Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-24 / 70. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1994. március 24., csütörtök Olcsóbb húsvéti sonka A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete már rendszeressé tette kaposvári, Szent Imre utca 14. szám alatti boltjában az ünnepek előtti kedvezményes árusítást, olyan cikkekből, amelyek akkor éppen különösen kelendőek a nyugdíjasegyesület tagjai körében, s az idős emberek ily módon is megtakaríthatnak néhány forintot. Most, húsvét előtt darabolt sonkát árusítottak: 380 forintért adták kilóját. Tízezrek szociális étkeztetése A szociális ellátásokat szabályozó jogszabályok, rendelkezések értelmében egyétel- művé válik, hogy az egyes ellátási formák keretében milyen szolgáltatások nyújthatók, melyek ezeknek a szolgáltatásoknak az egyedi, illetve általános érvényű feladatai. Hazánkban jelenleg a szociális étkeztetésben részesülők száma megközelíti a 90 ezret; házi gondozást több mint 70 ezren vesznek igénybe. Az idősek klubjait ez idő szerint mintegy 40 ezren látogatják, az idősek otthonainak pedig több mint 24 ezer lakója van. Mintegy 8 ezren pszichiátriai betegek otthonaiban, majdnem 3 ezren pedig szociális intézetekben élnek. Nagyerdei termálvíz reumásoknak Számos nyugdíjas életét keseríti meg a reuma, a végtagok vissza-visszatérő fájdalma, az izületi, a porckopá- sos betegség. Nekik meg az ortopéd elváltozásoktól szenvedőknek, a baleseti utókezelésre szorulóknak nyújtanak több féle ingyenes szolgáltatást a háziorvostól kapott fürdő- és kezelési utalvány ellenében a Hunguest Nagyerdő Gyógyszállóban. A házivagy szakorvos javaslatára ingyen vehető igénybe például a medence- és kádfürdő, az iszapkezelés, a súlyfürdő, a szénsavas fürdő, az orvosi masszázs és a víz alatti víz- sugármasszázs (tangentor). Jelentkezőket vár a nyugdíjpénztár A fővárosban, a Péterfy utcai kórház csaknem harminc dolgozója megalapította a Budapesti Egészségügyi Dolgozók Első Nyugdíj-biztosítási Pénztárát, s a bejegyzés iránti kérelmüket benyújtották a Fővárosi Bíróságnak. A tagok a munkabérük két százalékát fizetik be a pénztárba, s ezt a munkáltató további három százalékkal egészíti ki. Másfél millió forintot kaptak a VII. kerületi önkormányzattól is, a kórház ugyanis ebben a kerületben működik. Szívesen veszik más kórházak és intézmények dolgozóinak jelentkezését is a Péterfy utcaiak által létrehozott nyugdíjpénztárba. Az emelés és az infláció Az idén februárban az átlagos öregségi nyugdíj 12 626 forint volt, a tavalyi új nyugdíjasok átlagosan 11 287 forintot kaptak. A nyugdíjbiztosítási önkormányzat ajánlása szerint javítani kellene — akár a költségvetés mostani deficitje árán is — az újonnan nyugdíjba vonulók anyagi helyzetét, mert ha ez nem történik meg, újból gondot jelenthet majd a későbbiekben a kis- nyugíjak „felhozása” a meg- felő szintre. Bélyegek vonzásában Egyetértenek a kamarai állásfoglalással Gyűjtögető típus vagyok A bélyeggyűjtés nem pénzkérdés... Fotó: Török Anett — Világéletemben gyűjtő voltam. Hol ezért, hol azért bolondultam. Az örök szerelem azonban a bélyeg — mondja Halmos László, aki 1957-ben lépett be a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetségébe. A nyugdíjas éveit taposó egykori pedagógus legszívesebben magyarországi bélyeget gyűjt, de kedveli a madarakat ábrázoló, az 1871 és 1913 között kiadott krajcá- ros és turulos bélyegeket is. — Sok mindent lehet kezdeni a bélyegekkel, még képet is lehet belőlük készíteni. Három mozaikot is csináltam hibás bélyegből, melyeket az ország számos kiállítótermében bemutattak. A legszívesebben azonban a Carte Maximumokat gyűjtöm. Ezek olyan képeslapok, melyekhez ugyanazt a képet ábrázoló bélyeg tartozik. Különösen érdekesek ezek, ha helységekről van szó. Magyarország csaknem valamennyi településéről van ilyen Carte Maximumom, s valamennyin ott van az illető város postai bélyegzője is — mutatja Halmos László a nem mindennapi gyűjteményt. A magyar szőlő és a bor című album mellett ott virít az Ehető és mérges gombák című tabló, de tekintélyes azoknak a bélyegeknek a száma is, melyek karácsonyhoz kapcsolódnak. Érdekes az ENSZ 160 országának zászlaját bemutató album és az ifjúság életével foglalkozó gyűjtemény is. — A gyerekjátékoktól a világversenyekig című anyagomat többször is láthatták már az érdeklődők, hisz nemcsak magamnak gyűjtöm az albumokat. Sokat tanulhat belőle bárki, aki megnézi, s ha még a gyűjtéshez is kedvet kap, az külön öröm számomra. A bé- lyeggyűjtés igazi értelme az ismeretek szerzésében, a tudás gyarapításában van. Ha a kezembe kerül egy bélyeg, természetes, hogy érdekel: honnan származik, mi a története. Szenvedélyemet az oktatásban is jól fel tudtam használni, sok tanítványomat „megfertőztem” a bélyegek szeretetével — mondja a nyugdíjas pedagógus. Gyűjti a különböző országok borítékjait és a borítékra ragasztott ajánlószelvényeket is. Magyarország valamennyi településének és postahivatalának megvan az ajánlószelvénye, a hozzá tartozó bélyegző lenyomatával együtt. — A bélyeggyűjtés remek szórakozás, s ilyen szinten, amilyenen én művelem, nem pénz kérdése. A legtöbb darabhoz ugyanis fillérekért jutottam hozzá, s csak számomra igazán értékesek. Én viszont meg nem válnék tőlük a világ minden kincséért sem. Széki Éva Országot, világot látnak Ha tavasz, akkor kirándulás — az utóbbi időben rendre így kezdik az évet a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének a szűkebb és tágabb környezet érdekességei iránt érdeklődő tagjai. Az idén az első uticél Pécs volt... Újvári Jenő múzeumigazgató és két munkatársa várta Pécsett a kaposváriakat, s amint arról Székely Sándor, az egyesület elnöke tájékoztatott, igencsak magas színvonalú kalauzolásban részesítették a népes csoportot. Megtekintették a Pécs város történetét, illetve a bőripar fejlődését bemutató kiállítást, megnézték a belváros felújított és felújítás alatt álló, régi, nevezetes épületeit s a Széchenyi téren a török templomot. A kaposváriak megcsodálták a Zsolnai Múzeumban rendezett festmény-, üveg- és porcelánkiállítást, s elidőztek a székesegyháznál és környékén folyó munkáknál. Akik vállalkoztak rá, fölmehettek a tévé-toronyba, s onnan gyönyörködhettek a város csodálatos panorámájában. A kaposvári nyugdíjasegyesület legközelebb Ausztriába szervez kirándulát tagjainak: május 13-án és 14-én Vil- lachba látogatnak. A kétnapos, ausztriai útra az egyesület Fő utca 37-39. sz. alatti irodájában jelentkezhetnek az érdeklődők. V éleménynyilvánítás — voksokkal A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége 37 tagszervezet mintegy 23 ezer tagját tömöríti, s ez a megye nyugdíjasainak több mint egynegyede. A megyei szövetséget is tagjai között tudó Nyugdíjasok Országos Kamarája csaknem hárommillió nyugdíjas társadalmi érdekérvényesítő szerveződése, s alapszabálya szerint pártpolitikától független, civil társadalmi tömörülés. Az idei országgyűlési választásokkal kapcsolatos állásfoglalásával a megyei szövetség választmánya is egyetértett a legutóbbi ülésén... A kamarai állásfoglalás szerint a kamara minden erejével támogatja a nyugdíjasoknak a választásokon való részvételét, ám mint érdekvédelmi szervezet nem kötelezheti el magát egyetlen párt programja mellett sem. A nyugdíjasok érdekérvényesítésének hatékonyságát leginkább az szolgálhatja, ha a kamara a saját érdékérvényesítési programjából minél többet tud megjeleníteni a közélet különböző pártjainak praogramjai- ban, és folyamatosan számon kérheti ezek megvalósítását. A kamara feladatának tekinti, hogy minél több nyugdíjast mozgósítson a választásokon való részvételre, s felhívja a figyelmet arra, hogy a képviselőjelöltek és a pártok kiválasztásánál a nyugdíjasokat érintő célokon túl az egyes pártok gazdaságpolitikai elképzeléseit is vegyék figyelembe. A nyugdíjasok részvétele — a kamara szerint — már az első választási fordulóban biztosítja a választások érvényességét, és az újonnan megválasztott parlament majd nem hagyja figyelmen kívül ennek a társadalmi rétegnek a törvényekkel is alátámasztott követeléseit. SZDSZ: többszintű nyugdíj rendszert ! Pető Iván: Hosszútávú megoldást kell találni — A nyugdíjasok helyzete Magyarországon egyértelműen tragikus — állítja Pető Iván, az SZDSZ elnöke. — Több éve már nem tart lépést a nyugdíjemelkedés az áreme- lekedéssel, tehát a nyugdíjasok leszakadása folyamatos. A Somogyi Hírlapnak a pártelnök azt is elmondta, hogy figyelembe kell venni: kevés olyan ország van, ahol a nyugdíjasok aránya olyan magas, mint nálunk. A következő években a tendencia folytatódik: több lesz a nyugdíjas és kevesebb az aktív lakosság. Ugyanakkor üres a nyugdíjpénztár. Ebből kell működőképes nyugdíjrendszert létrehozni. Szerinte ennek nem a legszerencsésebb formája a megalakult nyugdíj- biztosítási önkormányzat, s különösen nem a kormány és a tb között elhúzódó vita a működőképes vagyonhoz juttatás ügyében. Megítélése szerint nehéz lesz ilyen vagyont adni az önkormányzatoknak. — A következő kormány feladata sem lesz könnyű — folytatta —, hosszú távú megoldást kell találni a nyugdíjkérdésben. Véleményünk szerint többszintű nyugdíjrendszert kell létrehozni. Szükség van egy állampolgári alapon és egy önkéntes alapon működő rendszerre. Az SZDSZ elnöke szerint a jelenlegi gondok megoldása során figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjjárulék befizetése után jár a nyugdíj. Törvény van arról is, hogy értékálló nyugdíjakat kell biztosítani. Ugyanakkor vannak olyan nyugdíjak Magyarországon, amelyek nem nevezhetők emberhez méltónak. Az intézkedések egy része éppen ezért az alacsony nyugdíjak emelését szolgálja majd, hiszen meg kell akadályozni a további leszakadást. Paneltörténetek Jubileumi klubgyűlés Csurgón Ötéves az Őszirózsa Jó fél évtizeddel ezelőtt a népművelő azon töprengett, hogyan tehetné az idős csurgóiak otthonává, rendszeres nappali találkozóhelyévé a művelődési házat. Szórólapon hívta fel a figyelmet egy nyugdíjasklub létrohozására. Osz- sze is jöttek akkor vagy negyedszázán — ma már több mint kétszáz tagja van az Őszirózsa Nyugdíjasklubnak, s gyakorta és sokhelyütt hallatnak magukról! A kutya (spániel) és gazdája (idős hölgy) a már jól ismert, többször „bejárt” útvonalon végzik sétájukat a lakótelepen. Minden megszokott itt: a kép, a szagok, az illatok. A járda mellett, a „csillaggarázsban” parkoló Trabantok, Ladák, s itt-ott egy-egy nyugati gyártmányú autó — mind-mind régi ismerősei a spánielnek. Itt azonban, két autó között most egy ütött-kopott, furcsa, kétkerekű valami áll! A spániel leblokkol, a csodálkozástól szinte a földre tottyan. Fejét a közben odaérkező gazdira emeli... — Hát ez itt meg mi a manó?! — kérdi a megdöbbent tekintet. — Ez egy motor. Nem láttál még motorkerékpárt? De buta vagy! — így a gazdi. A spániel morrant valamit, majd orrát ismét a földnek szegezve folytatja azt, amihez ért: a szagok leltározását. * * * A tízegynéhány éve épült lakótelepi játszótér (járulékos beruházás) mára teljesen kimúlt. Némi homok maradt csak belőle emlékeztetőül, megpakolva elföldelt kutya- és macskaürülékkel. És a régmúltat idézi egy-egy támla nélküli kőpad is (ezek alapjait mindeddig dinamit hiányában még nem sikerült kirobbantani), és két ping-pong asztal. Ezek az asztalok ellenálltak az idők(?) viharának, ma is tökéletesek. Az egyikre felkuporodott Mártika, a játszótér tűzről pattant — négyéves — amazonja, és onnan kiabált a hasonló korú Balázs- kának: — Gyere fel! Találtam egy tök jó lakást! * * * Gyerekek, egymás között. Lehetnek úgy hat-nyolc évesek. — Figyelj, te Dínó! — kiált fel a fiú az emeletre. — Tényleg elköltöztök? Fentről a válasz: néma vállrándítás. A fiú hajthatatlan, s folytatódik a Rómeó- Júlia jelenet a panelrengetegben. — Mikor mehetnék fel hozzád? A válasz várat magára. Hát igen. A „szerelem” költözködés alatt is él... KerTi Ötéves a csurgói Őszirózsa Nyugdíjasklub! A Gáspár Győzőné vezette közösség olyan éveket tudhat maga mögött, hogy köszöntésükre a közelmúltban rendezett összejövetelre — immár jó ismerősként — elmentek a pogány- szentpéteri és a nagyatádi társintézmény tagjai is... A jubileumi klubgyűlésen Szászfalvi László polgármester kiemelte: öntevékenységben az idősek a fiataloknak is példát mutatnak! Hangsúlyozta, hogy a fiatal város legelső civil szervezeteinek egyike volt az Őszirózsa Nyugdíjasklub, s még ma is sokat segíthet ez a korosztály. Kovács Lajos, a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnöke méltatta a klub Csurgón és a megyében méltán kivívott népszerűségét, s mint a klub programjainak gyakori résztvevője, igencsak régi ismerősként köszöntötte az ünnepi alkalomból összegyűlt közösséget. Gáspár Győzőné hosszan sorolta az emlékezetes eseményeket, amikor az elmúlt fél évtizedről készített számvetést ismertette. Külön is kiemelte a nyugdíjasoknak Csurgón rendezett megyei Ki.mit tud?-ot, a klub ottani helytállását, Seléndinéé s Belláné sikeres szereplését a tánc, illetve az ének kategóriában. Ezek a körülmények is közrejátszanak abban, hogy mind többen jelentkeznek a klubba, nemrég például kilencen kérték a felvételüket. Rendszeresen megtartják összejöveteleiket, igazi gondűző programnak számított például a szépségkirály és a szépségkirálynő megválasztása. Segítenek egymásnak, amiben tudnak, s ez hétköznapi dolgokra is vonatkozik. Borsos József nem régóta tagja a klubnak, de máris kitűnően hasznosította magát: több mint száz nyugdíjemelési kérelmet segített megfogalmazni az igénylőknek, s a beadványok közül mindössze tizet utasítottak el. Az ötödik „születésnapon” egyedi tervezésű, szép emléklapot vehetett át a csurgói Őszirózsa Nyugdíjasklub huszonöt alapító tagja és további csaknem negyven olyan idős ember, aki különösen sokat tett és tesz most is közösségért, a klub és a lakóhely hasznára váló programok megvalósításáért. A rendezvényen gálaműsor szórakoztatta a fellépőket és a nézőközönséget, majd bállal zárult az ünnepi megemlékezés. Horváth József t (