Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-17 / 141. szám
1994. június 17., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Új tulajdonos irányítja a vállalkozási Semmiből építik újjá a kaposvári SZÜV-öt Augusztus közepéig pihennek a kaposvári városatyák Rendkívüli közgyűlés elnapolt döntésekkel Zárt ajtók mögött határoztak személyi ügyekben (Folytatás az 1. oldalról) — A névérték százötven százalékán vásároltunk, ezzel előztük meg a szintén pályázó MBO és MRP szervezetet is. — tette hozzá Kerékgyártó István A még állami tulajdonban maradt részvényekből az ÁVÜ tervei szerint 20 százalékot kap a társadalombiztosítás, csaknem 10 százalék talán részvénycserére kerül, 20 százalék pedig a dolgozóké lehet, ezt az új tulajdonosok is támogatják. Dr. Kerékgyártó István szerint a kaposvári cég helyzete egyedi. A SZÜV ugyanis 1200 dolgozót foglalkoztató ma is eredményes vállalkozás, mely minden megyeszékhelyen és a fővárosban is jelen van. — Azt szeretnénk, ha a köztisztviselők nem kerülnének olyan helyzetbe, mint a közalkalmazottak — mondta Gyöngy Márta, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak- szervezetének Somogy megyei titkára tegnap délelőtt a kaposvári szakszervezeti székházban tartott titkári értekezleten. A közalkalmazotti törvény ugyanis ez év januárjától írta elő a besorolás szerinti bér biztosítását a közalkalmazottaknak, s így az önkormányzatokra is nagy teher hárult. Közülük jópár hitelfelvételre kényszerült, vagy a tervezett beruházások elől kellett elvonni a pénzt. És még most is folynak a pedagógusperek... A köztisztviselői törvény 1995 január elsejével írja elő, hogy a dolgozók megkapják besorolási bérüket. Hogy a köztisztviselők ne — Kaposváron újra a semmiről kell kezdenünk. Jól menő, informatikával foglalkozó céget szeretnék létrehozni. Szakemberekkel tárgyalunk, ha a megyéből nem, akkor a megyén kívülről hívunk hozzáértőket. A SZÜV 26 boltját üzletlánccá fejlesztjük, a számítógépeket pedig az országos hálózatba kapcsoljuk. — tette hozzá a tulajdonos. Ha a konzorcium tervei — ahogy ők tervezik még az ősszel valóra válnak, akkor — mint mondják — Kaposvár az önkormányzati programok központja lehet. A tulajdonosok igazgatót is eszerint választanának a kaposvári cég élére. Jelenleg Fónai Tiborral a Tákisz szakemberével tárgyalnak. Barna Zsolt járjanak úgy, mint a közalkalmazottak, a megyei titkár a TÁKISZ segítségével kimutatta: milyen az elmaradás a törvény által előírtakhoz képest. Nos, a somogyi köztisztviselőknek átlagosan 80 százalékos a bére, mint amit a törvény előír. De van olyan település is, mint például Somogyszil ahol 30,12 százalékos a „bérbeállási szint”. Az MKKSZ a megyei titkárok kimutatásai alapján — amelyek között ott lesz a somogyi bértérkép is — a kormány elé terjeszti, hogy a törvény végrehajtásához mekkora összegre van szükség. Gyöngy Márta megjegyezte: nemcsak a jelenlegi adatokra hívják fel a figyelmet, hanem a jövő év januári állapotra is. Akkortól ugyanis módosul némiképp a kimutatás, mivel lesznek olyan köztisztviselők, akiket akkortól más bérbesorolás illet meg, mint jelenleg. (Lőrincz) (Folytatás az 1. oldalról) Az Arany János utcai óvoda vezetőjévé Máj Péternét, a Búzavirág utcai óvoda vezetőjévé Skanderáné Tavali Gabriellát, a Damjanich utcai óvoda élére pedig Mericsné Várhelyi Évát nevezte ki a testület. Jóváhagyták a képviselők az idei útfelújítási programra jóváhagyott 7,2 millió forintos keret felhasználási tervét a sorrendiség meghatározásával. A csatornázási munkákat követő útburkolat helyreállítási munkák javítása érdekében jogi, pénzügyi garanciákra és a műszaki ellenőrzés szigorítására vonatkozó határozatot hozott a közgyűlés. Eszerint, (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Kovács Katalin, a bizottság titkára a magyarországi kistérségi együttműködések jelentőségéről szólt. Jákli Péter megyei főjegyző Somogy térségfejlesztő kezdeményezéseiről beszélt. — A megye több ponton is bekapcsolódott a kistérségi programokba — mondta. — A megye és a települések közötti társulások, a gazdaságÁllattartók fóruma az egyetemen Népszerűbb a magyartarka Az európai hegyitarka tenyésztő szövetség vezetői üléseztek tegnap a PATE kaposvári karán. Tizennégy ország képviselői érkeztek több napra hazánkba, hogy a hegyitarkához hasonló magyartarka szarvasmarhák tanyésztését tanulmányozzák. A hazai szakemberek szerint ez azért is aktuális, mert a fajta a krízishelyzetet követően ismét népszerű lett, a felvásárlási árak eddig soha nem látott magasságokba szöktek. Csakhogy míg valamikor 2 millió magyartarkát tartottak nyilván, addig ma a fajtából csak alig százezer él hazánkban. Ez pedig ahhoz épphogy elegendő, hogy a tenyésztés eredményesen újra indulhasson. A szakemberek a tegnapi előadások után, ma a gyakorlati problémákkal ismerkednek. az ezután kötendő szerződésekben kikötik, hogy az átadott munka ellenértékének 90 százaléka kerül kifizetésre teljesítéskor, 10 százaléka pedig az utófelülvizsgálati eljáráson észlelt hiányosságok megszüntetése után. Nem született döntés a Kaposvári Tömegközlekedési Kft buszvásárlásához szükséges önkormányzati hozzájárulás ügyében. A kft igazgatója — egy pályázat segítségével megvalósítható — három autóbusz vásárlásához kérte a közgyűlés jóváhagyását, melyhez az önkormányzatnak fel kellene használni a kft részvénytársasággá alakításához biztosított 10 millió forintot. Hosszas vita után úgy fejlesztési program, a vállalkozói központ és annak infrastruktúrája, A Dél-Pannon Kockázati Tőketársaság, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Alapítvány jelentik — többek között — a kapcsolódási pontokat. De a megyeháza nemcsak a regionális, hanem az interregionális kapcsolatok — Alpok-Adria — központja is. Verkman Józsefe kadarkúti, Hat megyében egyáltalán nem került be az érdekvédelmi szövetség az agrárkamara előkészítő bizottságába. Ezért is fontos, hogy Somogybán ez a munka zökkenőmentesen, a szövetség képviseletével már ügyrendjét is elfogadta, és három bizottság felállításával végzi érdemi munkáját — mondta Szász Frigyes karádi szövetkezeti elnök tegnap a Somogy Megyei Mezőgazdasági Termelők Érdek- védelmi Szövetsége Képviseleti Tanács ülésén. Dr. Exner Zoltán rámutatott a kamarai törvény hibáira, Berend Ferenc a feldolgozóipar tagozódását kérdőjelezte meg. Herner Endre titkár az Országos Szövetségi Kongresz- szus előkészítéséről adott tájékoztatót, melyet dr. Bálint döntöttek a képviselők, hogy további információk beszerzése után határoznak majd az ügyben. Nem járult hozzá a testület a Fő utca 12. szám alatti beruházás befejezéséhez szükséges hitel felvételéhez, így augusztusban újra tárgyalják a témát. A közgyűlés őszi ülésén térnek vissza az önkormányzati újság kiadásának lehetséges módozataira, valamint az Iparművészeti Szakközép- iskola kérelmére is. A közgyűlés délután határozatképtelenség miatt befejezte ülését. Nyári szünet után, legközelebb augusztus 17-én ülnek össze a kévise- lők. (S. Pap) Forintos László a bárdudvar- noki elképzelésekről, a házigazda Nagyné Czanka Valéria pedig a Bányai Panoráma Egyesület tevékenységéről, terveiről tájékoztatta a szakembereket. Bánkúti Melitta a bányai faluház megálmodója az építészeti megjelenésről beszélt. A bizottsági ülés az üdülőfalu és a petörkei víztározó megtekintésével zárult. (Lőrincz) Csaba, a MOSZ titkára a leendő fő kérdéskörökkel egészített ki. A mezőgazdasági szövetkezőknek az év végi kongresszuson választ kell kapniuk: lesz-e szövetkezet, mit ér a szövetkezet, mit vár tőle a hatalom. Meg kell határozni az érdekképviselet jövőbeni helyét, szerepét. Fel kell mérni az új hatalommal való kapcsolattartás, egyeztetés és egyezkedés lehetőségeit. Az átmeneti törvény megkétszerezte a vagyonból osz- tozkodók számát, a kárpótlási törvény megfelezte a megélhetéshez szükséges földtulajdont. Munkaadói, vagy munkavállalói oldala jelenik meg a szövetségek szövetségének a jövőben? — a vita során e kérdés kapott hangsúlyt. (Mészáros) Somogyi tag a bizottságban A Budai Várban tartotta tisztújító közgyűlését a közelmúltban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága. A leköszönő vezetőség értékelte a három év tevékenységét, majd új vezetőséget választottak a közgyűlés résztvevői. A bizottság vezetőségi tagja lett dr. L. Szabó Tünde, Somogy megye főépítésze is. A szervezetnek egyébként tagja a megyei közgyűlés környezet- védelmi és műemléki bizottsága is, és a Somogybán zajló műemlékhelyreállítási munkákat többször is kiemelték az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága közgyűlésén. A tanítóképző nyereménye Ez év februárjában hirdette meg pályázatát az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Fáy András Alapítványa. A június 2-án megtartott kuratóriumi döntés határozata értelmében komolyzene témakörben ötven ezer forintot nyert a pályázaton a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola. Tárlat a Dráva Múzeumban Kletz László miskolci festőművész kiállítása látható ezekben a napokban a barcsi Dráva Múzeumban. A huszonkét pasztellkép a modern vallásos művészet lényegét ragadja meg. A kiállítás július 5-ig várja az érdeklődőket. A kaposi vár régészeti emlékei kétszázötvenezer forintot szán tervkészítésre az Országos Műemlékvédelmi Hivatal a kaposvári vár régészeti emlékeinek bemutatására. A tervnek november 30-ra kellene elkészülnie, de ez az összeg kevés az elképzelések papírra vetésére. Cigány hagyományőrzők A cigány hagyományőrző csoportok számára nehezen oldható meg a szakmai továbbképzés. Még ritkább, hogy neves szakemberek foglalkozzanak velük. A bentlakásos képzés megszervezésére jó példa a megyei cigányszövetség kezdeményezése. A barcsi, a babócsai, a bolhói, a marcali, a pálmajori és a kaposvári hagyományőrző együttesek a pécsi Gandhy Gimnázium és Kollégiumban egyhetes táboron vesznek részt. A június 20-26 közötti tábor szakmai vezetését az 1993 évi Ki mit tud? győztes Romano Glasso cigányegyüttes vállalta fel. A táborozás ideje alatt a somogyi cigány hagyományőrzők találkoznak a baranyai együttesekkel, megismerkednek művészeti tevékenységükkel és közösen is színpadra lépnek velük. Ajándékfax Schortensből A múlt hét végén a nagybajomi fesztiválra érkeztek vendégek Scortensből. Nagybajom testvértelepülésének küldöttei azonban nem jöttek üres kézzel. Ács Attila polgármesternek egy márkás telefax készüléket nyújtottak át a községházán; abban a reményben, hogy ezáltal még élőbb lesz a két település között a kapcsolat. SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete „Elkoptak...” Tegnap reggel 8 órakor még bizakodtak a kaposvári városatyák, hogy a legutóbbi közgyűlés mintegy harminc elnapolt napirendjét még a nyári szünet előtt megtárgyalhatják. Tévedtek. Hamar kiderült ugyanis: kevesen vették az útirányt a városháza felé. Ebéd után az addig elszánt „maradék” is nyári pihenőre tért. Dolgavégezetlenül, mert „elkopott...” A napirendek kétharmadának megtárgyalása után szép lassan határozatképtelenné vált a közgyűlés. Több fontos, döntést igénylő kérdés nyitott maradt. Dönteni kellett volna például arról, hogy ki képviselje a többségi tulajdonos önkormányzat érdekeit a Kapos Künkért Rt-ben, hiszen a legutóbbi közgyűlésen erről lemondott Szabados Péter polgármester. A rendkívüli közgyűlésen nem bíztak meg ezzel a feladattal senkit. Szita Károly alpolgármester szerint ebben a helyzetben az új döntésig „nem érvényes” a polgár- mester lemondása. Könnyű lenne a határozatképtelenségért azokat elmarasztalni, akik ott voltak. Pedig ők kitartottak, amíg legalább tizenheten voltak. Nem azokat illeti hát a bírálat, akik vették a fáradságot, legalább reggel megjelentek. Voltak, akik még erre sem méltatták a megyei jogú város közgyűlését. Igaz, ők hosszabb pihenőt tudhatnak maguknak augusztus 17-ig. Hogy mi lesz azokkal a kérdésekkel, amelyeket a határozatképtelenség miatt nem sikerült megtárgyalni? Ki tudja? Az azonban biztos: hamarosan önkormányzati választások következnek. Ezt a néhány hónapot még kibírhatták volna... Somogyi bértérkép a köztisztviselőkről A szakszervezet is benyújtja igényét Ne háruljon nagy teher az önkormányzatokra Bányán randevúztak egymással a településfejlesztés elkötelezettjei Kistérségek nagy szerepe Az impozáns bányai faluház adott otthont a kihelyezett ülésnek Fotó: Lang Róbert Az új hatalom és az agrárérdekvédelem Az ágazat jövőjét meghatározó kérdés: lesz-e, s ha igen, mit ér a szövetkezet