Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik HEGEDŰS ISTVÁN temetésén részt vettek és virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szerettei, szerető édesanyja Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik részt vettek türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt halottunk, NYÁRI ZOLTÁN temetésén, s virágaikkal, koszo­rúikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei / "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De mivel nem így történt ezért búcsúzom mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen drága gyermekünk, FEKETE TIBOR 37 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 25-én, 11 órakor lesz a szennai temetőben. Gyászolják: szülei és kisleánya Megrendültén tudatjuk, hogy volt dolgozónk és munkatársunk, 1 LÁZÁR ISTVÁN pénzügyi főelőadó balatonkeresz’túri lakos, a Polgármesteri Hivatal volt dolgozója, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az Önkormányzat Képviselő-testület saját halottjának tekinti. Temetése március 25-én pénteken 14 órakor lesz a balatonkeresztúri temetőben. Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete és dolgozói Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JETTER SÁNDOR oki. mérnök a Kaposvölgyi Vízitársulat ügy­vezető igazgatója március 21 -én elhunyt. T emetése március 25-én 15.30 órakor lesz a kaposvári Ke­leti temetőben. Az elhunytat társu­latunk is saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Kaposvölgyi Vízitársulat dolgozói Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy VIDA MARGIT volt nagyatádi lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése március 25-én, 15.30 órakor a nagyatádi Központi temetőben lesz. Molnár család t Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a legdrá­gább férj, édesapa, HORVÁTH GYULA közúti árufuvarozó Kaposvár, Szigetvári u. 95. sz. alatti (volt somogyjádi) lakos váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Bánatos felesége és gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, RIGÓ JÁNOS balatonszentgyörgyi lakos életének 56. évében elhunyt. Temetése március 26-án, fél 11 órakor lesz a balatonszent­györgyi temetőben. A gyászoló család Vállalkozók, felvásárló szerveztek, figyelem! A Nagybajom-Kaposfő és Vidéke Áfész ■ partnereket keres a megye területéről. Érdeklődni lehet: áfész központi iroda I Nagybajom, Kossuth L. u. 12. I Ács-Gergely Andárs S Tel./fax: 82/357-119 I __________________________rj F igyelem! ‘ A Dunántúli Heti Hírek, ■ hosszú távú együttműködés érdekében, ■ vállalkozók vagy kisebb cégek ■ j elentkezését várj a! Az együttműködés feltételei: Megye székhelyű város, fő telefonvonalas iroda, valamint 150 000 • Ft készpénz. A szerződés minimális időtartama 2 év. S Felvilágosítástelefonom7^437^37J(i^ éticsiga felvásárlására A Tab és Vidéke Áfész meghirdeti bérleti üzemeltetésre 1994. április 15-től a Tengődön üzemelő italboltját Érdeklődni az áfész főkönyvelőjénél lehet. (Tab, Kossuth u. 1. Tel.: 84/320-604.) Tab és Vidéke O ÁFÉSZ (37907) \ Lelkünk mélyén nagy fájdalommal tudatjuk, hogy JETTER SÁNDOR oki. mérnök ügyvezető igazgató március 21-én életének 57. évében tragikus hirtelenséggel, nagy szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága halottunk földi maradványait március 25-én 15.30 órakor Kaposváron a Keleti temetőben helyezzük örök nyugalomra az evangélikus egyház szertartása szerint. Gyászolják: édesanyja, hitvese, fiai, közeli és távoli szerettei Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, a Lengyeltóti Általános Iskola tan­testületének, szülői munkaközös­ségének és tanuló ifjúságának, akik felejthetetlen halottunk, PARRAGNÉ KIRÁLY MÁRIA temetésén részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De mivel nem így történt, ezért búcsúzok Mindazoktól, akik ismertek és szerettek. Isten veletek" t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, FERENCZ ISTVÁN árufuvarozó zákánytelepi lakos életének 40. évében gyógyíthatatlan betegség­ben elhunyt. Gyászmise március 25-én, 13 órakor, temetése 14 órakor lesz a zákánytelepi teme­tőben. Gyászolják: felesége, édesanyja, bátyja Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak és is­merősöknek, akik felejthetetlen halottunk, IFJ. BALOG SÁNDOR temetésén részt vettek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, volt mun­katársaknak, akik szeretett ha­lottunk, HARASZTOVICS IMRE temetésén részt vettek és virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk háziorvosának Dr. Fekete Lajosnak a kaposvári Megyei Kórház Mellkas-sebészeti oszt. főorvosának, orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik drága, Hálás szívvel mondunk kö­felejthetetlen halottunk, szönetet mindazoknak, akik sze­BUZSÁKI LÁSZLÓ retett halottunk, temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal, távirataikkal BÖGÖTI KÁROLY mély fájdalmunkban osztoztak elvesztése miatt érzett fájdal­vagy bármilyen formában részvé­munkát részvétükkel enyhíteni tüket nyilvánították. igyekeztek. A gyászoló család Gyászoló család EKKSmS Tájékoztatjuk tisztelt kaposvári fogyasztóinkat, hogy 1994. március 26-27-én leolvassuk a mellékvízmérő órákat Kérjük, szíveskedjenek a vízmérő leolvasást lehetővé tenni, vagy a mérőállásokat kiírni. Kaposvári Vízművek Kft. (37549) f ..... ' ^ M arcali Város Önkormányzatának Gamesz Szervezete értesíti a lakosságot, hogy a tavaszi lomtalanítási akciót 1994. március 26,27-én tartjuk Kérjük, hogy feleslegessé vált tárgyaikat a lim-lomot ezeken a napokon helyezzék el az ingatlanok előtt, mert ezt követően az elszállítást nem áll módunkban teljesíteni. Marcali Város Önkormányzatának GAMESZ Szervezete L (36142) ^ Csorna Község polgármestere pályázatot hirdet óvónői álláshely betöltésére Alkalmazási feltétel:- szakirányú főiskolai végzettség. Fizetés megegyezés szerint. Az önkormányzat szolgálati lakást biztosítani nem tud. Az állás 1994. május 1 -tői betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. március 31. (37008) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 14.30 óra­kor: A BŰVÖS ERDŐ, Gy-bérlet, 19.00 órakor: KOLDUSOPERA, Vörösmarty- bérlet. Kaposvár, Szivárvány, du. 5 és 7: NICSAK, KI BESZÉL MOST! (mb., am.). Televízió Budapest 1 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 10.30: Burokban született. 11.30: Játék. 15.10: Falutévé. 15.30: Kirakat. 16.00: Híradó. 16.11: Kirakat. 16.25: Telesport. 17.00: Külügyi ügyek. 17.30: Anyák. 17.55: Jel­képtar. 18.00: Kölyökidő. 18.30: Fogad­junk! 18.55: Mekk mester. 19.30: Híradó. 20.15: Dajkamesék hölgyeknek. 21.50: Két perc - kék perc. 21.52: Magyar fél­múlt. 22.45: Malecz Attila. 23.15: A két­élű fegyver. 0.15: BBC-híradó. Budapest 2 15.35: Bevezetés a művészetekbe. 16.00: Grüá dich! 16.15: Rönkszedők. 16.40: Babar. 17.05: Tessék hívni! 17.20: Kitörés... 17.50: Privatizációs történe­tek. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Ma­gyarország ma. 18.48: Segítsünk ma­gunkon! 19.29: Musica Historica. 19.45: Lyukasóra. 20.30: Telexpo '96. 21.00: Híradó. 21.28: Mindent vagy semmit! 22.03: Mini klip-mix. 22.15: Találkozó. 3.30: Üzlet. Duna Tv 15.30: Business az biznisz. 16.00: Hír­mondó. 16.25:Az élő test. 16.50: Versről versre. 17.00: Legyen azene mindenkié! 17.40: Kérem a következőt! 18.00: Hír­adó. 18.10: Szerencsétlenség. 19.30: Erdély egymásra szakadt századai. 20.05: Sors és a kezdçt. 21.00: Híradó. 21.20: Nyugi. 22.50: Ágh István: Szél­jelző alkonyat. HBO . 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30: Tarka, a vidra. 19.10: Philadelphiai zsa­ru. 20.45: Nico. 22.25: Őrület. 0.25: Ér­zéki kalandozások 3. Sió Tv 20.00: Helyi információk - Filmelőzetes - Siófok strandjai - A virágos Balatonért. 20.45: A gavallér. Osztrák Tv1 16.15: Konfetti-show. 16.35: Flintsto­ne család. 17.00: Minihírek. 17.10: Wur­litzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: San Francisco utcáin. 19.30: Híradó. 20.15: A hegyi orvos. 21.00: Főzőcske. 21.15: Liebling Kreuzberg. 22.00: Chato földje. 23.40: A lila taxi. Osztrák Tv2 17.15: Főiskolai értesítő. 18.00: Bili Cosby-show. 18.30: Made in Austria. 18.55: Lottóhúzás. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális ma­gazin. 20.15: Belföldi riport. 21.05: Ka­baré. 21.30: Prominensek üdülési ta­nácsai. 22.00: Hírek. 22.35: Időutazás. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 15.20: Három dundi nővér. 15.50: Iga­zi boszorkányság. 16.25: Flintstone csa­lád. 16.55: Simpsonék. 17.20:Tapsi Hap­si. 17.25: Batman. 17.50: Tapsi Hapsi. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Szárnyak. 18.55: Másvilág. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: A kis szemtanú. 22.30: A látogató. 0.25: Hírek SAT 1 14.00: Szomszédok. 14.30: Alf. 15.00: Bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00:5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hí­rek. 19.19: Sport. 19.30: Szerencseke­rék. 20.15: Schwarz közbelép. 21.15: Talkshow. 23.30: A külső ember. RTL 15.00: llonaChristen, 16.00: Hans Me­isen 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Bor­zasztó kedves család. 18.00: Családi kötelék. 18.30: Telefontéma. 18.45: Hír­adó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jóidők, rossz idők. 20.15: S.O.S. hívás. 21.15: Tűzvihar: 72 óra Oaklendbem 23.10: Gottshalk-show. 24.00: RTL - Éjszakai hírek. 0.30: Éjszaka! RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napköz­ben. 11.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvé­teleiből. 11-.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Virágva­sárnapi gregorián énekek. 13.30: A ró­mai katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Ver­sarchívum. 15.05: Válogatott perceink. 15.42: Éneklő ifjúság. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Minden­napi gazdaság. 16.20: Emlékezések Bar­tókról. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05. Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40: Összeállította: Kiss Anna. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Hatá­rok nélkül. 21.05: Névjegy. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Út elágazás. Petőfi rádió 8.05: Műsorajánlat. 8.10: „Szereted-e még?” 8.50: Helykereső. 9.10: Zene­szó. 11.05: Családi persely... 11.15: Tea hármasban. 12.00: Egy óra a MR Népi­zenekarával. 13.00: Hírpercek. 13.10: „Erőt, egészséget, Mozart! - „Apecsétőr" 13.23: Kvízpróba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.05: Gordiusz. 18.00: Észkerék. 18.30: Helykereső. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: Petőfi Sándor versei. 19.20: Fü­lön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.40: Táncszínzázban. 20.00: Ragtime. 21.10: Daráló. 21.40: Zeneru­lett. 23.10: Máról holnapra. Bartók rádió 9.05: Pódium. 10.05: Rádiószínház: Találkozás Valladolidban. 11.10: Pergo- lesi: Az úrhatnám szolgáló. 12.05: Hang­verseny délidőben. 14.05: Auf deutsch gesagt. 14.20: A vas fiai. 15.10: Magyar művészek operafelvételeiből. 16.05: Ké- ler Béla: Magyar vígjáték nyitány. 16.15: 150 éve született Rimszkij-Korszakov. 17.00: Kapcsoljuk a Magyar Rádió már­ványtermét. 17.50 : Népzenekutatók mű­helyében. 19.05: Rádióhangverse­nyekről. 19.35: Mendelssohn: II. (Dicsőítő ének) szimfónia. 20.51 : Régi fúvószene. 21.05: Nagy László.versei. 21.20: Ba­rokk muzsika. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Katedra. 22.50: Napjaink zenéje. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.Ô0: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. A lengyeltóti Kék-tó Üdülőfalu felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: szállodaportás, szakács, felszolgáló Alkalmazási feltétel: alapfokú német nyelvismeret, szakmai gyakorlat. Jelentkezés személyesen, ill. írásban az alábbi címen: 8693 Lengyeltóti, Kék-tó Üdülőfalu. Pf.: 10., ill. telefonon: 06/85/330-422 (37588) HOLNAP NYÍLIK! Március 25-én 1000 m2-en a .............................JZ H amvai Lakberendezési Aruház Kaposvár, Baross u. 2. (vasútállomástól 100 m-re) • Padlószőnyeg • Bútorszövet • Irodabútor • Kerti bútor • Hazai és import bútorok Március 25-április 11. között egyes termékek szuper megnyitói áron! 10-40%-os árengedménnyel. RÉSZLETRE IS! 50% előleg befizetésével. Használt bútorának árát vásárlásnál beszámítjuk. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-ig, szombaton 9-12-ig -S3 .. Tel.: 82/419-240 1 Lakáskultúra, ami elérhető t-

Next

/
Oldalképek
Tartalom