Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-21 / 93. szám

1994. április 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Felvételi a csabai színiiskolába Drámapedagógusok és színészek lesznek Felvételit hirdetett a három éve működő békéscsabai Re­gionális Színházművészetért Alapítvány négyéves, felsőfokú színészképző tagozatára. Az alapítványi színiiskola diákjai a harmadik év végén drámape­dagógus oklevelet, a negyedik év befejeztével pedig színész végzettséget szereznek. A színészképzőbe pályázók — rövid életrajzzal és felbé­lyegzett válaszborítékkal — le­vélben jelentkezhetnek az ala­pítvány címén (5601 Békés­csaba, Pf. 204.). A felvételi anyagáról és a vizsga idejéről a jelentkezők postafordultával kapnak értesítést. Gergely Lászlók, az alapít­vány kuratóriumának a titkára, a Békés Megyei Jókai Színház ügyvezető igazgatója el­mondta: a békéscsabai szí­nészképző egy-egy évfolya­mán 8-16 színészjelölt tanul, s a képzésben részt vesz a Jókai Színház is. Dzsessz-koncertek pódiumon Szakcsi, a zene és az iskola Remek egy találmány ez a dzsessz! En-plusz-egyedik jó­tulajdonsága, hogy mint talál­mányt, lehetetelen emberisé­gellenes célokra használni. Be kevés manapság az efféle fel­fedezés, ugye! Persze a dzsessz elsődle­ges jósága mégiscsak abban áll, hogy bűbájosán hallgat­tatja magát. Főként, ha olyan zenészek előadásában, mint Szakcsi Lakatos Béla és az IN LINE muzsikusai, akik a ka­posvári Liszt Ferenc Zeneis­kola zsúfolásig megtelt nagy­termében bűvészkedtek a hangskálákkal nemrégiben. Beszédes műveik hallatán, ha hiszik, ha nem, olykor moso­lyognom kellett, merthát le- het-e szomorkodni a poénon, amikor az egymással dialogi- záló hangszerek oly fülcsik- landozóan beszélnek el egy­más mellett. Persze, Solti János soha­sem véletlenül dobol el Csep- regi Gyula mellett, aki éppen­séggel a b-tenorból fújja ki azokat a félelmetes improvi­zációkat. Vagy amikor Szakcsi ezt egyedül adja az elektro­mos zongorán, lévén külön is képes két kezével „gondol­kodni”. A hangszertudás teszi ezt, és annak a tudása, hogy mi mindent érez a zenész ma­gában, és mi mindent a töb­biek. És mi kerekedhetik ki ebből, amikor mindenki min­denfélét érez. Ez maga a ká­osz, gondolhatnók. A dzsessz, ez a remek ta­lálmány éppen ezért: koz­mosz, avagy a sokféleségben rejtező rend és rendezettség. Ebben élnek Szakcsiék, és viszont. Ebből lett zene isko­lája a zeneiskolában, ahol a már említett muzsikusokon kí­vül Tóth Gyula gitáron, Vas­vári Pál pedig egy hathúros basszuson játszott. Ha ez a koncert nincs, azt sem élhettem volna át azt sem: miként tud a Csepregi egy kis pihenőre észrevétlenül tűnni el a pódiumról. Ehhez ugyanis csak Szakcsi Lakatos Béla zongorajátékába kellett belefeledkeznem. (Balassa) Szakmunkásbizonyítvány — idő előtt „Szabad” asztalosok A zsűrinek tetszett a gerébtokos ablak — Álmok egzotikus fákról Bodri József — Felszabadultunk! — mondta szinte egyszerre a két nagybajomi fiú, Miklai Szilárd és Bodri József. A kaposvári Építőipari Szakmunkásképző két diákja ugyanis a Szakma Kiváló Tanulója címmel meg­hirdetett országos tanulmányi versenyen könnyen vette az akadályokat. Mindketten asz­talosnak készülnek — mint mondják — nem kenyerük a beszéd; inkább a kész mun­kával— ajtó, ablak, lambéria — vallanak önmagukról. Arról, hogy örömmel űzik a mester­séget és szeretik a fát. — A faiparnak van jövője — mondja Miklai Szilárd, aki Fii­szár Béla és Posztos Ferenc kezei alatt nevelkedett a tan­szervizben. — Remek érzés tanúként szemlélni, hogy mi­ként válik a fa értékes haszná­lati tárggyá, vagy lakások dí­szévé. Bodri Józsefnek a fa alakít­hatósága tetszett meg, ezért jelentkezett a szakmunkás- képzőbe. Az alapokat a nagy­bajomi Grigulák János aszta­losmestertől tanulta. A verseny döntője Szege­den volt, és nemcsak papíron kellett számot adniuk a szak­mai tantárgyokból, hanem egy sima, egyrétegű, geréb­tokos ablakot is készíteni­ük kellett négy óra alatt. Mind­két fiú munkája tetszett; ott kaptak egy igazolást arról, hogy a kaposvári iskola kitűnő szakmunkásbizonyítványt ál­lítson ki tehetséges tanítvá­nyaiknak. így nekik három hó­nappal korábban befejeződött a tanév. Egyikük sem akar még szakmájában dolgozni. Az építőipari szakmunkásképző faipari szakára készülnek, amely az egész Európára ér­vényes, általános asztalos szakmunkásbizonyítványt, és a 4-ik év végén érettségit ad. Bodri Józsefnek a sötét barna, Miklai Szilárd Fotó: Török Anett selymes fényű dió a ked­vence, Miklai Szilárd az egzo­tikus fafajokat szereti: a poli- szandert, a mahagónit, az ébent és a tikfát. Amikor arról faggattam a két diákot, hogy melyik általuk ké­szített darabra a legbüszkéb­bek, van-e tarsolyukban mes­termunka, szinte egyszerre jön a válasz: több is. Miklai Szilárd egy hőszigetelt ablak csomópontjára a legbüsz­kébb, Bodri Jóska pedig egy zsalus ajtóra. De — mint mondják —, még sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy valami­kori otthonuk ajtóit, ablakait, falépcsőit, falburkolatát tökéle­tesen meg tudják csinálni. Mert a jó asztalos legfonto­sabb ismérve — a kézügyes­ségen és a munka szeretetén túl — az igényesség és a szé­pérzék. Lőrincz Sándor A legjobbak Legutóbbi oldalunkon szá­moltunk be arról, hogy a Pop­corn magyar olvasóinak sza­vazatai alapján a színészek közül Sharon Stone, illetve Kevin Costner vitte el a pál­mát. Ezen kívül azonban több kategóriában is hirdettek győzteseket. A legjobb zenekar: 1. Take That, 2. Ace of Base, 3. Bon Jovi. A legjobb énekes: 1. Jon Bon Jovi, 2. David Hasselhoff, 3. Bryan Adams. A legjobb énekesnő: 1. Linda Perry, 2. Madonna, 3. Janet Jackson. A legjobb magyar előadó: 1. Ra- pülők, 2. Edda, 3. Pál Utcai Fiúk. Az év felfedezettje: 1. East, 2. Haddaway, 3. Take That. A legjobb rockzenekar: 1. Bon Jovi, 2. Guns’N’Roses, 3. Aerosmith. Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával Egy héttel ezelőtt véletlenül az április 7-én megjelent rejtvényünk helyes megfejtői között sorsoltunk (megté­vesztett bennünket a néhány nap alatt érkezett rengeteg jó megfejtés), ezért most a március 31-i — Mácsai Pálról szóló Rendező színész című — rejtvényösszeállításunk megfej­tésének beküldői közül választottuk ki Fortuna kegyeltjét, aki nem más, mint Kovács Ákos kaposvári olvasónk (a he­lyes válasz: Anita). Gratulálunk! Rockóra A könnyűzene történetében egy amerikai rádióműsor, a Holdkutyák rock and roll par­tija jelezte a rockkorszak kez­detét. A másik jelentős dátum 1954. áprilisa: ekkor rögzítet­ték egy New York-i stúdióban a híres Rock az óra körül című felvételt. A lemezstúdió nevét lehet összeolvasni a megadott betűkből. A rock and roll tehát a popzene gyökereit jelenti, ezért követő példa a zenészek számára. A rock 40 éve kelet­kezett, a divatok változásával viszont inspirációt adhatott megannyi újjászülető stílus- irányzatnak a tánczenében. Különböző műfajú zenekaro­kat idézünk fel a kezdetektől napjainkig néhány születés­nap kapcsán. 1. Kinek a korszakalkotó slágere volt a Rock around the Clock a Comets együttessel? B/ Little Richard C/ Jerry Lee Lewis D/ Bill Haley 2. Peter Frampton 1950. áp­rilis 22-én született. Melyik zenekarban kezdte pályafutá­sát az énekes, akinek nemrég új albuma jelent meg? E/ Humble Pie H/ Grateful Dead AI Black Sabbath 3. Melyik angol együttes énekese Robert Smith, aki ma ünnepli 35. születésnapját? P/ Clash Cl Cure El Cult 4. Craig Logan angol basz- szusgitáros holnap lesz 25 éves. Mi a neve annak az együttesnek, amelyet a sike­rek csúcsán Kim Appleby kedvéért elhagyott? SI New Order C/ Bros I/ Human League 5. A „rockóra” utolsó szerep­lője Mark Devis holnap tölti be 30. életévét. Melyik csapatnak a tagja? TI Soul Asylum S/ Pearl Jam AJ Ugly Kid Joe Megoldásokat május 2-ig fogadunk el, eredményt két hét múlva hirdetünk. Levél nővéremnek 2 — Kaposváron Cseh Tamás és Másik Já­nos, a két zeneszerző-énekes 18 évvel ezelőtt mutatta be Bereményi Géza szövegeire készült műsorát színpadon, majd lemez is készült belőle. Ez volt az első Levél nővé­remnek. És most a három szerző újra találkozott, hogy színre állítsa a folytatást. Uj zenék, új szövegek készültek. Csak a forma a régi: a két énekes egyetlen prózai hang nélkül levelet ír dalolva, amelyben az életéről számol be vidéken élő nővérének. (Bereményi Géza) Kaposváron a Levél nővé­remnek 2 bemutató-koncertjére április 30-án este hét órától vár­ják a közönséget a Szakszerve­zetek Művelődési Házában. Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János Billy Joel válik Billy Joel popénekes és Christie Brinkley amerikai top-modell kilenc évi házas­ság után különválnak. A hírt együtt jelentették be. A há­zaspárnak egy nyolcéves kis­lánya van. A 40 éves amerikai manökent április 1-jén helikop­terbaleset érte egy colorádói síterep közelében. Christie Brinkley egy amerikai lapnak nem sokkal azután úgy nyilat­kozott: ez a baleset késztette rá, hogy átgondolja családi életét. A popénekes egyéb­ként elhalasztotta egyik kon­certjét, hogy sérült felesége betegágyához siessen. Slágerlista Német: 1. Omen III (Magic Affair) 2. East 17 (It's Alright) 3. B. Springsteen (Streets of...) 4. Adams-Stewart-Sting (All for Love) 5. Prince Joe-M. Mark (Happy People) 6. Enigma (Return to Innocence) 7. Capella (Move on Baby) 8. Take That (Babe) 9. Dr. Alban (Look Who's Talking) 10. 2 Unlimited (Let the beat Control) Angol: 1. Doop (Doop) 2. Ace of Base The Sign) 3. B. Springsteen (Streets of...) 4. Mariah Carey (Without You) 5. D.Ream (U R the Best Thing) 6. Blur (Girls and Boys) 7. Reel 2 Real (I Like to Move it) 8. Salt-N-Pepa (Whatta Man) 9. Degrees of Motion (Shine on) 10. Bon Jovi (Dry County) Amerikai: 1. Ace of Base (The Sign) 2. R. Kelly (Bump N Grind) 3. Mariah Carey (Without You) 4. Celine Dion (The Power of Love) 5. Salt-N-Pepa (Whatta Man) 6. AII-4-One (So Much in Love) 7. Richard Marx (Now and Forever) 8. Snoop Doggy Dogg (Gin and Juice) 9. US 3 (Cantalloop) 10. Toni Braxton (Breathe Again) Magyar: 1. Vangelis (1492) 2. Ákos (Test) 3. Zámbó Jimmy (IV.) 4. Ace of Base (Happy Nation US Version) 5. Take That (Everything Changes) 6. Válgoatás (Bravo Hits) 7. Zoltán Erika (Blue Pearl) 8. Capella (U Got 2 Know) 9. Bródy János (Az utca másik oldalán) 10. East 17 (Walthamstow) Pletyka Amiért két éve nem forgat­tam, szárnyra kaptak a plety­kák: kábítószeres vagyok. A fenébe is, nincs szükségem a boldogsághoz drogokra, csak egy igazi férfira! — Julia Ro­berts A nevem azt jelenti: „elment” — spanyolul. Ez nagyszerű, mert imádok jönni-menni. Az anyám nagyon jól választotta ki ezt a nevet. — Evan Dando a Lemonheadsból. Ha a Take That egy rádióál­lomásnak interjút ad, akkor ra­jongók ezrei csaknem agyon­szeretik őket. Ha mi megyünk interjút adni, akkor legfeljebb ha tíz ember áll ott. Ez az igazi sztárság nagy titka: egy épü­letbe feltűnés nélkül bejutni, s onnan hasonlóképpen kijönni. — Neil Tennant (Pet Shop Boys)

Next

/
Oldalképek
Tartalom