Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-24 / 70. szám
1994. március 24., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Ma este a TV 1-en: Bop-Art koncert Két amerikai út között — Indiában A „Jazz Yatra” az USA-n és Európán kívüli világ legpatinásabb dzsesszfeszti- válja: Indiában rendezik kétévente, Bom- bayból kiindulva a kontinensnyi ország nagyvárosaiban. Az előbbi fesztiváloktól eltérően az indiaiak rendezvénysorozatán kevésbé nyomasztó az amerikaiak túlsúlya. A műfajban élen járó zenei kultúrák viszonylag arányosan vannak jelen, olyan képviselőik révén, akik már bizonyítottak a nemzetközi porondon. Évekkel ezelőtt Pege Aladár, aztán pedig a Trio Stendhal képviselte hazánkat. Az idén a magyar Bop-Art Orchestra is fellépett a Jazz Yatrán. — Milyen érzés volt az indiaiaknak dzsesszt játszani? Egyáltalán, van erre ott igény? — kérdezem Matecz Attila zenekarvezetőtől, akinek legkedvesebb városa Kaposvár. — A mi zenénknek a dzsessz csak egyik eleme. Valójában egy világzenei koncepciót kívánunk megvalósítani, amelynek a létjogosultságát éppen az ilyen távoli közönséggel való találkozás igazolhatja. És azért volt jó érzés az indiaiaknak játszani, mert ugyanúgy megértették az üzenetünket, az emberzenék egységét, mint a New York-i közönségünk. Ami pedig az igényeket illeti nos, Indiában igaz, hogy borzasztó szegénységgel találkoztunk, ugyanakkor helyenként meglepően fejlett infrastruktúrával és egy ősi kultúrával is. Néha az volt az érzésünk, hogy azok az emberek talán többet tudnak a világról, mint gondolnánk. — A közönség tapsán kívül kaptak más visszajelzést is a koncertjeikről? — Miután a koncertek másnapján már tovább is utaztunk, csak a megjelent újságírók véleményére hagyatkozhatunk. Az amerikai „Down Beat” magazin helyi kritikusa szerint a fesztivál tizennyolc éve alatt fellépett több mint kilencven zenekar közül mi hoztuk egyértelműen a legértékesebb, legeredetibb produkciót. Madrasban a szervezők azonnal meg is hívtak Malecz Attila Bombayben a legközelebbi fesztiválra. Egyébként nem voltunk már teljesen ismeretlenek, mert a fesztivál előtt rendszeresen játszották a bombayi rádióban angol CD-nket a „Tejút elefántjai”^. — Egzotikus utazás vagy némi szakmai presztízs is egy zenésznek az indiai Jazz Yatra? — Eszköz a zenei közlésre. A Jazz Yatra műsorfüzete szerint a világsiker megalapozásának komoly előfeltétele lehet, hogy valaki fellépjen és sikert is arasson ezen a fesztiválon. Tény, hogy a legnagyobbak többsége átment ezen a vizsgán. — De úgy tudom, nem érik be ezzel. Most éppen mire készül a Bop-Art? — Ma arra, hogy megnézzük magunkat a magyar tévében; elvégre ez sem mindennapi élmény... Amúgy pedig: új számokkal az őszi amerikai turnénkra. És a fennmaradó időben arra az október végi hazai sorozatra, amelyre Patricián, a belga énekes szólistánkon kívül még egy vendéget várok: David Janewayt, aki New York-i mainstream-zongorista és zeneszerzőként már szerepelt a „Clinical Picture” című CD-nken. Mivel magam is billentyűs vagyok, most ez a kétzongorás Bop-Art turné izgat különösen. Vörös Éva Szívéhez nőtt a népdal Balázs Izolda: Célom, hogy továbbvigyem és ápoljam a hagyományt Barna, hosszúhajú, csinos lány Balázs Izolda. Ő kapta március 19-én a Somogy Megyei Művelődési Központ és a Kisbárapáti Önkormányzat által rendezett „Hajlik a meggyfa” megyei népzenei és népdaléneklési verseny első alkalommal kiadott különdíját. A kaposvári Toldi gimnázium első osztályos diákja ezúttal már nyolcadszor vett részt a vetélkedőn. A különdíj átadása után beszélgettünk vele. — Első népdalgyűjteményemet — mondta — édesanyám nagynénjétől kaptam; ő törökkoppányi, s Györki Gyurkának az unokája. Tőle származik a „Kinyílott a rózsa” című népdal is. A dalaimat tőle tanultam... Később a megyei múzeumban Molnár Éva tanított, aki Együd Árpád gyűjtését dolgozta föl. Ezek nagyon régi és értékes népdalok. Eredeti anyagból tanultam valamennyit... — Hogyan készültél a mostani versenyre? — Különösebben nem készültem rá, ez az igazság. Nemrég jöttem rá, majdnem tökéletes vagyok/ Nem kölcsön boldogság, amit magamnak tudhatok. Ha igaz, amit énekelnek és valóban majdnem tökéletesek Extracték, a magyarul kivonatot jelentő új kaposvári rockzenekarban nem fognak csalódni a megyeszékhely rockerei. Márpedig nagyon úgy fest, hogy igaz, hiszen nemcsak afféle tinis lendülettel csapnak a húrokba: húsz fölötti átlagélet- koruk valamelyest biztosíték arra, hogy a lelkesedésük szaktudással is párosul. S az is a minőséget jelzi, hogy mielőtt bemutatkozásra szánta Tény azonban, hogy sokat gyakorolok; amikor kedvem támad, és időm is engedi. Kisbárapátiba azért jöttem el, mert először második osztályos kisdiákként voltam itt, és nyertem. Azóta a szívemhez nőtt, megszerettem ezt a települést. Nyolcadszor is igazolni kívántam, hogy hű vagyok a „Hajlik a meggyfa” megyei népdaléneklési versenyhez. Kategóriámban eddig valamennyi alkalommal első helyezett lettem. Ez pedig kötelez. — Egyéb sikereid? —- Az 1991/92-es és a el magát a csapat, több mint fél évig próbál. Az Orbányos Tibor, Pálffy Gábor, Pusztai Gyula, Pap Nóra és Stropek Sándor létrehozta zenekar első bemutatkozására most tavasszal kerül sor a cserénfai rocktalálkozón. Itt hangzik el az a dal is, amit a szomszédos önpusztítás ihletett: Gyűlölöm, ha a közöny át csap két határon, és a hallgatás szentesíti a vérontást/ Gyűlölöm, ha perc-emberkék dári- dóznak, önző célokat nemzeti érdeknek hazudnak. Progresszív muzsikájuk távolról a Dire Straits, a Dee Purple, a Rush zenéjére em92/93-as tanévben Mohácson megrendezett Sneider Lajos dél-dunántúli területi népdaléneklési versenyen elért első helyezéseim. A Sneider La- jos-plakettnek kétszeres tulajdonosa vagyok. A legnagyobb sikert egyébként általános iskolásként Zánkán, az országos gyermekművészeti fesztiválon értem el: arany minősítést kaptam. Azóta komolyan tanulom és művelem is ezt a műfajt. Balázs Izolda ma már egyedül dolgozik. Mint mondta: úgy érzi, elég ismeretanyaga van ahhoz, hogy énektanár nélkül is továbbvigye, ápolja a népdal hagyományát. Mert a népzene és a népdal a szívéhez nőtt! Ennek él. Népdalénekesnek készül... Sok sikert hozzá! Krutek József lékeztet. Ezek a csapatok hatottak rájuk leginkább, amit az is bizonyít, hogy saját szerzeményeik között ezeknek a nótáit is éneklik majd. A négy extrados fiú, no meg az egyszem dobosleány természetesen tele vannak várakozással, mint az a következő szövegükből is kitűnik: Várom a holnapi új csodát/ Várom az igazi változást/ Várom, hogy valaki várjon rám...S hogy a várakozásuk nem lesz hiábavaló, ennek megítélésére nem kell sokáig várni. A tavaszi bemutatkozáskor majd eldől. (Nagy) Ötórai tea a Pink Floyddal Tegnap az EMI-QUINT Budapesten, a Komédium Színpadon teadélutánon mutatta be a március 28-án megjelenő — az eddigiekhez méltóan „frenetikus ” — Pink Floyd albumot. A rendezvényen a hanglemezkiadó kft gondozásában rövidesen megjelenő más kiadványokról is szó esett. Eladási sikerlista Most újra azt a listát közöljük, amely a Magyar Hanglemezkiadók által szponzorált nagylemez, kazetta és CD eladási sikerlista, s amelyet kéthetente húsz budapesti és harminc vidéki lemezüzlet eladása alapján állítanak össze a közgazdasági egyetemen működő Universital Diákszövetkezet munkatársai. 1. (1) Válogatás (Bravo Hits) 2. (2) Vangelis (1492) 3. (Új) Ákos (Test) 4. (3) Rapülők (Repeta) 5. (6) Take That (Everything Changes) 6. (5) Ace of Base (Happy Nation US Version) 7. (7) Aerosmith (Get a Grip) 8. (4) Supra Hits (1993 Sensation) 9. (11) Zorán (Az elmúlt 30 év... Unplugged) 10. (25) Zoltán Erika (Blue Pearl) 11. (19) FLM (Megdöglöm érted) 12. (16) EDDA (Unplugged — Lelkűnkből) 13. (9) Beathoven (Beatles —... Nekünk) 14. (Uj) Tankcsapda (Jönnek a férgek) 15. (27) David Hasselhoff (Miracle of Love) 16. (12) Kenny G. (Breathless) 17. (Új) Bródy János (Áz utca másik oldalán) 18. (14) Bryan Adams (So Far So Good) 19. (8) Guns n’Roses („The Spaghetti Incident?”) 20. (13) Elton John (Duets) 21. (28) Filmzene (Három Testőr — Bryan-Rod-Sting) 22. (10) Enigma (The Cross of Changes) 23. (21) Meat Loaf (Bat Out of Hell II.) 24. (24) 4 Non Blondes (Bigger, Better, Faster, More) 25. (18) Culture Beat (Serenity) Minőségi muzsikára esküsznek az Extracték Bemutatkozásra készülnek Extracték tele vannak várakozással Fotó: Török Anett Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és szolgáltató Bt ajándékával A március 10-én feladott rejtvényünk helyes megoldása: Seneca. A szerencse ez alkalommal Lukács Zoltán siófoki olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Mariah Carey Valójában oly rövid Mariah Carey karriertörténete, mégis zenei díjakkal, világslágerekkel és négy önálló albummal büszkélkedhet. A fiatal amerikai popcsillag utánozhatatlan hangbéli adottsága, ötoktávnyi hangterjedelme miatt méltó konkurense Whitney Houstonnak. Külön érdekesség, hogy Mariah felfedezője nemcsak felkarolta az énekesnőt, hanem tavaly oltárhoz vezette a jóval fiatalabb védencét. Mariah Carey egyébként március 27-én tölti be a 24. életévét. Az énekesnő egyik korábbi sikerének a címe lesz mai feladványunk megfejtése. 1. Hol született Mariah Carey? Dl Los Angeles T/ Houston S/ New York 2. Mi a foglalkozása az édesanyjának, akitől már négyéves korában énekelni tanult? 0/operaénekesnő H / hárfaművész R/ zongoratanárnő 3. Hogy hívják a felfedezőjét, aki egyben a férje és a lemezproducere is? E/ Martin Rushent M/Tommy Motolla U/ Chris Thomas 4. Mi a címe az első listavezető kislemezének? A/Two Faces E/ Vision of Love U Today Forever 5. Melyik együttes slágere volt eredetileg az I'll Be There, amelyet Mariah is sikerre vitt? ' Dl Jackson Five M / Smokie A/ Shocking Blue 6. Milyen címmel jelent meg az énekesnő legutóbbi albuma? A/ Music Box C/ Love Takes Time E/ Emotions 7. Ki énekelte a 70-es években a Without You című felvételt, amellyel Mariah Carey jelenleg a listákon szerepel? R/ Christie Y/ Nilsson S/ Terry Jacks A megfejtések beküldési határideje ápr. 5, a sorsolásról pedig két hét múlva olvashattok. Pletykák Ha én felvarratnám az arcomat, az a lehető legrosz- szabb volna. Mert akkor eltüntetném ezeket a remek vonalakat. Még akkor is, ha ma már inkább völgyeknek, mint ráncoknak látszanak. — Clint Eastwood Minden ember élete tulajdonképpen a szexualitáson alapszik. Valóban, nemigen gondolnak másra. — Barry Gibb (Bee Gees) Take That- turné Az Everything Chan- ges-turné tizenhat országban szerzett új rajongókat a Take Thatnek. Európa és Ázsia a lábuk előtt hever. És a nagy dobás még csak ezután következik. Minderről bővebben a Popcorn legújabb számában olvashattok.