Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-14 / 216. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEINK VILÁGA 1994. szeptember 14., szerda Dr. Benjamin Spock szomorúsága Dr. Benjamin Spock már 91 esztendős, és - nem érzi jól magát. De nem a kora miatt („két évvel ezelőttig azt sem tudtam, mi az öregség..."), nem családi problémák miatt (boldog házasságban él negyven évvel fiatalabb feleségével), és anyagi gondjai sincsenek (csecsemőápolásról, gyermeknevelésről szóló könyvét még mindig évente félmillió példányban veszik meg). Dr. Benjamin Spock azért nem érzi jól magát, mert úgy gondolja, hogy Amerika gyermekei rosszabb körülmények között élnek, áldatlanabb viszonyok között nőnek fel ma, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor sajátosan apostoli munkásságát elkezdte. Hát minden hiábavaló volt? — kérdi rezignáltan az idős professzor. „Nem vagyok afféle vaskalapos konzervatív, aki csak azt szeretné, ha azok a régi szép idők visszatérnének. Nem, nem. Van szemem ahhoz, hogy az életem során lezajlott jó változásokat is ész- revegyem." Ám Spock professzort elkeseríti, hogy a mai gyermekeket sokkal lélektelenebb, zordabb környezet veszi körül, mint régebben. Vége a család szentségének, a házasság intézménye teljességgel bizonytalanná vált, a kegyetlen és állandó hajsza, ami az iskolában kezdődik és a munkahelyeken már-már elviselhetetlen, igen megviseli korunk fiataljait. Az őket is körülvevő erőszak növekszik, és az olyan oktatási rendszerek, amelyek nem adnak életcélokat, és nem készítik fel őket egy termékeny, megelégedett életformára, Spock víziója szerint apokaliptikus következményekkel fenyegetnek. A legfőbb baj: nem örökítjük gyermekeinkre az általános etikai értékeket, spirituálisán nem törődünk utódainkkal, akikből következésképpen érzelmileg sivár felnőttek lesznek. „Mindent egybevéve egy szociálisan és lelkileg szakadék felé közelítő társadalom képét regisztrálhatjuk" — kesereg a gyereknevelés világhíres professzora. Gondolatai összefoglalójának, egyszersmind figyelmeztetésnek szánja az idős tudós legújabb könyvét, amely Egy jobb világot gyermekeinknek címmel ezekben a napokban a New Yprk-i könyvpiac szenzációja. Új kötetében nem tetszeleg azzal, hogy a „hogyanéra tudná a választ. Már csak azért sem, mert az ilyen kérdések egy részét még saját életében is csak nehezen tudta megoldani. Amikor 48 évi házasság után — 20 évvel ezelőtt — otthagyta feleségét egy nála 40 évvel fiatalabb, harcos feminista hölgy kedvéért, aki az új házasságba akkor tinikorba lévő lányát hozta hozományképpen, a gyereknevelés világszerte elismert apostola saját bevallása szerint tanácstalanul állt mostohalányának ridegségével, idegenkedésével szemben. „Borzasztó volt, évek alatt sikerült csak „kiegyenesíteni" kettőnk dolgát." Ha időm engedné, a „mostoha szülőknek külön kötetet szentelnék. Ez a legnehezebb mindazon dolgok közül, amelyeket valaha is megtapasztaltam...” Az interjú végén, amelyet egy amerikai újságírónak adott, a 91 éves dr. Benjamin Spock megjegyzi: „El kell ismernem: megöregedtem. De senki ne mondja, hogy ezt a tényt még szeretnem is kellene..." Ferenczy Europress Játszani is engedd, olvasni tanítsd! E havi Kincskereső A tíz-tizennégy évesek egyetlen magyar irodalmi folyóiratának szeptemberi száma talán a megszokottnál is gazdagabb tartalommal került kis olvasóihoz. De ez a szám több szállal kapcsolódik a család évéhez is, - az ezzel kapcsolatos pályázatok eredménye vált most nyilvánvalóvá. A címlapról egy szép, okos szemű ló tekint az olvasóra. Körülövezi a természet őszi pompája, sárgából bíborra hajló ragyogása. Nyitó versként ehhez a képhez kapcsolódik Tóth Árpád Kecskerágó című költeménye, a szó, az irodalom eszközeivel felvillantva a szelíden búcsúzó őszi tarkaságot. A hazához, a szülőföldhöz, a családhoz több szállal kötődik ez a szám. A papám meg én című novella hőse csak vasárnaponként találkozik apjával, mert hogy szülei elváltak. Az így írunk mi rovatban egy családi pályázat díjnyertes alkotásai. És persze nem hiányzik a humor, a játék. Amire felnőttnek, gyereknek szüksége van. Mert játszani is kell, — és olvasni is! Nemzetközi kampány kezdődik Cél: a közlekedés- biztonság javítása A jövő év március 27-től április 2-ig nemzetközi közlekedésbiztonsági hetet szervez az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 53 tagországa. A második alkalommal megrendezendő akció elsősorban a fiatal korosztály érdekét szolgálja. A kapányhoz az Országos Balesetmegelőzési Bizottság már csatlakozott. Javaslataik alapján úgy kell kialakítani a hét programját, hogy abban helyet kapjanak a következő fő célok: 10 %-al javuljon a baleseti statisztika, csökkenjenek a discobalesetek, és folytatódjanak az idei Család évének akciói. A szervezők felhívással fordulnak a helyi szervekhez, valamennyi oktatási intézményhez óvodához, hogy a kampány idejére készítsenek programot. Ez az időszak egyébként egybe esik majd a tavaszi szünettel ezért a tervek szerint erre az időszakra összpontosítják a kerékpáros és segédmotoros versenyek selejtezőit. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (Budapest VI. Arany J.u. 16) minden javaslatot, elképzelést szívesen fogad és azokról tájékoztatja a közvéleményt. A tihanyi „babaszoba” titkai Nem mindennapi látványosságot kínál a tihanyi babamúzeum. A közelmúltban megnyitott kiállításon Sibylle Filotás és Filotás Tivadar csaknem három évtizedes gyűjtőmunkája eredményeként többszáz, egyszerű, vagy díszes ruhába bújtatott babát láthat a közönség. A legtöbb a német és francia, eredeti népviseletbe öltöztetett babából van, de a Magyarországon élő nemzetiségek népviselete is megjelenik. A múzeum érdekessége, hogy a rendezők régi játékokkal és kellékekkel egészítették ki a kollekciót. Németországból származnak a porcelánbabák; készítésüket 1850-től kísérhetjük figyelemmel. A babamúzeum alapítói tovább akarják bővíteni az anyagot, s azt tervezik, hogy az európai babamúzeumokkal cserekiállításokat szerveznek. Fotó: Lang Róbert Az esélyegyenlőségért Tanév eleji gondolatok Talán soha nem kezdődött ennyi ellentmondással az iskolai év, mint a mostani. Az égető gondok közül legtöbb szó az anyagiakról esik a családban és iskolában egyaránt. Két út látszik megoldásnak. Egyik: szükséges a szülők nagyobb mértékű áldozatvállalása gyermekeik taníttatása érdekében. A másik: a társadalom (az állam és az önkormányzat) nagyobb segítséget ad a rászoruló családoknak. Abban lehet szerepe iskoláknak, szülőknek, iskolaszéknek, hogy körültekintéssel, igazságosságra törekedve juttassák el a valóban rászorulóknak a segítséget. Azt, ami most telik a közös kasszából. Nehogy újra az „egyenlősdi” érvényesüljön a könnyebb megoldás kedvéért. Persze az is előfordul, hogy éppen a nagykeresetű szülők „sírnak” a legjobban az iskolai terhek miatt, s követelnek támogatást. Hol van hát a magasztos közteherviselés eszméje és gyakorlata? Nem kellene társadalmi méretekben érvényesíteni? Nem úgy, mint az eltelt pár évben! Nagyon egyet lehet érteni Göncz Árpád államfővel, aki a tanévnyitón hangsúlyozta, hogy akármilyen nehéz helyzetben van az ország, nem mondhatunk le gyermekeink eredményes neveléséről, s nem kallódhat el egyetlen tehetség sem. Más problémák is nehézzé teszik ezt a tanévet: a kialakult iskolaszerkezet és a nevelés-oktatás tartalmi problémái. Nehéz megtalálni a megfelelő iskolaszerkezetet, mert nem ismerjük gazdasági fejlődésünk holnapját, nem tudjuk, hogy milyen képzettségű emberekre lesz szükség. Születtek a közoktatásról, a szakképzésről, a felsőoktatásról új törvények. Korrigálásuk szintén egyik sürgős feladat, de nem született meg hozzájuk a sokat emlegetett nemzeti alaptanterv, csak az alapelvek hiányoznak a kerettantervek (a tanítási anyag), meg a követelmények. így az új törvény alapján a régi tantervek és követelmények szerint kell tanítani és tanulni az iskolában. Túlságosan sokszínűvé vált az iskolarendszer is: a 8 osztályos általános mellé ki kellene fejleszteni a 10 osztályosokat. De már ma is gond, hogy a szaporodó 8 és 6 osztályos gimnáziumok elviszik az általános iskolából a tehetséges tanulókat, meg a jó anyagi helyzetben élő szülők gyermekeit a 4. illetve a 6. osztály után. Akik maradnak, azok hogyan veszik majd fel a versenyt a továbbtanulásban az elit-iskolákban (8, illetve 6 osztályos gimnáziumok) képzett társaikkal? Hogyan érvényesülhet így az esélyegyenlőség? Ez a szép elv szerepel a közoktatási törvény bevezetőjében, de a törvény éppen kizárja.érvényesülését. A törvényalkotók szakemberek segítségével munkálhatják ki, formálhatják törvénnyé a jobb megoldásokat. Csak utalásként: a legtöbb nyugati országban szakítottak a korai szelekcióval. A tankötelezettség határáig, 14 vagy 16 éves korukig együttnevelik a különböző társadalmi rétegekhez tartozó és különböző képességű gyermekeket. Mire törekedjen a család és az iskola ebben a nehéz helyzetben? Megfelelő partnerkapcsolatra a szülők és a pedagógusok között. Alapvető, hogy egymás munkáját jobban megismerjék a gyermek érdekében. E közös munkában sokat segíthet a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, a törekvés egymás tekintélyének növelésére. Hadd utaljunk néhány gondra. Az elsős, másodikos gyermek, akikkel lelkiismeretesen, sok időt rászánva foglalkoznak és tartják a kapcsolatot a tanítóval. Ahogy nő a gyerek, csökken az érdeklődés iskolai élete, problémái iránt. Pedig rászorulna bizonyos otthoni segítségre. Meg vannak olyan problémák, amelyet a pedagógus csak a szülő segítségével oldhat meg. Az is tapasztalat, hogy az iskolai nevelés túlzottan anya- és nőközpontú. A sok pedagógus nő és a szülők közül is inkább az anyák vesznek részt a közös munkában, ők mennek el az ünnepségre, a szülői értekezletre. Pedig szükséges volna az apák nagyobb mértékű részvételére. Ez más módszereket, más példanyújtást jelentene. Az a munkamegosztás sem helyes, hogy apa a fiával, az anya a leánnyal törődik. Szükséges lenne a mindkét szülő nevelőmunkája. Az országok váltak virágzóvá, ahol egyre magasabb az általános műveltség. Közösen elfogadtatjuk gyermekeinkkel azt, hogy egész életükre előre gondolva, érdemes és szükséges a minél több tudás megszerzése, a szorgalmas tanulással elsajátítható műveltség. Hiszen nemcsak nemzetünk felvirágzása ettől függ, de egyéni boldogulásuk is. Prózaibban szólva: munkanélkülivé válásuk esetén könnyebben tudnak új szakmát kitanulni, átállni más életpályára. A pedagógus teszi a dolgát: tanít, nevel, személyiségeket fejleszt, csoportokból közösségeket formál. Mit segítsen a szülő? Közös erőfeszítéseket, a tőle telhető mértékű erkölcsi és anyagi támogatást a gyermekek fejlesztéséhez. Hogy valóban egyetlen tehetség se kallódjon el a nehéz gazdasági helyzet miatt, hogy minél több kiművelt emberfő gazdagítsa nemzetünk boldogulását, jövőjét. Dr. Szeléndi Gábor főiskolai tanár
