Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-14 / 216. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. szeptember 14., szerda Napi 15 ezer liter kólát vásároltak Somogybán A kánikula jó üzlet volt a forgalmazóknak Német magánvállalkozók delegációja Közös projectek az Unió-tagságért Gyárat importálnak Mintegy 400 kamionnyi be­rendezést, gépet, műszert szállítanak folyamatosan Szombathelyre a németor­szági padernborni legnagyobb kamionpótkocsi gyárból. A holdingnak 1991-óta van üzeme Szombathelyen, amit még a Rábával közösen hoz­tak létre. Az új üzemben pót­kocsi futóműveket, mezőgaz­dasági vonószerkezeteket és alváz-tartozékokat gyártanak. A Samsung 4 milliárdja Több mint 50 százalékkal növeli belföldi eladásait az idén a Samsung Electronic Magyar Rt. A vállalat tavaly 2,7 milliárd forint, az idén pe­dig 4,2 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le. A kezdeti évek induló forgalmát két és félszeresére növelték, a színes televízió gyártást pedig a duplájára emelték. A forga­lom tervezett bővülésében fontos szerepe lesz a jász- fényszarui gyárnak is, ahol az idén 150 ezer készüléket gyár­tanak. Ma nyit a Nagyvásárcsarnok Ma 12 órakor minden külö­nösebb ceremóniát mellőzve, Demszky Gábor főpolgármes­ter megnyitja a vásárlók előtt a Nagyvásárcsanok felújított műemléképületének kapuit. A csarnok egyelőre reggel 6-tól este 6 óráig tart majd nyitva, de már számos kereskedő je­lezte, hogy szükség volna az esti nyitvatartási idő meghosz- szabbítására, a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében. Az idei kánikula megtette hatását a megyei üdítő- és sörpiacon: az értékesítők rendre jó tapasztalataikról számoltak be. A somogyiak és a megyénkben nyaralók naponta több ezer liternyi különféle „éltető” nedűt en­gedtek le a torkukon. A nagy nemzetközi üdítői­tal-konszernek megyei képvi­seletei és a somogyi cégek szinte megállás nélkül dolgoz­tak a nyáron: folyamatosan kapták a megrendeléseket. — Sikeres volt az idei nyári szezonunk — mondta Tütő Gábor, a Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Rt kaposvári ke­reskedelmi központjának ér­tékesítési vezetője. — Ez volt az első önálló nyarunk. Sokat tettünk piaci pozíciónk meg­Húsz magyar vállalat állítja ki termékeit az idén október 10. és 16. között megrendezendő Bu­karesti Nemzetközi Vásáron több mint 400 négyzetméteren. Közülük 16 cég első ízben mu­tatkozik be a román fővárosban. A Romániában már jól ismert nevek mellett sok újonnan ala­kult kft., részvénytársaság, be­téti társaság és mind több ma­szerzéséért és bővítéséért. A Pepsi termékeket forgal­mazó cég kaposvári értékesí­tési csoportja — Siófok és Barcs kivételével — egész megyénket látja el üdítővel, de szállít még Dombóvárra és Tamásiba is. — A június és augusztus volt a legsikeresebb hóna­punk. Napi átlagban 15 ezer li­ter üdítőt adtunk el — tette hozzá az értékesítési vezető. Kiss Lászlóné, a Coca Cola Nagykereskedelmi Vállalat kaposvári képviseletén el­mondta: eredményes nyarat zártak. Nagy szerepe volt eb­ben a hetekig tartó forróság mellett a folyamatos akcióik­nak. Kaposvári területükön, júniustól augusztusig napi 5 ezer liter kólát értékesítettek. Ehhez jött még kétezer liter, gánvállalkozó is szeretne part­nert találni ezen a fontos piacon. Az utóbbi években ugyanis egyre nagyobb figyelem irányul a bukaresti vásárra, és az 1990-es évek elejétől egyenle­tesen növekszik a résztvevő magyar kiállítók száma. Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztériummal, valamint a buka­resti kereskedelmi kirendeltség amit Igái környékén adtak el. Termékeik közül legjobban a hagyományos kóla fogyott: ez az összforgalom felét tette ki. — Közepes volt a nyári for­galmunk, több megrendelésre számítottunk — tudtuk meg Gergály Józseftől, a Kanizsa sör Kaposvári Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójától. — A korábbi időszakhoz képest sör­ből közepes mennyiséget érté­kesítettünk, üdítőből és ásvány­vízből viszont egész jól alakult a forgalmunk. Megtudtuk: „folyé­kony kenyérből” napi 15 ezer li­ternyit vásároltak. Idén nyáron legfelkapottabbnak a Kanizsai Világos és Korona bizonyult. Üdítőből — Coca Colából — napi 4 ezer liternyit, Fonyódi ás­ványvízből a tavalyi mennyiség dupláját, 5 ezer litert adtak el naponta. (Harsányi) munkatársainak közreműködé­sével október 12-én magyar­román kooperációs napot tarta­nak a Bukaresti Magyar Kulturá­lis Intézetben. A meghívott part­nerekkel a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, a két ország iparpolitikájáról, privatizációs tapasztalatairól, továbbá vegyes vállalatok alapításának lehető­ségeiről tanácskoznak. A Német Magánvállalkozók Szövetsége-Német Iparszö­vetség delegációja megkapta a magyar kormány támogatá­sát ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki a ma­gyar vállalkozókkal — tájékoz­tatták a sajtót kedden a Florn Gyula miniszterelnökkel foly­tatott megbeszélésükről a két napja Magyarországon tartóz­kodó küldöttség vezetői. A német kis- és középvállalko­zók egyesített érdekvédelmi szervezetének küldöttsége a kapcsolatteremtés formáinak kiépítése érdekében jött ha­zánkba. Felvették a kapcsola­tot az ipari és Kereskedelmi Minisztériummal, a privatizá­ciós szervezetekkel, valamint a Vállalkozók Országos Szö­vetségével és az Ipartestüle­tek Országos Szövetségével. A delegációban német vállala­tok 10-2200 főt foglalkoztató A hét második felében szep­tember 15-én és 16-án hong­kongi termékbemutatót szervez Budapesten a Kempinski Szál­lodában a Hongkongi Kereske­delemfejlesztési Tanács. A szervezet tegnapi sajtótájékoz­tatóján elmondták: 14 hong­kongi cég látogat Magyaror­szágra azzal a céllal, hogy megalapozza, illetve megerő­cégek vezetői vesznek részt. A delegáció vezetői itt—tar­tózkodásuk során együttmű­ködési szerződést kötöttek a VOSZ-szal. Ebben megálla­podnak arról, hogy konkrét projectekben együttműköd­nek, melyeknek célja Magyar- ország európai unióbeli tag­sága. A Német Szövetségi Köztársaság és az EU külön pénzalapokat nyitott a kelet­európai országok támogatá­sára, ezeket pályázatok útján lehet elnyerni. A projectek gondozására a német szövet­ség szeretné, ha a VOSZ-t je­lölné ki a kormány. Az együttműködés keretében tanácsadó szolgáltatást, tapasz­talatcseréket szerveznek a vál­lalkozók számára. Sor kerül to­vábbá mindkét országban egy- egy iroda megnyitására, amely a vállalkozói partnerkeresésben nyújt segítséget. sítse üzleti pozícióját. Hongkong Magyarországra irányuló ex­portja 1992-ről 93-ra 40 száza­lékkal, 72 millió dollárra emel­kedett. Idén az első öt hónap­ban az előző év azonos idősza­kához képest 20 százalékos nö­vekedéssel, 33 millió dollár ér­tékű exportot realizáltak. A ma­gyarországi export is nőtt, a kivi­tel mintegy 40 százalékkal. Húsz magyar cég a nemzetközi vásáron Bukaresti piackereső Hongkongi cégek Magyarországon Erősödő kapcsolatok A Kaposvári Közúti Igazgatóság Tájékoztatja az utazó közönséget, hogy útburkolatjavítás miatt szeptember 12—16-ig:-afüredi utcai leányotthon előtti buszmegállót a Kaposvári Tömegközlekedési Rt a város irányába 50 m-el a Nosztalgia Söröző elé helyezi.-adonneri felüljáró melletti, Berzsenyi utcai buszmegálló burkolatjavítása miatt, a javítás ideje alatt a buszmegálló használata korlá­tozott, az ebből adódó kényelmetlenségért az utazó közönség türelmét és megértését kéri. ____________________________________________________________(57115) / \ A KAPOSI ŐSZI NAPOK RENDEZŐ BIZOTTSÁGA BORDALVERSENYT HIRDET Az eseményre a rendezvénysorozat keretében szeptember 25-én (vasárnap) kerül sor. Nevezni lehet kortól függetlenül mindazoknak, akik népdal vagy nóta előadásukhoz a szőlő, a bor, a mulatság és a vígasság témaköréből merítik műsorszámaikat. A verseny délelőtti selejtező után, délutáni döntővel fejeződik be. Nevezni legalább három dal pontos megjelölésével, szeptember 15-ig lehet, az Együd Árpád Művelődési Központ (Kaposvár, Csokonai u. 1. Tel.: 82/319-722, 320-637) információs szolgálatánál. A Rendező Bizottság a verseny győztesét és helyezettjeit értékes díjakkal jutalmazza. Várjuk a vállalkozó kedvű énekesek jelentkezéséti ___________________________(57127^ N emeskisfalud Önkormányzat Képviselő-testülete egyfordulós versenytárgyalást hirdet a település közkifolyós ívóvízellátásának kiviteli munkáira. A részletes kiírási feltételek, valamint a kiviteli tervdokumentáció 5000 Ft ellenében 1994. szeptember 19-től 22-ig Böhönye, Körjegyzőségen (Böhönye, Fő u. 26.) munkaidőben 8.00 és 15.00 óra között átvehetők. (56990) (? ' ..-------------------------^ K aposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatósága eladásra meghirdeti a Kaposvár, Virág u. 32. szám alatti (a kaposvári 1314 sz. túl. lapon, 2078 hrsz. alatt nyilvántartott, 1155 m2 területű, lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű) osztatlan, közös tulajdonú ingatlan 56/80-ad tulajdoni részét, melynek kikiáltási ára 2 170 000,- Ft. Az ingatlan használata természetben megosztott, az utcafronti épület hasznos alapterülete 91 m2, az udvari épületrészé 30 m2. Az ingatlant 10 éven túli építési korlátozás terheli. A pályázatokat -500 000,- Ft bánatpénz egyidejű befizetésével -a Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási Igazgatójánál (Kaposvár, Kossuth tér 1.1. emelet 103. szoba) írásban lehet benyújtani 1994. szeptember 23-án, 9.00 óráig. Több jelentkező esetén 1994. szeptember 23-án, 10.00 órakor licittárgyalást tartunk. A pályázatot el nem nyerők részére, a bánatpénz visszautalásra kerül. Az ingatlan 1994. szeptember 20-án (kedden) 15.00 és 15.30 óra között megtekinthető. Érdeklődni: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság I. emelet 109. szobában vagy telefonon a 318-133/126 melléken lehet. (57120) Vs ....... H irdetmény Ezúton értesítjük a Toponári városrész, valamint Őrei és Zimány községek tisztelt lakosságát, hogy 1994. szeptember 19-én kerül sor, az újonnan kialakított felnőtt és gyermekorvosi rendelők megnyitására a Toponári u. 35. szám alatt (a volt tsz-iroda helyén). Ettől az időponttól a felnőtt körzet területe megosztásra kerül, hogy a rendeléseken a zsúfoltság csökkenjen. Az új körzethez tartozó utcák: Toponári u., Kemping u., Répás puszta, Daru u., Derkovits Gy. u., Deseda u., Desedai gátőrház, Váci M. u.,Gém u., Horgász u., Juhász Gy. u., Kócsag u., Szabadság u., Rodostó u., Kisiván puszta, Panoráma u., Zarany puszta, Mikes K. u. Az új körzet orvosa Dr. Fekete Lajos belgyógyász szakorvos lesz, s mivel a leadott betegkártyák csak az érintettek kifejezett kérésére kerülhetnek át Dr. Fekete Lajoshoz -ezúton kérjük az új körzethez tartozó lakosságot, hogy Őt is tiszteljék meg bizalmukkal, hogy a zsúfoltság valóban csökkenhessen. Rendelési idők: 17. sz. körzet tel.:313-516 Dr. Vida Róbert Hétfő: 8.30-12 du. 14-15. Kedd: 8.30-12 Szerda: 8.30-12 du. 15-16. Csütörtök: 8.30-10.30 Zimány 10.30-12 Őrei du. Toponár 14-15. Péntek: 8.30-12.30 29. sz. körzet tel.:313-156 Dr. Fekete Lajos Hérfő, Kedd, Szerda, Péntek: 10-13 Csütörtök: 8-12 Hétfő, Szerda délután: 14-15 minden második pénteken: 14-15. 12. sz. gyermek-körzet tel.:318-151 Dr. Ferenczy Julianna Minden nap: 8-11. Tanácsadás: Kedd: Toponár 12-13.30 Minden második csütörtökön: Toponár 12-13.30 Zimány 14-15. Minden negyedik csütörtökön: Toponár 12-13.30 Őrei 14-15. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nyitás napján, 1994. szeptember 19-én, a rendelés mindhárom körzetben 10 órakor kezdődik. Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatóság (57131) 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom