Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-13 / 163. szám

Ujj ,«> * SBI Megyei körkép: Leállították a kisbárapáti baromfifeldolgözét;. ^éílebbez a kft ______ S omogyi tájak: Ökröt is nyársal a kaposfői parkettás ♦ Alkudoznak a szomszédvárak Balatoni nyár: Külhoni magyarok tárlata • Kalotaszegi bujkában táncolnak_______ ( 3. oldal) (5. oldal) (6. oldal) SOMOGYI HÍRLAP V. évfolyam, 163. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1994. július 13., szerda Négymillió liter tejet vesz át a két nagy havonta Somogybán jobban tejel a magántehén Békési szerint irreális a reálbér kiáramlás Megtakarítás-ösztönző Az Országgyűlés Gazda­sági Bizottsága tegnap meg­hallgatta Lotz Károly közleke­dési, hírközlési és vízügyi, Pál László ipari és kereskedelmi-, és Békési László pénzügymi­niszter-jelöltet. A bizottság tagjainak mintegy háromne­gyede a meghallgatások utáni szavazás során támogatta a jelölteket, ellenszavazat nem volt, öt ellenzéki képviselő mindhárom esetben tartózko­dott. Lotz Károly (SZDSZ), A KHVM előtt álló, a közeljövő­ben befejezendő feladatok között a közlekedésfejlesztési és távközlési koncepciók Par­lament elé terjesztését emlí­tette. (Folytatás a 2. oldalon) Alkotmánybírósághoz fordul a MOSZ Eladhatatlan a takarmánybúza A reméltnél kevesebb a kenyérnek való 15 év alatt háromszázezer kisdiák nyaralt Kamaszkorba lépett a fonyódligeti tábor A gyerekek boldogan mutat­ták a hatalmas felfújható Snic­kers figurát, amelyet alig bír­tak kivonszolni a szoba ajta­ján. Megbecsült játékról van szó, hiszen ezt nyerték a tábor stúdiós versenyén. Ma még jól meglovagolják a Balatonban, aztán viszik haza a nevelőott­honba. S azért külön hálásak voltak a tegnapi látogatóknak, mert a fonyódligeti gyermek- tábor másfél kilométerre lévő nyolcadik szekciójához ritkán mennek el a vendégek. (Folytatás a 3. oldalon) Elmaradt az amerikai megrendelés, irány a szomszédvár A nyártól fáznak az atádi cérnagyárban Kamarai törvény van, csak betartani nem lehet Postabélyegre sem telik a szervezőknek Az Apeh nem szolgáltathat ki adatot Egy nagymennyiségű ame­rikai bérmunka elmaradását nyögi az idei nyáron a Nagy­atádi Cérnagyár. A helyzetü­ket tovább nehezíti, hogy a partnereik jelentős részénél — elsősorban Németországban — augusztusban vannak a szabadságolások, s emiatt amúgy is kevesebb a meg­rendelés. Az eddigi tárgyalá­sok alapján állítják: ha sikerül átvészelni a nyarat, szeptem­bertől már nem lesz gond. Ősszel új lendületet kap a megrendelők munkakedve is. De addig még lefolyik néhány köbméter víz a Rinyán... (Folytatás a 3. oldalon) Ha a nyarat átvészelik, to­vább pörögnek az orsók a nagymúitú nagyatádi gyár­ban Fotó: Lang Róbert A somogyi kereskedelmi és iparkamara ideiglenes szer­vezőbizottsága mára munka nélkül maradt. Történt ugyanis, hogy meg­bízás ide, határidő oda, nincs adat, amiből a .kiválasz­tottak megszervezhetnék a kamarát. A legjobb informá­ciós bázissal rendelkező cég, az Apeh nem hajlandó adatot szolgáltatni, máshol pedig hi­ába keresgélnek a szervezők, nemigen találnak megfelelő bázisra. (Folytatás a 3. oldalon) Mindenevő takarítógép Most folyik a Kaposvári Városgazdálkodási Rt. 6,3millió forintot érő Super Carg nevű gé­pének beüzemelése. Az alapgéphez többféle adapter csatlakoztatható, amelyekkel nemcsak a fűnyírás oldható meg, hanem az őszi lomb-, és a téli hóeltakarítás is. Fotó: Lang Róbert Horn-levél a határon túlra Horn Gyula miniszterelnök­jelölt a a hét elején eljuttatta az új kormányprogram terve­zetének a határokon túli ma­gyarságot is érintő fejezeteit a környező országokban mű­ködő magyar politikai és ér­dekvédelmi szervezetek veze­tőihez, egyházfőkhöz, vala­mint társadalmi, művelődési egyesületek irányítóihoz és kiemelkedő személyiségek­hez. Levelében hangsúlyozta: a kormány feladatának tekinti a határon túli magyarság ér­dekeinek megfelelő védelmét. Biztosítás és szolgáltatási szint Az egészségügyben meg kell határozni azt szolgáltatási szintet, amelyet a biztosítottak járulékbefizetéseik fejében igénybe vehetnek - hangsú­lyozta Kovács Pál népjóléti miniszter-jelölt. Mindent meg kell tenni az „alig—alig csordo­gáló” pénzforrások jobb fel- használásáért. Kovács Pál szerint az elmúlt évtizedekben felhalmozódott társadalmi, szociális problémák csupán szociálpolitikai eszközökkel nem oldhatók meg. Nyolc százalékos nyugdíjemelés A. Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat közgyűlésének előterjesztésével összhang­ban az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága 8 százalékos nyugdíjemelést javasol idén szeptembertől a parlamentnek elfogadásra. Az emelés nem lenne visszame­nőleges hatályú; a visszame­nőleges kifizetés mértékéről a kormánynak október 15-éig kellene javaslatot készíteni. Az előterjesztés pénteken ke­rül a parlament elé. Faragni kell a deficitből A második félévben le kell faragni a költségvetés deficit­jéből, bár e téren az idén már nem lehet lényeges ered­ményre számítani. A szociális közmegegyezés révén el­érendő, hogy béremelések csupán a hatékonyság javítá­sával párhuzamosan történje­nek. Nem kizárt, hogy - a lép­csőzetesség elérése miatt ok­tóberre kell előrehozni az 1995-ben tervezett általános forgalmi- és fogyasztási adó­emelések egy részét. Román katonai delegáció A Bizalom- és Biztonságe­rősítő Intézkedésekről szóló bécsi döntés értelmében, ma, román tisztekből álló delegá­ció érkezik a honvédség kije­lölt alakulatához. Megtekintik a tatai 25. Klapka György harckocsidandár személyi ál­lományát, főbb fegyver- és haditechnikai rendszereit és békeelhelyezési körletét. I i Somogybán a májusi inten­zív zöldtakarmányozás hatá­sára közel 400 ezer literrel nőtt a tejtermelés. Egyre több tejipari cég emeli a tej átvételi árát. Jelenleg 18 forint és 23 forint 60 fillér közötti árat ad­nak a tej literjéért. Érződik már a negatív hatása, hogy le­mondtak néhány falusi tej­csarnok üzemeltetéséről. Kü­lönösen figyelemre méltó, hogy a magántermelőknél a tejtermelés csökkenését 40 ezer literes növekedés váltotta fel. -(Folytatás a 4. oldalon) Boross Péter megköszönte „Miniszterelnöki megbízatá­som utolsó ténykedése az ed­digi munkájukért köszönetem kinyilvánítása” - mondta Bo­ross Péter távozó miniszterel­nök tegnap, amikor a Parla­mentben főiskolai főigazgatók és tanárok kinevezését adta át. Kilenc felsőoktatási intéz­mény vezetőjének fejezte ki el­ismerését főigazgatói megbí­zatásuk lejártával. Közöttük köszöntötte Leitner Sándort a kaposvári Csokonai tanító­képző főiskola főigazgatóját. A MOSZ törvényellenesnek tartja a Földművelésügyi Mi­nisztériumnak az étkezési búza garantált áron történő ál­lami felvásárlásáról szóló ren­deletét. Ezért a mezőgazda- sági érdekképviseleti szerve­zet az Alkotmánybírósághoz fordul és indítványozza, hogy a testület semmisítse meg a rendelet kifogásolt pontját - hangzott el a MOSZ Gabona- termelők Országos Választ­mányának tegnap Budapes­ten tartott ülésén. (Folytatás a 4. oldalon) Katona Béla is szabad utat kapott Pártsemlegesek a titkosszolgálatok Az Országgyűlés Nemzet- biztonsági Bizottsága tagjai­nak többsége egyetért Katona Béla polgári titkosszolgálato­kat felügyelő tárcanélküli mi­niszternek jelölésével. Katona Béla a meghallgatás után az újságíróknak kifejtette: a pol­gári titkosszolgálatok jelenlegi szervezettsége és szakembe­rekkel való feltöltöttsége meg­felelő. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom