Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-25 / 199. szám
1994. augusztus 25., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 „Határtalan” játék kaposvári résztvevővel Az álom valóra vált A Játék határok nélkül című nemzetközi szórakoztató vetélkedő egyik fordulójának idén Pécs adott otthont. Már a Magyar Televízió nézői is megcsodálhatták az ötletes, színpompás küzdelmet. A verseny magyar csapatának kaposvári résztvevője is volt. Türgyei Tamást kérdeztük a felkészülés, illetve a „őrült” vetélkedés részleteiről. — A pécsi egyetemen rendezett válogató versenyt a városi önkormányzat — válaszolta kérdésünkre a 24 éves fiatalember. — Ezen bárki indulhatott, akinek valami köze van Pécshez. Én a testnevelés szakon tanulok, úgy gondoltam, ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, csak nyerhetek. A próbán különböző ügyességi feladatokat kellett megoldani. Néhány nap után pedig kiírták az eredményt: 10 fiút és 10 lányt választottak először ki, majd a későbbi edzésekez dőlt el, hogy ki lesz az a 4-4 ember, aki Pécset képviseli a küzdelemben. A listán Türgyei Tamás neve is szerepelt. — A versenyre alig két hónapot készültünk; hetente három edzést tartottunk. — Ismertétek a várható feladatokat? — Nem. Akár a többiek, mi is a játék főpróbáján tudtuk meg, milyen „akadályokkal” kell szembe néznünk. Hiszen így voltak egyenlőek az esélyek. a főpróbán viszont ügyeltünk arra, hogy ne mutassuk meg: igazán mit tudunk. Főként a többi csapatot figyeltük. Sokat beszélgettünk, mivel angolul szinte mindenki tudott. — Milyen érzés volt a híres-nevezetes játék hajnalára ébredni? — Nagyon izgultunk. Ez nemcsak játék volt, hiszen egy országot képviseltünk. Tehát számunkra igen nagy volt a tét. A feladatoknál sokkal nehezebbek voltak a jelmezek, néha nagyon nevetségesen éreztük magunkat bennük. Az akadályokat könnyebben sikerült leküzdenünk. — A televízióban csak „sűrítve” láttuk a játékot. Valóban mennyi ideig tartott? — Este kilenckor kezdődött és hajnali háromkor fejeztük be. Sok időt vett igénybe az öltözködés és a helyszínek átrendezése. Bíztunk abban, hogy legalább harmadikak leszünk, reméltük a második helyet, a győzelemről pedig álmodni sem mertünk. Nagyon jó volt a dobogó legmagasabb „fokára” állni. — Szeptember 3-án lesz a következő forduló Welshben, ahol majd mi képviseljük Magyarországot. Addig pedig rengeteget edzünk. Látó Judit Kerekasztal, magyar filmrendezőkkel Országos filmbarát találkozó Kaposváron Ma kezdődött és tart négy napon át Kaposváron a magyar filmklubok és filmbarátok országos találkozója. A művészmoziban zajló rendezvény házigazdája az SMK és a Bezzeg Alapítvány. A találkozót első ízben rendezik Kaposváron, és olyan filmkülönlegességek kerülnek a szervezők jóvoltából a somogyi közönség elé, mint Bertolucci Kis Buddhája, Frears Méregzsák-ja, Woody Allen Rejtélyes manhattani hallále- sete, vagy például Proyas A holló, Kieslowsky Fehér című filmjei. A magyar filmek közül a nézők elé kerül többek között Szász János Wojcek-je, amely a magyar filmszemle díjnyertese, Szederkényi Júlia Paramicha... című filmje, Szőke András Kis Vakond-ja és Reich Péter Rám csaj még ilyen hatással nem volt című mozgóképsora. Szombaton pedig egész nap Fellini filmeket vetítenek, a mesterre emlékezve. Természetesen a vetítések mellett lesznek előadások is: többek között Bi- kácsy Gergelyé, valamint ke- rekasztalbeszélgetésre is sor kerül a meghívott filmrendezőkkel, többek között Szász Jánossal és Szederkényi Júliával. N. L. A legvédtelenebb korosztálya 12-14 éveseke Fiatalok az éjszakában A drog gátja az ára — DADA-program az iskolában A csábítás e korosztály számára a legnagyobb Fotó: Csobod Péter 12-13 éves gyereklányok, vastag sminkkel, aligszoknyá- ban táncolnak kihívóan a technora. A fal mellett 30 év körüli „úriemberek”, vastag aranylánccal, gusztálják a felhozatalt. Kaposvári iskolai diszkó. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. — Ismerek 13-14 éves lányokat, akik már hátra mennek a fiúkkal — mondja Gábor. Alig 15 éves, de látszik, hogy van fogalma róla, mi történhet „hátul”. Épphogycsak befejezte az általánost, de már jól ismeri az éjszakát. A kérdésre, hogy nem korai-e még számára, elmondja, vannak helyek, ahonnét már őt is kinézik, túl vén oda. — A legtöbb diszkóban 18 év felett már öregnek számítasz, merthogy a többség 13-14-15 éves — mondja. Ugyanakkor épp ez 13-15 éves korosztály a legvédtelenebb. A leggyakoribb áldozatai a nemi erőszaknak, a rabló- támadásnak. A csábítás is számukra a legnagyobb. Őket a legkönnyebb rávenni a kábíAz augusztus 11-én feladott rejtvényünk helyes megfejtése: Susanne. Fortuna ezúttal Bencze Anita böhönyei olvasónkat fogadta kegyeibe. Gratulálunk a nyertesnek! Rapdalok Albánul Alig több mint három éve tűnt fel a popvilágban egy mindaddig ismeretlen, fekete bőrű énekes, aki egyszerűen dr. Alban néven jelentkezett Svédországból. Kritikusai egynyári sztárnak tartották, időközben Abban Nwapa fogorvosi praxisával felhagyva a hip-hop reggae műfajának atyjává avanzsá- lódott. Jóllehet, a fogorvosok többsége nem efféle pálya- módosításról, illetve muzsi- kusi babérokról álmodik. Dr. Alban augusztus 26-án, holnap ünnepli 37. születésnapját, következésképp a sztárral kapcsolatban tószerek kipróbálására, belőlük válnak nagyon könnyen bűnelkövetők. — Ismerőseink már találkoztak preparált bélyegekkel. Nem fogadták el a sráctól, ezért nem tudni biztosan, hogy tényleg kábítószerrel voltak-e átitatva. Mi ilyesmivel nem találkoztunk, de olyannal igen, hogy ingyenes diszkóbelépőket ajánlgattak, amelyek furcsán vastagok voltak — mondja a 15 éves Gabriella. — Odajött az asztalunkhoz a srác, alig lehetett levakarni. A kemény drogok betörésének legkomolyabb akadálya az ára, a gyerekek legtöbbje nem képes megfizetni. Az alkoholt azonban igen. Merevrészeg gyerekek, magukról nem tudó leányok — ha nem is általános, de mindenesetre gyakori látvány az éjszakában. A városi kapitányság bűnmegelőzési osztályán elmondták, a tavaszi szalagavatók idején még iskolai rendezvényen is találkoztak szeszárusítással. A legtöbb kaposvári diszkóban viszont nagyon odafigyelnek, hogy kit engednek be. néhány érdekesebb kérdésre találhattok meghökkentő válaszokat. Természetesen csak az igaz állítások betűjelei alapján adódik jó megoldás: egy svéd-marokkói énekesnő neve. Az éneklőn fogorvos kezdetben a megfejtésként szereplő előadóval közösen vitte sikerre a Hello Africa rapmeglepetést. 1. A nigériai születésű dr. Alban melyik afrikai népcsoporthoz tartozik eredetileg? \J ibo C/ hottentotta S/ bantu 2. Mi ellen tiltakozott az első — Hellón Africa című — ismertté vált ragszámával? AJ a kábítószer fogyasztás elterjedése E/ a környezetszennyezés és a megkülönböztető politikai akciók H/ az afrikai elefántok irtása. 3. Mit jelent magyarul az „Om we rembwe ike”, amely Épp ezért nem is annyira a diszkókban, inkább a környékükön tűnnek fel az alkoholmámoros fiatalok. Az árak is okai, hogy az ivászat nem bent történik. A Balaton korábban vonzotta az intézeti gyerekeket, az otthonról megszökötteket. — Idén azonban nem találtunk ilyeneket a balatoni éjszakában. Valószínűleg az árak tartották távol a fiatalokat. Az eltűnések száma viszont Kaposváron és vonzáskörnyékén megnőtt: már most akkora — több mint 200 — az eltűntek száma, mint a tavalyi évben. Kábítószerek iránti érdeklődésünkre a rendőrök elmondták, Kaposváron kábszeres bélyegekről nincs tudomásuk, viszont egy hónapja feltűnt a kábítózás egy újabb módja: a gyerekek hígítót szívnak nejlonzacskóból. Közben pedig — mint elmondták — az úgynevezett DADA programra viszont, ami némileg felkészíthetné a gyereket a rájuk váró veszélyekre, nincs elegendő pénz. (Nagy) egyben a második albumán (One Love) található tradicionális dalának címe? E/ gyakorlat teszi a mestert I/ Isten akarata erősebb az emberénél R/ a szépség múlandó adomány 4. Melyik felvétel címe utal a rapsztár eredeti szakmájára? M/ Sing Hallelujah! I/ Scilipapa Yo U Go See the Dentist 5. Kiről szól a harmadik lemezének (Look Who’s Talking) címadó dala? AJ Mr. X E/ John Travolta U Beatrice 6. Milyen nevet kapott legújabb vállalkozása, a stockholmi lemezstúdiója? N/ Wicked Music KJ Doctor Records AJ Stax Elektra Megoldásokat szeptember 5-ig fogadunk el, eredményt pedig két hét múlva hirdetünk. Demszky Gábor az Eurowoodstockon Demszky Gábor maximálisan elégedett az egyhetes Eu- rowoodstock fesztivál lebonyolításában közreműködő fővárosi közüzemi vállalatok munkájával. A helyszíni séta során Sziámi Müller Péter, a fesztivál ötletadója tájékoztatta az eseményekről. Az egyhetes rendezvényen mintegy 20 ezren tekintették meg a 800 programot. A szervezők szerint mindebben szerepe volt annak, hogy a fiatalok elérhető áron, 300 forintos napijeggyel és 2100 forintos hetijeggyel juthattak az Óbudai Hajógyári Szigetre. Drogkonferencia Győrben A kábítószerezést megelőző módszer oktatását kezdik meg szeptembertől kísérletképpen mintegy 50 általános iskola felsőtagozatosai számára az országban. A tárcaközi bizottság amerikai segítséggel megelőző módszert dolgozott ki, amely tulajdonképpen viselkedésmintákat mutat a fiataloknak. Ezek a modellek megjelenítik, hogyan lehet konfliktusokat megoldani anélkül, hogy a problémákkal küzdő fiatal alkoholhoz nyúljon, vagy a kábítószerezésbe meneküljön. A prevenció oktatására 70 pedagógust készítettek fel. Koncerttel az AIDS ellen Az AIDS-betegek javára rendeznek jótékonysági koncertet szeptember 10-én a budapesti MTK Stadionban, ahol a hazai zenei élet nagyjai állnak közönség elé. A rendezvény művészeti vezetője a kaposvári születésű, Budapesten élő festőművész, Győrfi András. A fiatal, külföldön is ismert alkotó tervezte az AIDS koncert jelvényét. Miiiából énekesnő lesz Modellként már győzött a 18 éves Milla Jovovich, most énekesnőként is bizonyítani szeretne. Karrierje kilenc évesen kezdődött, 14 évesen pedig eljátszotta a Kék Laguna második részének női főszerepét. Most kiadta bemutatkozó cd-jét The Divine Comedy címmel, amelyről a Gentlemen Who Fell című dal jelent meg először kislemezen. Tiszteletbeli szerzetes Jon Bon Jovi az egykori cowboy-image után nemrégiben Japánban 15 ezer fanatikus rajongó előtt mint tiszteletbeli szerzetes mutatkozott be egy, az UNESCO védnöksége alatt megrendezett koncert alkalmával. A rajongók megnyugtatására azonban néhány hét múltán ismét a régi arculattal léptek a nyilvánosság elé. Sőt elvállalták a Cowboy Way című film főcímzenéjének megírását. Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával