­gusztusától vezeti a kaposvári kórház központi és izotóplabo­ratóriumát. A több mint egyév- tizedes munka során elsősor­ban a modern vizsgálóberen­dezések automatizáltságának mértékét kellett fokoznia. Ki­váló szakmai fölkészültsége és jó szervezőkészsége segí­tette ennek megvalósításá­ban. A mostoha körülmények ellenére olyan műszerek be­szerzését és alkalmazását kezdeményezte, amelyek eu­rópai színvonalúvá tették a la­boratórium munkáját. Az elmúlt három évben több olyan automata analizáló ké­szüléket kaptak, amelynek segítségével gyorsan és na­gyon pontos eredményt kap­nak. Az egyik készülék azt is lehetővé teszi, hogy a normál értékhatárok beállítását köve­tően még véletlenül se lehes­sen hamis eredményhez jutni. Ez főleg az éjszakai ügyele­teknél tesz jó szolgálatot az asszisztenseknek. Dr. Farkas Mária talán arra a Diamat mű­szerre a legbüszkébb, amely­lyel a cukorbetegeknél ki lehet mutatni, hogy az előző két és fél hónapban milyen volt a cu­koranyagcseréjük. — Ennek azért van nagy je­lentősége, mert segítségével a cukorbetegség előrehaladott stádiumában jelentkező vég­tagelváltozásoknak s az azt követő esetleges amputációk- nak elébe tudunk menni — mondja. — A háziorvosok aránylag egyszerűen, egy kis kémcsőben juttathatják el hozzánk a vizsgálati anyagot. Munkájukban nagy segítséget adna a készülék, ha jobban kihasználnák a lehetőséget. Sajnos, valamilyen oknál fogva nemigen élnek vele. — A társaság kongresszu­sán nagy érdeklődés kísérte előadását, amelyben egy, a vesekárosodások korai fölis­merésében alkalmazott új módszert ismertetett. — Ezzel már egész korai stádiumban ki lehet mutatni a károsodást. így a korai meg­előzésnél is eredményesen alkalmazható. A főorvosasszony abban reménykedik, hogy ha a távlati tervben szereplő diagnosztikai tömb megépül, végre jobb kö­rülmények között dolgozhat­nak munkatársai, s működ­hetnek az értékes gépek. És szeretné — ehhez a kong­resszuson megerősítést ka­pott —, ha beindulhatna a fő­iskolai laborasszisztens-kép­zés. A korszerű gépek, eljárá­sok magasabb képzettséget kívánnak, és a felsőfokú okta­tás révén az asszisztensek szakmai megbecsülése is ja­vul. Várnai Ágnes Országos Aranyeső Az "ARANYESŐ" határidős betét rendkívül biztonságos lakossági megtakarítási forma,, amely kiemelkedően magas kamatot biztosít Önnek: Lekötési Éves bruttó idő kamat 30 nap 14,00% 90 nap 20,00% 180 nap 23,00%* 360 nap 25,00%* 720 nap 26,00%* A futamidő végén - ha más­ként nem rendelkezik - 720 napon belül automatikusan újra indítjuk a lekötést. Az "ARANYESŐ" határidős betét címletét Ön határozhatja meg - 5000 Ft felett bármely egész 1000 Ft lehet. Kamata változó, követi a mindenkori pénzpiaci kamatszintet. Választhat a bemutatóra- vagy névre szóló betétek közül. "ARANYESŐ" határ­idős betétet 87 IBUSZ BANK fiókban válthat. Fonyód, Szent István u. 4., Kaposvár, Teleki u. 1-3., Siófok, Kele u. 1 -3., Siófok, Fő u. 174. IBUSZ BANK AHOL A PÉNZ ÉRTÉK MARAD * Átlag feletti kamat! Pert nyert a Legfelsőbb Bíróságon a megyei önkormányzat • • Önkormányzatoké a patikavagyon Többször is átadták, majd visszaadták a patikavagyont a megyében. Most újabb át­adás következik: a Legfel­sőbb Bíróság ítéletében ki­mondta: a gyógyszertárhá­lózat, valamint a gyógyszer­tári központ tanácsi alapí­tású közüzem, tulajdonosa a 240 somogyi önkormány­zat. Most újra a vagyoná­tadó bizottságon a sor, hogy megtudakolja a tulaj­donosoktól: mit szándékoz­nak tenni a tulajdonukkal? Ami eddig történt patikaügy­ben, az sokak szerint babaruhá- zásnak is felfogható. Igaz, az egymásnak is ellentmondó in­tézkedések ellenére Somogy­bán sikerült megőrizni a patika- hálózat működőképességét. Az a tény, hogy nem volt fennaka­dás az ellátásban, az adott terü­leten dolgozóknak köszönhető. A véleményük az, hogy a sorsu­kat — és mindenekelőtt a bete­gek ellátását — szem előtt tartó privatizációs döntéssorozatra van szükség. Ez az önkormány­zatoknak is érdeke. — Különösebb meglepetést nem okozott a Legfelsőbb Bíró­ság döntése — mondta tegnap az ítélet ismeretében a Somogyi FI írlapnak dr. Kötbér István, a megyei közgyűlés alelnöke. — Korábban is született már pél­daértékű ítélet, amely szerint önkormányzati tulajdonba ad­ták a patikahálózat vagyonát a gyógyszertári központokkal együtt. Erre hivatkoztunk mi is keresetünkben. A vélemé­nyem az, hogy a patikák priva­tizációját országosan egysé­gesen kell megoldani. Ha a gyógyszertárakat privatizálják, a központ kereskedelmi cég lehet. Mivel a patikák szaba­don bárkitől vásárolhatnak, előnybe kerülnek azok a köz­pontok, amelyek gyorsabbak, pontosabbak és megbízha­tóbbak. Ebből a szempontból a megyei gyógyszertári köz­pont előnyt szerzett a már be­vezetett rendszer ugyanis si­keresen vizsgázott. A szak­mával, a gyógyszerészekkel korrekt, jó viszony kiépítésére törekszünk. Vitáink ellenére várjuk a gyógyszerész kamara megértő támogatását is a mű­ködőképesség megőrzése és a patikák privatizációja érde­kében. (Lengyel) Segédeszközök kölcsönbe A Magyar Vöröskereszt új kezdeményezésként meg­kezdi használaton kívüli gyó­gyászati segédeszközök — például mankók és tolókocsik — visszavásárlását és köl­csönzését. Az akciót kísérleti jelleggel az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár támo­gatásával Jász-Nagykun- Szolnok, Hajdú-Bihar és Zala megyében indítják. A vöröske­resztesek kölcsönző helyeket szerveztek, ahol jelképes dí­jért lehet elvinni hosszabb-rö- videbb időre az eszközöket. Miseterem az otthonban A segesdi Gondviselés Szociális Otthon kastélyépü­lete mellett újonnan létesített épületszárny kétágyas, ké­nyelmes szobáiban 50 rászo­rultat gondoznak. A folyosók­ról nyíló teakonyhák az ellátás komfortját javítják; a társalgó­ban a mentálhigiénés csoport foglalkoztatja a lakókat. A kas­télyépületben miseterem van, ahol rendszeresen tartanak szentmisét, istentiszteletet. Kivételes ellátás Somogybán 159 kivételes ellátás iránti ké­relmet nyújtottak be a múlt év­ben betegségi és anyasági ellá­tás címén a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár­hoz. A pénztár vezetője 40 táp­pénz, 11 gyermekápolási táp­pénz, 1 anyasági segély, 2 úti­költség, 1 gyermekgondozási díj és 19 gyermekgondozási díj minimumösszegével kapcsolat­ban engedélyezte az ellátás megállapítását. A gyógyszerek etikai kódexe A Magyar Gyógyszergyártók és Nagykereskedők Országos Szövetsége összeállításában látott napvilágot a Gyógyszer­kommunikáció etikai kódexe című kiadvány. Ez segít a gyógyszergyártók országos szövetségének az etikus gyógyszer-kommunikáció kiala­kításában és megvalósításá­ban, biztosítja a megfelelő tájé­koztatást, és tükrözi az ipar és a kereskedelem szerepét az egészségügy rendszerében. Rektorok megbeszélése A felsőoktatási törvényből fakadó, jövőre életbe lépő vál­tozásokról, valamint az azok­kal kapcsolatos teendőkről volt szó a Népjóléti Miniszté­rium és az orvosegyetemek rektorainak megbeszélésén. Elhangzott: az orvosegyete­mek felügyelete mellett, a fi­nanszírozás feladata is a kul­tuszminisztériumhoz kerül. Je­lenleg az épületek felújítását, fejlesztését és az ott folyó munkát a tulajdonos, vagyis a népjóléti tárca, illetve az egészségbiztosító finanszí­rozza, ám ez a kettősség a jö­vőben nem tartható fönn. Japán elektro- mikroszkópok Magyar-Japán Elektromik- roszkópso centrumot avattak föl a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetemen. A japán kormány 60 millió forintos mű­szeradományához pályázat útján jutott az orvosegyetem. A két korszerű berendezést oktatási célokra, tudományos kutatásra, és betegdiagnosz­tikára használják. A Debre­cenben is zajló veseátülteté­seknél pótolhatatlan az elekt- romikroszkópok használata, emellett több mint 14 ezer szövetmintát vizsgálhatnak évente az új berendezésekkel. Immunrendszer és a lelki élet Dr. Michael Irwin, a kalifor­niai egyetem tudósa megta­lálta annak az okát, hogy miért betegednek meg könnyebben a depressziósok. 103 pacien­sénél világos összefüggést ál­lapított meg a depresszió és a Neuropeptid Y (NPY) hormon között. A professzor most NPY-blokkolót keres, hogy olyan gyógyszert állítson elő, amely a depressziós hatást elnyomja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom