Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-02 / 128. szám
1994. június 2., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Huszonöt gyógyszertár vár privatizálásra Somogybán Patika patthelyzet Fékdobokat gyártanak Nagyteherbírású tehergékocsikhoz és autóbuszokhoz készít fékdobokat a Kapos Volán Ipari kft. A külföldről behozott alapanyagból forgácsolják méretre a dobokat, amit a nagyobb közlekedési vállalatok, autókereskedők vásárolnak elsősorban. Évente közel száz millió forint értékben forgalmaznak ebből a termékből. Fotó: Kovács Tibor Leltén átadták a For Life korszerű műszaki bázisát Mentés helikopterrel a Balatonon partján (Folytatás az 1. oldatról) A gyógyszerészek hangulatát kedvezőtlenül befolyásolja az időhúzás, az egymást követő döntések eredményeinek tisztázatlansága. Úgy érzik: az idő előrehaladtával egyre rosszabb pozícióba kerülnek, s félnek az anyagi, egzisztenciális ellehetetlenüléstől. Dr. Kötbér István Somogy megye közgyűlésének alel- nöke elmondta: a megyei ön- kormányzat — a többi megyéhez hasonlóan — fölülvizsgá- lati kérelmet nyújtott be a legfelsőbb bírósághoz. Jelentős fordulatot hozott az ügyben a Belügyminisztériumnak, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének valamint az ÁVÜ-nek május 26-án született megállapodása, amely szerint a gyógyszertári központok közüzemi szolgáltatók, s haladéktalanul meg kell kezdeni vagyonuk átadását az önkormányzatoknak. Az önkormányzatok döntenek a patikaprivatizáció további menetéről is. A döntéseknél elsősorban a köz érdekét, a szakmai és egzisztenciális szempontokat veszik majd figyelembe. A gyógyszertári központ sorsáról részletes vizsgálatot követően születik csak állás- foglalás. Az alelnök hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy az önkormányzati irányítás alá Két évtizede épült a megye egyik legszebb pihenőhelye: a vízvári szabadidőpark. A park, a régi épületek, ma az enyészeté. Árnyas fák, erdő ligetek ölelése fogja körül a szerény küllemű vendégházakat. Valaha ügyes kezek építették a szabadidőparkot, a kulcsos házat, az akadálypályát. A szabadidőpark fenntartására rövid ideje évi 200-250 ezer forintot fordítunk. Tavaly 650 ezret sikerült félretenni erre a célra. Korábban az erdőfelügyelőség adott évente 80 ezer forintot — mondta Farkas kerülő privatizáció során se kerüljenek hátrányosabb helyzetbe a patikák. A gyógyszertári központok vezetésére kihelyezett privatizációs biztosokat 1994. július 15-ig visszahívják jelenlegi állásukból, és tényleges munkakörükbe helyezik vissza őket. Azt azonban még nem tudni, hogy Somogybán kit bíznak meg ezután a központ vezetésével. A változások nyomán elterjedt egy, a gyógyszerészeket nyugtalanító hír: ha a gyógyszertári központok önkormányzati tulajdonba kerülnek, vissza kell vonni az országban meglevő mintegy 400 magánpatika működési engedélyét. Köllner Ferenc a TÖOSZ főtitkára elmondta: ez a kijelentés csupán az önkormányzatok elleni hangulatkeltés,. ugyanis ha valami igazán sérti a magánpatikák érdekeit, az a gyógyszertárak létesítéséről szóló törvény. Az augusztus 1 -jén hatályba lépő jogszabály számos korlátozást tartalmaz, ezért a TÖOSZ mindent megtesz módosítása vagy hatályon kívüli helyeztetése érdekében. Kérdéses marad azonban, hogy az ÁVÜ pályázati kiírása kapcsán kérhető E hitelt az újabb döntést követően is igényelhetik-e a gyógyszerészek... Várnai Ágnes József vízvári polgármester. Ennek ellenére sikerült kicsinosítani a játékszereket, a tölgyfából készült padokat, székeket. Csak a faanyag ára több tízezer forintot emésztett fel. A kulcsos és a helybeliek által úttörő háznak titulált épületre már nem maradt pénz. Az új turistaház belső kialakításához a polgárvédelmisekől kaptak ígéretet a vízváriak. A fenntartásra három millió forint kellene évente. Abból már nemcsak állagmegóvásra, hanem új felszerelésekre is költhetné- nek. (Harsányi) (Folytatás az 1. oldalról) Az információs rendszert erősíti az SOS Zamárdi Regionális Rádiós Segélyhívó Alapítvány is. S ha kell, akár a siófoki kórház intenzív osztályával is azonnal kapcsolatba léphetnek a rádiótelefonokon keresztül. Hívás, segítségkérés esetén a helikopterek a Balaton déli partján perceken belül ott vannak, ahol szükség van rájuk. Harkányi László, dombóvári vállalkozó saját tulajdonában szervezi ezt a szolgáltatást, amelyet az elmúlt esztendőben For Life helikopteres mentőszolgálat néven már megismerhettek a Balaton parti települések lakói és nyaralói. A pécsi önkormányzat által alapított For Life Alapítvány pedig már több, mint két éve dolgozik eredményesen Négy kilométer hiányzik Út épült a Csibe-hegyen Átadták a tabi Csibe-hegyre vezető utat. A városi képviselő-testület egy éve pályázott a Csibe-hegyiút megépítésére, amely a mezőgazdasági termelés szempontjából fontos. A négy méter szélességben több mint egy kilométer hosz- szan készült el, csaknem tizenöt millió forintért. A beruházáshoz a minisztérium 9,4 millió forintot adott. A kivitelezési munkát a Tabép Kft végezte, míg az aszfaltborítást a Somogy Aszfalt Kft biztosította. A napokban átadott út a Tab-Somogyegres közötti összekötő út nyomvonalán halad, így mintegy kilencven zártkerti ingatlan és a Gom- bér-tanyától délre levő külterületi mezőgazdasági ingatlanok megközelítését is lehetővé teszi. A most elkészült és átadott útszakasszal mindössze négy kilométer hiányzik ahhoz, hogy Somogyegres rövidebb úton is elérhető legyen... (Krutek) a baranyai megyeszékhelyen. Csakhogy nyáron szinte az egész Dél-Dunántúl a tópartra költözik, és az elmúlt nyár is igazolta, hogy menynyire nagy szükség van itt a rendkívül gyors segítségre. Tavaly negyven sürgős esetben szálltak fel a gépek, volt amikor a 7-es főút közepére ereszkedtek súlyos közúti balesethez, vagy a mezőre, ahol egy turistát rúgott meg a lova, de előfordult, hogy öngyilkos jelölt fiatalt a Lelle melletti bázison hoztak vissza az életbe a mentőorvosok. Rajtuk kívül egyetlen mentőorvos dolgozik a tóparton, Siófokon. Sok ember köszönheti az életét áldozatos munkájuknak. A Balaton parti önkormányzatok, vállalkozók, iskolák, szolgáltatók ezért is fog(Folytatás az 1. oldalról) A CESO segélyprogramokat valósít meg Magyarországon. A megyében Kaposváron fűtőmű korszerűsítése, több száz millió forintos átalakítása veszi kezdetét a szervezet szaktanácsadójának bevonásával. Siófokon a Hotel Ezüstpartban hónapokon belül megnyitja kapuit az a kirendeltség, amely a CESO, a Magyarországi Kanadai Kereskedelmi Kamara és a nagykövetség kereskedelmi osztályánk közös, információs központja lesz. A tegnapi marcali fórumon dr. Kállai Pál, a Paulus Rt igazgatója ismertette a cég álláspontját a térség munkahelyteremtő és vállalkozást élénkítő elképzléseiről. A tájékoztatóból kitűnt: a Marcali központú kisrégiónak, s a benne felállítandó inkubátorháznak olyan szakosított szolgáltatásokra van szüksége, amely a szakmásított vállalkozói réteg felkutatását követően, bérbeadandó épületekkel és elfogadható infrastruktúrával is — séták össze, hogy idén ismét helyben lehessen a segítség. A tóparti települések fizetik a mentőorvosok és ápolók tiszteletdíját és sokan közreműködtek abban is, hogy ma már betonozott körökről indulhatnak a helikopterek és valamivel jobb körülmények között dolgozhat a bázis. Harkányi László pedig az innen szervezett sétarepülésekből finanszírozza a szolgáltatást. Igaz tehát a szlogen, hogy aki befizet egy Balaton feletti körre, az a bajbajutottak megsegítéséhez járul hozzá. A helikopteres mentő- szolgálat tehát segítségnyújtásra kész, az már az egészségügyi hatóságokon múlik, hogy ehhez megkapja azt az engedélyt, amire az elmúlt évben még nem volt szükség... G. M. gíti a kezdő vállalkozókat. Lét- fontosságú például, hogy Marcaliban felépüljön az az olcsó business-hotel, amely műszaki és üzleti tárgyalások színtere lehet a jövőben. Lényeges továbbá, hogy a tervezett — raktári-szerviz és árusítási funkciót ellátó —, majdan akár ipari zónává is terebélyesedhető inkubátorház pénzügyileg finanszírozható legyen. A Pau- lus-konzorcium tőkével is hajlandó beszállni, elfogadva az 51 százalékos vagy annál magasabb helyi tőkearányt. A párhuzamos befektetések elkerülése, a gazdasági, idegenforgalmi és kereskedelmi szféra egyenrangú támogá- tása, valamint a piacképes termék, illetve szoláltatás kimunkálása végett célszerűnek látszik az érintett települések koordinációja. Ennek jegyében került sor a Marcali Térségi Szövetség megalakítására, amelynek elnökévé dr. Sütő László polgármestert választották az egyesület tagjai. Csíky K. Erika Vevők, eladók a Füszértnél Nyolcezer terméket kínál a Balaton Füszért siófoki raktárháza a vásárlóknak. 37 település alapellátását biztosítják. Tegnap vevőankétot tartottak a raktárházban, ahol a nagy szállítók (600-nak a termékeit lehet megtalálni a polcokon) találkoztak az üzletvezetőkkel, boltosokkal, áruházak első embereivel. Bódis László igazgató arról beszélt: egyre sűrűbben kell tartani hasonló találkozókat, mert rohamosan bővül a termékek skálája, amelyeket, hogy el tudják adni, meg kell ismertetni a vevőkkel. Tegnap mutatták be például először a BB legújabb termékét, a Kék Oportót, amelyet mindössze egy hete palackoznak. Első díj Nagyatádra Szép somogyi siker született Egerben a TIT Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan versenyen. A hetedik osztályosok kategóriájában Hoffmann István a nagyatádi Babay József Általános Iskola tanulója I. helyezést ért el. A felkészítő tanára Horváth Attiláné volt. Szépítik Balatonújlakot A balatonújlaki önkormányzat minden, a településen vállalkozásba kezdett utcai árusnak ingyen adott közterületfoglalási engedélyt. A testület ezzel is táogatni kívánja az idegenforgalom beindulását. Az üdülőhely szépítését szolgálja az a program, amelynek keretében öt, jövedelempótló támogatásból kiesett embernek biztosítottak takarítási, faluszépí- tési munkát. A gyerekeknek játszóparkot is készíttetett az balatonújlaki önkormányzat. Munkanélküliek Kányán Jelenleg 35 munkanélküli él Kányán. Számuk az utóbbi időben egyre jobban emelkedik. Jövedelem pótló támogatásban 12 helybeli lakost részesítenek. Siójuti útépítés Jelentős építkezések helyszíne Siójut. Idén egymillió forintot szánnak a járda és az úthálózat építésére. így a Rákóczi utcában fél kilométernyi, a Dobó Katica 300, illetve a Kossuth utcában 350 méternyi szakaszon újítják fel az utat. Máriái vízelvezetés Jelenleg egy belvíz-elveze- tőt építenek Balatonmáriafür- dőn. Az építkezés e település több részét érinti. így a Rákóczi, Balaton, Olajfa, Nyírfa és a Csendes utcákat. A munkálatok mintegy 4 millió forintot emésztenek fel. A kivitelezést egy keszthelyi kft szakemberei végzik. Zongoristák a Zeneakadémián Négy siófoki zongorista-palánta mutatkozott be a Zene- akadémia Zongorázó gyermekek koncertjén. Szabó Laura, Dula Tamara, Kiss Alexa, Major Judit az Aszalós Tünde zenepedagógus által szerkesztett új zongoraiskolából játszottak darabokat. Az utóbbi három kislány, szóló- műsora után egy hatkezes gyermekdalt is előadott, a legelső lépéseket téve a kölcsönös egymásrafigyelés, a kamaramuzsikálás felé. SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Baráti jobb Az üdülőtulajdonosok és vállalkozók érdekeik érvényesítése céljából fürdőegyesületet alapítottak Igáiban. A legelső találkozón 126 személy írta alá a belépési nyilatkozatot. Itt érdemes megjegyezni: a helyi önkormányzat címlistát nem adott a szervezőknek, hogy értesíteni tudjanak minden érdekeltet, mint ahogyan helyiséget sem biztosítottak számukra. A polgármester nem jelent meg a rendezvényen, ahol a résztvevők megfogalmazták két fő céljukat: ne zárjon be a strand a nyár közepén, illetve azok döntsenek a turisztikához kapcsolódó dolgokról, akik értenek hozzá. Lapunk már több alkalommal beszámolt az igali strandfürdő körüli bonyodalmakról. A probléma abból fakad: az önkormányzat a DRV-től ingyen átvett létesítmény felépítményeit; többek között a portát, az öltözőket eladta. Azóta — egyre drágább áron — ezek többször gazdát cseréltek. Kenőpénzekről beszélnek a falusiak, kezdeményeztek már bűnvádi eljárást a polgármester ellen, a sokadik tulaj kerítéssel zárta el a vállalkozókat a fürdőzők elől... A napi jegy ára egyre nő (most 120 forint), miközben a létesítmény állapota romlik. Már azok a visszatérő vendégek is menekülnek az igénytelenség miatt, akik pedig esküsznek arra: az igali fürdő vizének gyógyhatása kenterbe veri a hajdúszoboszlóit, a hévízit, meg a harkányit is. A vállalkozók nem tudják lassan kinek eladni szolgáltatásaikat, a vendéget szervező utazási irodák pedig nem képesek eleget tenni vállalt — sok esetben nemzetközi — kötelezettségeiknek. Az egyesület tagjai elhatározták: első tennivalójuk az lesz, hogy a közös cél érdekében baráti jobbot (jobbat?) nyújtva megkeresik az önkormányzat vezetőit. Kaptak már hidegzuhanyt — de reménykednek, hogy most nem füröd- nek be... Az enyészeté a szabadidőpark Vízvár pénzre vár Térségi szövetség alakult a koordinálásra Kanadai segély a Marcali régiónak