Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-18 / 167. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1994. július 18., hétfő Külföldi befektetők Elmozdult a holtpontról Fejér megye gazdasága — ezt igazolja a Fejér Megyei Munkaügyi Központ szakemberei által kétszáznál több közepes, valamint többezer munkavállalót foglalkoztató cégnél a közelmúltban elvégzett felmérés. Az év első felében már csúcsteljesítménnyel dolgozott a vizsgált vállalkozások csaknem fele, s javult a cégek fizetőképessége. Székesfehérvárott például gyárat épített a Ford, a Philips, telephelyet alakított ki műanyag alkatrészek gyártására a Loranger, s megkezdte kekszgyárának a kivitelezését a Stollwerck. Móron a német Michels új kábelköteg-gyára kínált munkaalkalmat az ott élőknek, s már megkezdték egy újabb német tulajdonban levő üzem építését. Maharishi Alapítvány A Maharishi Ayur-Véda Egyetemek kutatási eredményeiről tart tudományos előadást ma az ELTE Amerikai út 96. szám alatti épületében Dr. Keki Edulji Turel, a bombayi kórház idegsebész profesz- szora. A professzor magyar- országi látogatása során előreláthatóan találkozik majd Kovács Pál népjóléti miniszterrel is. Új tanulmány a VGKI-től A külföldi tőke szerepe a privatizációban címmel új tanulmány látott napvilágot a Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások sorozatában. A spontán privatizációt követően felállított ÁVÜ feladata az állami vagyon piaci módszerekkel való értékesítése lett. A negatív példák ellenére általában igaz, hogy a saját pénzét kockáztató külföldi valódi gazdája lett az eladott cégeknek. A csődtörvény életbelépésével 1992-ben, valamint a keleti piacok összeomlásával több cég helyzete rendült meg, s emiatt valamelyest lanyhult a privatizációban meghatározó szerepet betöltő külföldi érdeklődés. Környezetvédelmi törvényt mielőbb Azonnali radikális környezeti intézkedéskenek nincs realitása — mondta Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Elsőként a törvényi hátteret kell megteremteni, illetve a környezetvédelem szempontjait is figyelembe vevő gyakorlatot szorgalmazni. Az erőket egyelőre a törvényalkotó munka gyorsítására kell koncentrálni. Baja Ferenc elmondta még: amíg nincs törvényi háttér, nehéz intézkedni. Állástalan szülők gyermektábora Munka nélküli szülők gyermekeinek nyitottak vasárnap nyári tábort Pilismaróton. Az első turnusban 30 esztergomi gyermek és öt felnőtt ingyenes nyaraltatásáról gondoskodnak. A nehéz helyzetbe került családok gyermekeinek térítésmentes üdültetését az MSZP esztergomi szervezete, a munkanélküliek egyesülete és más esztergomi intézmények támogatják. A fiatal esztergomi előadóművészek például jótékonysági hangversenyt rendeztek a vadregényes környezetben lévő tábor javára. Az esztergomi gyerekeket követően kunszentmik- lósiak, súriak, majd ismét esztergomiak népesítik be a pilismaród erdei tábort. A végelszámolás egy folyamat kezdete A cégek végelszámolását alapvetően két törvényi rész szabályozza. Az egyik a társasági törvényben található, a másikat a csődeljárásról, felszámolásról és a végelszámolási eljárásról szóló jogszabály tartalmazza. — Ezen a területen két érdekesebb témát lehet megjelölni — válaszolta a Somogyi Hírlap kérdésére dr. Ács András ügyvéd, végelszámoló biztos. — Egyik a spontán privatizáció során átalakított, illetve a létrehozott részvénytársaságok után megmaradó kiüre- sített állami vállalatok végelszámolása. Míg viszonylag szűkebb kört érint a gazdasági társaságok végelszámolása. Ez utóbbi akkor van, ha a társaságok döntést hoznak, hogy tevékenységüket abban a jogi, társasági illetve cég formában nem kívánják tovább folytatni. Az ilyen cégek pozitív vagyonnal rendelkeznek és ezt osztják fel illetve ebből elégítik ki a hitelezői követeléseket. Gyakran ezek is meglepő problémákat vetnek fel. Ilyenkor azonban óvatosan kell eljárni. Hiszen a társaságok tagjai ezzel párhuzamosan új társaságot hoztak létre vagy befejezték egész addigi tevékenységüket. Ezek az esetek nem a nyilvánosság előtt zajlanak: a társasági tagok egymás között állapodnak meg. — Éles határvonalat kell húzni a végelszámolási eljárás és a felszámolási eljárás között — mondta Ács András. A választóvonal az, hogy a végelszámolásnál van pozitív vagyon, vagy nincs. Ha van akkor minden hitelező igénye biztonságosan kielégíthető. A felszámolások döntő többségében marad kielégítetlen hitelezői igény. — Jelenleg két állami cégnél működök közre. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat, és a Somogy Kereskedelmi Vállalat végelszámolását és több magántársaság ügyét intézte dr. Ács András, akit a felszámolási eljárásoknál közreműködőként alkalmaznak: erre általában a bíróság jelöli ki. A spontán privatizáció időszakában több olyan esemény történt, amikor az állami vagyon védelme kisebb-na- gyobb mértékben csorbát szenvedett. Ide tartozik az is, hogy gyakorta komoly ellentétek keletkeztek az alapító vállalat és az általa létrehozott gazdasági társaság között. Ezek megoldása sok energiát és időt vett igénybe. A legnagyobb problémát a cégek közötti elszámolások, kereszt érdekeltségek megértése jelentette a kívülálló végelszámoló számára. Számos esetben nehéz volt áttekinteni a már korábban kialakult helyzetet. A végelszámoló biztos hozzá tette még: az események értékelése gyakran komoly hiányosságokat vet fel. Ezt nemcsak saját tapasztalata, hanem az AVÜ véleménye is. Sok esetben utólagos korrekcióval igyekeztek megmenteni illetve visszaszerezni az állami vagyont. Harsányi Miklós Néhány tanári állást kínálnak - vidéken Sorba állnak a pályakezdő munkanélküliek A frissen érettségizett diákok meg sem várva a főiskolai, egyetemi felvételik eredményét, állásért jelentkeztek a Somogy Megyei Munkaügyi Központban. Az ok egyszerű: három hónapig kell várni, amíg a munkanélküli-segély megérkezik. Jobb hát elébe menni a dolgoknak: a nyári vakációra ugyan még nem futja a segélyből, de őszre megérkezhet az első összeg. Somlyai Károlyné, a megyei Hiába a vonzó reklám, a pi- acgazdaságok példája — csigalassúsággal terjednek hazánkban a pénzhelyettesítő eszközök, a különféle kártyák. A kibocsátó bankok tiszteletre méltó következetességgel népszerűsítik, ajánlgatják, tömeges méretű elterjedésükre egyelőre mégsem látnak esélyt a szakemberek. Az idegenkedésnek azonban nem pszichikai, hanem nagyon is gyakorlati okai vannak. Ezek egyike, hogy ma még szinte ritkaságszámba mennek azok az üzletek, ahol fizetőeszközként elfogadják az ügyfélkártyákat. Ezek kiváltása pénzintézetnél nyitott számlához kötődik, de az is feltétel, hogy a számlán több tízezer forintos összeg szerepeljen — ennek pedig napjainkban kevesen tudnak megfelelni. Gátja a jó „"lapjárásnak” az is, hogy az igazán univerzális, belföldön-külföldön, forintban, devizában, üzletben, étteremben, benzinkútnál vagy akár az újságosnál egyaránt fölhasználható pénz-kártya egyelőre hiányzik a hazai piacról. A hazai pénzforgalom modernizálásában azonban az utóbbi időben mégis érzémunkaügyi központ munkatársa elmondta: a tavalyi évhez képest nem kevesebb a pályakezdő munkanélküli. A közgazdasági szakközépiskolát végzett tanulók közül tízen helyezkedhetnek el a megyei gyógyszertári központban. A végzett szakmunkástanulók közül előnyt élveznek az elhelyezkedésben az építőipari és vendéglátó végzettségű fiatalok. A gimnáziumokban végzettek viszont nehezen jutnak álláshoz, és nekelhető némi előrelépés. Igaz, ez egy munkahelyi ésszerűsítés eredménye: mind több munkaadó alkalmazza azt a módszert, hogy a járandóságot — a helyi pénztári kifizetés helyett — a foglalkoztatottak bankszámlájára utalja át. A „szelíd kényszer” révén számlatulajdonossá lett betétesek pedig meg-megpróbálkoznak a fizető-kártyával. A legújabb adatok szerint az országban összesen 4000 helyen használható fel a számla kiegyenlítésére az újmódi eszköz. A szakvélemények szerint most tehát az értékesítők, a kereskedelem illetékesei körében kellene minél szélesebb körben tudatosítani: a kis boltok és az áruházak tulajdonosai egyaránt előnyét látnák, ha kevesebb pénzt és több kártyát kezelnének, s ha a napi bevételből minél kevesebbet kellene esténként fémpénz- és bankjegy-kö- tegekben — nem is minden kockázat nélkül — a postára szállítani. Arra persze így sem számíthatunk, hogy a sarki áru- dákban belátható időn belül kártyával fizethetünk. Mert a használatához szükséges leolvasó terminál telepítésének hatszámjegyű az ára. Bánhegyi Zsuzsa hezen tudnak elhelyezkedni a speciális osztályokat kijárt fiatalok is. Aligha számíthatnak állásra a gazdaasszony-képzősök is, akik nem tudtak továbbtanulni. Az egyetemi, főiskolai végzettségűeknek néhány tanári állást kínálnak — vidéken. Az agrárszakmát tanultak zöme szintén nehezen tudnak elhelyezkedni, ugyanis a magán- gazdálkodóknak is nehéz még talpra állniuk. (Horányi) Várni kell a szemetest Somogysárdon Somogysárdon a városi szemétszállítók viszik már a szemetet, mégpedig hetente egyszer. A falubeliek emiatt aggódnak. Vancsura István polgármestertől kérdeztük: ebben a melegben nem kel- lene-e gyakrabban elvinni a szemetet? A polgármester szerint a falunak erre nincs igénye. Aztán hozzátette: a szemetet a lakók nem vihetik ki a faluszéli szeméttelepre és a két hét közben összegyűlt szemetet az utcára sem tehetik ki, mert azt büntetik. A szeméttelepre kivinni pedig azért tabu mert azt privatizálták. Egyedül a döglött állatot vihetik ki a dögkútra. A trágyával pedig csak trágyázni lehet, de elszállíttatni tilos. A falu első embere úgy gondolja, hogy a szemetet a lakóknak kell tárolni, vagy ha ez nem tetszik nekik, akkor ássák el. Szerinte egy öttagú családban pont két hét alatt gyűlik össze egy zsák szemét, de van amikor ennyi sem. Mert, hogy így szól a polgármesteri verdikt. Amihez hozzá tette még: jobban tennék a falú lakói ha hozzá mennének szemét-panaszra! Barkóczy László Pénzhelyettesítés zökkenőkkel Rossz nálunk a (kártya)lapjárás Nyáron is kesztyű Nyáron is folyik a kesztyű gyártása a fonyódi sportkesztyű szövetkezetben. A bérmunkában dolgozó üzemből tizenhárom fajta kesztyű kerül német és osztrák piacra. A hagyományos mellett olyan különlegességeket is gyártanak, mint a képen látható sárkányrepülős kesztyű, de készül itt sportlövő, vitorlás és szörf, valamint ejtőernyős kesztyű is. Fotó: Kovács Tibor Diákvezetők lesznek Diákvezetők képzésére a Soros Alapítványtól kért és kapott támogatást a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szak- középiskola diákegyesülete. Az ötvenezer forintból egyhetes képzést szerveztek Bala- tonfenyvesen, ahol a diákér- dekv^delemröl valamint az iskolai programok szervezéséről adták át a diákvezetők és pedagógusok tapasztalataikat annak a húsz fiatalnak, akiket alkalmasnak ítéltek arra, hogy az elkövetkező néhány évben a diákság érdekeit védje. A képzés azért különösen fontos, mivel az ifjúsági törvény hiánya miatt a diákságnak valamint a diákok szervezeteinek jelenleg annyi joga van, amennyit az iskola, illetve az önkormányzat jóindulata biztosít. Az államkötvények vételi- és eladási árfolyamai 1994. július 15. nettó vételi nettó eladási kötv. árfolyam % árfolyam % felh. kamat % 1994.07.15. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1994/A 99,50 100,00 15,60 1994/B 95,85 96,26 10,02 24,70 1995/A 88,93 89,80 13,13 24,90 1995/B 88,29 89,23 11,41 24,90 1995/C 94,97 95,47 7,86 24,90 1995/F 93,01 93,74 0,61 24,90 1995/G 94,44 95,26 18,11 24,90 1995/H 93,92 94,79 16,45 24,90 1996/A 83,85 85,35 9,00 24,90 1996/B 89,90 90,98 ‘8,34 24,90 1996/C 89,64 90,75 7,43 24,90 1996/F 88,54 89,77 2,83 24,90 1996/H 98,32 99,62 6,23 24,90 1997/C 82,17 83,71 6,33 24,90 1997/D 99,50 100,30 13,25 1997/E 99,50 100,30 8,07 1997/H 98,00 99,88 3,36 24,90 1997/J 99,50 100,30 1,50 1998/A 99,50 100,10 8,52 Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk, bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmozott kamat. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében max. 1 millió Ft névértékű kötvény vételére, illetve 1 millió Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi limit 1 millió Ft, az eladási limit 3 millió Ft. Az államkötvényeket az MNB Somogy megyei Igazgatóság forgalmazza (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, telefax 82/412-959), ahol részletes információt nyújtanak az érdeklődőknek. l >