Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-18 / 194. szám (193. szám)
6 SOMOGYI HÍRLAP — BALATONI NYÁR 1994. augusztus 18., csütörtök Volt elég víz a parton ebben a szezonban 800 millió forinttal tartoznak a DRV-nek / Göncz Árpád nem jön Balatonboglárra Traffipax menetrend A siófoki rendőrkapitányság területén működő traffipax ma 06-09 óra között a siófoki 70-es úton, 10-13 óra között a zamárdi főúton, 14-17 óra között a 7-es út balatonföldvári szakaszán fényképezi le a gyorshajtókat. 18-21 óra között a siófoki Mol-kútnál, 22-01 között a Beszédes sétányon, 02-05 között az Erkel Ferenc utcában áll szolgálatban a rendőrautó. • • Otven éve szentelték Mindszenty József, akkor még veszprémi püspök ötven éve, 1944 augusztusában szentelte föl a balatonföldvári római katolikus templomot. A régi minisztránsok közreműködésével, bensőséges keretek között emlékeztek most az évfordulóra. Az egyházközség terveiben egyébként szerepel egy új plébánia megépítése is. A templomot a nyári időszakban nagyon sok külföldi látogatja, mert falai között színvonalas orgonakoncerteket rendeznek rendszeresen. Tükrös táncház Zamárdiban Ma délután hat órakor Csepinszky Mária néprajzkutató nyitja meg a zamárdi polgármesteri hivatal házasság- kötő termében azt a kiállítást, amelyen Győré Emília keramikus, Kozma Erzsébet textiltervező, Hajnal Gabi és Németh Imre Lajos frafikus munkáit állítják ki. Műsort a Tükrös együttes és táncosai adnak. Este nyolc órára táncházba csalogatják az érdeklődőket. Szabad helyek a kempingekben A Siótour Rt valamennyi kempingjében van már szabad hely. Ez jelzi talán a legjobban, hogy vége felé közeledik a szezon. A legkevesebb hely, száz a leilei Aranyhíd és az igali Hőforrás kempingekben található. A kaposvár-toponári Desedá- ban kétszáz, a szemesi Lidó- ban háromszáz, a szántódi Révben és a földvárj Magyar Tengerben egyaránt háromszázötven szálláshely van. A szemesi Vadvirágban, ahol egy hete alig lehetett letenni egy törülközőt, most ezernégyszáz szabad ágyat kínálnak a vendégeknek. (Folytatás az 1. oldalról) — Az utóbbi években mindig tíz-tíz százalékkal csökken a vízfogyasztás — mondta Szántó Imre. — Ennek oka először a tervszerű takarékoskodás volt, az idén viszont két újabb ok is megjelölhető: kevesebb turista érkezett a Balatonra, illetve valóságos illegális kútfúró-mozgalom bontakozott ki a térségben. Onnan nyernek vizet egyre többen kertet locsolni, autót mosni. Idén nem emelünk vízdíjat, pedig a külső tényezőknek a mi cégünk is ki van szolgáltatva, folyamatosan nő mindennek az ára. 4,5 milliárd forintos forgalmunk után csupán 3,5 millió forint a nyereségünk, mondhatni elenyésző. (Mondhatni: csepp a tengerben.) Emiatt a mai árainkon nincs pénzünk fejlesztésre. Költségeinken akarunk faragni. Több tízmillió forinttal csökkenteni fogjuk a készleteinket, 440 gépjárműnkből százat leállítunk. Átvizsgáljuk szintentartási terveinket, a jövőt illető elképzeléseinket. Néhány tevékenységet mgszüntetnünk, például a műszaki tervezést. Egy külső A hőn áhított külföldi vállalkozások idecsalogatásának lázában igen meglepő, hogy valaki a Balaton partjáról exportál Németországba, ráadásul fogyókúrát. Fitosné Csulak Katalinnak sikerült, bár maga sem hitte volna, amikor másfél esztendeje megnyitotta Bala- tonlellén a Figurella stúdiót, mint említi, csekély érdeklődés mellett. Mígnem egy németországi hölgy be-bejárt hozzá az üdülés alatt, és itt hagyott jó pár kilót, meg fölösleges centimétert. Úgy megtetszett neki az itt szerzett karcsú külső, hogy odahaza megcsinálta a saját vállalkozását. Hálából ezen a nyáron is eljött Lellére fogyózni, és alig meri elárulni, hogy fellendült a német hölgyek körében oly népszerű üzlet. Érdekes, hogy ilyen kis városokban, mint Lelle, nehezen lehet elfogadtatni egy fogyókúrás szalont, míg a hasonló nagyvárosiba hetekkel előbb — A természeti népeknél napjainkban is általános a test színesre festése — mondta a testdekoratőr. — ezzel a hangulatukat, érzelmeiket fejezik ki, vagy vadászathoz, harchoz készülve, ilyen „jól öltözötten” kérnek segítséget az istenektől. Egy korszakban a tetoválás kirekesztettséget jelentett: bűnözőket jelöltek vele. Később arisztokraták hóbortjává vált, illetve társadalmi csoportokat jellemzett a tetoválás. A hónapocéggel átvilágíttattuk vállalatunkat, ezt követően az igazgatóság úgy döntött: a jövő év végéig a 3 200 dolgozóból ötszázat leépítünk. Vagyis szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. — A jövő évi díjakat egyeztetni kívánjuk tulajdonosunkkal, az állammal, az önkormányzatok és a Balatoni Szövetség képviselőivel is — mondta még Szántó Imre. — Szeretnénk elérni, hogy áraink semmiképp ne emelkedjenek magasabbra az inflációnál. A Balaton vízminőségének védelme össznemzeti probléma, a tisztítás magas költségeit mégis a helybéliek fizetik meg. Egy köbméter szennyvíz díját 22 forinttal emeli meg számításaink szerint az, hogy az országban itt kell a legmagasabb- fokú tisztítást alkalmazni. Javasolni fogjuk egyébként: az állam vállalja át a plusz terheket, vagy kártalanítsa az állandó lakosságot. Addig is tervezzük úgynevezett rendelkezésre álló díj bevezetését a nyaralóknak; nem tartjuk ugyanis igazságosnak, hogy a Balatonon élők pénzéből tartsuk fenn egész évben kell bejelentkezni. Pedig nincs mit szégyellni azon, ha valaki ad magára, hiszen a fölösleges hájkötegek még nyár vége felé is kellemetlen látványt nyújtanak. így aztán, ahogy Katalin mondja, a dzsungel-kommunikáció útján terjed a Figurella reklámja, vagyis a megfiatalodott, megszépült vendégek hozzák az újabbakat. A mindenkit elárasztó csodaszerek és kétes nyilatkozatok, miszerint „három hétig zabáltam, mégis leadtam 10-11-12, akárhány kilót”, senkit nem ösztönöznek. Az már igen, ha a szülés után megvastagodott szomszéd- asszony egyszer csak kilibben a lánykori ruhájában. Nos, így jönnek rendszeresen Lengyeltótiból, Siófokról és a környékről egyre többen, mert a déli part vidékén ez az egyetlen. Az az igazság, hogy fogyókúra nélkül is jól érzi magát az ember ebben a családias, vendégszerető környezetben. kig a tengeren tartózkodó hajósoknak kedvelt szórakozása volt egymás dekorálása, az Osztrák-magyar Monarchia tengerészei körében is: Horthy Miklós testére például sárkányt és halat tetováltatott... A siófoki üzlet megnyitásakor — két éve — a vendégek kizárólag rockerek voltak. Napjainkban a legkülönbözőbb rétegekből jönnek: volt már főorvos, ügyvéd, jogász, vendéglős, akit dekoráltunk. Egyre az üdülőterületi csatornarendszert. A villatulajdonosok most csak a néhány nyári hónap vízdíját fizetik meg, azt azonban természetesnek tartják: ha leruccannak szilveszterezni, akkor nekik is folyik a csapból a víz. Szántó Imre beszélt arról is: 300 településen üzemeltetik a vízműveket a korábbi 350 helyett. — A kialakult helyzetet figyelembe véve úgy gondolom: megfelelően helytálltunk a hirtelen nyitottá vált piacon. Kaposvár és Csurgó elvesztése érintett érzékenyen bennünket. Gondolkodásban is fejlődnünk kell; a vízművek működtetéséért folyó verseny nagyobb sebességre késztet bennünket. Működésünket azonban veszélyeztetheti, hogy 800 millió forintnyi vízdíjjal tartoznak cégek és magán- személyek, nem akarnak vagy nem tudnak fizetni. Ráadásul a vízszolgáltatás az egyetlen tevékenység az országban, amiből semmiképp nem lehet kizárni az embereket — akkor sem, ha a fogyasztó évekig nem egyenlíti ki a számláját... Czene Attila Egy kis pletyi mellett pillanatok alatt eltűnik az az egy órácska, amíg végignyújtózik az amerikai gyártmányú masinákon (hat darab van belőle), amelyek megmozgatják minden tagját, mintha több órás edzést folytatna, s közben lefaragják a fölösleges centiket az izmokról. Volt, aki hat alkalom után tíz centivel karcsúbb derékkal tért haza. S talán a tulajdonosnő a legjobb reklám, aki tizennégy kiló mínusszal szorgoskodik a vendégek körül. A tengerentúlon mozgásszervi betegek kezelésére fejlesztették ki ezeket a gépeket. S talán elképzelhető, hogy a házi orvos egyszer nálunk is — valamilyen támogatási rendszer keretében — felírja gyógyszer helyett. Igen előnyös a hatása az ízületi bántalmakra vagy a mozgász- szervi betegségek utókezelésére, nem beszélve az anyagcserezavarokról vagy a migrénes fejfájásról. G. M. gyakoribb, hogy nők kérik a testük díszítését. Az üdülési szezonban sok német keres föl minket, mert áraink alacsonyabbak, mint a nyugatiaké. A nyári vakációt használják fel testük szépítésére. A strandokon meglátják a kedvükre való rajzokat, elkérik a címünket, és így kerülnek hozzánk. Az ábrákat régen égették, a Távol-Keleten kihegyezett bambusszal vitték a bőrbe, majd beszínezték. Jelenleg ellenőrzött és engedélyhez kötött színezőanyagot alkalmaznak. A higiéniai előírások is szigorúak. Az érdeklődők az ábrákat, amelyeket a bőrükre kívánnak Göncz Árpád köztársasági elnök örömmel fogadta a borászati nagyüzem és a Bala- ton-parti város meghívását a szüreti fesztivál megnyitására augusztus 19-ére, a holland kormányfő tiszteletére adandó ünnepi fogadás miatt azonban nem tud eleget tenni a felkérésnek ,— közölte tegnap szerkesztőségünkkel Báló Zoltán, a BB Borgazdasági Rt kereskedelmi igazgatója. Azt is elmondta, hogy felajánlották: helikoptert küldenének érte, de sajnos, így sem fér a Álellenőrök bukkantak föl a Balaton-parton. Most már minden évben előfordul: betérnek egy-egy étterembe, kocsmába, és kétpercnyi nézelődés, szigorú hangú szemrehányás kíséretében kirónak sokezer forintnyi bírságot. Az alkalmazott pedig szó nélkül fizet. Ez azt bizonyítja, hogy nem javult a Ba- laton-parti vendégváró helyek színvonala, és szinte mindenkinek van valami a füle mögött. A kárvallottak még igazolványt sem mertek kérni, nehogy megharagudjon, és még inkább kutakodjon az „ellenőr. Az is jellemző: miképp buknak le az „álköjálosok”. Az üzlet tulajdonosának elpanaszolja az alkalmazott, rajzoltatni, katalógusból választják ki. — Elkészítéséhez egy tűvel felszerelt nagyrez- gésszámú gépet használunk — mondta Mászlai István. — Az így felvitt ábrák 6-7 évig jól láthatók, azután vagy felújítják, vagy egy-két év múlva végleg eltűnik a rajzolat. A bőr élő anyag, folyamatosan képez új és új hámokat, ezek kiszaru- sodnak és a bőrből kikopik az ábra. Ez nem vonatkozik a kezdetleges módszerekkel a bőrbe mélyen belevésett ábrákra. Ilyeneket általában börtönökben készítenek. Ezek egy életen át láthatók az emberek testén... (Ondrejovics) megváltozott programba a ba- latonboglári rendezvény. — A BB Borászati Rt tudatában van annak, hogy a magyar államfő jelenléte sok vendéget vonz a szüreti fesztiválra. Az embereknek azonban nem akart csalódást okozni azzal, hogy elhallgatják a megváltozott tényt. Bíznak abban, hogy a változatos — sztárokat is felvonultató — program, valamint a nemzetközi díjakat szerzett jó balatoni borok és híres BB pezsgők örömet szereznek a látogatóknak. hogy tizenötezer forintra megbüntették, mert — és itt most essünk túlzásokba, mondjuk — az „ellenőrök” észrevették: kétnapos piszokkal van tele a WC, a félig elfogyasztott palacsintáról lekaparták a lekvárt a másnapi adagba, vagy újra langyos sört mértek az egyszer már eldobott műanyagpohárba. Siet a tulaj rögvest a tisztiorvosi és népegészségügyi szolgálat vezetőjéhez. Hiszen őt a törvények szerint csak kétezer forintra lehet megbüntetni a legrosszabb esetben is! Akkor derül ki a csalás — hivatalos közeg ugyanis még a környéken sem járt. így büntet a magát becsapottnak érző nyaraló? Czene Attila Hűl a víz Hazafelé igyekeznek a turisták a Balatonról. A háttértelepüléseken; Somogytú- ron, Őszödön, Endréden, Szabadiban már hét végén megfogyatkoztak a vendégek. Kizárólag a minőségi, tóparthoz közel eső és árait a kínált szolgáltatásaihoz igazító vendégváró helyek számíthatnak arra, hogy a szezon még tart néhány na- pig-hétig. A siófoki Meteorológiai Obszervatórium ügyeletese tegnap este úgy nyilatkozott: a víz hőmérséklete 22-23 C fok körül alakul ma, és jelentős melegedés a közeli napokban nem várható. Sajna, a melegvíz volt eddig a legfőbb csáberő... C. A. Németországba exportált fogyókúra A lellei Figurella fölös centimétere Sárkány, hal színesben a meztelen bőrön Egyre több nő testét tetoválják nyáron A Balaton partján napozók testén gyakran látható tetoválás. Siófokon dolgozó Mászlai István testdekoratőrtől azt kérdeztük: vajon meggondolás alapján döntenek férfiak és nők úgy, hogy bőrükre különböző ábrákat rajzoltatnak. Kicsik a strandon (Fotó: Kovács Tibor) Büntető nyaralók L i