Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-03 / 52. szám
1994. március 3., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Egy tanuló a sport bűvöletében Verset ír, érmet gyűjt Kaposvárról Anglián át messze Keletig Kalandos vakáció Indonéziában A kaposvári Putorek Zitában van vállalkozó szellem. Egy éven belül megjárta Angliát, az indonéz szigetvilágot, most pedig már Kínába készül. Emellett az idén befejezi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Putorek Zita a kaposvári Táncsics gimnáziumban érettségizett, majd jelentkezett az orvostudományi egyetemre. Ötödéves hallgatóként vállalt munkát — egy álláshirdető cég felhívására — Angliában. — Rektori engedélyt kértem az évhalasztáshoz — mondta Zita —, így vállaltam el Brigh- tonban az állást; kisgyerekre kellett vigyáznom. Napközben Putorek Zita, a világjáró Fotó: Kovács Tibor az óvodában volt, és másra is jutott időm; bejárhattam a helyi kórházba. S több, az egyetemen is megkövetelt gyakorlatot végeztem el. Keveset kerestem, de igyekeztem takarékoskodni, hogy világot lássak. Egy angliai ismerősömmel utaztam a nyáron Indonéziába. A repülőút húsz óra volt Moszkván, Kuala Lumpuron keresztül Dzsakartába. Este érkeztek, s mintegy 40 fok meleg volt. A szállodákban olcsón lehetett szobát bérelni, főleg ha a magyar árakat nézzük: egy éjszaka körülbelül 150 forintba került. A szobákban viszont csak ágy, szekrény és asztal volt. — Dzsakarta hatalmas, majdnem nyolcmillió lakosú város. Betonrengeteg, külvárosi nyomornegyedekkel. A következő város Pangandaran volt; oda olyan szerelvényen utaztam, amit nálunk „fapadosának hívnak. Tizennégy óra alatt tette meg a 250 kilométeres utat. A tengerparti városban kipihentük magunkat; bejártuk a környéket is. Aztán indultak tovább, Yo- gyakartába, ahol a szultáni palota található, valamint a híres batikolóműhelyek. — Eljutottunk Diengbe és Borobudurba is, ahol régi templomokat látogattunk. Az egyik tízszer tízméteres kőépítmény, amin semmilyen díszítés nincs, és ablakot sem vágtak rajt. A sötét belső tér szinte teljesen üres, csak egy tartó van középen, ahova a hívek ajándékaikat rakhatják. Borobudurban található a világ legnagyobb buddhista szentélye, falaira Buddha életének egyes állomásait faragták. Az építmény is jelképes; az alsó szint a poklot, a középső a földet, a legfelső pedig a mennyet szimbolizálja. Következő állomás Báli szigete volt. A fővárosból, Denpa- sarból utazott tovább Kutába. — Érdekes, hogy Indonéziában mindenhol alkudni kell, még a buszon is. Nincsenek megállók; az utas „stoppol”, majd a sofőrrel megegyezik a viteldíjban. Az út utolsó állomása Gili- meno szigete volt. Olyan kicsi, hogy másfél óra alatt körbe lehet járni. Összesen 300 lakója van, de nincs vízhálózat, villany és bolt sem. A házak cölöpökön állnak. A helybeliek fő tevékenysége a turisták ellátása. Ezután ismét Dzsakarta következett, majd hazatért Magyarországra. , Stelly Zsolt Ez a fiú kicsit más, mint a többi. Orsós Sándort első látásra csak hosszú copfja különbözteti meg társaitól. Ennél jóval többről van szó. A kaposvári Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Speciális Szakiskola 18 éves tanulója kitűnő tanulmányi eredményével messze kitűnik társai közül. Hogy mégsem irigykednek rá, annak oka, hogy Sándor minden jó buliban benne van; ahol viccelődni kell, ott rögtön feltűnik filigrán alkata. — Jó kis osztály a mienk; kár, hogy hamarosan szétszéledünk. Ma tűztük föl a végzősöknek járó szalagot, még néhány hónap, s véget érnek a gondtalan diákévek. Kőműves szakmában betanított munkásként tudnánk elhelyezkedni, de nem hiszem, hogy túl sok állásajánlattal ostromolnak majd bennünket. Jó lenne megszerezni a szakmunkás-bizonyítványt, az én terveim közt legalábbis ez szerepel szeptembertől — mondta a csendes, halk szavú fiú. Szívesen beszélt a hobbijairól is. A legrégibb az érmék gyűjtése. 300-400 darabra rúg már az a gyűjteménye. — Szívesen nézegetem ezeket a pénzeket. A legrégebbiek a 16. századból valók. S érdekes a történetük, meg az a kor, amikor használták őket. Szívesen olvasok azokról az időkről, mikor ezekkel a pénzekkel fizettek; érdekel, hogyan éltek régen az emberek — mondta. S megtudtuk tőle azt is, hogy szívesen sportol. 100, 400 és 1500 méteren még nem sikerült Sándornak lecsúsznia a dobogóról. Amelyik versenyen Orsós Sándor felindul, ott biztos nyerő. Az utóbbi időben azonban egyre kevesebbszer kerül futócipő a lábára, s mind többször látják a Dózsa edzőcsarnok közelében. — Egyre jobban érdekel a harcművészet, a karate, s az az életmód és kultúra, amely Orsós Sándor Fotó: Király J. Béla ehhez kapcsolódik. Nem múlik el úgy egyetlen napom sem, hogy ne sportolnék. S ha már kellően elfáradtam, jöhet valami szellemi tevékenység. Orsós Sándor verseit sokan ismerik az iskolában; tanárai és diáktársai egyaránt elismeréssel szólnak írásairól. S van még valami, amit a pedagógusok sokra értékelnek ebben a fiúban: közösségformáló szerepét, ötleteit. Ha kirándulás szervezésről, rendezvényről esik szó, Sándor rögtön megjelenik. Szüksége van a közösségre, és a közösségnek is rá. Legalábbis még néhány hónapig. Aztán véget érnek a diákévek, és kezdődik valami más. Széki Éva Vöröskeresztes vetélkedő A födíj kéthetes külföldi táborozás Banda Zoltán rejt vény róva ta Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával A május 8-i vöröskereszt világnapja alkalmából kétfordulós vetélkedőt hirdet a Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezete. Az első forduló 12 kérdését három héten át közöljük lapunk hasábjain. A kérdésekre adott válaszokat a harmadik hét után egyszerre kell beküldeni a Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezetének címére: 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 8. (A borítékra írjátok rá: Világnapi vetélkedő!) A helyes megfejtők közül sorsolással tíz diákot díjaznak, akik a világnapon megrendezett megyei vetélkedőn mérik majd össze tudásukat. A verseny Egy londoni kerületi büntetőbíróság két és fél évi börtönre ítélte Paul Muldownie-t, a decemberben hírhedté vált AIDS-es rablót. A 24 éves Muldownie egy benzinkutat, egy fodrászüzletet, két ruhaboltot és egy szállodai ajándékboltot rabolt ki úgy, hogy saját vérével bekent késsel, illetve saját vérét tartalmazó injekciós fecskendővel fenyegette meg az ott dolgozókat, győztesei — öten — táborban vehetnek részt, valamint tárgyjutalmat nyernek. Az első helyezett fődíja kéthetes külföldi táborozás. A legtöbb helyes megoldást beküldő iskola különdíjat kap. I. forduló 1/A. Mindek a dátuma: 1859. június 24. ? 1/B. Ki volt a vöröskereszt megalapítója? 1/C. Mikor alakult meg a vöröskereszt? 1/D. Mikor alakult meg Magyarországon a vöröskereszt? (Az I. forduló következő négy kérdését egy hét múlva közöljük) így bírva rá őket a néhány száz font átadására. Végül is három szállodaportás elkapta, lete- perte, s rendőrkézre került. Muldownie védőügyvédje enyhítő körülményként említette, hogy AIDS-ben szenvedő védencének legföljebb négy éve van hátra az életből, és a rab- lott pénzt Terrence Higgins Trust egy AIDS-betegeket segítő brit jótékonysági alap javára fizette be. A február 17-én megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Aquarius. A szerencse ezúttal Stix Amália ladi olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Geri és Marsh Feladványunk címében valójában egy fiatal magyar gitáros beceneve és egy angol zenész családneve rejlik. Születésnapjuk kapcsán szerepelnek együtt a mai rejtvényben: Geri holnap tölti be a 18. életévét, Jón Marsh pedig ma ünnepli a 29. születésnapját. I. Fotómellékletünkön egy honi tinicsapat egyik tagja látható. Geri tízéves kora óta gitározik, két évvel ezelőtt megnyert egy gitárversenyt, majd bekerült a Hungária Junior legénységébe. Szólóban szerepelt az egri fesztiválon, amelynek döntőjén az „Adj esélyt” című dallal nyitott. Ennyi információ bizonyára esélyt adhat az alábbi két kérdés megválaszolására: 1. Mi a gitáros teljes neve? 2. Melyik együttesnek a tagja? (A csapat jelenleg a második albumát készíti.) II. Jón Marsh karrierje a múlt évben ívelt föl. Feleségének társaságában együttese hónapokig tanyázott az európai listákon a Sweet Harmony című slágerrel, amelyet a Conscience albumról másoltak kislemezre. Kétségtelen, hogy a sikerben közrejátszhatott a dal vágygerjesztő videóklipje is. Az angol házaspár, Jón és Helena a saját stúdiójukban kísérletezték ki a populáris dallamokat. Segítség gyanánt még annyi megjegyzés ide kívánkozik, hogy a korábbiakban említett Sweet Harmony más gyűjteményes albumokban szintén megtalálható. Ezekután csakis telitalálat lehet egyetlen kérdésünkre a válasz: Mi a neve Jón és Helena Marsh együttesének? Kérdéseinkre március 14-ig fogadunk el helyes megoldásokat, a sorsolás eredményéről 17-én tájékoztatunk. Saját vérét kente a késre... Két és fél év az AIDS-es rablónak A Bop-Art Indiában Kétévenként rendezik meg Indiában az ázsiai térség legnagyobb dzsesszfesztivál- ját, a nemzetközi rangú Yazz Yatra fesztivált. A világ minden tájáról — de főként az USA-ból — 15 zenekart hívtak meg, s a csapatok egyedülálló szubkontinentális fesztiválturné keretében utazzák be a mesés Indiát. Hazánkat a Bop-Art Orchestra képviseli Malecz Attila vezetésével. Az együttes Bombayben, Új-Delhiben, Madrasban, Goában és Ban- galorében lép fel a gigantikus rendezvénysorozaton. A Bop-Art Orchestra 10 éves jubileumi koncertjét egy hét múlva este 23 óra 40 perckor közvetíti a Magyar Televízió. Slágerlista Német: 1. Adams-Stewart-Sting (All for Love) 2. East 17 (It's Alrigth) 3. Twenty 4 Seven (Is it Love) 4. Prince Joe — M. Mark (Happy People) 5. Cappella (U Got 2 let the Music) 6. Ace of Base (The Sign) 7. Enigma (Return to Innocence) 8. Culture Beat (Anything) 9. D.J. Bobo (Take Control) 10. Meat Loaf (I'd do Anything for Love) Angol: 1. D. Ream (Things can Only get...) 2. Toni Braxton (Breathe Again) 3. Enigma (Return to Innocence) 4. Celine Dion (The Power of Love) 5. Aretha Franklin (A Deeper Love) 6. Adams-Stewart-Sting (All for Love) 7. K 7 (Come Baby Come) 8. W. Moten (Come in out of the Rain) 9. Rrel 2 Real (I Like to move it) 10. Deep Forest (Sweet Lullaby) Amerikai: 1. Celine Dion (The Power of Love) 2. Adams-Stewárt-Sting (All for Love) 3. Ace of Base (The Sing) 4. Toni Braxton (Breathe Again) 5. Salt-N-Pepa (Whatta Man) 6. Mariah Carey (Hero) 7. Mariah Carey (Without You) 8. Xscape (Understanding) 9. Domino (Ghetto Jem) 10. AII-4-One (So much in love) Tanítóképzős előkészítő Magyarból szervez előkészítőt a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola nyelvi és társadalom- tudományi tanszéke. A március közepén induló 50 órás előkészítőn arról is szó leszm, hogy küzdhető le a vizsgadrukk és mi az alapja a sikeres felvételinek. Poppletyka Az érdeklődési körömet az apámtól örököltem, ő kielégíthetetlenül hajtotta a nőket. Az intelligenciámat viszont szerencsére az anyám „hagyta” rám. — Antony Kie- dis^Red Hot Chili Peppers) Én imádom a rajongóinkat, de azért valóban félek tőlük. Mert egyik-másik csak egy puszit akar, de utána felfalják a fél arcomat. — Mark (Take That) < l