Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-11 / 136. szám
1994. június 11., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 23 Az ég és a tenger kékje között A szegény-gazdag Szicília Keskeny, magas házak, szűk utca Ennában Palermo az elmaradhatatlan pálmafákkal Ahogy az Etna hócsíkos sapkája szelíden belesimul az ég kékjébe, ahogy az autókkal zsúfolt utakon harsány dudálással közlekednek, ahogy a görög színház romjainak hátterében Taormina sziklateraszának pompás virágfüzérei kapaszkodnak a káprázatos tenger felé, ahogy egymástól alig egy méterre kiabálva társalognak az emberek, ez így Szicília. Amikor az Isten a természeti csodákat osztotta, igen bőkezű volt a szigettel. Ám nem fukarkodott az emberi tulajdonságok széles palettájával sem: a szicíliaiak kiszámíthatatlanul lobbanékonyak, de megejtően jószívűek; az idegennel bizalmatlanul távolság- tartók, ám barátaikért a tűzbe mennek; bőkezű vendéglátók, de megbízhatatlanul pontatlanok; szenvedélyesen szeretnek és vadul gyűlölnek. A Mercedes kisbusz összes „lovának” minden erejére szükség volt, hogy a hatezer kilométeres úton — bágyadtan ügetve ugyan, de kitartóan — végigcipeljen bennünket, a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület négy tagját: Baktay Patríciát, Farkas Bélát, V. Halmos Klárát és Vörös Andrást, a kaposvári önkormányzatot képviselő Simonies Lászlónét és az újságírót, akik mintegy hetven alkotást kísértek. Az egyesület meghívást kapott a szicíliai Ennába, hogy egy tárlattal mutatkozzanak be Olaszország déli csücskében. Mindez elsősorban dr. Sá- rosdy Iván kaposvári ügyvédnek köszönhető, akit évtizedek óta baráti szálak fűznek a szépséges sziget számos lakójához, köztük Marcella Tutto- bene ennai festőművész családjához is. A szicíliai művésznőnek, aki szintén mindent megtett a kiállítás létrejöttéért, tavaly ősszel Kaposváron volt tárlata. Nápolyi látni... Nápolyt látni — és túlélni — ez volt a határozott vágyam, amikor bekeveredtünk a város őrült forgalmába. A piros jelzésnek itt éppúgy nincs rangja, mint a szirénázó mentő-, tűzoltó- vagy rendőrautónak. Láttuk, hogy a tűzoltóautó vezetője két kezét összetéve „könyörög”: pucoljanak már el előle. Olyat is, hogy az öt sávban hömpölygő autóáradat résein cikázva a kis moped levitte az autó külső visszapillantó tükrét, mire a tulaj csupán lemondóan legyintett egyet. Egyébként furcsa is volt autóján a tükör, hiszen ez nem jellemző a délolasz járművekre. Mint ahogy az sem, hogy sértetlenek. A parkolásnál a kiállást egészen egyszerűen oldják meg: addig löködik az előttük, illetve a hátuk mögött álló autókat, míg kiférnek. Az öt sáv balszélsőjéből „simán” elkanyarodnak jobbra, útjukat csupán néhány arc elé kapott kéz, és harsány dudaszó kíséri. Ha az autók pimaszul közel állnak egymáshoz, a motorok nem férnek el közöttük, tehát marad a járda. Az, hogy életben — sőt sértetlenek — maradtunk, csak sofőrünknek, Berkics Attilának köszönhető, aki olyan profi módon vezetett, s egy óra múltán olyan „arcátlanul” tolakodott a kis Mercivel, mintha ott született volna. Az olaszok e furcsa közlekedési stílusa itt vette kezdetét, s ettől délre alig változott. A sziget Szicíliát meglátni valami olyan könnyfakasztóan és megismételhetetlenül különös érzés, mint amikor az ember retináján először jelenik meg a párizsi Eiffel-torony, a római Colosseum, netán az amerikai Szabadságszobor vagy az egyiptomi piramisok. A hosszú út minden testet gyötrő kínjával együtt holtfá- radtan nézi az ember, és nem akar hinni a szemének. Biztos, hogy itt vagyok?... Itt, ahol a települések erőszakosan kapaszkodnak a kialudt vulkánok krátergerincére vagy kényszerből terjeszkednek netán a krátervölgybe, ahol a városkép — szinte mindenütt — egy gyermekszoba összelapátolt építőkocka-rengetegére emlékeztet, ahol üdítően hat a buja mediterrán növényzet a magas szirtek városainak kőrengetegéhez képest, ahol nóvumként nézegetik egymást szicíliaiak és magyarokat. Amikor a fáradt kis Mercedes beállt az Ennai Városi Galéria vaskapujához, már kíváncsi tekintetek kísérték figyelemmel a pakolást, a tárlatrendezést. A kiállításmegnyitó pedig — amely észrevehetően nem csupán egy kulturális esemény volt, hanem egy lehetőség is a város „krémjének” összejöveteléhez — nagy siker. Már itt ízelítőt kaptunk abból, hogy a szicíliaiak mennyire lazák: a svédasztalos koktélpartin (mintha itthon történt volna) megrohamozták a szendvicseket, süteményeket; a használt papírszalvéták és cigarettacsikkek lezseren a földre kerültek. Arra viszont ügyeltek, hogy a dekkek ne a galériában unatkozó kutyák (!) bundáját lobbantsák lángra. S mindebben volt valami báj, utánozhatatlan délies „elegancia”. Mint ahogy abban is, ahogy a programjainkat szervezték. Sűrűn és pontatlanul, de hatalmas lelkesedéssel. A szomszédos kisvárosban: Assoróban helyi művészek alkotásaival együtt került paravánokra a Kapos Art tagjainak egy-egy műve. A megnyitó előtt megnézhettük a lenyűgöző fekvésű települést, ahol nemcsak mi csodáltuk a tájat, hanem legalább olyan nagy, de zavarbaejtő érdeklődés kísért minket. Biztos, hogy két fülünk, meg egy orrunk van? — próbáltunk magyarázatot találni a kínosan fürkésző tekintetekre. Együtt a maffiával Az északolaszok Nápolyról és Palermóról állítják: veszélyes városok a maffia meg „hasonlók” miatt. Ha belegondolok, két és fél ezer kilométer távolságról valóban annak tűnt. De azzal együtt, hogy Nápolyban nem igazán biztonságos még nappal sem a szűk, lepe- dőhimbálós huzatban a sikátorokat járni, Palermóban a talpig felfegyverzett carabinieriket fényképezni, egy „darab” maffiózót nem láttunk, maffiás leszámolást is csak a tévében (éppen azon a reggelen, mikor Ennából Palermóba készültünk). A maffia jelenléte egyébként többek véleménye szerint már szolidabb, mint évekkel ezelőtt volt. Magda Faragó Leonardi, tiszteletbeli magyar konzulnak, a cataniai egyetem professzorának véleménye szerint: kevés börtön van Olaszországban; most is számos súlyos korrupciós ügy tárgyalása van folyamatban. Mindenesetre érdekes — mondhatnám izgalmas — órák voltak, amelyeket egy belső-szicíliai kisváros éttermében töltöttünk. Vendéglátóink szinte kivétel nélkül az igazságszolgáltatásban dolgoztak: büntetőbírák, ügyvédek. Később megtudtam, hogy az olasz állam csupán az ügyészek biztonságáról gondoskodik, mivel elsősorban ők állnak a maffia „célkeresztjében”. A közelmúltban azonban volt néhány büntetőbíró áldozat is... A városok, kisebb települések peremén igen nagy szegénységről árulkodtak a bádogházak, lakókocsis telepek. A pénztelenség és a hatalmas társadalmi gondot és politikai feszültséget okozó munkanélküliség is a maffia malmára hajtja a vizet. S ez a malom megállás nélkül dolgozik. Az olaszok nem esznek levest, helyette egy normál ebédnél két tányér különböző tészta jár, aztán jöhet a főfogásként tálalt többnyire húsétel. Meg lehetet szokni, de nem kifejezetten fogyókúrás koszt. Polip és articsóka Egyszercsak arcán széles mosollyal jelent meg az asztalunknál a pincér: szicíliai specialitást hozott. A rizses köretben szinte vigyorogtak a polip- kar-darabkák és az apró rákok. Ez utóbbival nem is volt baj, de a tapadókorongos falatkák nem akartak lecsúszni. Úgy voltunk, mint az Indul a bak- terház Bendegúza, amikor szarvasbogarat talált a levesében; behunytuk a szemünket, és úgy falatoztunk; a kis „szivattyúkat” betakargattuk, hogy ne is lássuk őket. Aztán eljött a vacsora ideje... A nemzetközi Rotary Club ennai szervezetének összejövetelére kaptam meghívást a város legelegánsabb éttermébe. Az előétel pedig nem volt más, mint a délben nyeldekelt helyi specialitás (talán valamivel kevesebb tapadókorongossal és több rákkal). Mielőtt udvariasan felemeltem volna a kezem, hogy basta! (elégi), a pincér szívélyesen megpakolta a tányéromat. Márpedig a szicíliaiakról tudni kell: érzékeny nép, a tányéron maradó kaja kész sértés. Néztem az adagot, és tudtam: ebből „vérigsértés” lesz. Dr. Sárosdy Iván, aki perfekt olasztudásával mindvégig segített bennünket és a munkámat, próbálta enyhíteni a kínomat. Nem tudom, megszokott udvariasságával mit mondott, de szavai nyomán elnéző mosoly fakadt az asztalnál. Megmenekültem... Szinte valamennyi este vendégül láttak minket, volt, hogy tizenkétfogásos királyi vacsorát kaptunk. Már az előételek — tészták, sonkák, füstölt halak, „pacskolt” spenót, padlizsán, zukkini, sajtok, articsókák — soránál azt hittük: vége, aztán jöttek a húsok, halak, majd egy malomkeréknyi bifsz- tek. Az articsókát néhányan leküzdöttük úgy, ahogy volt (vé- gülis nem volt rossz, csak csontkemény), aztán láttuk: csak a levelek alját kell leszopogatni. Na bumm! (Lehet, hogy azokat a tapadókat sem kellett volna megenni?!) Hazafelé Szicíliában töltött utolsó napunk végén Marcella Tutto- bene kérdezte, hogy volt-e valami, ami nem tetszett. Minden udvariasság nélkül vágtam rá: semmi rossz élményre nem emlékszem, nem is emlékezhetek. Mindettől függetlenül — s ez már csak magamban fogalmazódott meg — nagyon jó volt hazaindulni. Amilyen nehéz szívvel néztem a hajóról a távolodó sziget párába vesző körvonalait, a lassan elmosódó pálmafákat, a fakuló leandererdőket, olyan jó volt látni né- hány(ezer) kilométer után a feliratot: Magyarország... Szöveg és kép: Tamási Rita r IXWruilBt Dóm Towrist Utazási Iroda Hu, Bírálj «. «0. Tali 71M»>UI< Tal/fMU Dom Tourist Iroda kaposvári képviselete MÁV Menetjegyiroda, Kaposvár, Csokonai köz 8. Tel.: 82/313-335 Ajánlatainkból: 1. Tunézia 1 hét repülővel, szállodában, félpanzióval 30 860 Ft/főtől. 2. Kréta 1 hét repülővel, apartmanos elhelyezéssel, önellátással: 21 485 Ft/főtől. Szállodában, félpanzióval 29 950 Ft/főtől. 3. Korfu 1 hét repülővel, apartmanos elhelyezéssel, önellátással: 21 500 Ft/főtől. Szállodában, félpanzióval: 26 335 Ft/főtől. 4. Erdélyi körút, 1 hét szállodában, félpanzióval 9900 Ft/fő (Kőrősfő, Szováta, Tusnádfürdő, Gyilkos-tó, Békás-szoros) 5. Ausztria családias panzióban, 8 nap reggelivel 14 800 Ft/főtől. 6. Olasz, horvát apartmanok: Bibione, Rovinj, Umag stb. 25 300 Ft/4 főtől/hét. 7. Ibiza 1 hét, szállodában, repülővel, félpanzióval 34 900 Ft/főtől. (47393J/ Tovább folytatódik-e végtelenségig a Dallas-sorozat? Samantha, Pamela igen, Bobby nem! A világ minden táján sok millió rajongó várja kíváncsian: az előzetes híreszteléseknek megfelelően folytatódik-e a Dallas, vagy sem? A világ legnézettebb tévé-sorozatából összesen 365 epizód készült el. A színészek többsége a Daliással alapozta meg karrierjét. Larry Hagman saját bevallása szerint annyi pénzt keresett ezzel a filmmel, hogy abból kétszáz évig is gondtalanul élhetne, ennek ellenére szívesen lenne ismét Jockey. Az első Ellie — ismét beteg, a most 72 éves Barbara Bel Gaddes már nem igen állhat a felvevőgép elé. Elzárkózott a folytatás elől Bobby, vagyis Partick Duffy is. Vallási okokra hivatkozva mondott nemet a producer felkérésére: Buddha-hívő lett. A most 45 éves sztár visszatérését kollégái sem fogadnák örömmel. A nézők rajongtak Bob- byért, a színésztársai viszont kevésbé, mert mint a sorozat egyik rendezője, túlságosan szigorúnak bizonyult. Azt sem felejtették el neki, hogy a jóságos Bobby-Patrick Duffy anyagi követelése miatt annak idején majdnem megszakadt a felvételsorozat. Akkor végül is a megélhetésüket féltő művésztársak beszélték rá Bobbyt a folytatásra. Úgy tűnik, még egyszer nem sikerül a felvevőgép elé csalogatni, állítólag végleg visszavonult és új vallásának, a buddhizmusnak szenteli minden idejét. Lucy alakítója, Charlene Tilton magánéletében is többször kötött házasságot, ám egyik frigy sem bizonyult tartósnak. Most egyedül neveli kislányát. Megváltozott külseje miatt nem akarja vállalni a szereplést. Samanthát és Pamelát viszont könnyű lenne táncba vinni. Linda Gray időközben nagymama lett és rákban szenved, de vállalná, hogy ismét a kamerák elé álljon. Victoria Principal, akinek arcát plasztikai sebész férje formálta néhány évvel fiatalabbá, boldogan lenne ismét Pamela. Afton Cooper alakítója, Audrey Landers tavaly nyáron, egy akkor párhónapos ikerpár boldog mamájaként lépett fel a budapesti operettszínházban. Mivel ő már régebben kilépett a sorozatból, állítólag meg sem kérdezték, hogy akarja-e folytatni a Dallast. Hasonlóképpen történt Jenna Wade életre keltőjével, Priscilla Presley-vel, aki üzletasz- szonyként még talán sikeresebb, mint filmsztárnak. Jockey szerint csupán pénz kérdése, hogy ismét összeálljon a hajdani stáb. A producer reméli, hogy a világméretű érdeklődésnek köszönhetően, a csillagászati összegű sztár gázsik ellenére anyagilag is eredményes vállalkozás lenne a „Dallas-plusz”. sz. m.
