Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14 / 113. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. május 14., szombat Diákokat gyilkoltak meg Ruandában Tömeggyilkosság áldozata lett 88 diák Ruanda déli részén a kormányerők által ellenőrzött Gikongoro városban, jelentette a Reuter egy ENSZ-illetékesre hivatkozva. A világszervezetnek a polgárháború sújtotta afrikai országban segélyszolgálatot teljesítő képviselője szerint a holttesteket csütörtökön fedezték fel. A meggyilkolt személyek nemzetiségi hovatartozását azonban még nem tudták megállapítani. Tegnap Kigali fővárosban folytatódtak a harcok a kormánycsapatok és a lázadó fegyveresek között. Jelentések érkeztek továbbá arról is, hogy csütörtökön a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának kigali épülete előtt bozótvágó késekkel fölszerelt milicisták lemészároltak hét személyt. A Biztonsági Tanácsban egyetértés alakult ki abban a kérdésben, hogy az ENSZ- nek ismét nagyobb békefenntartó erőt kell küldenie Ruandába. Javasolják, hogy küldjenek ki egy akár öt és fél ezres katonai alakulatot a körülmények által megengedett gyors ütemben. A 450 főre lefaragott létszámú mandai béfekenntartó erő eddig képtelen volt véget vetni a tömegmészárlásnak. Egy belga rendőrségi akció eredménye Fegyverek magyar „puccskísérlethez” Hivatalosan meg nem erősített, csupán „jól értesült forrásokra” támaszkodó értesülést közölt a belga Le Soir tegnapi száma arról, hogy a belga biztonsági erők egy szerdai letartóztatás nyomán végzett házkutatáskor állítólag fegyvervásárlási szándékra utaló dokumentumra akadtak, e fegyverek pedig egy, a magyarországi választások második fordulójára elképzelt „puccskísérlethez” szolgáltak volna eszközül. A lap egyébként egy 30 kiló hamis arany eladását meghiúsító akcióról számol be. A cikk szerint belga nyomozók ezt követően tartottak házkutatást Ganshorenben, és ekkor akadtak egy olyan — amerikai állampolgárok által aláírt — dokumentumra, amely az említett, nem hivatalos értesülés szerint arra utalt, hogy az arany árából fegyvereket kellett volna venni, ez utóbbiak pedig egy május 29-re tervezett magyarországi „puccskísérlethez” szolgáltak volna eszközül. Az ORFK ügyeleté tegnap már cáfolta a belga lap értesülését, s kijelentették: mindent megtesznek a választások biztonsága érdekében. HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. fogjak hozzá? A házépítésnél az egyik legfontosabb tényező, hogy a szerkezeti vázat adó falak és a födém milyen anyagból épül fel. A POROTHERM® rendszer különböző méretű, teherbírású és hőszigetelésű téglákat kínál, hogy a ház minden igénynek megtelhessen. A teljesen természetes anyagból készült tégla a tervezésnek és a gyártástechnológiának köszönhetően kiváló hőszigetelővé válik (k-értéke kimagasló) teherbírása és hangszigetelő képessége kitűnő minőségű. A külső falakhoz kifejlesztett POROTHERM® 38 S ÉP tégla feleslegessé teszi a további hő- I szigetelést, vele az építkezés gyors és gazdaságos. A POROTHERM* rendszer összes eleme megvásárolható a helyi kereskedőknél ahol prospektussal illetve tanácsadással is segítjük az építkezőket. A POROTHERM® termékek számtalan előnye közül kettőt külön kiemelnénk: Hőtechnika A kerámia porózus kialakításával a POROTHERM® elemek hőszigetelése kiváló, a belőle épített házban az élet télen egyenletesen meleg, nyáron kellemesen hűvös. Hangszigetelés A POROTHERM® tégla tervezésekor fontos szempont volt, hogy a külvilág zaja ne szűrődhessen be illetve, hogy a helyiségek közti áthallás megszűnjön. Kérem küldjenek címemre részletes információt Név:................................................................................ Cím:................................................................................ Tel.:................................................................................. Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán utca 17. Tel.: 185-2266 Fax: 185-1610 POROTHERM® Kérdőjelek Ferenczy Europress kommentárja Ki is győzött? Káros és érthetetlen. E jelzőkkel illette az orosz államfő — a különben jó hangulatú németországi útját kissé beárnyékoló — „búcsúztatási vitát" az utolsó ex-szovjet haderők nyár végi távozásáról. Végül azonban nem volt ez igazi akadály a Jelcin-vizit sikere útjában: Kohl kancellárral különösebb gond nélkül létrejött a megállapodás. Potsdam legyen a helyszín vagy Berlin? Együtt legyen a ceremónia a három nyugati szövetségessel vagy külön? A lényeg nyilvánvalóan nem a katonai búcsúvétel külsőségeiben rejlett (a kompromisszum szerint az orosz alakulatok külön, de ugyanúgy Berlinből indulnak haza, mint a három nyugati szövetséges csapatai), hanem a mögöttes szimbólumokban. Ki volt a győztes 1945-ben, s ki az ma — gazdasági, hatalmi értelemben? Mennyiben tükrözi a ceremónia a Bonn által aligha kedvelt eddigi „megszállottság" állapotát? Ilyen kérdések, érzések övezik kimondva vagy kimondatlanul a hajdani Vörös Hadsereg nyugat-európai jelenlétének végét. És a gyorsan közelgő D-nap, a nyugati szövetségek partraszállásának közelgő 50. évfordulója? Az e körül viharzó érzelmek és indulatok jól mutatták, hogy a moszkvai érzékenység távolról sem egyedi. Ugyanúgy politikai üggyé vált, hogy jelen lehet-e a június elejei franciaországi megemlékezéseken a német kancellár (mint mai partner), vagy távol kell maradnia (mint hajdani ellenfélnek)? A kompromisszum ez ügyben is nehezen jött létre: Kohl nem megy Normandiába, de jövőre, a világégés befejeződésének félévszázados megemlékezéseit már Bonn bevonásával szervezik majd. Furcsa helyzet? Színigaz. A világháborúig visszavezethető reflexek és a mai reálpolitikába átszüremlő szimbólumok kavargásában érezheti igazán az ember, mit is jelent: velünk élő történelem, velünk élő jövő... Húszezer aláírás gyűlt már össze Szlovákiai magyar hármaskoalíció? Szlovákiában egyre nagyobb hangsúlyt kap a magyar politikai erők esetleges hármaskoalíciójának kérdése. A koalíciót legjobban szorgalmazó Magyar Polgári Párt véleménye mellett foglalt állást a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom szóvivőjének csütörtöki nyilatkozata. Bárdos Gábor a Duray Miklós vezette Együttélés politikai uniót szorgalmazó felhívására reagálva azt mondta, hogy az elképzelés érdekes, de az ősszel esedékes idő előtti választásokig kivitelezhetetlen. „Mozgalmunk egyértelműen a hármaskoalíció létrehozása mellett száll síkra. Az unióról legfeljebb majd a választások után lehet tárgyalni.” Bejelentette, hogy a kereszténydemokraták álláspontjáról tájékoztatták az Együttélést, de még nem kaptak választ. Mindez azért figyelemreméltó, mert a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom eddigi véleményében némi ingadozást lehetett érzékelni. A Magyar Polgári Párt csütörtökön ismét leszögezte: a koalíció szükségszerűségének felismerése a magyar parlamenti képviselet szempontjából elengedhetetlen. A párt elnöksége által közzétett állásfoglalás szerint az eddigi 14 parlamenti mandátum a hármaskoalíciónak köszönhetően 20-ra emelkedhet, s ez történelmi parancs, hiszen elmulasztása esetén a szlovákiai magyarság parlamenti képviselet nélkül is maradhat. Az MPP elnöksége szintén csütörtökön tette közzé a magyar polgármesterek két héttel ezelőtti, galántai találkozóján elfogadott felhívás nyomán megkezdődött, a hármaskoalíció létrehozását szorgalmazó aláírásgyűjtés eredményeit. Eddig 20 000 aláírás gyűlt ösz- sze, s köztük olyan nevek találhatók, mint Janics Kálmán, Turczel Lajos, Gyönyör József, Grendel Lajos és Tőzsér Árpád. Butrosz Gáli az ENSZ békefenntartó szerepéről Fáradni látszó tagszervezetek Butrosz Gáli szerint az ENSZ tagállamait terheli a felelősség azokért a következetlenségekért, amelyeket a világszervezet az egyes nem- -zetközi válságok, így például (a volt) Jugoszlávia vagyxRu- anda kezelésében mutat. — A világszervezet semleges, és pusztán a Biztonsági Tanács 15 tagja által hozott döntésekét hajtja végre — mondta Gáli az Europe 1 francia rádióadónak nyilatkozva. Bár elismerte, hogy a tagállamok mind politikai, mind pénzügyi téren „fáradtságot,, érezhetnek, ha az ENSZ által indított békefenntartó akciók túlontúl elhúzódnak, mégis úgy vélte, hogy a világszervezet az elmúlt években számos eredményt ért el. Ezek között említette Salvadort, Kambodzsát és Afrika déli részét, de „még Jugoszáviában is vannak sikereink”. Gáli ez utóbbihoz sorolta a mintegy kétmillió menekültnek nyújtott segélyt, a Horvátország és Szerbia közötti tűzszünet fennmaradását, az esetleges macedóniai incidensek megelőzését, s általában véve azt, hogy eddig sikerült a konfliktust Jugoszlávián belül tartani. Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Franciaország beváltaná fenyegetését a jugo- szlávai ENSZ-erőkben részt vevő kontingensének visszahívásáról, Gáli közölte: nincsenek eszközei egy ilyen lépés megakadályozására, s ilyen esetben a Biztonsági Tanácsnak kellene megoldást találni a kieső alakulatok helyettesítésére. Mindenesetre utalt rá, hogy Szomáliában a távozó amerikai, német és francia csapatokat afrikai és ázsiai egységek váltották fel.