Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-09 / 134. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1994. június 9., csütörtök Előny a nyugdíj - emelésben Rendelkezés mondja ki, kik részesülhetnek méltányos nyugdíjemelésben — ez a forma korábban kivételes nyugdíjemelésként volt ismert —, és a beküldött kérelem alapján az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságok döntenek a méltányos emelésről. A főbb szempontok közé tartozik például, hogy a kérelmezőnek legalább három éve nyugdíjasnak kell lennie, s a nyugellátás összege az összes pótlékkal együtt az idén január 1 -jén nem lehetett több 14 960 forintnál. Kevesen tudják, hogy az elbírálásnál előnyben részesülnek a 70 éven felüliek, az I. vagy II. csoportba tartozó rokkantnyugdíjasok, és azt, hogy az emelés legkisebb havi összege: 600 forint. 88 éves krajcárgyűjtő A pénz fogalma és Kupa Mihály, a magyar ex-miniszter neve immáron szorosan kapcsolódik egymáshoz. Nincs ez másként a 88 éves idősb Kupa Mihály esetében sem: numizmatikai gyűjteményében mintegy 50 ezer féle papírpénz és értékpapír található, ő a birtokosa a világ két legdrágább háromkrajcárosának is. Ezeket a bankókat a 48-as forradalom idején a Länderer és Heckenast nyomdában nyomták, s noha az osztrák hatóságok a papírpénzeket elkobozták, az idős numizmatikusnak sikerült egy háromkrajcáros címletű bankóra bukkannia Bécsben, egyre pedig Lettországban. Mivel több példányról a világon nem tudnak, a két háromkrajcáros értéke szinte fölbecsülhetetlen. Példát mutató somogyiak A Kaposvári Nyugdíjasok Egyesületének kaposvári boltja annak idején az országban egyedülálló kezdeményezésre jött létre — azóta már az itteni tapasztalatok nyomán hasonló üzlet nyílt Balaton- földváron is —, így elmondható, hogy a somogyiak hagyományt teremtettek a Szent Imre utca 14. számú épület szuterénjében található üzlettel — olvashatjuk a Nyugdíjasok lapjában. A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége tájékoztatójában részletes tudósítás ad képet a bolt létrehozásának körülményeiről, a fenntartással járó költségek megoszlásáról és az önzetlen támogatókról, a különféle kedvezményekről, a szolgáltatás bővüléséről a megnyitás óta eltelt időszakban. Hatályos törvény szeptembertől Vajon megvannak-e még az önkormányzatoknál, jegyző- ségeken azok az okmányok, amelyekre a hadigondozási ügyekben elsősorban eljáró jegyzőknek a kérelmekelbírá- lásához szükségük lesz? Az Országgyűlés által az idén áprilisban elfogadott hadigondozási törvény szeptember 1 -jé- től lép hatályba, s máris tömegével érkeznek a kérelmek a Magyar Honvédség központi irattárába. Tavaly egész évben 43 379 kérelmet kaptak, az idén május végéig már 26 350-et, jóllehet az igény határidő-korlátozás nélkül bármikor benyújtható. Fölösleges például hadiárva-ellátást kémük a második világháborúban áldozatul esettek gyermekeinek, ők ugyanis meghaladták azt a korhatárt, amelyre a jogosultság kiterjed. Az igénylő egyszeri előleget kapott Lassan, de biztosan érkezik a pénz... Késnek a pályadíjak Vannak, akik azt hiszik: kézen-közön eltűnt a summa A Nyugdíjasok oldalán szóvá tettük, hogy F. Jánosné nagyberki olvasónk nyugdíj iránti igénye, az e végből készített és a munkáltató által továbbított beadvány nem érkezett meg a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz. Ezt erősítette meg az igazgatóságtól szerkesztőségünknek küldött levél is. A levélből kitűnik, hogy olvasónk egy évvel a nyugdíjazása előtt, 1993. február 11-én a munkáltatóján keresztül terjesztette elő a szolgálati idő elismerése iránti kérelmét, s erre az igazgatóság igencsak példásan rövid időn belül megküldte a választ: 1993. február 25-én arról a határozatról értesítették olvasónkat, amely szerint 34 évi szolgálati idejét elismerték. Aztán eltelt több mint egy év, de 1994. április 29-ig nem érkezett meg a nyugdíj iránti igény a nyugellátási osztályra — erről olvasónkat is tájékoztatták, miután személyesen érdeklődött az osztályon. Odaadták neki a szükséges nyomtatványokat, a munkáltató közreműködésével kiállított nyugdíjigényét iktatták, de még ezt megelőzően intézkedtek 25 ezer forint egyszeri előleg kiutalásáról, hogy olvasónk addig se legyen ellátatlan, amíg ügyét intézik. Ami a levél „elveszését” illeti: mivel a küldeményt nem ajánlva adták fel, útját a postán nem lehet nyomon követni. A munkáltató állítja, hogy feladta a nyomtatványokat, az igazgatóságra viszont nem érekeztek meg. Tény, hogy május 24-én a nyugdíjigény már határozatra készen várta az ügy megnyugtató lezárását. Tanulságként azt a tanácsot kaptuk a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól, hogy a nyugdíj előtt állók fokozottan kísérjék figyelemmel beadványuk sorsát. Ha ügyükre 30 nap elteltével semmilyen visszajelzést nem kapnak, jól teszik, ha a nyugellátási osztályon érdeklődnek arról, hogy irataik rendben megérkeztek-e. A közelmúltban közöltük — más újságokkal, így országos napi- és hetilapokkal együtt —, hogy a Lakitelek Alapítvány kuratóriuma kihirdette annak a pályázatnak az eredményét, amelyet még az idén januárban indított az ország nyugdíjasklubjai részére... Megírtuk, hogy azok a klubok, amelyek sikeresen vettek részt a pályázaton, 30 ezer forintig terjedő összegű támogatást kaptak. Ennek az eredményes felhasználásához mi is sok sikert kívántunk a huszonnyolc somogyi település harmincöt klubjának, amely a sikeres pályázat révén kisebb-nagyobb alapítványi támogatáshoz jutott. A sikerklubok egyikét, a bony- nyapusztait konkrétan is megneveztük... S jött is nyomban a telefon Bonnyapusztáról! Pácserné Komjáthi Zita, a vegyesbolt vezetője, a Bonnyapusztán éppen alakuló nyugdíjasklub szervezője hívott bennünket, és méltatlankodott —, mint kiderült, okkal. Nem, nem hibáztunk mi, mert tényleg nyertek a nyugdíjasokért kiírt pályázaton — 25 ezer forintot ítélt nekik a Lakitelek Alapítvány kuratóriuma —, csakhogy abból a pénzből a tudósítás megjelenéséig egy fillért sem láttak. S amikor már a második nyugdíjas szólította meg és kérte számon tőle a pályadíjat — miután megígérte nekik, hogy ebből utaznak Kaposvárra és a Csíky Gergely színház művészeinek előadásában megnézik a Csárdáskirálynőt —, elment a nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta szerkesztőségünket. Azt kérte: tegyük egyértelművé, hogy a pálya- díjat még nem kapták meg, tehát senki ne gyanúsítsa őt és a többi, hasonló cipőben járó klubvezetőt, akinek a közössége ugyancsak alapítványi díjat nyert, azzal, hogy elsinkófálták a pénzt vagy „ráültek” a támogatásra. Pácserné Komjáthi Zita igyekezett a pályázat kiíróitól is megtudni a késedelmes pénzküldés okát. Megtudta: minthogy több mint tízezer címre kell a pályadíjakat eljuttatni, a kiutalás folyamatosan történik, tehát időbe telik, amíg minden jogosult hozzájuthat az alapítványi támogatáshoz. Ezt viszont jó lett volna minden díjazott klub vezetőjével tudatni, hogy azok is tájékoztathassák közösségük tagjait: semmi ok a türelmetlenségre és főként a bizalmatlanságra, a pénzt folyamatosan utalják részükre és azt még felhasználhatják számos nemes célra. Csak ennyivel kellett volna „megfejelni” a díjazottak felsorolását tartalmazó közleményt azoknak, akik azt kiadták. S akkor nem vegyült volna az örömbe üröm Bonnyapusztán és még számos településen. H. F. A nyugdíjas állatorvos fest Dr. Dóka Pál: A gondokat feledteti az ecset Dr. Dóka Pál a festészet szerelmese Fotó: Török Anett A somogyi megyeszékhelyre is megérkeztek a magyar állatorvosok képzőművészeti alkotásai, amelyek az országot „járják”. Száznál több festmény, faragás, kisplasztika kerül bemutatásra pénteken délután Kaposváron a MTESZ székház nagytermében. A kiállítók között szerepel dr. Dóka Pál, kaposvári nyugdíjas állatorvos is. — Az egyetem szervezésében jött létre az első vándorkiállításunk. Művészetpártoló társaságként szerveződött a közös tárlat. Egy éve csaknem minden megyeszékhelyen bemutatkoztunk már. — Nyugdíjas éveiben szánta rá magát, hogy festeni kezd? — Korábban faragásokkal foglalkoztam, később agyagból, gipszből készítettem figurákat. A fiam, úgy tűnik, örökölte ezt a hajlamomat, ő festőművész. Portréfestőként neve van a szakmában. Talán az ő hatására kezdtem el a nyugdíjas éveimben én is festeni. Azt tanácsolta: harminc kép alatt ne fogjak kiállítás szervezésébe. Azóta számtalan egyéni és közös tárlaton szerepeltem. Voltak direkt politikai támájú képeim is, de agyaránt művelem a tájkép- és csendélet festészetet is. Nagyon megfogott a Somogyi Hírlap egyik fotója a Dráváról, rögtön el is határoztam, hogy megfestem a tájat. Sokszor magam is elcsodálkozom a frissen festett képen, hogy vajon ezt én csináltam? A festészetben örömömet lelem, az ecset elfeledteti a gondjaimat. — Naiv festőként tartják nyilván, számos sikeres szereplés áll mögötte... — Az amatőr, vagy naivnak nevezett megyei és országos tárlatokon rendszeresen részt veszek. Kecskeméten a naivok múzeumában két munkám az állandó kiállítás része. — Rémálom címmel festette az első képét. Miért adta ezt a címet? — A nyugdíjba vonulás utáni első képem címe valóban kifejezte azt a lelkiállapotot, amiben éltem. Azóta feloldódtam. Ehhez hozzájárultak olyan kiállítások is, mint két évvel ezelőtt Budapesten egy jótékonysági tárlat, amelyen együtt szerepelhettem Szász Endre művész úrral. Az igazi sikernek azt tartom, ha másoknak is megtetszenek a munkáim. — Hajdúböszörményben született, 1975-ben került Kaposvárra. Somogyinak érzi már magát? — Az állattulajdonosok jóvoltából: igen. A gazdák most is szívesen keresnek föl, hogy állataikkal foglalkozzam. így lettem én igazán somogyi. Befogadtak. — Melyik a kedvenc állata? — A ló. Számos képet festettem ezekről a csodálatos paripákról. A keresetet ellenben a sertésoltások biztosítják. A kutyákkal is el kezdtem foglalkozni. Sokan tartanak madarakat is, ám azok nagyon kényesek, érzékeny állatok. A diagnózist is nehezen lehet fölállítani. A nyugdíj mellett kell a keresetkiegészítés, képeimből alig-alig adok el néhányat. Magamnak festek és a kiállításokra. Horányi Barna Nótás kedvű kaposvári kirándulók a Tiszán Barátok között Szolnokon Fontos az orvos tanácsa Külföldön is kell a gyógyszer Itt a nyár, sok nyugdíjas vág neki egyedül vagy a családjával, vonattal vagy busszal, esetleg saját autóval, hogy külföldi tájakkal, nevezetességekkel ismerkedjen. Idős koránál fogva fokozottan ki van téve annak, hogy odakinn megbetegedjen. Mit tegyen, ha országhatárainkon túl egészségügyi ellátásra — orvosi, kórházi kezelésre, gyógyszerre — szorul? Ne felejtsük az alapvető tudnivalót: az itthon rendszeresen szedett gyógyszerek némelyike nem biztos, hogy a külföldi patikákban, drogériákban is beszerezhető, vagy ha kapható is, a miénkhez bizony nem fogható, igencsak borsos áron. Nem árt, ha útra kelés előtt nemcsak a recepteket íratjuk fel háziorvosunkkal, hanem kikérjük véleményét: egyetért-e tervezett utunkkal, esetleg nem javasol-e előtte alaposabb vizsgálatot és ennek eredményétől függően módosítást a gyógyszerdózisban. Megtörténhet, hogy külföldön olyan betegség keríti hatalmába a nyugdíjast, amelyet itthon nem ismert. Tudnia kell, hogy orvosi ellátásra és gyógyszerekre ilyen esetekben is számíthat (ezek anyagi ellentételezéséről más alkalommal és más helyen, például a biztosítások kapcsán érdemes szólni). Az útipoggyász összeállításakor ügyeljünk arra, hogy az összekészített, itthon is rendszeresen szedett orvosságból mindig többet vigyünk magunkkal, mint amennyit a távoliét napjaira kiszámoltunk, hiszen bármi történhet, ami miatt a tervezettnél hosszabb idig maradunk külföldön. Ne felejtsünk otthon olyan gyógyszereket sem, amelyekre évek óta ismert betegségünktől függetlenül szükségünk lehet. Ilyenek például a fájdalom- és lázcsillapítók, a görcsoldók, de jó ha kéznél van a vízhatlan ragtapasz is. — hf— Ez a kirándulás is emlékezetes marad a résztvevők számára. Valójában így lenne helyes a közelmúltban megtett út sommázata, hiszen a Kaposvári Nyugdíjasok Egyesületének vezetői megannyi sikeres hazai és külföldi kirándulást szerveztek már az egyesületi tagoknak, s ezekre többnyire szívesen emlékeznek. Ez a legutóbbi azonban különösen hasznosnak, élménydúsnak bizonyult. A somogyi megyeszékhely nyugdíjasaiból álló csoport már a megérkezésnél „kihúzhatta magát”, ugyanis a kiskunfélegyházi, a jászberényi, a nagybányai, az egri, a mezőtúri, a karcagi, a törökszentmiklósi és a helybéli nyugdíjasszervezetek mellett megkülönböztetett tisztelettel fogadták a legmesz- szebbről érkező kaposváriakat a szolnoki testvérszervezet, a Nyugdíjasok Kulturális Egyesületének vezetői: Ferencz Ti- borné elnök és Dénes Pál titkár. Álmélkodásra mindjárt a fogadás helyszínén, a Szolnoki Galériában mód nyílt: itt mutatkozott be Kazahsztán legújabb, modern művészetének galériája, az Iszkander Galéria. Egész Európában kuriózum a kazah festőművészet, s egy-egy alkotás méltán ragadja meg a látogató figyelmét, késztet töprengésre. Mindebben része volt a kaposváriaknak is. A látottak témát adtak a beszélgetéshez később is, amikor a népes nyugdíjascsoport elfoglalta helyét a Szentesen, a Tiszán horgonyzó motoros kirándulóhajón. Miután a kaposváriak a buszon már „edzést tartottak” és népdalok, nóták sokaságát hoz- ták, a hajón is sikeres volt bemutatkozásuk. Igaz, ebbe besegített a vendéglátók részéről Vörös Lászlóné is: énekével, harmonikájával igencsak hozzájárult a jókedv fokozásához. A másfél órás hajókirándulás idején szinte percre sem maradt az utastér nóta nélkül... Azt hiszem, még ma is nehezen döntik el a szolnoki kirándulás résztvevői, melyik programpont nyújtotta számukra a maradandóbb élményt: a galéria, a hajókázás a „szőke” Tiszán vagy Eisemann Mihály XIV. René című oprettjének megtekintése a Szigligeti Színházban. Többen az utóbbira szavaznak, s nemcsak azért tartják a művészek előadását a legmaradandóbb élményüknek, mert ez volt a szolnoki program befejező s így a jelenhez időben legközelebb eső rendezvénye, hanem azért, mert elbűvölte őket a nagyszerű színészi alakítások sora és a fülbemászó muzsika, a sok szép dal. Mert a dalt a kaposvári csoport valamennyi nyugdíjasa kedveli. Ezt az éjszakai órákban több megyehatáron át hazafelé tartó buszon is tanúsították. Nehéz lett volna megszámolni, hány nóta hangzott el a hosszú úton. Még Dombóvár után is érződött: tart még a készletből, de nincs már idő arra, hogy az énekes kedvű csoport hazáig kimerítse... (Hernesz)
