Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám (193. szám)

1994. augusztus 18., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 7 Ismét nyitva a művelődési ház Újból várja a kaposvária­kat az Együd Árpád Művelő­dési Ház. A nyári szünet ideje alatt elvégezték a he­lyiségek takarítását, az iro­dák meszelését és sor került a fűtési rendszer karbantar­tására is. A szakkörök és a tanfolyamok szeptemberben indulnak, de addig is várják a látogatókat a rendezvé­nyekre, köztük a hétfő esti erdélyi táncházra. Nyelvtanfolyam vizsgaelőkészítő Ismét indít százhúsz órás, nyelvvizsga-előkészítő tan­folyamokat a TIT kaposvári szeryezete. Az órákon csak angol és német nyelven be­szél a tanár, így a nyelvet a jelentkezőnek valamennyire ismernie kell. A résztvevők a tanfolyam végén alap, illetve középfokú nyelvvizsgát te­hetnek; leghamarabb októ­ber végén vagy március ele­jén, legkésőbb júniusban. Felújítás a kollégiumban A Gyergyai Albert közép­iskolai kollégiumban most végzik a vizesblokk teljes felújítását. Az épületben fo­lyó felújítási munkát várha­tóan a hónap végére fejezik be. A fürdőszobák kicsem- pézésére és a vizesblokk felújítására a városi önkor­mányzat ad mintegy hatmil­lió forint támogatást. Újból fogadnak a bölcsődék Befejeződött a nyári szü­net a város öt bölcsődéjé­ben, így újból tudják fogadni a gyerekeket. A jövő hétől nyitva lesz a Petőfi utcai böl­csőde is. Az egy hónap alatt elvégezték a szükséges javí­tásokat, festést-mázolást, karbantartást. Mindenütt sor került nagytakarításra is; ki­csinosítva, felújítva várják a bölcsődék az apróságokat. Szegeden a díszmadár szakkör A Móricz Zsigmond Műve­lődési Házban 1977 óta mű­ködik a díszmadár szakkör. A csoport tagjai tegnap részt vettek a Magyar Allatkertek Szövetsége által rendezett szakmai tapasztalatcserén, Bólyban, Gálos István euró­pai hírű díszmadár tenyész­tőnél. Ma nyílik Szegeden a harmincadik nemzetközi díszmadár kiállítás, ahova szintén meghívást kapott a kaposvári szakkör. Útépítésre, milliók A város kezelésében 215 kilométer út van, ebből bur­kolattal ellátott 172,5 kilomé­ter, burkolatlan 42,5 kilomé­ter. A járdák hossza a város­ban 114 kilométer. Az utóbbi négy évben új utak építésére kilencvenhat milliót fordított az önkormányzat, a kerékpá­rút létrehozására tizenkét millió forintot áldoztak. A Berzsenyi utca négysávúsí- tása során szükségessé vált szanálások száztizenhét mil­lióba, az építéshez való hoz­zájárulás pedig negyvenöt millió forintba kerül a város­nak. A Vásártéri út kiépítése mintegy ötvennyolc milliós költséggel járt. Augusztus 19-én 15-19 és 22-én 8.30 és 10 óra között A zászlófelvonás miatt lezárják a Kossuth teret Az augusztus 20-i ünnep szervezőbizottsága augusz­tus 19-én 18 órakor a kapos­vári Kossuth téren ünnepé­lyes zászlófelvonást rendez, katonai tiszteletadással. A zászló ünnepélyes levonása augusztus 22-én 9.30 órakor lesz. Az ünnepség zavartalan lebonyolítása érdekében au­gusztus 19-én 15-19 óráig és augusztus 22-én 8.30-10 óráig a rendőrség a járműfor­galom elől lezárja a Noszlopy Gáspár utcát, a Kossuth teret és a Zárda utcát a Bajcsy-Zsi- linszky utcáig, valamint a Te­leki utcát a Rippl-Rónai tértől. Az útlezárás idején az au­tóbuszállomásról induló 12-es helyi autóbuszjáratok útvonala a következő lesz: helyi autóbuszállomás — Achim A. u. - Berzsenyi u. - Füredi u. csp. - 48-as ifjúság útja - Honvéd u. - Arany J. tér - Sopron u. A járatok az érintett megállóhelyek közül csak a Berzsenyi felüljáró el­nevezésű megállóhelyen áll­nak meg. A forgalomkorlátozás mel­lett augusztus 19-én 8-19 óráig, valamint 22-én 6-10 óráig parkolási tilalom lép életbe a Kossuth tér szobor felőli parkolójában és az Ady Endre utca Kossuth téri torko­latában. Felhívjuk a gépjárműveze­tők figyelmét, hogy a tilosban várakozó járműveket a rend­őrség a tulajdonos költségére elszállíttatja. Felújítás a Fő utcán Lebontották a több éve éktelenkedő' kerítést a Fő utca elején, miután a Budapest Bank megrendelésére felújították a helyi védelem alatt álló épületet. Fotó: Király J. Béla Olcsó bérű lakások épülnek a foghíjtelkeken Tíz év a lemaradás Sok olyan fiatal, gyerekes házaspár él Kaposváron, akik ha találnak is albérletet, a lak­bér olyan magas, hogy már-már a, megélhetésük ke­rül veszélybe. Sokan a szülők egy-másfél szobás lakásában élnek, összezsúfolva. A hely­zetet súlyosbítja, hogy csak­nem tíz éve nem épültek a vá­rosban önkormányzati laká­sok. — A lakásépítés teljesen az önkormányzatok nyakába szakadt. Semmilyen központi támogatást nem kapunk — mondta Szita Károly alpol­gármester. — Az elmúlt évek­ben ezerötszázan igényeltek lakást a várostól. Mára ez a szám kétszázra csökkent; nem azért, mert kevesebben várnak lakásra, hanem mert a lakástörvény igen megszigorí­totta az igénylés feltételeit. Évente mindössze ötven önkormányzati lakás válik szabaddá a városban. Ebből harmincat tudnak kiutalni, a többit fenn kell tartani kataszt­rófák, szanálások esetére. Jelentős számban marad­nak olyan rászoruló családok, amelyeknek az önkormányzat nem tud lakást adni. Egyetlen megoldás marad: olcsó, meg­fizethető bérű lakások épí­tése. A képviselő testület által el­fogadott lakásépítési program során 41 olcsó bérű és 48 kö­zépkategóriájú önkormányzati bérlakást építenek a városban 220 millió forint értékben. Az 1994. évre tervezett kiadások 80 millió forintra rúgnak. A be­ruházási programok elkészül­tek, hamarosan megkezdőd­nek az építkezések. Egyebek között a Fő utcán, a Bajcsy-Zsilinszky, valamint a Berzsenyi utcában . — Négy évvel ezelőtt 6000 önkormányzati bérlakás volt a városban, jelenleg 3200 van a város tulajdonában. Egy ön- kormányzatai rendelet értel­mében az eladásokkal ezerre kell csökkenteni ezeknek a számát — mondta az alpol­gármester. — Szerintem felül kell vizsgálni ezt a döntést. S ha igény van rá, biztosítani kell a lakások megvásárlását, a lakáshelyzet megoldása ér­dekében. (S. Pap) A zavartalan közlekedés biztosítására Meglepő egyenlevél Levelet kaptak a kaposvári családiház-tulajdonosok. A néhány soros írás arra hívja fel a figyelmet, hogy az út­menti fák ágait, amelyek aka­dályozzák a gyalogos, autó­busz- és közúti közlekedés biztonságát, sürgősen vágják le. A nyomtatvány a Martino­vics utcában felháborodást keltett. A most termő gyü­mölcsfák csonkolása nem­csak az idei, hanem a követ­kező évek termését is tönkre­tenné; a járókelőket és a köz­úti forgalmat azonban egyálta­lán nem zavarja. Másutt derűt keltett a levél: sok utcában ugyanis soha nem jár autóbusz. A közterület-felügyelet — takarékossági okokból — csak ilyen egyenszövegű értesítés­sel rendelkezik, s figyelmen kövül hagyva az utcákon (nem) közlekedő járműveket, ezt küldi mindenhová. S mint kiderült, nem is az értesítés­ben szereplő metszésről van szó. Csak az ágak egy kis alá­támasztásáról, s már nem is okoz gondot. Szántó Viktória Üzletekkel takarják el a Domust? 13 milliót akar Kaposvár a telekért Egykori trehányságot használ ki a város — állítja az áruházigazgató 13 millió forintot követel a kaposvári önkormányzat a Domus áruháztól azért a te­lekért, amelyre a bútoráru­ház épült, s amely az áruhá­zigazgató szerint valójában a Domust illetné. A kedélyeket tovább borzolja, hogy több vállalkozó szemet vetett az áruház előtti parkolóra és fü­ves területre. Szívesen beé­pítenék, teljesen eltakarva ezzel a nagyáruházát. — Kizárólag szocialista trehányság az oka, hogy most nem az áruházé a telek — állítja Szabó Róbert, a Domus igazgatója. — Annak idején egyszerűen elfelejtet­ték bejegyeztetni telektulaj­donosként a Domust, és most ezt igyekszik kihasz­nálni Kaposvár önkormány­zata. Ebben a kérdésben alighanem a bíróság dönt majd. Butikot pedig csak a testemen keresztül építhet­nek az áruház elé. Az ide tervezett butikok ugyanis szinte teljesen elta­karnák a Domust, mivel az amúgyis a tér legmélyebb pontján van. A beépítéssel az áruház esetleges későbbi bővítését is meggátolnák. Ar­ról nem is beszélve, hogy ezzel a vásárlóinkat meg­fosztanánk a parkolási lehe­tőségtől. Úgy gondolom, hogy ha a vásárló 50-100 ki­lométert utazik ide — a város egyetlen megyei vonzáskör­zetű áruháza a Domus —, akkoriegyen ingyenes parko­lási lehetősége. Virányi István városi főépí­tész elmondta, valóban meg­keresték azzal az óhajjal, hogy nyolc üzletet építené­nek a Domus parkolójába, de arról szó sincs, hogy ezek bu­tikok lennének. — Épp elég butik van már a városban, itt mindenképpen valami — építészeti és profil­beli — különlegességgel kel­lene előrukkolni. Attól is telje­sen elzárkózunk, hogy ezek az üzletek a Domustól külö­nálló épületben legyenek. At­tól azonban nem, hogy ez a nyolc bolt egybeépüljön a Domussal. Afféle fedett pasz- százsjelleggel, amilyen még nincs Kaposváron. — Természetesen a Do­mus beleegyezésére, függet­lenül attól, hogy miképpen végződik a telekvita, minden­képpen szükség van — tette hozzá Virányi István. (Nagy) Nyolcvanötmillió forint hálózatfejlesztésre Építik a csatornát a Bem utcában Kaposvár önkormányzata ez évben 85 millió forintot költ a szennyvízcsatornázási programra. Ez 7,6 kilométer hosszúságban kiépítendő csatornát jelent. A megvalósí­tás során 768 ingatlan kapja meg a csatornára kötés lehe­tőségét. A hálózatfejlesztési hozzájárulás negyvenezer fo­rint ingatlanonként, s ebből az összegből az önkormányzat 15 százalékot visszatérít, to­vábbá öt évig nem kell fizetni az ezerforintos házadót. A munkák a Bem utcában és környékén, valamint a Mátyás király utcában és a tüskevári részen folynak. Környezetvé­delmi szempontból is fontos ez a fejlesztés, mert a csa­torna elkészültével nem kerül annyi szennyezett víz a ta­lajba, így — közvetve — elő­segítheti a város környéki ivó- vízvagyon feltárását. Felbontott úttest a Bem utcában; itt helyezik el a csa­tornacsöveket Fotó: Király J. Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom