Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-14 / 138. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. június 14., kedd Egis részvény- jegyzés Kárpótlási jegyért június 20. és 21-én, készpénzért pedig június 21-24. között lehet az Állami Vagyonkezelő Rt által értékesítésre kerülő Egis-részvényekből jegyezni. Az Egis gyógyszergyár privatizációja keretében a többségi tulajdonos ÁV Rt nyilvános forgalomba hozatal útján értékesíti 2,26 milliárd forint értékű részvényét, és a tranzakció után 29,03 százalék erejéig marad a gyár tulajdonosa. Áfész-mérleg A hazánkban működő Áfé- szek többsége tavaly stabilizálta tevékenységét. A 295 szervezet 120 milliárd forintos árbevételt ért el. Ez az előző évihez képest 95 százalékos csökkenést jelent. Mindezt Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek Országos Szövetségének alelnöke mondta el annak kapcsán, hogy ma országos tanácsülést tart az érdekvédelmi szervezet és e téma is szóba kerül. Idegenforgalmi bevétel A világ 22 országában vannak érdekeltségeik Más néven, de a régi minőségben (Folytatás az 1. oldalról) A Sluis & Groot cégnek velünk együtt a világ 22 országában vannak érdekeltségei, s mint Ed Veltkamp elnök elmondta; tapasztalataik révén szeretnék támogatni a magyar mezőgazdaság további fejlődését. A budapesti leányvállalat ügyvezető igazgatója, Syposs Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai termelők igényeit szeretnék a legrövidebb időn belül eljuttatni a nemesítőkhöz, majd az új alapanyagot vissza a termelőkhöz. Ennek jó példája a csemege kukorica termesztés vagy a szabadföldi karós paradicsom elterjesztése. A Sluis Groot vetőmagcsoport a multinacionális San- doz-cég négy leányvállalatának egyike, éves forgalma tavaly 328 millió holland forint volt, s ezt mindössze 1500 ember produkálta. Amit még érdemes róluk tudni: az éves forgalom 10-11 százalékát rendszeresen kutatásra fordítják. Mindez abból az alkalomból hangzott el a cég budapesti sajtótájékoztatóján, hogy nevet változtattak: Magyarországon ezentúl S&G Vetőmag Kft-ként működnek, de az évtizedek óta megszokott minőségi árukkal és szolgáltatásokkal várják magyarországi üzletfeleiket. (Polesz) Avatott asszonykezek gyomlálnak a Sefag lábodi erdészetének gyöngyöspusztai csemetekertjében. A tizenöt dolgozó jelenleg a duglász- és lucfenyőcsemetéket tisztítja meg a gyomnövényektől. Fotó: Kovács Tibor A májusi eső aranyat ért, ígéretes képet mutat a határ Új egyetemi szak osztrák segédlettel Virágzik a kenyérnekvaló és aratásra készül az árpa Huszonhat naposra tervezik a gabonabetakarítást — Pénztárcát apaszt majd a kajszibarack Az első negyedévben 211,9 millió dollár bevétel keletkezett az idegenforgalomból, ami 23 százalékos növekedést jelent az elmúlt évihez képest. A Magyar Nemzeti Bankban elmondták, hogy a kiadás 1400,5 millió dollárt tett ki, ami viszont 8 százalékos visszaesést jelez. így az első negyedévben 71,4 millió dollár aktívum keletkezett az idegen- forgalomban, míg tavaly három hónap után ez az összeg 18,7 millió dollár volt. V alutaárfoly amok (Az MNB árfolyama június 13-án) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 156,01 159,01 Ausztrál dollár 76,15 77,49 Belga frank (100) 301,66 307,16 Dán korona 15,91 16,21 Finn márka 18,80 19,14 Francia frank 18,26 18,60 Görög dra. (100) 41,27 42,07 Holland forint 55,44 56,48 ír font 152,37 155,17 Japán yen (100) 99,63 101,49 Kanadai dollár 74,91 76,43 Kuvaiti dinár 346,75 353,41 Német márka 62,15 63,35 Norvég korona 14,35 14,63 Olasz líra (1000) 64,39 65,61 ATS (100) 883,55 900,25 Portugál esc. (100) 59,42 60,56 Spanyol pes. (100) 75,87 77,33 Svájci frank 73,46 74,78 Svéd korona 13,16 13,40 USA-dollár 103,29 105,29 ECU (Közös Piac) 120,01 122,25 Aranyat ért a májusi eső: a múlt évieknél 10-20 milliméterrel több csapadék hullott, s ennek is köszönhetően ígéretes képet mutat betakarítás előtt a határ. — Fejlettek az őszi vetések: virágzik a búza, érik az árpa. A gazdaságok rendelkezésére álló 8500-9000 kombájnnak naponta átlag 10 hektárról kell majd betakarítania az őszi és tavaszi kalászosokat, hogy végezzenek a 26 naposra tervezett aratással — tájékoztatott Földi Péter, az FM főosztályvezetője. — Fia az időjárás a mostanihoz hasonló marad, 20-a táján a déli megyékben megkezdődhet az őszi árpa betakarítása. Mintegy 10-12 millió tonna gabona számára biztosított a tárolókapacitás, és ez elégséges is. — Az aratás előtti szemlék tapasztalata szerint egyébként kalászosokból nehéz betakarításra és jó közepes termésre lehet számítani. A nehézség fő oka a gyomosodás és az, hogy a kelleténél kisebb és elöregedett a gépállomány. Gondot jelent, hogy az utóbbi hetek viharos időjárása következtében helyenként megdőltek a gabonatáblák, s a gazdaságok — ingatag anyagi helyzetük miatt — nem tudtak megfelelően védekezni a rovarkártevők és a gombabetegségek ellen. Emiatt tavaszi árpából tetemes terméscsökkenés mutatkozik. — A borsó ugyan szépen fejlett, de intenzív védekezésre van szükség az erős le- véltetű-fertőzés miatt. A 104 ezer hektár cukorrépa-vetésterület 5-8 százalékát — répabarkó és répabolha kártétele miatt — újra kellett vetni; az egészséges állomány azonban jól fejlett. Elmondta a főosztályvezető, hogy élénkült a kereslet az olajmag iránt, nőtt a felvásárlási ár, ezzel párhuzamosan gyarapodott a napraforgó vetésterület is — de a táblák egy részén a gyomosodás miatt csökkent hozam várható. Ugyancsak gyomosodás fenyegeti az egyébként szépen fejlődő kukoricásokat. ígéretes a rétek, legelők állapota, a sok csapadék viszont hátráltatta a szénakészítést. A zöldségkultúráknak kedvezett az átlagosnál csapadékosabb, naposabb időjárás — gondok forrása lehet viszont, hogy több megyében a termés nincs szerződéssel lekötve. Szamócából szintén gazdag termésre van kilátás, annak ellenére, hogy az ország legnagyobb epresében, Drégelypa- lánk körzetében negyven-hatvan százalékos volt a jégkár. A málna — amelynek helyenként már megkezdődött a szedése — az idén is drága lesz, mert a közepesnél gyöngébbek a terméskilátások. Nem számíthatunk az idén olcsó kajszibarackra sem: a termésnek mintegy a fele elfagyott. Almából közepes, szőlőből kedvező szüret ígérkezik. — kulcs — Élelmiszerminőség-bizto- sítási agrármérnöki szakot indít a következő oktatási évben a Pannon Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara Mosonmagyaróváron. Iváncsics János dékán elmondta, hogy az öt éves nappali tagozatú oktatás során diplomát szerző szakemberek működésétől a mezőgazda- sági termékek minőségének javulását várják. Feladatuk lesz: a talajműveléstől az élelmiszerfeldolgozásig terjedő technológiai folyamat egészét a beltartalmi érték megőrzésének, javításának szolgálatába állítsák. Az új szak osztrák-magyar együttműködésben valósul meg, a képzésben a bécsi Agrártudományi Egyetem és az Osztrák Szövetségi Élelmiszerminőség Vizsgáló és Kutató Intézet szakemberei is közreműködnek. Az oktatás nyelve a magyar mellett a német lesz. A tananyag az élelmiszer-analaízis és a mikrobiológia, az élelmiszer marketing, a minőségbiztosítás és az élelmiszer-jog területét öleli föl; az Európai Unió által elfogadott minőség- vizsgáló módszereket a mérnökjelöltek a szóban forgó osztrák intézetekben sajátítják majd el. Az első évfolyamra harminc hallgatót vesznek fel. Sertésfelvásárlási árak Somogybán Háztáji Nagyüzemi HÚSKOMBINÁT MERNYEHÚS Bt. BARCS SOMOGYSÁRD NAGYATÁD LÁBOD Szabadpiaci ár 90-100 100-110 a héten nincs felvásárlás 105 107 csak kényszervágás 92+7% komp. 105+áfa 90-110 Kimutatásunk a kisvágóhidak tájékoztatása alapján készült és ezen túl rendszeresen készítünk ilyen összeállítást. Az árak a 115 kg-nál nem súlyosabb sertésekre vonatkoznak, kivéve a szabadpiaci árakat. OTP Ingatlan Rt. Szekszárd, Találka tér 7/B. Tel./fax: 74/312-474. Szekszárdion Eladó a "Stutgart udvar" üzletház a városközpontban Utazási iroda 65 m2 5 385 000 Ft Autószalon 128 m2 10 605 000 Ft Söröző 220 m2 15 810 000 Ft Büfé 45 m2 + terasz 4 390 000 Ft Cukrászda 49 m2 + terasz 4 395 000 Ft Bár 77 m2 + terasz 7 000 000 Ft Játékterem 23 m2 1 695 000 Ft Szálloda (22 db szoba) 633 m2 41 190 000 Ft Üzlet, iroda (16 db) 20-45 m2 73 600 - 78 400 Ft/m2 Megvásárolható részenként illetve egyben is! A teljes épület 1 634 m 120 000 000 Ft. Fenti árak áfát nem tartalmaznak. Jelentkezési határidő: 1994. június 30. (47490) Minden szerdán wmÉSű akció E heti ajánlatunk ZLCF 200 fagyasztóláda 33 500 ZLCF 300 fagyasztóláda 39 300 ZLCF 400 fagyasztóláda 43 800 ZS 210 fagyasztóláda 32 800 ZS 410 fagyasztóláda 42 900 COE 20 fagyasztóláda 31 900 COE 30 fagyasztóláda 35 900 COE 40 fagyasztóláda 41 900 Ft helyett 30 150 Ft Ft helyett 35 370 Ft Ft helyett 39 420 Ft Ft helyett 29 800 Ft Ft helyett 38 900 Ft Ft helyett 28 900 Ft Ft helyett 32 900 Ft Ft helyett 38 900 Ft Várjuk érdeklődésüket! Címünk: Titán 22. Áruház Kaposvár, Baross u. 18. (46385) Itt Sí szezon Egy millió forintos kereseti lehetőség ! Legyen Puskás Öcsi üzlettársa ! Keresünk vállalkozókat kizárólagos jogú megyei nagykereskedőnek ▼rucádé üdítők forgalmazására Feltételek: megfelelő raktározási és szállítási lehetőség és 1 millió forint készpénz. Érdeklődni lehet: FRUKÓ Kft. Budapest, IV.kér. Vécsey Károly u 74. 1046. Tel./fax.: 06-1-169-5510 (476161, Fenyőcsemetéket gyomlálnak